Blog >> alfa >> 146

>> SzervizWarbiRunner (Gyuri) // Alfa 146 TD // 2018-05-02

A turbócsövet (és még két gumicsövet) tartó lemez alkatrész egy tervezési hiba. Előbb meghajlik, így a turbócső hozzáér az akkumulátor széléhez és szépen kidörzsölődik.
Aztán végül feladja és eltörik. A hengerfejezéskor a szerelő lelkiismeretesen meghegesztette, örültem. Aztán tegnap megint törve találtam. Persze, nyilván nem a hegesztésnél, most kicsit alatta.
Fotózhatatlan helyen van, és siettem is, de valamennyire azért megörökítettem a dolgot.
Ez törjön el, ha tud!

Levezetésként megigazítottam a szervo tartályt, mert valaki, valamikor rosszul tette vissza. A csavart rátekerte, de a másik oldalon nem akasztotta be a helyére. Ezért állt olyan kis bizonytalanul.

>> EgyébWarbiRunner (Gyuri) // Alfa 146 TD // 2018-04-20

Elég jól ráálltam a felújításhoz összeszedni minden apróságot. A Fiat Alfa Alkatrész Centrumnál akadtam igen komoly akcióban pár eredeti, gyári alkatrészre. A külső megújuláshoz egy gyári eredeti antenna és egy vadonatúj pajzs (emblémával) érkezett. Ezen kívül hatalmas szerencse, de pont TD-hez volt igen akciós áron eredeti kuplung szett. Mivel az autó jelen állás szerint örökre nálunk ragadt, ebből is rendeltem egyet.
Ma megérkezett a csomag. Nagy élmény kézbe venni ki tudja hány éve raktáron porosodó, eredeti alkatrészeket. A kuplungszett dobozán én vágtam át a kicsit sárgulófélben lévő zárócímkét. Kezdem érteni kicsit a veteránosokat.

>> EgyébWarbiRunner (Gyuri) // Alfa 146 TD // 2018-04-13

A tavaly nyári hengerfej javítás óta téma, hogy hogyan tovább. Próbáltam a racionalitást képviselni és győzködni Kingát, hogy talán ideje a cserének. És én nagyon az új autó felé próbáltam terelni. Próba ültem egy Vitara-t, pont ilyen felhasználásra termett, elérhető árú, városi utakra való, normálisan felszerelt és tűrhetően összerakott autó. Szívó 1.6-os motor, pont elég erős, jól fogyaszt, nagyon csendes, némi jelenléte is van a méretéből adódóan. Nekem ez tűnt és tűnik a mai napig logikus döntésnek.
Csakhogy az ész a szívvel ne vitázzon :-) 8 hónapja születik a döntés, és elfogytak az érveim. Amikor bármilyen észérvre annyi a válasz, hogy "de én ezt az autót nagyon szeretem" akkor nincs tovább. Megvan az időpont a kasznishoz.

Az autó még nagyon egyben van, megemelve szépen tartja magát, nem csavarodik, nyílnak-csukódnak az ajtók. De kezdi enni itt ott a rozsda, ezt most meg kell csinálni, ha tényleg az a cél, hogy 6-8 vagy kitudja hány évig még szép, egészséges autó legyen. Így aztán elkezdtük. Szép lassan nekiálltam alkatrészeket gyűjteni. Amit lehet elemcserével oldunk meg, mert ami egyszer toldva volt, ott nem áll meg a rozsda, újra beleáll.
Ha csináljuk, akkor jól és alaposan. Ha jól belegondolok, egy Vitara árának még így is töredéke lesz a költség. Lehet ezt így is nézni, nem csak úgy, hogy a piaci értékének dupláját költjük rá. Szóval ez a terv most, meglátjuk mit hoz a jövő.

Az első alkatrészek megérkeztek. Köszönet GTPetinek, aki németországból juttatott el nekem egy "Linea Accessori"-t. Egyelőre dobozában várja a helyét.
Ezen kívül egy sárvédő is érkezett. Színhelyes, javításmentes, rozsdamentes. Kicsit matt, kicsit kavics felverődéses, de a kritikus helyeken ép.

>> EgyébWarbiRunner (Gyuri) // Alfa 146 TD // 2018-02-22

Ennyi. Passz hogy mitől. Foglalkozni kellett vele. Nincs kaszni rázó remegés reggel akkor se, ha nem fűtöm elő a vizét.
A hűtővíz csövek viszont kemények voltak megint kicsit, visszavittem hengerfej csavar utánhúzásra. Mondta is a srác, hogy ezt ne hanyagoljuk el, csináljuk meg. Kicsit sokáig halogattam, de ez is rendben, jelenség megszűnt.

