pedrobaa - főkép
>> EseményAlfa 156 1.6 Twin Spark Progression // 2013-06-15

Nagyon vártam már a szombatot. Előszőr úgy volt, hogy fiús bulit csinálunk és 4-5-en megyünk Komáromba csajok nélkül, aztán végül ketten maradtunk a cimborámmal, de jó volt így is. :)

Nem túl korán indultunk, mert csak Szigetszentmiklósnál csatlakoztunk a Dömpiék vezette konvojba. Egy jó 20 perccel a megbeszélt idő előtt értünk oda, de szerencsére nem voltunk egyedül, már akkor is 6-8 alfa várta a konvoj érkezését. Időben indultunk tovább, poén volt így együtt menni. Az M0-on kicsit szétestünk ugyan, de így is bármerre néztem Alfákat láttam magam körül, jó érzés volt. :) Haveromnak kb. annyi jött át, hogy félúton mondta, hogy az autópályán már rég ott lennénk és tömhetnénk valami kaját! :D

Sztem kb. 1,5 óra alatt értünk le, a kapun simán bejutottunk. Beálltunk a típus parkolóba és elindultunk felfedezni. Én jártam már korábban az erődben, de más feelingje volt neki, az biztos.
Bár nem unatkoztunk, gyorsan elment a nap nézelődéssel, dumálással és shoppingolással, főleg, hogy most voltam előszőr, némi programot még el tudtam volna viselni. A gumifüstölésre nagy izgalommal sétáltunk el, sajnos elmaradt. :(

Végig kint voltunk, a tombola után indultunk haza, ott sajnos nem volt szerencsém, pedig 1-2 dolgot elfogadtam volna. Én sem értettem egyet teljesen a dologgal (néhányan hangot is adtak nemtetszésüknek a tombolával kapcsolatban), megértem a döntést, csak szerintem az ott levők nagy része azért maradt addig, hogy megvárja a tombolát és hát a nyertesek 80%-a nem volt jelen. :(
Mind1, ez nem olyan fontos. Sokkal többet ért ennél az egész nap. Jól éreztük magunkat, sok szép Alfát láttunk (+ persze Maserattit és Ferrarit is), szóval jó volt így ahogy volt. Várom a 10. szülinaposat jövőre! :)

 
>> SzervizAlfa 156 1.6 Twin Spark Progression // 2013-06-14

A múltheti olajcsere után elérkezett az idő a vezérműszíj cserére is.
Kapott új vezérműszíj készletet (gyárit) görgőkkel, új vízpumpát és 8db új gyári gyertyát is. Gyakorlatilag megújult a kislány! :)

Végre nyugodtan tudok járni vele, nem kell félnem mikor adja meg magát a vezérlés.

Érdekesség, hogy a korábban felbukkanó hibajelzés (a MAP szenzor és a gázüzem nem találtak egymásra) egyik napról a másikra eltűnt, 2 nappal a szerviz előtt. Nagyon nem bánom, de a fene se érti. :)

>> Tuning és extraAlfa 156 1.6 Twin Spark Progression // 2013-06-06

Délután "elugrottam" Győrbe, Tom_Tom84-hez, hogy elhozzam tőle a felniket. Már nagyon kellett, elég gyalázatosan nézett ki azokkal a dísztárcsákkal! :)
Nem bírtam ki, még este elvittem a gumishoz, volt kis centírozás + szerelés, kiköltekeztem magam mára! :)

 
>> SzervizAlfa 156 1.6 Twin Spark Progression // 2013-06-05

Eddig csak ismerkedtem a drágámmal, kicserélgettem a kiégett izzókat, helyre pofoztam a ködlámpákat (elég ganéjul nézett ki belülről), aztán most már eljött az ideje egy komolyabb átvizsgálásnak. Nagyon izgultam mi derül ki! :)

Végül is a helyzet nem rossz, olaj + szűrők, vezérlés + vízpumpa ezekkel számoltam is + egy felső lengőkar (amire azt mondta a kereskedő, hogy cserélteti, hát nem sikerült neki, csak a másik oldalon), a hátsó felfüggesztésnél is valami merevítőt cserélni illenék és az első fékbetétek is vacakok. Összességiben nem vészes, féltem, hogy rosszabb lesz. :)

Van egy Engine Controll System Failure hibám, ami úgy tűnik, hogy a cserélt légmennyiség mérő miatt van, nem komálja, ha LPG-vel megyek. Hát ideje lenne megszoknia! :) Elviszem majd a gázoshoz, hogy bütykölje meg.

Ma kapott Selenia 20K-t + szűrőket, jövőhéten jön a vezérlés (Alfa Cityre kész kéne lennie! :)), a többit majd utána.