Tagok >> Edyboy >> 155 1.7TS 8V >> Blog
- Típus:155 1.7TS 8V
Mindent erről a típusról
Tagok, akik birtokolják a típust - Évjárat:1994
- Színe:verde mirto metal
Frissen ébredtem ma,bár a tegnapi pincebuli némi punnyasztó hatással volt rám de ez csak addig tartott,amíg beültem az Alfába,és útnak eredtünk a megszokott irányba:Zsámbék,Zámoly(kötelező megállás Pedró kocsmájánál házisört venni),Fehérvár,Veszprémbe nem betérve,hanem elkerülve és lekanyarodva,tájnéző tempóban repceföldek és bárányfelhők közepette élményautózás után egy kis megállót megejtve Tapolca városában egészen közel kerültünk Szigligethez.Olyannyira, hogy hamarosan oda is értünk,ahol könnyen odataláltunk a szőlődombhoz,ahol Whiteskull már várt minket.Mivel a nap már hanyatlóban volt,kár is lett volna az utat folytatni,így hát maradtunk,főleg,hogy helyi borkóstolásra nyílt alkalom,minekutána egy kis konyakból merítettünk erőt,bár nem kedvelem de baráti társaságban minden korty jól esik,tehát borozgatásba hajlott az este,sőt volt időnk tüzet rakni és csirkét sütni rajta és miután kilabdáztam magam Zsófival,folytattuk az eszmecserét a világ dolgairól,majd egyszer csak elálmosodtunk és elszenderedtünk csendesen :-)
Este ismételten összejött a csapat Csolnokon,ahol is vacsora után buliztunk.
Bár egyesek már fáradtak voltak,páran azért reggelig ropták a táncot.
Negyedik esztergomi találkozón vettem részt,sokadmagammal,több mint 500 Alfával.
Rutinosak voltunk,vittünk székeket,hűtőtáskát és berendezkedtünk a füves részen.
Persze a legtöbb időt az Alfák nézegetésével töltöttük.Egy csomó emberrel nem sikerült találkoznom de sok másikkal meg igen.És persze megint nem nyertünk a tombolán.
A hosszú tél után végre újra itt van a találkozásoknak az ideje.Most éppen Csolnokon jöttünk össze,hogy ne legyünk szanaszét.Mindenki ott volt,aki számít.Bográcsgulyás főzése és italozás volt a napi program.Vidám volt a társaság,mint mindig :-)
A mai nappal töltötte be feledik életévét a kicsike:-)
Ezalatt az óra szerint 9853 km-t tett meg.Mivel többet mér,ezért 10 %-ot levonva 8868 km gyön ki.
Nagy reményekkel tekintek a következő fél év elébe :-)
Bajmócról hazafelé másik úton mentünk,a Zsitva völgyében,ahol ismét megnéztünk egy várat Keresztúr nevű falu mellett:Hrussó várát.Ennek a várnak nem volt szerencséje,mert ezt felrobbantották a császári katonák 300 évvel ezelőtt,így hát csak a romjaiban gyönyörködhettünk,ami azért még mindig lenyűgözött.Érdekesség,hogy a várat Csák Máté Papája építette:-) Persze utána volt 20 másik gazdája.
Hazafelé tartva megéhezvén megálltunk Aranyosmarót városában,ami eléggé jellegtelen város és még éttermet sem találtunk,pedig egy jóféle sztrapacskára vevő lettem volna.Nem látszik meg rajta,hogy egykoron Bars vármegye székhelye volt :-(
Jobb híján Párkányban álltunk meg egy pizzára.Na az legalább finom volt :-)
Végre tavaszias idő lett,fel is kerekedtünk,hogy megszemléljük Bajmóc várát.160 kilóméter megtétele után meg is érkeztünk.Inkább várkastélynak épült,mindenesetre szép látványt nyújtott.
Vezetéssel látogatható,persze szlovákul hangzott el a kastély bemutatása.Viszont csinos volt a néni.Azért néhány magyar nyelvű felirat feltűnt.Éppen 100 éve nyerte el a mai formáját,50 szobája van,sokat berendeztek, többnyire XIX.századi bútorokkal.Finom Pilsner sört csapolnak a vár tövében.
Egyszerű napnak indult a délután.Úgy volt,hogy csak felkerülnek a matricák a kocsira és kész.
Nos,ez meg is történt:Alfa City a hátsó szélvédőn :-) Sőt kicserélődött a rendszámkeret is,amit Kapos óta hordozok a csomiban.És még cserés lett az órapanel is:bódottá :-)
DE egyszer csak sokan lettünk és mindenki hozott magával valami italt és azon vettük észre magunkat,hogy műhely-buli kerekedik.Pezsgő,pálinka,süti meg ilyenek.Gyorsan hazavittem az autót és visszabicikliztem
Ma beneveztünk a szokásos péntek esti Lurdy ház mélygarázsában történő találkozóra.
De még előtte útbaejtettük Marklar kollégát,ahol megtekintettük ereklyegyűjteményét,majd elindultunk a Lágymányosi felé a különösen szar Andor utcán át,ami egy cseppet sem zavarta Marklart,mert 90 alatt alig mentünk.Így hát elsőnek érkeztünk de fél órába sem telt és egy csomó Alfa lett körülöttünk.Közben gyönyörködtünk a többi márka felvonulásában is.Buzukitól kezdve Hondán át BMW-ig volt minden.Később mekiztünk,miután többen éhesek lettek.
Ezen szomorkás esős délután nem volt jobb dolgom,mint hogy megszegjem a főváros parkolási rendjét.Ráadásul előre megfontolt módon.Mindössze 5 percre ugrottam be a MOM parkba.
Szokás szerint egymás hjegyén hátán vagy tucatnyi autó várakozott a Csörsz uccában a tilosban.
De hát ez minden nap így van.Kacskaringózva kerülgettem egyik vészvillogóst a másik után és közben azt gondoltam,hogy jó fiú leszek és nem szaporítom tovább a tilosban parkolók számát.
Befordultam hát a Sirály utcai kis parkolóba.Arra a pár percre minek jegy,gondaltam és hát ennyiben maradtam.Amúgy már sokszor parkoltam itt és sosem jöttek ellenőrök.Na de most igen.
Éppen akkor fotózta a kocsit,amikor visszaértem.Aszonta,hogy már megkezdte az intézkedést.
Na azt láttam.Megbocsájtó napom volt,elnéztem neki.Talán a kedves mosolyának köszönhető.
Ja és lány volt,szemrevaló.Gyorsan vettem jegyet,hogy legyen majd mivel reklamálnom.
Az egészben az bosszant,hogy a sok tilosban parkoló autó a Csörsz utcában háborítatlanul várakozik,mert senki sem zaklatja őket,mivel az nem parkolóhely,így pénzt sem szednek.