Dolgaim végeztével aztán elvittem ápolgatni kicsit, alaposan lemostam a mosóban. Alul, a küszöböknél, kerékdoboknál. Megérdemli, jó kis autó.

>> SzervizWarbiRunner (Gyuri) // Alfa 146 TD // 2018-02-13

A hengerfejezés óta hallok egy fura hangot, ami eddig nem volt. Én porlasztó hibára tippeltem, ezért is vittem át a múltkor a négy porlasztót, ma pedig az autót Józsibá'hoz a dízelszakihoz. Itt lakik négy háznyira, igazán nincs messze.
Eddig két szerelőnek mutattam azt, amit szerintem hallok. Olyan fura kis csörgés szerű hang túl kemény járással keveredve. Mindkét szerelő kb legyintett, hogy ez ilyen. Fiat dízel, keményebben jár.

Na most ehhez képest Józsi bácsi kinyitotta a kaput, betolattam és ezzel fogadott:
" Te, ezzel a motorral valami nincs rendben, nem jó a hangja".
Ez a mondat nekem már megérte. Él a Földön másik olyan ember, aki hallja :-D

Mondom ezért hoztam a porlasztókat, és be kéne mérni az autóban lévőket is.
Hallgatja, hallgatja... aztán megszólal. Ááá, ennek nem az a baja. De azért megnézi a porlasztókat. Megnézte, nem az a baja. Mind a négy teljesen hibátlan.

Kérdeztem mi lehet? Olyan kimerítő választ kaptam csak a hang alapján, hogy csak figyeltem. Ilyen szaki nincs már ma, aki fülre diagnosztizál. A mai autókkal biztos nem is működik a dolog. Volt szó káros térről és előtöltésről is, de a lényeg, hogy az első számú tipp, hogy egy foggal el van téve a vezérlés...

Úgyhogy pénteken átgurulok az autóval, ellenőrzi a vezérlést, illetve az adagoló beállítását is. Kiderítjük a hang okát, ugyanis Józsi bácsi szerint amint ez helyre kerül, nem fog ennyire remegni hidegen, mert ez sem normális dolog.

Na erre így kíváncsi leszek..

UPDATE: a vezérlés a helyén.
Az előtöltés nagyobb, mint a gyári érték, gondolom hengerfejezéskor tették hátrébb a szakik, mert észlelték, hogy előtöltés hiányos tünetekkel indul be (fehér füst).
A kicsit csörgősebb hang emiatt van, viszont a gyári értéket nem szereti a motor valamiért. Egyelőre nincs meg az oka.
Egy próbát tettünk, megemeltük az adagoló nyomását. Ettől kisimult a hideg alapjárat, viszont elment az autó egyébként elég jó nyomatéka és hát a hangja az szörnyű lett.
Úgyhogy adagolónyomás vissza gyári értékre, annyi trükkel, hogy nem a saját nyomásszabályzója lett visszaállítgatva (mert az hosszadalmasabb), hanem a Jorjie által küldött donor adagolóból tettük át a nyomásszabályzó szelepet.
Most lenne jó tudni, hogy milyen vastag tömítés került a hengerfejbe..
Mivel az autó igazából működik, csak óvatosan nyomozgatunk. Az egész inkább csak az általános "mi legyen az autóval hosszabb távon" dilemma része.

Még updétebb
Ma reggel indítottam, és bár volt előfűtés is, de stabil 950 körüli alapjárata volt az autónak. És nem ugrott lejjebb attól, hogy hozzáértem a gázpedálhoz. Tegnap a nyomásszabályzót én cseréltem vissza, aztán jól meghajtottam az autót, hogy átmelegedjen rendesen, majd belőttem az alapjáratot, mert azt is elpiszkáltuk. Érdekes volt, mert hiába vettem lejjebb egy idő után, az alapjárat ragaszkodott a 950 fölötti értékhez, onnan csak feljebb tudtam tenni. Úgyhogy azt csináltam, hogy forró motornál kitekertem addig, amíg ezt a 950-et elérte, ahonnan hatástalannak tűnt a tovább tekerés.
Hogy a rendesen meghajtás, vagy a csavar tekergetés, esetleg a nyomás szabályzó csere volt hatásos, azt nem tudom, de most jó. Áhhh. olasz.. :-)

