Blog >> fordulatszám >> jeladó
A történet hetedikén este vette kezdetét. Akkor még csak, kicsit többet fordított az önindító a megszokotthoz képest, mire beindult, de csak annyira, hogy nem is tudtam be neki jelentőséget. Majd nyolcadikán munkába indulásnál, az első forgatásra be se indult, csak a másodikra, akkor se pöcc-röff, és már hibát is betárolt. A fordulatszám jeladótól nem kapott információt. Este hazafele szépen indult, és másnap a vezetékeket átnézve mindent rendben találtam és szépen is indult , nem volt gond. Tizedikén meg inkább azzal foglalatoskodtam, hogy ha már olyan jól sikerült a Giuliettában a TCT olajának cseréje, akkor már itt is megejtettem, utána egy váltó kalibrálás, és minden szuper is volt. tizenegyedikén munkából hazajövet már nem volt hajlandó beindulni, így ott is hagytam a munkahelyemen, majd másnap a régi motorból kivett jeladóval érkeztem meg, plusz némi szerszámmal. Kicseréltem összeraktam, pöcc-röff. Határozottan kényelmesebb lett volna kicserélni, mikor a selespeed olaját cseréltem, mert akkor kivettem az akksit, és az akku tálcát is, hogy minél több olajat leengedhessek. de ez jutott.
Még egy kis izgalom, ahogy leszereltem a folytószelepházat, és az ecu-t visszaszerelésnél az ecuban elhajlott 2 láb, nem is tudom hogyan sikerülhetett neki a stekker közepénél, az egyiken a gázpedál potenciométer jele ment volna, a másik szerencsére vak volt. Ugyan is ami kellett láb, azt sikerült visszaegyenesítenem, de a másik letörött. A stekkerbe akartam beleszerkeszteni valamit, hogy kontaktot tudjak létesíteni, de akkor derült li hogy az vakon van. Azóta szuperül teszi a dolgát:)
A lambda jelet még vadásznom kell. Még tárolja, de a hibalámpa nem világít rá...
Tegnap délután nem indult az autó. Égve maradt a befecskendezés ikon. Kiszedtem az ac pumpa biztosítékot, visszatettem, és elindult.
Ma délelőtt kb 10 km-es út után szintén nem indult, de ekkor már a biztosíték csere, és egyéb hozzá fűződő folyamatok sem oldották meg a problémát. Ott kellett hagynom, ahol megálltam vele. Eltelt két óra, visszamentem hozzá néhány szerszámmal, hogy megnézzem az ac pumpát. Gondoltam előtte megpróbálom beindítani, beindult. El is vittem a szervizbe. A fordulatszám jeladó a hibás. Plusz kidobott még egy lambda-szonda hibát is, és a kulcs code-ot sem fogadja el. Utóbbi lehet, hogy a múlt vasárnap véletlenül lemerült akksi tehet.
Hétfőn jön az alkatrész.
Szokásos szombat délelőttként indult, reggeli, bepakolás, indulás a Mamáékhoz. Marcinak pisilni kellett, így a börcsi pihenőbe kimentünk, beguruláskor, mikor kinyomtam a kuplungot megállt az autó, és nem indult. Reléket nézegettem, minden jónak tűnt, AC kapcsolt, befecskendező hibajel világít. Pár telefon, de senkinek se volt konkrét ötlete, viszont egy nagyon rendes középkorú Úriember (így nagy Ú-val) felajánlotta hogy segít bármiben, megpróbáltuk behúzni, sikertelenül. Megköszöntem a segítségét...Közben a tréler hívás előtti utolsó pillanatban beugrott, hogy itt van a laptop és az OBD kábel is, összedugtam, fordulatszám jeladó hiba (P0335). Töröltem a hibát és láss csodát elindult, szépen járt a motor. (hogy a törlésről, vagy még inkább a kihűléstől indult azt nem tudom). Gondoltam elmegyek a lébényi lehajtóig, ott ha esetleg leáll, már egyszerűbb vontatni mint a pályán. A lehajtónál, ugyanaz a szitu, kikanyarodáskor leállt. Szerencsére nem jött senki, nem kellett megállni, így elgurultam a Mosonszentmiklós tábláig. Onnan eltoltam a köv bekötőútig (100m), közben egy nagyon jófej biciklis segített tolni (már a második, segítőkész ember fél órán belül!!!). Hívtam Apóst jöjjön értünk. Közben eltelt egy jó fél óra de most már nem indult sehogy se. Hazavontattuk, másnap persze indult pöccre. Az utcában lévő szerelő srácot bíztam meg a javítással (RPM Max szervíz). Megrendelte a jeladót, kicserélte, az autó megy, holnap kiderül mit mutat hosszútávon. A P1172-es hiba visszajött, de a többi eltünt. Remélem a legjobbakat
Menet közben az autó leállt mikor elérte a 90°C-os hőmésékletet. Eleinte vezérműtengely jeladóra gondoltam, mert a főtengely jeladó fél éve lett cserélve (igaz használtan vettem 2000 Ft-ért), meg azt hallottam több helyről is, hogyha a főtengely jeladó a hibás, akkor nem áll le az autó menet közben, csak nem indul be egy ideig míg le nem hűl a motor. Hát lényeg a lényeg, kiolvastattam a kompot és mégis csak főtengely jeladó volt a hibás. Utángyártottat vettem belőle,de újat. Nem is áll le azóta, elég alaposan kipróbálgattam.
norbee kolléga javaslatára megvizslattam az rpm jeladót rögzítés szpontjából, és meg is tisztítottam kicsit, de nem változott semmi (megtorpanás)... :( de legalább szép tiszta lett, megszabadítottam az olajos kosztól :)