Alfa Amore - Internetes Alfa Romeo közösség

Ismét kipihentük magunk és nagyon örültünk, hogy a fővárosban fogunk ebédelni. Bekaptuk a reggelit, hozzá egy jó adag feketét és valamivel 8 óra után elindultunk. A tegnapi dupla autópálya miatt úgy gondoltuk, ezúttal megpróbáljuk a sztráda melletti egy sávos főutat. Az ötlet nem volt rossz, a baj csak az volt, hogy az összes környéken utazó kamionosnak is eszébe jutott ugyanez, így előfordultak olyan pillanatok, mikor 5 percen át megállás nélkül jöttek szemből a hatalmas pótkocsisok, előzni lehetetlen volt. Rohanó, álló, felborult, kék, zöld, fekete, kicsi, nagy – kamion minden mennyiségben.

Timestamp: 2007. szeptember 12, 9:30, 16.5°C, 97929 km
Majdnem másfél órán át tartott a 143 km-es út, ami annyira nem rossz, vesztettünk kb. negyven percet, nyertünk vagy 11 eurót és Évanak köszönhetően megtudtam pár hasznos információt Spanyolország történelméből, főleg katalán Izabella és aragón Ferdinánd életéből.

Zaragozában úgy döntöttünk, hogy a pár euró nem éri meg az időveszteséget, inkább nézzük Madridot. Annál nagyobb volt a meglepetés, mikor kiderült, hogy a Zaragoza – Madrid szakasz szinte ingyenes, csak egy kis szakaszon fizettünk 4,85 EUR-t. Az út unalmas volt, de legalább gyors.

Timestamp: 2007. szeptember 12, 9:30, 23.5°C, 98281 km
Ha jól emlékszem, ez volt az első bolyongás. A Garmin a kiválasztott hotelbe vitt éppen – kb. 7x váltottunk autópályát, majd egy teljesen új negyedben kötöttünk ki, ahol a körforgalom közepén kiírta, hogy megérkeztünk. Hatszor fordultunk körbe, mire megláttuk a hotelt kb. 100 méterrel arrébb, csak éppen nem tudtunk közelebb kerülni. Az egyik oldalról le volt zárva az út, a másik feléről még nem készült el az út. Végül rájöttünk, hogy a benzinkút háta mögött kell elmenni… Ez egy F1 hotel volt, amit Franciaországban fedeztünk fel még a dijoni kiránduláson, 39 EUR-os árával az egyik legolcsóbb hotel, viszont saját parkolója van és átaludni az éjszakát bőven elég. Ezúttal egy teljesen automatikus verziót fogtunk ki, a kaput érzékelő nyitotta, a bejáratnál a számítógépbe beírtam, hogy 1 éjszaka, 2 személy, a Mastercarddal megfizettem. A számlához generált egy 6 jegyű számot, ami a szoba ajtaját nyitotta és kész is volt. Az autózásból egy picit elegem lett, ezért úgy döntöttem, a tömegközlekedést hívom segítségül.

Mivel fogalmunk sem volt, hol vagyunk először egy buszmegállót kerestünk, majd a könyvben megpróbáltuk megkeresni, hol is vagyunk. Pech, a Madrid térképen nem voltunk rajta, valahol a külváros külvárosában voltunk (Mostoles). Megszólítottam az első járókelőt, aki persze nem tudott angolul, de kézzel lábbal megmagyarázta, hogy 5 perc séta a metró. Sétáltunk egyet és gond nélkül meg is találtuk az állomást, metró helyett azonban vonatot találtunk. Egye fene, vettünk két jegyet az Embajadores állomásra, ami már a központnak tűnt a térkép szerint. 1,80 EUR fejenként – szinte ingyen. Legyalogoltunk, ahol jött a meglepetés – a vonat állomás alatt ott volt a metró… Mindegy, már megvolt a jegy, mentünk vonattal. A második állomáson rájöttünk, hogy a másik irányba megyünk  Szerencsére a vonat szinte ugyanolyan volt, mint a metró vagy földalatti, kiszálltunk és a felüljáron átmentünk a másik oldalra. Kb. 3 perc múlva jött is a vonat és folytattuk utunkat. Kénytelen vagyok pár szót mondani a közlekedés eme formájáról, hiszen nálunk az összefirkált, koszos, bűzös, kényelmetlen, ritkán járó, pontatlan, zajos vonatozás szöges ellentétjét láthattuk. A klimatizált, tiszta, szép szerelvénnyel öröm volt utazni. Lényegében csak annyiban különbözött egy luxusmetrótól, hogy sokáig a föld felett mentünk, csak a központhoz közel mentünk le a föld alá. Mivel a Sol téren akartunk kikötni, az Embajadores állomáson átszálltunk a metróra. Négy jegyet vettünk 4 EUR-ért. Pillanatokon belül megérkeztünk és végre megláttuk a napvilágot Madrid közepén. Jó döntés volt, időben és pénzben egyaránt.

