Fórum >> Típusok >> 159

Corben2017-11-07 12:26:50 // 101521
A felső lengőkar szilent nyikorgást úgy oldottam meg hogy átalakítottam zsírzógombosra, -vettem utángyártott szilenteket, és szétszedtem
-a peremezésnél levágtam a külső tányért az új szilentről,
-kiszedtem a belső perselyt a szilentből
-egy 4-es furatot átengedtem kívülről-befelé a külső gyűrűn középen,
-visszatettem a belső perselyt
-esztergáltattam a szélére egy új tányért, azt visszatettem, és visszaperemeztem.
-a lengőkart alul mindkét szemnél középen kifúrtam és bemeneteltem 6-osra ( pontosan ott ahova a szilenteken a furat esik ha visszapréselem őket)
-zsírzószem becsavar,lengő visszamegy a helyére és kész.
-a zsírzógombokat érdemes letakarni gumikupakkal (fék légtelenítő kupak / motor akksi savkifolyó kupak esetemben)
-Full szintetikus zsírt használok, ami nem eszi a szilent gumiját.
Évente egyszer zsírzom őket.
Kicsit megemelem a kocsi orrát elforgatom a kormányt és már hozzá is férni a zsírzóval.
4 év és 70k kilóméter után sincs hangja, nincs nyikorgás és kopogás.
Még egy apró szösszenet:
Amit én észrevettem,mikor szétszedtem, a kopogás ami a szilenttől jött az nem a kopottságból adódott, hanem hogy a két fém persely ami egymáson el kell hogy forogjon be és -ki rugózáskor, az összerohad, és pattogva fordul el egymáson, ami úgy hallatszik mintha kopogna.
Buzi egy megoldás amúgy, hogy ott van a szilentben két egymáson elforgó fém persely mindenféle védelem nélkül, és a kerék csak veri rá a vizet, meg a sarat.
Bocs a hosszú hozzászólásért, de remélem segítettem valakinek ezzel.
Ha valakinek kellene fénykép szóljatok, tudok csinálni, szterintem még az előző kiszedett szilentek is megvannak amiken csináltam a próbát, azokon a furat is látható.
csokagm2017-11-07 11:51:54 // 101520
Mondjuk a 2.4nek szerintem pont menet kozben fordulaton jon ki a hangja. Alapjaraton csetteg csattog amit szépnek nem biztos hogy neveznék.
Csabi2017-11-07 10:21:02 // 101519
A hintőport még nem hallottam, egy próbát megér, ha nagyon zavaró...2.0-n szerencsére nincs :)
FRC2017-11-07 10:05:18 // 101518
Én heti pár napot inkább a 166 V6TB vel járok, annyira más világ mint a 159 2,4 Q-tronic,
Július vége óta van nálam, naponta küzdök a gondolattal, hogy meghirdetem eladásra. Sokszor úgy érzem magam mintha én lennék az a 60+ éves taxis bácsi aki a 190d mercijével vitt haza a disco-ból.
Akinek nem volt pörgősebb autója, biztos tudja szeretni, de én lehet sosem fogom tudni megszokni.
Tomi Stark2017-11-07 09:59:49 // 101517
A Lanciámban állandóan lengőkarokat cseréltem, komolyan mondom kb 30.000-nél egyik sem bírt többet, aztán utoljára Sidem márkájút vettem, de azóta csak kb. 25000-et mentem vele. Eddig egy koppanás se volt.

Most kipróbálom az Alfába is, a felső 20500 Ft., az alsó 45 ezer körül van.

Valakinek a blogjában olvastam, hogy az gömbfejről lehúzza a gumit, telenyomja zsírral, utána dupla porvédőt rakott rá, így örök élet meg egy nap. Ezt én is eljátszottam, csak az a baj, hogy a felső lengőkar szilentje attól még nyikorog.

