Blog >> led >> 159

>> Tuning és extraOrosz // Alfa 159 1.9 JTD 16v // 2018-01-22

Nos ahogy régebben a kék bestiánál, megtörtént Skyfall ledesítése is. Elöször a két első helyzetjelző kapott két projektoros fehér ledet, májd hátulra került a rendszámtáblához két nagyobb teljesítményű heatsinkes led, így a külső ledesítés be is fejeződött, nagyon pöpecül néz ki. Ezután következett a beltér: a kilépőfény vörös ledet kapott, a csomagtér szintén fehér ledeket. A belső két egység is fehér ledet kapott, de az első fejegységet még nem sikerült leszednem, így annak a beszerelése még várat magára. Egyedül a kesztyűtartó világítását nem cseréltem még le az első fejegységen kívül, de szerintem azt is meg fogom csinálni a héten. Továbbá kapott még a tolatólámpa egy cree-ledes egységet és a hátsó ködlámpa is és meg kell hogy mondjam, brutális fényük van. De komolyan, megpróbálok majd lőni valamelyik este egy képet, de a tolatólámpa bevilágít a kocsi mögött 3 méteren belül mindent. Egyetlen baj, hogy a can-bus hibát dobál, amit nem egészen értek, mivel mindegyik can-busos led, direkt úgy vettem az S.M.Powerben. No mindegy, erre majd később keresünk megoldást. Ezen felül elgondolkodtam azon, hogy beszerzek majd egy ledes Daytime Running Lightot a ködlámpa helyére, ami persze ködlámpa is egyben, ám ezt majd később tervezem meglépni. Továbbá elvileg péntekre érkezik a 6000K xenon izzó, úgyhogy végre rendesen fogok látni este is.

>> Tuning és extraSmith // Alfa 159 Ti SW 2.0 JTDm // 2017-05-07

Kell rá ellenállás, különben hibát jelez a járgány. Bőven elfér, nem nehéz elhelyezni. Én két csatlakozóból egy toldást építettem az izzó és az autó közé, így bármikor kivehető. De nem akarom kivenni, jól néz ki!

>> Tuning és extraLiquid // Alfa 159 2.4JTDm Q4 TI // 2013-08-15

A 156-ban is LED helyzetjelző pislogott a Xenon mellett, gondoltam teszek egy próbát a 159-nél is.
Ebay-en vettem, ez volt a címe: "2 T10 168 194 158 White 38 SMD LED Light Bulb Lamp 12V"