>> EgyébWarbiRunner (Gyuri) // Alfa 146 TD // 2018-02-12

Jorjie küldött nekem pár alkatrészt.
4 porlasztó csúcsot kaptam és egy sérült, de kevés km-es adagolót.
A porlasztókkal már átszaladtam Józsibá'hoz, holnap pedig az autót is utána szalasztom. Kiszedi az autóban lévő porlasztókat, bevizsgálja és csereberélgetünk, a 8-ból a legjobb négy fog tovább dolgozni a TD-ben.
Az adagolót egyelőre elteszem. Ki tudja 10 év múlva lehet e keríteni ehhez az autóhoz bármi ilyesmit... szenzorok, vákuum 'torony', nyomóelemek, bármi jól jöhet egyszer.
Köszönöm Jorjie!! :-)

>> Tuning és extraWarbiRunner (Gyuri) // Alfa 146 TD // 2017-12-16

Két dolog motivált, mikor belefogtam:
1. Családilag fázósak vagyunk, és ez a régi dízel nem túl gyorsan melegszik be reggelente. Valami megoldás kellene, hogy hamarabb fűtsön.
2. Ha már belekukkantottunk a motorba és kiderült, hogy mennyire újszerű a blokk, illene meg is óvni. Köztudottan a hidegindítás okozza a legnagyobb kopásokat.

Már a jtd-nél felmerült, hogy be kéne építeni egy elektromos motor előmelegítőt, mert nagyon hasznos, a fenti két problémán hatékonyan segít. Valahogy mégsem valósítottam meg. Most került elő a téma újra, végre bele is fogtam. Remélem sikerül...

Az alap felállás az volt, hogy beszéltem a Defa (és Calix) forgalmazóval és kiderült, hogy az Alfa Romeo 146 TD-hez nincs egyik gyártónak sem szettje. Univerzális szett van, aminek a bekötését magamnak kell kitalálni. A fűtő egység 63e Ft, hozzá a kábel közel 20e. Nos ezt átgondoltam kicsit.

Felhívtam Hetényi Lászlót (http://dieselelomelegito.hu/), kicsit tájékozódtam, majd rendeltem tőle egy általa gyártott vízmelegítőt. 600W-osat kértem, a TD vízkör térfogatához elvileg elegendő. Miután megérkezett, elkezdtem összeállítani egy szettet.

Kezdtem a kozollal és a melegítő egység helyének kitalálásával. A kis kék bojler az akkumulátor alá fog kerülni, a fűtőradiátor szintje alá. A fűtőradiátorból a hengerfejbe menő 16mm-es csőszakasz lesz megszakítva. Ehhez gyári csövet sem kell vágni, mert a hengerfej mellett egy fémcső jön előre, aminek a végén egy 10cm-es gumicső kanyarodik vissza a hengerfejbe. Ezt a csövet leveszem és a két felszabaduló csonk közé kerül a fűtőegység.

A konzol összerakása után elsétáltam a közeli bontóba. Kértem 16-os vízcsövet. Mutattak egy Ducato-t, aminek a hátulja dugig volt mindenféle csővel. Tessék, válassz. Turkáltam kicsit, aztán ami a kezembe akadt két megfelelő átmérőjű cső, azt elhoztam. Nem sokat gondolkoztam a formájukon, gondoltam legyen benne kanyar, aztán majd kiadja. Ahogy szokott lenni, a megfelelő alkatrészek bújtak elő, tökéletesen megoldható velük a bekötés, szépen kikerüli az előremenő cső az intercooler csöveket. És még gumi távtartó is volt rajtuk, ami szintén jól jön.

Bepróbálás után jött az elektromos csatlakozás kigondolása. Két dolgot nem akartam. Konnektor dugót a motortérbe (és minden reggel nyitogatni a géptetőt) és szétfúrkálni a lökhárítót. 1-2 órahossza elment vele, mire kitaláltam a megoldást. Terveztem egy "ördöglakatot", amit az első vonószemre lehet ráfordítani. Pont olyan méretű, hogy csak bizonyos szögben lehet bebújtatni a vonószembe, majd elfordítva masszívan rögzül. Ezt is bepróbáltam, tökéletesen működik az elgondolás :-)

Emiatt a megoldás miatt a motortérben is oldhatónak kell lenni a 230-as kábelnek, úgyhogy gyártottam egy kábel szettet. Közben szépen kialakult a színkód is. Az előfűtőhöz tartozó alkatrészek a kék színnel jelölik, hogy mihez tartoznak. Maga a fűtő kék, így a vezetéket is kék védőcsőbe húztam, kéken jelölt bilincseket kaptak a csövek, és a vízmentes Weipu csatlakozók is fekete-kék színűek. Ez csak azért, mert így elegáns :-)

Előkerült a fiókomból egy 10 éve nem használt időkapcsoló is. Kipróbáltam, működik. Így mára elkészült a szett. Úgy gondolom ér annyit, mint a Defa-féle univerzális, és harmadába se került az egész.