Szerintem a TRW-t is meg tudod javítani, a garanciázás, ha már be van szerelve akkor eléggé necces, de ha sok időd van akkor hajrá. Nekem abból van a legkevesebb, így nem játszanék vele.
RomeoOne2017-11-07 09:52:34 // 101516
Egerbe mentem az M3-ason a hétvégén. Olyan 150 körül tempózhattam, amikor a felhajtósávról egy régi 5 ajtós swift betekerte elém a kormányt. Nem volt még vége a felhajtósávnak meg láthatta, hogy elég gyorsan jövök. Ő ment olyan 110-el.
Egy fél rénszarvas teszt befigyelt, rántottam egy nagyot a kormányon meg vissza. Szerencsére ez nem az az autó, ami zokon veszi az ilyen manővereket, mintha sínen mentem volna, sávváltás egy autóhosszon :D
Azt a kis papírkasztnit összecsomagolta volna a 159, a hosszú orra betolta volna a hátuljat a vezetőülésig, ha belemegyek hátulról.
Akkor utána azért elkezdett hevesebben dobogni a szívem :D
antonov2017-11-07 09:34:33 // 101515
Akár, de szerintem normál esetben semminek nem kéne nyikorogni. Meg írja, hogy mindent cserélt.
yani🍀2017-11-07 09:31:16 // 101514
Próbáljátok ki a sima hintöport!
Csabi2017-11-07 09:16:06 // 101513
Például az ablakfűtéssel. Inkább a generátorszíj nyikorog nagy terhelésnél, hidegben. Anno próbálkoztam szíj sprayel , átmenetileg megoldotta a dolgot aztán pár nap, hét múlva visszatért. Én a mannol termékét próbáltam ,lehet van olyan spray ami hatásosabb...
Atesz1592017-11-07 09:11:33 // 101512
Sziasztok!Yani cartárssal már konzultáltam,de meg kellene oldanom egy problémát.Próbálkozott már valaki a 159-ben az első ajtón lèvő dekorcsíkok levételével?Le lehet szerelni őket roncsolás nélkül?Elôre is kőszönöm a válaszokat!
antonov2017-11-07 08:58:42 // 101511
Szerintem bekerül egy xenon, aztán meglátom.
antonov2017-11-07 08:58:00 // 101510
Azért előtte csekkold le. Pl. mikor csinálja akkor kapcsolgass egy nagy fogyasztót, hogy változik-e a hangja.
WarbiRunner (Gyuri)2017-11-07 08:54:08 // 101509
Ezt az adrenalin dolgot nem tudom átélni sehogy a 159-ben. :-) Lementem múlt héten Csengerbe, de úgy, hogy tempóztunk rendesen. Mindenkit megelőztem, dobtam ki manuálba a kanyar kombinációk előtt, énekelt a motor. Nagyon nagyon jó volt. Mégis inkább gyönyörködtem benne, hogy mit tud művelni a gép. Adrenalin nem volt, az nem ilyen. De élveztem a dolgot azért.
Amikor meg nem kergetem, akkor teljesen ki tud kapcsolni agyilag.
WarbiRunner (Gyuri)2017-11-07 07:50:51 // 101508
Alapjáraton azért nincs olyan csendes mint egy benzines az is biztos. Ki mihez van szokva :-) Egy benzinesnél nem is hallod, hogy jár e a motor. Az 1.9 is nagyon más mint a 2.4, az az egy henger sokat finomít a járásán.
Amúgy a hanggal én is elégedett vagyok. A gumizaj szerintem néha sok, de úgy tapasztaltam, hogy van az az aszfalt, ahol szinte alig hallom. Gondolom gumi függő is. Vagy a széles kerék az ilyen, nem tudom. Nem vészes.
Giuntini2017-11-07 00:04:43 // 101507
A 2,4 gázadásra felmorajlik, viszont autópályán, konstans sebességnél mondjuk 160-nál a motort nem lehet hallani, csak a gumizajt. A 2,4 motorhangja előzésnél, vagy keményebb gyorsításnál nem zavaró, hanem adrenalin növelő.