Madrid hatalmas. A 3 milliós nagyváros két nagy részre osztható, a régi vagy Habsburg Madridra és a Bourbon Madridra. A kettő között pedig ott a város szíve, a Napkapu, vagyis a Puerta del Sol. Mikor fővárosnak választották Madridot, alig húszezer lakosa volt és teljesen jelentéktelen városka volt Spanyolország szívében. A Sol téren tehát választás előtt álltunk, mit nézzünk meg, mivel egyértelmű volt, hogy csak a legek legjavát tudjuk megnézni. A régi várost választottuk. Lassan 14 óra felé jártunk, így a legfontosabb volt, hogy együnk valamit. A szemünk már kopogott az éhségtől, amit csak fokozott a sok Museo del Jamon – szó szerint sonkamúzeum, ahol százával álltak kiakasztva a füstölt combok. A spanyolok többsége nem nagyon ül le ilyenkor, illetve ülnek, de a bárpultnál, gömbölyű széken, és tömik magukba a tapas-t – ezerféle apró szendvicset, falatkát. A számlát és a többi felesleges papírdarabot nemes egyszerűséggel a lábuk alá dobják, így a bárok többsége első pillantásra szemétdombnak tűnhet. A Calle Mayor a legszélesebb út, ezen indultunk el Plaza Mayor felé. A Plaza Mayor sokáig versengett a Puerta del Sol-al ,hogy melyik is Madrid szíve. A két teret nem nagyon lehet összehasonlítani, hiszen a Sol tér nem más, mint az összes központba érkező út kereszteződése, míg a Plaza Mayor egy háromemeletes házak által közrefogott hatalmas tér. Míg a Puerta del Sol félhold alakú tér III. Károly lovasszobrával, a nulladik kilométer szimbólumával, Madrid jelképével a „madroňo” termését dézsmáló medvével és több régi épülettel, mint a posta, Comunidad del Madrid, addig a Plaza Mayor téglalap alapú tér, erkélyekkel és díszes, festett falú, palotaszerű házakkal övezve. A teret III. Fülöp építette, cserébe ő trónol a tér közepén. A történelem folyamán sok vér folyt itt, hiszen egykori bitófák álltak ott, ahol most zajos kávéházak és éttermek sorakoznak. Az éttermek kirakatát látva lehetetlen ellenállni a vonások szerint bolíviai vagy perui kis pincéreknek.

Ránk azonban még sok minden várt a „vacsora” előtt – azért az idézőjel, mert az igazi spanyolok 22 óra előtt nem nagyon ülnek neki a vacsorának – például a Palacio Real. Megnéztük a híres piacot – Mercado de San Miguel, mely a Plaza Mayor szomszédságában áll, majd a Calle Mayor helyett a szűk, régi utcákon bolyongva kerestük Plaza de Armas-t. Nagy élvezet egy ilyen séta, az összes utcácska neve színes csempékből van kirakva, amin rajta van egy, az utcára jellemző kép is. Például a Plaza del Isabel II utcanév tábla 4x4 csempéből áll és rajta van az arcképe. A Calle de la Independencia 3x4 csempe és az utca tipikus látképét ábrázolja. Az embernek kedve van az összes táblát lefényképezni, de egyszer csak előugrik a semmiből vagy húsz kínai és mindegyik meg akar masszírozni. Mint a rossz legyek, alig lehet lerázni őket. Hiába mondom, hogy Alonso I. szobrát bámulom, nem az ő ősi módszere érdekel…

A Plaza de Armas nem csak a Palazio Real miatt érdekes, vele szemben ugyanis hasonlóan remek látványt nyújt Catedral de la Almudena. A neogótikus épület meglepő módon nem olyan régi, mint az ember várná, 1879-ben kezdték építeni, de csaknem 100 évig tartott, mire befejezték. Talán azért tűnhet régebbinek, mert picit hasonlít a Palacio Real-ra.

A Palacio Real eleve azért épült, hogy lenyűgözze az embereket és tiszteletet parancsoljon. Hatalmas, észbontóan díszes és valóban lenyűgöző. V. Fülöp építtette az 1734-es tűzvész után és 26 évig tartottak a munkák. A túlzott díszítés viszont már III. és IV. Károly izléséhez fűződik, tudja fene mit akartak kompenzálni  Minden esetre a jelenlegi spanyol király, Juan Carlos I inkább a szerényebb Zarzula palotában él, ide csak kivételes alkalommal látogat el. A bejáratnál két dolog maradt meg bennünk leginkább, az egyik, hogy minden szerdán ingyenes a belépő az EU tag országokból idelátogató turistáknak, viszont nagyon nehéz meggyőzni őket, hogy Szlovákia EU tag… Végül megegyeztünk, hogy Szlovéniából jöttünk, ami rajta volt a hölgy képzeletbeli listáján és beeengedtek. A másik a félelem. Minden látogató potencionális terrorista szlogennel etetett, komor kinézetű őrök, rendőrök, alkalmazottak minden tíz lépésben, a biztonsági intézkedések megszégyenítenék a washingtoni repteret is. Legszívesebben a veseköveim is kiszedték volna, hátha kovaföldből van és a vérem nitroglicerin. Az átvilágítás ellenére semmit nem vihettünk magunkkal. Összességében azonban nem voltak udvariatlanok, se kellemetlenek, engem maga az a tény zavar, hogy reális alapja van a fokozott ellenőrzésnek és kénytelenek ezt tenni. Ami a belteret illeti, minden helységben 2-3 őr rontotta a levegőt. Sok helységben teljesen eredeti a berendezés, például a trónteremben és mesebeli gazdagságot tükröz. Bejártunk már pár kastélyt, de a fényűzés ilyen mértékű megnyilvánulásával még nem találkoztunk. Vörös bársony, drága fák, arany, ezüst, nehéz szőnyegek, kristálycsillárok, porcelán, hatalmas tükrök - minden ami már évszázadok óta a gazdagság szimbóluma.

