pedrobaa - főkép
>> SzervizAlfa 156 1.6 Twin Spark Progression // 2014-06-12

Sajnos nincs velem a szerencse mostanság. Az olaj (Selenia 20k) és a szűrők már meg voltak rendelve, így mindenképp mentem volna szervizbe, persze néhány nappal előtte elszakadt a kézifék bowden, volt hibajelem is, meg egy kis olajfolydogálás, szóval szépen összejött minden.

Szervizlátogatás: (190500 km)
Olajcsere
Olajszűrő csere
Levegőszűrő csere
Kézifék bowden csere
P0420 hibajel megszüntetése
Motorból jövő olajszivárgás megszüntetése

Az alap dolgokkal nem is volt gond, azonban mint kiderült a kézifék bowdene azért szakadt el, mert beállt az egyik hátsó dugattyú. Persze akkor dugattyú csere is (szerencsére sikerült egy jó állapotú, bontott darabot kifogni). No meg ha már szét van kapva az egész hátulja, akkor cseréljünk fékbetétet is (az legalább volt itthon a polcon).
A szivárgás a múltkori vezérlésmódosÍtó csere után ki nem cserélt szelepfedél tömítésnek volt köszönhető, így gyakorlatilag easy win volt és arra is magyarázatot adott, hogy mitől tünt el a motorból közel 1 liter olaj (ennyit töltöttem utána) az elmúlt 2 hónapban, amikor előtte 4 hónap alatt nem evett meg két decit sem. :P
A hibajel miatt be voltam fosva, hogy a katalizátor adta meg magát, nem olcsó mulatság, de szerencsére úgy tűnik csak az egyik lambda szonda vezetéke rakoncátlankodott.

 
>> Tuning és extraAlfa 156 1.6 Twin Spark Progression // 2014-06-06

Az egyhatos blokk amúgy sem volt sosem egy erőgép, de azért szépen elviszi a vasat, ha nem állandó verseny az élet. Ennek ellenére mindig úgy éreztem, hogy néhány plusz lóerő és egy alacsonyabb fordulaton induló nyomaték és teljesítménygörbe elférne, az amúgy elég sportos motorba, hiszen 3-3,5k fordulat alatt igazából nem történt semmi említésre méltó.
Felkerestem néhány chiptuning céget, majd végül választottam. A cél az volt, hogy a fenti elvárásokat hozza, elfogadható fogyasztásnövekedéssel és hosszútávon is károsodás nélkül.
A végeredmény felettéb kielégítő lett. Sokkal nyomatékosabb a motor, szépen húz 2-2,2k fordulattól, érezhetően dinamikusabb minden tartományban, szóval jó lett na!

>> EseményAlfa 156 1.6 Twin Spark Progression // 2014-05-18

Hirtelen elhatározás volt, hogy induljunk a Selenia Rally-n, egy héttel korábban még szó sem volt róla itthon... nem bántuk meg. Nagyon jó volt a szervezés, nagyon jó volt a program, az útvonal és a feladatok is!

Külön kiemelném a Driving Camp-es részt, mert nagy élmény volt azt a két kört lenyomni a pályán. Közúton ritkán van lehetőség arra, hogy az ember ilyen tempóban vágjon bele egy-egy kanyarba, már csak a kátyúk és a forgalom miatt is.

Mivel első indulók voltunk és korábban semmi hasonlóban nem volt részünk, sikerült Zsámbék után eltévednünk veszett módon, egy jó 40 percet és 20 km-t karingyolva találtunk újra magunkra, onnantól viszont végig sikerült nyomon maradnunk. A helyszínek tök jók voltak, a társaság is, mindenhol tudtunk néhány percet dumálni, persze a feszített idő miatt haladni kellett, főleg, hogy lényeges lemaradásban voltunk.

Végül 70 ponttal zártuk a versenyt, ami ugyan maximum tapasztalatnak volt elegendő én mégis elégedett vagyok vele! Biztos vagyok benne, hogy jövőre is ott leszünk és jobban fogunk szerepelni. A cél a dobogó! :)

>> SzervizAlfa 156 1.6 Twin Spark Progression // 2014-04-16

Már nem volt szívem tovább húzni a vezérlésmódosító cseréjét, így újra szervizbe látogattunk. Mint kiderült az autó előző gazdájának egyszerűbb volt megberhelni a vezérlés módosítót, mint kicserélni (ezt hívják rejtett hibának? :D), így rosszabb állapotban volt, mint a hangja mutatta.
Szóval kapott egy új vezérlésmódosítót, vezérműtengelyt (már eléggé elkopott szegény), szabályzó szelepeket. Vacakolt a termosztát, így az is cserére érett.
Ezt megfejeltük egy első-felső lengőkarral, ami zörgött már ki tudja mióta és kész is vagyunk!

Már csak az önindító felújítása/cseréje van hátra és gyakorlatilag a motortérben kész lesz minden, ami beavatkozásra vár jelenleg!