A konzol már pár napja állja a mechanikai próbát az autóban, a többi alkatrész pedig a beépítésre vár. Elvileg innen már nem nagy munka, csak a helyére kell illeszteni, feltölteni vízzel és lelégteleníteni. Végeredmény, tapasztalatok hamarosan!

UPDATE 2017.12.16.
Ma beépítettem a helyére úgy, hogy a vízcsövek még nincsenek bekötve. Az aknán, hűtővíz leengedés után fog menni, mert az egyik bilincshez nem lehet hozzáférni, kicsit bontani kell hozzá. Szóval egyelőre mechanika tesztelés, ha valami meg akar lazulni, most szóljon, míg nincs víz a rendszerben.

>> SzervizWarbiRunner (Gyuri) // Alfa 146 TD // 2017-11-06

Megint pont külföldön voltam, amikor Kingám felhívott, hogy nincs fék az autón. Mondom miii? Állj meg, szállj ki, hagyd ott, kérünk kölcsön egy autót valahogy. De már hazajött vele... Amúgy világít a kézifék lámpa.... ööö igazából vagy 5 napja. Na itt kész, ennyi :-D

Ok, akkor átküldtem a szerelő számát, alul földúton 10-zel átgurulni, autót otthagyni, eszerint nincs benne fékolaj. Sanyi megnézte, kiderült, hogy a fékerőelosztó enged. Egy kicsit eddig is néha cseppentett, ezért már Alexandro-tól beszereztem a tökéletesen hibátlan (szerinem tök új) alkatrészt de a beépítésre még nem jött ki a lépés. Áhh, Tőle mindig olyan cuccokat kapok, hogy megáll az ész :-D Köszi innen is!

Szóval Sanyi feltöltötte fékolajjal, légtelenített és hazaengedte az autót, mondván egy hét múlva tudja bevállalni, addig ne nagyon használjuk, de ha mégis, akkor töltögessük. A fék nem fog elmenni, ha nem várjuk meg míg a szintjelző beszól.

Hát persze hogy ne használjuk. Ebből lett az, hogy napi 1 deci fékfolyadékot töltögetve még bizony pár napot óvatosban gurult az autó, nem volt más megoldás.
Aztán párat helyben dekkolt a beállójában egy bazi nagy hullámkartonnal a hátsója alatt.
És végül, végre aknára állhatott, hogy meggyógyuljon. Pénteken tettem le, hétfőn hoztam el. Kellett még egy fékcső, és Sanyi stabil idegrendszere. Nehezen jött le a régi szabályzó, kellett ezt azt leszedegetni (pl kipufogó).
Elkészült, jó lett, jobb mint valaha. Hátra eddig keveset szabályozhatott, mert javult a fékhatás. A vizsgára ez is megoldódott, nagy összeg se volt, csak kicsit kalandos...

>> SzervizWarbiRunner (Gyuri) // Alfa 146 TD // 2017-11-08

Világít a légzsák lámpa, így nem tudtam elvinni vizsgára
az autót. Controller Faulty. Low Battery.
Az alacsony feszültség hibát ki lehet törölni,
a másikat nem. Tápot kap, mást nagyon nem lehet megállapítani.
Ma este kap még egy aksi töltést, de nem sok reményt fűzök hozzá.

Update: a légzsák vezérlő cseréje megoldotta a problémát. Egyben az is kideült, hogy
a 60625180 számú vezérlő és a 60631206 számú teljesen kompatibilisek.

>> SzervizWarbiRunner (Gyuri) // Alfa 146 TD // 2017-09-06

Végre valahára eddig is eljutottunk. Évek óta tudom, hogy a fék utánállító automata rossz a TD-ben, hiányzik belőle az a kis lemezke ami a fogazott kerékbe kapaszkodik és az állítást végzi. Alexandro cartárs küldött nekem ismét megfelelő alkatrészt. Két szinte teljesen új darabot. Szégyellem, hogy le sem fotóztam, szép kadmium sárga újszerű alkatrész.
Mentségemre legyen, hogy éppen nyaralni indultunk, úgy tettük le az autót a szerelőnél. Aki épp még nyaralt. Szóval kellett logisztikázni, de mire hazaértünk a TD készen állt a mai első iskola-óvoda körére.
A fék olyan lett, amilyen sose volt még. Lényegesen jobban fog, hiába állított után kézzel a szerelőm néha. Így van ez kitalálva, nem tudom mit kellett ezen ennyit halogatni :-D

A fotón a kiszerelt ronda hiányos darabok...