Innen újra a Plaza Mayor felé vettük az irányt. Bár a Museo del Prado a Bourbon Madrid ékköve nagyon hívogatott, egyrészt messze volt, másrész nem szerettem volna a kirándulásból mazochista rohanást csinálni. Jövünk mi még ide máskor is…

Körbejártuk a teret, de nem tudtunk dönteni, melyik „étterem” jobb a többinél, így az első helyet választottunk, remek kilátással, kedves indián pincérrel és istenien kinéző kirakattal. Bár az étlap szerint a terasz harminc százalékkal drágább, mint a bárpult, valahogy nem volt kedvem ezen spórolni. A kirakatokból megtanultam, hogy van a „ración”, ami a nagyobb adag és a „tapas”, ami lényegében a kis falatka. A tapas 2-3 EUR körül volt, a racion kb. duplája. Mivel úgy gondoltam, mindent tudok, amit tudni lehet, étlap helyett inkább nekiültem beszélgetni a vigyori indiánnal. Elmondtam neki, hogy mindenképp meg akarom kóstolni a híres „jamon serrano”-t, vagyis a hegyi levegőn szárított, füstölt sonkát, „queso manchego”-t, ha lehet semicurado, vagyis puha formában – ez a La Mancha környékéről származó sajt igazi csemege, hozzá kérnénk helyi friss olivát és kenyeret. Na meg tortillát, a spanyolok hagymás-burgonyás omelettjét, mert az éhség nagy úr. Mindezt leöblíteni pedig egy kancsó „sangria”-t rendeltem. Nem akarok túl sok időt vesztegetni arra, hogy leírjam, mi a különbség a mi sonkáink vagy akár az osztrák imitáció és az olasz prosciuto crudo vagy a jamon serrano között, aki nem értékeli az igazi csemegéket, halálra unja magát, aki meg már kóstolja, úgyis tudja, mi az ízlelőbimbók legkedvesebbike. Ami meglepett, a sajt volt, minden várakozásunk felülmúlta. A tortilla egyetlen hibája az volt, hogy óriási adagot kaptunk, így a nagyobbik felét a verebek fogyasztották el a galambokkal hadakozva. A friss olivabogyókat is felesleges lenne a nálunk kapható tartósított akármikkel hasonlítani, Federico barátom csak emiatt utazik haza Rómába havonta – nem tud friss oliva nélkül élni .
Szóval a vacsora remekül sikerült, jó két órán át ízlelgettük a finomságokat és enyhén be is csíptünk a sangriától. Talán jobb is, mert így viccesnek találtuk, hogy a pincér fapofával 70 eurót számlázott ki. Máig a hideg ráz, ha arra gondolok, hogy a 3800 Ft-os omelettet a madarakkal etettük meg  Arra viszont nem jöttem rá, hogy a 3 EUR / tapas árból hogyan lett 12-15 EUR, picit találgattunk, hogy 3 egy személyre lenne, akkor kettőnknek 6 EUR és dupla ár a terasz miatt, az 12? Mindegy, izlett az volt a fontos, a 18 ezrest meg majd behozzuk a gázolajon vagy egyszer olcsóbb hotelt választunk, számlát meg úgyse kaptunk, csak olyan perui papírfecnit ceruzával összefirkálva.

Tele gyomorral még szebb volt Madrid, késő estig sétáltunk, majd visszametróztunk Mostoles-i szállásunkra. Én még maradtam volna, hiszen a nap utolsó sugaraival éled fel a város, hömpölyög a tömeg a vékony utcácskákból a szélesebb utak felé, megtelnek az éttermek, a bevásárlóközpontok, kezdődik az éjszakai élet. Éva viszont már nagyon fáradt volt, úgy döntöttünk, egy jó alvás mindennél többet ér.

----

Költségek:
Autópálya 4,85 EUR

A mai nap adatai:
Megtett távolság 495,2 km
Átlagfogyasztás 4.6 liter / 100 km
Átlagsebesség 99 km/h
Utazás ideje 4:57 óra

A teljes kirándulás adatai:
Megtett távolság 3299,4 km
Átlagfogyasztás 4.8 liter / 100 km
Átlagsebesség 89 km/h
Utazás ideje 36:45 óra

----

A képek:
1. Madrid, Puerta del Sol és Madrid jelképe
2. Palazio Reale
3. Plaza Mayor
4. - spanyol étkezés – állva, szemetelve
- sonkák a falon – Museo del Jamon
- bárok a Plaza Mayor körül
- vacsora 70 pénzért