ystuc - főkép
>> Tuning és extraAlfa 156 SW 2.4 JTD M-JET 20V // 2015-03-10

A korábban kalkulált két hétből négy lett. Vittorio millió olyan dologba ütközött, ami nehezítette munkáját. Viszont mára elkészült és azt hiszem elégedett lehetek.
Szóval ami változott:
- A Crosswagon lökhárító párosítva lett az eredetivel. A korábbi "hivatalos" információ szerint kompatibilis a CW lököse az SW-vel. Hát ez téves! Úgyhogy kettőből készült egy, ami még egy kicsit pluszba is módosítva lett. A tolatóradar is beszerelésre került, valamint a tolatókamera is beépült a lökhárítóba.
- Az első lökhárítóban a ködlámpák kiköltöztek a lökös szélére, amolyan "facelift GTA" stílusban, valamint a pajzs alatti rész össze lett kötve a lökös aljával. Be lett építve a menetfény is.
- A lökhárítókon kívül újra lett fényezve a két első sárvédő, a motorháztető, a tető, a tetőszárny és a tükrök. Aztán minden vissza lett csiszolva és fel lett polírozva. Úgy csillog, mint még soha!
- Kapott az autó egy teljes alvázvédelmet. Szerencsére rohadásnak nyoma sincs!
- A csomagtartó beázását valószínűleg egy félrecsúszott vízelvezető cső okozta, mely a vizet a tetőablaktól egy levegőztetőn keresztül bevezette az autóba.