Nekem a beltér 10 éves kora ellenére teljesen zörgés és rezonancia mentes.
dreammagnet2017-11-06 23:56:20 // 101506
Na az meg nem volt cserelve! Akkor raugrom arra! Koszi!
dreammagnet2017-11-06 23:53:16 // 101505
Koszi nagyon! 😉 Megnezem hatha tudok kezdeni vele valamit.
Liquid2017-11-06 22:05:06 // 101504
a 2.4 is hangosan tud morogni, de nagyobb konstans sebességnél, inkább gumihang és szélzaj van
antonov2017-11-06 21:39:01 // 101503
Én elég sokat hallok a motorból főleg alapjáraton, bár ez 1.9-es. 1.4-es Stilo után ijesztően hangos volt. Kíváncsi lennék egy másik 159-re.
Liquid2017-11-06 21:18:37 // 101502
a gumihang az ami legjobban megvan a 159-ben, annyira csendes, hogy a többi dolog már nem hallható :)
WarbiRunner (Gyuri)2017-11-06 21:15:29 // 101501
Mentem a Motul 5w40-es olajjal vagy 250km-t. Én semmi különbséget nem hallok :-) De még friss olaj hatás sincs, egyszerűen pont olyan mint bármikor. Lehet hogy a gumim kopik már, de inkább gumi zajt hallok mint motorhangot. A motor igazából akkor szólal meg, ha odalépek neki.
A felső lengőkart is cseréltettem, most végre nem nyekereg :-)
Liquid2017-11-06 20:42:57 // 101500
szarolasz, nem lopják :)
Bombi2017-11-06 20:42:56 // 101499
Itt ugye nem ugyanolyan a kasztni, de a motorkód azonos. Reményeim szerint a szaki megoldja szépen a dolgokat... Motortartó bakok remélem egyeznek meg hasonló.
Zolibácsi2017-11-06 20:06:06 // 101498
Műszerfalon az ablak alatt a rács felfogása szokott elpattanni. Az zörög nekem is
Macccy2017-11-06 20:04:37 // 101497
Vicces, de nem is a lopás a lényeg, attól nem tartok. Az audiba volt ilyen billenés/emelés érzékelő és ha meglökték (hülyegyerek nekidőlt) meg tudott szólalni. Legjobban egy ilyen kéne, meg lehet egy alap nyitásfigyelő, de nem az a hülyeségem :)
Van egy ilyen zizzenésem, hogy pl az infoparkba is simán megparkolhatják és észre se veszi senki, mert nem tülköl, az ember meg sunyin lelép. Ha lökésre jelezne, legalább pár infós mókus odafigyelne.
Erhard 242 (Pure Energy)2017-11-06 20:04:31 // 101496
én a lengyel ugy-ra szavazok, rengeteget adunk el sosem volt még garis probléma... én anno az 59-be TRW-t vettem élt 1 hónapot a felső lengőm utána tettem bele olaszt az meg bírta amíg el nem adtam kb 50e-et tettem bele ... nem mindig a neves márka a legjobb sajnos :(
antonov2017-11-06 20:03:53 // 101495
A nyikorgásra egy tipp: generátor szabadonfutó? Az tud érdekes hangokat produkálni.

Kis recsegő hangokkal én is folyamatosan küzdök, de inkább be szoktam kapcsolni a rádiót. : )
dreammagnet2017-11-06 19:16:46 // 101494
Sziasztok!
Nem tudom valakinek feltunt-e a 159 2.4 Jtdm-nel gyorsitaskor a muszerfal elso szelvedohoz kozeli reszenel kozeptajon egy idegesoto kis recsego hang???
Meg Youtube videokon is hallani az utasterben, amikor gyorsitanak 159-el. Lehet csak engem zavar, de engem rohadtul! 😣
Nem tudja valaki mi lehet ez a hang?

Masik hang (es ez sem a fejembol jon), ami szinten 2.4-nel elso reggeli inditasakor +10°C alatt valami nyikorog, aztan kb 3 perc mulva elhallgat. Ha elindulok vele, akkor jobban nyikorog.
Az osszes szij ki lett cserelve....patronos feszito is, vezerles gorgokkel, vizpumpa stb.

