Blog >> 1.4 >> pádis

Kedvenc nyári sátrazós túránkra ismét Chilit választottuk. Immár négyen mentünk, a lányok is elég nagyok már az ilyen kalandhoz. Ez persze feladta a leckét, mert két személy nomádkodós cucca még jól elfért. Négyőnkre kicsi lett a csomagtartó, és idén nem volt teherautós segítség sem. A szomszédunk szervezte a túrát, ő vállat be egy utánfutót, a sátraink is oda kerültek végül. A Román utak a szokásosnál is kontrasztosabban csúcs jók a hazaihoz képest. Nagyvárad kapott egy elkerülőt, a GPS már ott vitt. Magamban sírtam hogy mennyire gyorsan, könnyen és kényelmesen haladok át egy nagyvároson, abban a Romániában, ahol 20 éve még utálatos volt a sok balkáni autós közt romos utakon kínlódni. A helyzet megfordult sajnos.. Romániában szépen, normálisan haladtak az autók a széles, tükörsima utakon. Egész a Bihar hegység Ponor rét (Glavoi völgy) letérőig makulátlan aszfalton mentünk, nulla darab kátyút kellett kikerülnöm. Szuper volt, és a táj továbbra is fantasztikus. Meg is álltunk kicsit patakozni, kavicsot szedni. A Glavoi völgybe viszont kavicsos út vezetett le, ott lépésben ereszkedtünk, nem ért le sehol az autó alja. A neheze a végén van mindig, amikor a kavicsos útról a rétre le kell menni terepjáróknak való sziklás, köves, kigödrösödött úton, néha muszájból a vizes füves domboldalon kerülve. Kétszer ereszkedtünk itt le, és jöttünk fel a hétvége során. Eső után, megpakolva, felfelé különösen necces volt, öten tolták a kis autót, D-ben nyomtam a gázt, dolgozott ez e-LSD, pörgött a két első kerék, aztán lassan feldolgozta magát. Végül kicsit küzdősen, de lekoppanás és sérülés nélkül megúsztuk a kalandtúrát. A tanulság azonban az, hogy nincs erre alkalmas autónk, jövőre nem Alfával jövünk ide. A közelben van egy egyéni vállalkozó autókölcsönző, van egy szép zöld Hilux a flottájában, el fogjuk hozni.
A hétvége ahogy az szokott lenni, igazi élmény volt. A hegyi túránk a Szamos Bazár kisebbik köre volt, 8.8km. A nagy kört sajnos fakidőlések miatt lezárták. A kis kör is majd 4 órás túra volt, hegyi ösvényeken, aztán egy barlangba leereszkedve, láncokon kapaszkodva, patakban haladva. Fantasztikus látvány, élmény, ha lehetőség adódik, jövünk bármikor, bármennyiszer. A sátrazás is hangulatos, és a környéken már talán az egyetlen hely ahol engedélyezett az amúgy illegális vadkempingezés. Szóval jövünk még, de az Alfák maradnak. Chili marad városi, a Giulia pedig... nem is tudom. Fantasztikus vezetni, még ha teljesen haszontalan is néha.
Egy tapasztalat miatt nem számolom fel a flottát, de ha gyakran kibéreljük majd a Hiluxot, akkor elgondolkozok majd. :-)