Blog >> abroncs >> csavar

>> SzervizRomeoOne // Alfa Giulia Quadrifoglio // 2024-01-05

Sikerült úgy megállnom, mikor októberben szereltem fel a dobbetét-védőt és a kocsi kerekeinél matattam, hogy egy csavarnak, mely a hátsó abroncsba fúródott, pont látszott a feje. Ki tudja, mióta lehetett ott... (vagyis aug. közepénél biztos nem régebben, mert akkor rakattam fel azokat a gumikat). Nem eresztett, így mivel már épp leraktam a kocsit a télre és már nem terveztem utat sehova, nem nagyon idegeskedtem rajta.

Beszéltem a gumissal és mondta, hogy majd csörögjek rá és guruljak oda, megnézi mit lehet tenni. Idén kicsit korábban érkezett a hideg, így október végétől már eléggé be volt táblázva a gumicserékkel. Időpontot kb. másfél hétre tudott adni, viszont én csak jó időben, szárazon gurultam volna oda. Esőben, de főleg hóban, latyakban nem. Az időjárást pedig másfél hétre előre nem lehet kiszámítani. Erre rájött, hogy a november és a december is elég csapadékos lett, így végül újév első hetében jutottunk oda, hogy meglátogassam.

Sikerült is kapásból úgy leparkolni, hogy a csavar pont látszódott. A gumis egy fogóval megmozgatta kicsit, egyből elkezdett sziszegni. Oké, akkor ez átment rajta...

Lekapta az abroncsot a felniről és kiszedte a csavart. Kiderült, hogy egy viszonylag kisebb facsavar és egyenesen ment keresztül a futófelületen, tehát szerencsém van, könnyen javítható.

Persze kicsit aggasztott, hogy mennyire biztonságos így a gumi, hisz azért be szoktak figyelni 250 km/h feletti sebességek is. Megnyugtatott, hogy ezzel nem lesz gond, mivel egyenesen ment rajta keresztül, nem nagyon roncsolta a teherviselő szöveteket. Ennél jóval nagyobb lyukat is javított már egy X6M abroncsán, ami mégiscsak bő 20%-kal nagyobb teljesítményű és jó 50%-kal nagyobb tömegű autó, mint a Giulia Q. És az elfutott vele addig, amíg le nem kopott róla a gumi.

Hát jó. Az enyémbe végül a legkisebb, 3 mm-es gomba is majdnem nagy lett. Így aztán, hogy végignéztem a javítás menetét is, megnyugodtam, hogy nem lesz itt gond, ennek bírnia kell.

Egy új abroncs 150 ezerbe került volna, így megúsztam 7 ezerből :D

>> EseményRomeoOne // Alfa 159 2.0 JTDm 16V 170 LE // 2018-01-21

Reggel jöttem fel BP-re, nagyon szar idő volt, zuhogott a hó és még az M6-on is állt a latyak. A menetstabilizátor visszajelzője többet világított, mint nem. Miután beértem BP-re, hallottam, meg éreztem is, hogy 50 környékén valami ütemesen kopog. Mivel a sebességgel arányos volt, így egyből sejtettem, hogy a gumival lesz a gond. Amikor először megálltam, nem láttam az abroncsokon semmit.

Továbbindultam, de nem múlt el a dolog. A második megállónál pont úgy állt a jobb első kerék, hogy láttam, a futófelületben egy csavar feje van, alatt alátéttel. Mintha nem is véletlen lenne. Kihúzni nem tudtam, szóval nem csak a bordák közé nyomódott be. Vakartam a fejem, hogy mi legyen, de vasárnap gumist találni, kb. esélytelen lett volna.

Volt még egy 20 km-es kitérőm hazáig, így az M7-es felé indultam. Nem nagyon erőltettem, csak 110-120-al. Érd magasságában hallottam egy koppanást, mint ha egy kő lett volna. Aztán beugrott, hogy vagy akár egy, a futófelületből kihulló csavar is koppanhatott a kerékdobon. Elengedtem a kormányt, de elsőre nem tűnt fel semmi. Fél perc múlva megint elengedtem: húz jobbra, mint az állat. "Oh, hogy az a telibevert k.rva élet...."

Vészvillogó, gyors lehúzódás a leállósávban. Már megállásnál hallottam, hogy nagyon surrog a gumi. Nem is ért meglepetésként, hogy teljesen lapos volt, mikor kiszálltam megnézni. Vakargattam a fejem, hogy mi legyen? Autómentő? Vasárnap Paksra letrélerezni a kocsit biztos olcsó mulatság lesz. Mondjuk a pótkerék ott van a csomagtartóban. De elég rövidke az a kerékkulcs, aztán a csavarok meg eléggé be szoktak állni. Meg vajon van a pótkerékben nyomás egyáltalán?

Anélkül nem derülhetett ki, hogy meg nem próbálom. 130-al száguldoztak mellettem a kocsik, eléggé feszélyezve éreztem magam, mert régen marha sok videót néztem arról, hogy a leállósávban állóba belecsattan a figyelmetlen autós. Úgyhogy egyik szemem mindig a forgalmon tartottam, hogy ha kell, időben át tudjak ugrani a szalagkorlát másik oldalára.

A csavarokat meglepő módon, egy kis kerékkulcson ugrálással sikerült meglazítani. Mind az 5-öt. Felemeltem utána a kocsit, örültem, hogy legalább ez a része megvolt. Jöhetett a pótkerék. Amióta megvolt a kocsi, a pótkerék lapos volt, de októberben eszembe jutott azt is felfújni. Na, most ugrik a majom a vízbe. Vajon lesz még benne nyomás? Felraktam, ráhúztam a kerékcsavarokat, majd elkezdtem ereszteni. Kihúztam a kocsi alól a krokit, és lám, a kerékben megvolt a nyomás. Marha boldog voltam.

Persze, azt azért nem lehetne mondani, hogy így minden tökéletes lett. A téli gumijaim ugyanis a 17-es sokküllős felniken vannak, a pótkerekem viszont egy 18-as turbina felni, az eredeti gyári, nyári gumival (VTT-n majdnem eladtam Lexlutor cartárs-nak, most nagyon örülök, hogy mégsem tettem (tőle meg ezúton is elnézést kérek még egyszer :D )). Szóval vakartam egy kicsit a fejem, mert ha ezzel megcsúszok, az csúnya dolgokat tud produkálni. Na meg a kerékátmérő is nagyobb... Úgyhogy csak ilyen 100 körül csorogtam haza a pályán. De végülis mindent el tudtam intézni, amit aznapra terveztem.

Holnap áll a kocsi, aztán kedden gumis...