Segitsetek kerlek! Megolnek a hangok! 😂
Most komolyan! Koszonom annak, aki tud nemi infoval szolgalni a fentiekkel kapcsolatban!
Udv,
dreammagnet
alfa155gyuri2017-11-06 18:10:46 // 101493
Én már nem bízok ezekbe az utángyártott márkás szarokba hamar tönkre mennek ezek is.A stiloba nevesincs lengőkarokat tettem és már 3 éve bent van és nem kevés km-et megyek.Egyszar az összes.
Shadin2017-11-06 17:39:31 // 101492
Nem lopnak 159-est :-)
Vittorio1592017-11-06 17:37:54 // 101491


Bal első alsó 2 hónapos új TRW csomis lengőkar aftermarketrol.
A porvédő alsó gyűrűje lecsuszott...ergó be fog menni a kosz, por és ki fog nyúvadni a gömbfej...
Visszaviszem megreklamálni, de azért ez felháborító...
Milyet vegyen az ember??? Bontottat az talán jobban birja??
Direkt nem vettem nevenincs szart fele ennyiért...erre tessék.

Valaki sz.pott már ezzel? Vissza lehet bűvészkedni a gyűrűt a helyére?
Vagy esetleg a gumi megsérülhet és akkor bukós a gari is...

Ti milyet raktok be mik a tapasztalatotok delphi, febi, birth, meyle stb...
A Lemfördert hallottam h jó, de az mocskos drága.
Tocke2017-11-06 14:03:09 // 101490
Ez nehéz kérdés, az enyémben még kiváló a foncsor (h7), de még emelt fényerejű izzóval is tapasztalom az általad említett "árnyékos" jelenséget :-(((
Macccy2017-11-06 13:23:05 // 101489
Srácok. Van itt a topicban (Amorén?) riasztós szakember? Valami alap cuccost csak rakatnék a gépbe ..
antonov2017-11-06 12:40:43 // 101488
Most, hogy jön a tél és egyre többet megyek sötétben, feltűnt, hogy még egy sima tükrös halogénes autó lámpája is jobban világít mint az enyém. Konkrétan árnyékot vet az én autóm, ha mögöttem jön. Gondolom ebben is szétment a foncsor mint a többségben. Jól gondolom, hogy a következő lehetőségeim vannak? Vagy valamit kihagytam?