>> SzervizAlfa 156 1.6 Twin Spark Progression // 2013-12-11

Karácsony előtt ellátogattunk ismét a szervizbe. Kicsit túl szaladtam a kilométerrel is, már 15 ezer körül jártam így aktuális lett egy olajcsere, valamint a hideg beálltával elkezdett nyivákolni az ékszíj is hideg motorral. Volt egy kis hűtővíz folyásom is, az egyik csonknál elengedte magát a műanyag cső. Szóval olajcsere (Selenia 20K), szűrőcserék, bordásékszíj + feszítőgörgők + a klíma kompresszornál is kicsit csapágyas volt a cucc, azt is cserélni kellett. Meggyógyították a vízfolyást is persze.
Már nagyon ráfért egy kis odafigyelés, csak az ember mindig halasztja az ilyen dolgokat. Sajnos, mint kiderült elég vacak állapotban van a vezérlésmódosító, így az új év beköszöntével azt is cserélni kell majd még.

>> SzervizAlfa 156 1.6 Twin Spark Progression // 2013-11-10

Hát eljött az ideje a téligumik beszerzésének. A nyáriak már olyan kopottak voltak hogy száraz úton is csúszott, így közbiztonságilag meg amúgy is megérett a csere. :)
Újra nagyon pénzem sem volt, meg nem zárkózom én el a használt dolgoktól, így vásároltam a neten a használtgumik.hu-ról (Lurdy-ház) 4db Nokian WR2-es téligumit. Összességiben nem bántam meg a dolgot, bár szerintem azért 1-1,5 mm eltérés simán van a hirdetésben levőhöz képest. Mindenesetre még bőven használhatóak, nem félrekopott, stb. Egyéni szerencsétlenségem hogy az egyik szál szakadt volt, így 2 nappal később ki kellett cserélni egy párat. Sajnos ilyenből nem volt hasonló állapotú így két Continental került rá végül a Nokianok mellé, de legalább az átszerelés díján felül nem kértek semmit a hibás gumi cseréjére.
Szóval egy tapasztalatnak nem volt rossz (vagy lehetett volna rosszabb is), azért ha az ember megengedheti újat kell venni! :)

 
>> AutóápolásAlfa 156 1.6 Twin Spark Progression // 2013-07-15

Sajnos ritka ronda állapotban voltak a visszapillantó tükrök tartókeretei, főként a bal oldalon, de már alakult a jobb oldali is. Ha már a hifi miatt széjjel kaptam az ajtókat és letörtem a belső tükörfedő műanyagok lábait (szerintem azt nem is lehet máshogy leszedni :), persze a pillanatragasztó csodákra képes - akkor helyrerántom a tükröket is. A cartársak javaslatára alapozva vásároltam csiszolópapírt, matt fekete fújós festéket és belevágtam a mókába. A tükrök leszedése és szétszerelése gyerekjáték, ez gyorsan ment. A csiszolást több fázisban csináltam először 80-as csiszolóval egy fúróba szerelt csiszolókoronggal, aztán adtam neki egy kis kromofágot, hogy a nehezen elérhető helyekről is levigye a cuccot, átcsiszoltam egy 180-as papírral és végül kézzel, egy nagyon finom 220-assal. A fújást vékony rétegekben, a rétegek között 10-15 perc száradási idővel csináltam egész addig, míg a várt hatást el nem értem. Szerintem egész jó lett. A tartósságot majd meglátjuk idővel...

 
>> Tuning és extraAlfa 156 1.6 Twin Spark Progression // 2013-07-15

Már néhány héttel ezelőtt, bedobtam az előző verdámból megmaradt DLD ládát és erősítőt, azonban a várt hatást nem érte el. Dübörgött mint az állat, de semmi középmagas nem érkezett a gyári hangszórókból, így megérettek a cserére.
Alapvetően olyan 16,5-es szettet kerestem, aminek az ára nem lépi túl a fájdalomküszöbömet, de mégis értelmes hangzást lehet belőle kicsikarni. Túlzásban nem akartam vinni, ráadásul amúgy is csak a fejegységről hajtom őket (Kenwood KDC-W8531Y). Böngésztem a netet néhány napig, ami tetszett rohadt nagy volt és kiemelővel sem fért volna be, vagy drága volt. Mondom adok egy esélyt a Média Markt-nak, mert hülye azért nem vagyok :). Rohadt egy szerencsém volt, utolsó darab Pioneer TS-A171CI szett volt jóárasítva 21k-ról, 13-ra. Na ezen felbuzdulva meg is vettem és másnap be is ugrott a helyére.
Bár a beépítési mélysége alapján befért volna a gyári helyre, de eltökélt szándékom volt, hogy nem a gyári ráccsal, hanem a sajátjával akarom feltenni, mert kegyetlen jól néz ki. Ezzel adtam magamnak és segítségemnek néhány óra többletmunkát. Sok agyalás és próbálkozás után arra jutottunk, hogy a legcélravezetőbb egy forgácslapból kivágott gyűrű lesz, amivel pont annyit emelünk ki a tányérból, hogy a saját rácsával tudjuk felszerelni. A végeredménnyel nagyon elégedett vagyok és a hanghatás is kategóriákkal javult.

 
>> Tuning és extraAlfa 156 1.6 Twin Spark Progression // 2013-06-29

Időközben megjöttek a matricák GT-től (köszi utólag is!), illetve még AC előtt rendeltem egy matricát a neten, az is megjött így 3 hét után. :)

Szóval megy a matricázás 1000-rel, szépen felkerült minden...sztem itt be is fejeztem lassan. :)

 
>> Tuning és extraAlfa 156 1.6 Twin Spark Progression // 2013-06-18

Az AC-n szerzett matricák is felkerültek végre...szerintem egész jó lett! :)