- új gyári lámpa
- új (pl. depo-s) lámpa
- belemegy a xenon így ahogy van
- bontott gyári xenonos lámpa (foncsor itt ugyanúgy kérdéses, meg a többi kacat ami kell hozzá)
- újrafoncsorozás (csak addig nincs lámpám)
- új projektor egység ami belemegy farigcsálás nélkül(pl bosch e46)
- új kínai projektor egység, farigcsálva
Hardy2017-11-06 11:45:14 // 101487
Ugyan így! Viszont a belsejébe valami elszabadult, de egyre rosszabb. Kb mióta megvettem csinálja. Eleinte csak néha-néha regennél. Aztán monden regennél egyre erősebben. Most meg minden nap az első indítskor.
Liquid2017-11-06 11:33:33 // 101486
Háát azért csak ésszerű mértékben, mert azért teljesen hülyeség elvárni a gyári, makulátlan állapotot egy 20 éves autótól, ami nem szobor hanem használva van. Legyen rendben, tudjon mindent határértékeken belül.
WarbiRunner (Gyuri)2017-11-06 11:28:24 // 101485
Hát.. én nem így érzem. Mint ahogy haza küldték a 159-et vékony fékbetét szöveggel, miközben a fékhatás rendben volt (227%). A fékbetét csak a felni miatt látszott, a műszerfal nem jelezte még a csere esedékességét. Akkor?
Aztán előtte még az ezüst 146-tal szivattak, hogy repedés van a fékcsövön. Fél óráig, nagyítóval kerestük, hogy mit láthattak. Nem lett meg. Oké, kicseréltük. Ennek mi értelme? Most meg azon izguljak, hogy a repedt lökhárító és a megnyomódott emelőpont miatt átengedik e a TD-t. Nem nagy a repedés, alig látszik, de ezzel is szórakoznak. Az emelőpont is nyilván rozsdás már és így kicsit megnyomódva ez látszik is. 21 éves autóról van szó. De nem egy roncsot viszek oda, hanem egy normálisan karbantartott autót. Megemelhetik, ki fog nyílni és be fog csukódni az ajtaja. Nincs elcsavarodva, nincs elgyengülve a kaszni. De ezt mondjuk véletlenül sem ellenőrzik.
Zolesz2017-11-06 11:23:44 // 101484
Így találtuk, nem lett tisztogatva...
RomeoOne2017-11-06 11:15:11 // 101483
Ez már ki lett mosva vagy ez ilyen korom nélküli dízel?
Laci822017-11-06 11:10:18 // 101482
Biztosan lesznek változások meg ami nem ott van ahol a másikban.Mi kb.8 éve cseréltünk motort a haver Bravajaban.Egy ugyan olyan évjáratú és ugyan azzal a motorral ellátott Bravot vett donornak és mégis voltak eltérések itt-ott. De megoldható minden ha a kasztni ugyan olyan.
yani🍀2017-11-06 11:06:20 // 101481
Azért legyünk őszinték! Ez lenne a normális.
Zolesz2017-11-06 10:48:13 // 101480
Nekem is kívülről kezdett elrohadni. A külső réteg. Kapott egy új dobot és kíváncsiságból belenéztük, hogy a belseje milyen állapotban van:
WarbiRunner (Gyuri)2017-11-06 09:10:14 // 101479
Ha ilyesmire vágysz, gyere el Hajdú-Biharba. :-) Itt ha nem gyári állapotú az autód, vagy öregebbnél nem veterán vizsga szintre van felkészítve, mehetsz is haza. Öreg autónál legyen minden tökéletes, de legyen rajta egy pici karc, vagy horpadás, hogy kis hibának be tudják írni. Mert az is kell, különben nem hiszik el azt se a felügyeletnél, ha minden jó.
Roll19832017-11-06 08:18:34 // 101478
Köszi, nem tudtam, hogy ezeken van gyárilag.
WarbiRunner (Gyuri)2017-11-06 07:40:59 // 101477
A 146jtd-ben a jobb első motortartóban volt egy ólom súly. Ma ablak támaszként funkcionál. Az is rezgés csillapító volt, az biztos, később bontóból kellett szereznem gyári bakot, hogy visszanyerjem a gyári zajkomfortot.
Bombi2017-11-05 22:17:02 // 101476
Sziasztok Cartársak!

Úgy tűnik nem bontott motort veszek , hanem komplett, törött donort. Egy törött Fiat Cromára esett a választásom, anno egy bontós eleve azt akart nekem eladni, elvileg teljesen egyeznek. A motorszámuk ugye egyezik(939A1000), de azért picit tartok attól, hogy lesznek problémák az átépítésnél. Jogos a félelmem, vagy alaptalan? Másolás-beillesztés?Utána kell hívatnom valakit beállítani a computert vagy valami?
Piritu - 1.000.0002017-11-05 21:01:22 // 101475
A leghihetőbb infó szerint rezgéscsillapító. Ezt igazolja a szilenteken való rögzítése. Az elmélet szerint úgy működik, mint a toronyházakban földrengés elleni súlyok.
Haddel2017-11-05 20:49:00 // 101474
A 2.4,meg 1.9-é egyforma ugye?
Liquid2017-11-05 20:45:57 // 101473
Wow :) Ha egyszer kiderül mi a Jóisten haragja ez, akkor ne tartsd magadba .)
Liquid2017-11-05 20:40:41 // 101472
a 2.4-esé se rohadós, legalábbis nem néz ki szarul így 9 évesen
A hozzászólásokért az Alfa Amore készítői nem vállalnak felelősséget.

Jelentem a moderátornak