Fórum >> Típusok >> 145-146

147Smz2008-05-12 16:07:21 // 69411
Srácok engem az érdekelne, hogy ki cserélt már lambdát, milyen márkájúra cserélte és meddig volt neki jó. Illetve az is segítség lenne, hogy rossz lambdával kinek milyen hibajelensége volt.

Nekem Csöri rádugta gépre múltkor és kiadta, hogy szar a lambda, tehát lassan esedékes lesz már kicserélni. Ő NGK érzékelős Marelit javasolt, ha jól emlékszem. Bosch cuccokról itt eddig csak rosszat hallottam, tehát kicsit félek a gyáritól :-)

Ugyanakkor nekem eddig a következő hibajelenségek voltak. Fogyi télen-nyáron szinte ugyanannyi, 10-12 liter Budapesten. Pályán sem lesz sokkal jobb 130-as tempónál, egy-két rövid 150-es előzéssel 10 alá nem ment még le. Szerintem ez sok, ráadásul sokan mondtátok, hogy lambdával iszonyat fogyasztást mértetek, és inkább lehúztátok a csatiját. Nekem most nincs lehúzva :-)

Ezen felül eddig kétszer tapasztaltam a következőt: indításnál beröffen a motor, és felpörgés helyett leáll. Másodikra ráindítóztam és simán felvette a fordulatot. Első alkalommal a bátyám kérte el egy Debreceni túrára, tehát jól meg volt hajtva. Második alkalommal faterom vitte el, aki meg baromira kímélősen vezet. Mindkét esetben majdnem üzemmeleg motornál volt ez az indítási probléma. Kicsit olyan érzés, mintha a kocsi úgy érezné, hogy elég meleg a motor és nem ad elég dús keveréket az indításhoz. Volt már veletek ilyen gond?
Ferko2008-05-12 13:11:46 // 69410
Szia!
Üdv itt is!:-DDD Nem fogod megbáni, hogy regeltél!:-DDD
GT Ɨ|ѯ2008-05-12 13:09:44 // 69409
Reggelt!:-)
Kau2008-05-12 12:59:21 // 69408
Szia!
Itt már szinte mindenki profi autószerelő :))))))) Mindent kicseréltetünk egymás autóján és már jó is :))
A válasz minden kérdésre: LMM, lambdaszonda, Vez.mód, H1 :)))))))
Jata2008-05-12 12:43:33 // 69407
Sokmindent megtudhatsz itt a gépedröl.Érdemes volt regelned! :))))))
Adaam2008-05-12 12:41:45 // 69406
Sziasztok!

Mégcsak 1 hete van meg az autóm, de már nagyon tetszik. Jó hogy van ez az oldal, szép közösség alakult itt ki. Ha majd kell valami az autómra legalább tudok tanácsot kérni, és esetleg segíteni másoknak :)
Ferko2008-05-12 11:41:46 // 69405
Hali!
Keresd meg Ofit. Az oldalán ott van a telefonszáma is. Ő kedvezményt is ad Amoresoknak. Többen tőle rendelnek itt. Megbízható nagyon.:-)
:Szájmon:QV:147:GT:2008-05-12 11:40:04 // 69404
Nagyon nagyon nagyon sok!!!
Nekem 3hete volt...
Tedi2008-05-12 10:50:02 // 69403
A szíj, ha jól emlékszem, akkor 10K, ha Gates-et vesz bele az ember fia. Mást én amúgy sem mernék beletenni.
GTVili2008-05-12 10:47:19 // 69402
A vezérmű szett 30e...a vez.mod. kb 35e.....a többit nem tudom...
Jata2008-05-12 10:45:26 // 69401
Sztem is!
Jata2008-05-12 10:42:36 // 69400
Nem kevés... :)
kinca19652008-05-12 10:22:21 // 69399
sziasztok!! Érdeklődnék hogy 145 qv vezérmüszijcsere komplett, vezérlés módosito, tömitések, szelepek, henger fej sikolás anyag ára mennyi lehet?? Előre is köszi!!
MIFI2008-05-12 09:41:28 // 69398
el rakták a vezérlésed........
MIFI2008-05-12 09:38:07 // 69397
Jó reggelt:)

Én is mostsm már nagynyomásúval és semmi baja nem lett igaz óvatosan és a gyertyafészkeket is kitakarítottam:) Utána levegővel kifújtam és hagytam száradni.....
Robi ( Sztanik )2008-05-12 09:33:04 // 69396
Sziasztok !

Ha nem nagynyomásúval takarítanám, akkor be sem írtam volna.
Rendes normális iparival. Azt hiszem 120 és 250 bár között lehet állítani.
Persze nem 1 cm-ről kell azt mosni.
Youri2008-05-11 22:55:19 // 69395
Semmi akadálya,Apuka:-DDDD Majd jól megmutatom Neked...
GT Ɨ|ѯ2008-05-11 21:53:19 // 69394
Jóéjt CTSak:-)
Ferko2008-05-11 20:43:14 // 69393
Óóó, jeeeeeeeeeeeeeee!:-DDDDDDDDDDDdd
GT Ɨ|ѯ2008-05-11 20:41:14 // 69392
STét CTS-ak:-)
alfa kutya2008-05-11 19:56:41 // 69391
Sziasztok lenne egy kérdésem miért indul nehezen az autom vezérműszij csere után 145 1.4 boxer
dfg (Tanárúr)2008-05-11 19:34:29 // 69390
inkább amiatt mennék egyet a kocsiddal, hogy mi a különbség a 2 gép közt.
de majd szolnokon megyünk egy kanyart, mielőtt berúgtok :)
dfg (Tanárúr)2008-05-11 19:33:32 // 69389
hát ja.
de nézd meg, hogy mennyibe kerül a gép, meg a játék. mondjuk a depo.hu-n
Youri2008-05-11 19:23:09 // 69388
Hali.Ez megér 30e-t?????
3hetes sony ps2es slim gép eredeti porstreet játékkal HELP ME!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Youri2008-05-11 19:23:00 // 69387
Neked semmi nem elég jó,ÖREG:-DDDDDDDDDDd
Majd viszlek 1 kört az enyémmel...
dfg (Tanárúr)2008-05-11 19:13:01 // 69386
Köszönjük nagytestvér :)


vigyázz! mindent lát!!!!



Kicsit megpergettem a gépet csendesen is..... túl csendes....
Alfa Amore2008-05-11 18:02:20 // 69385
Ma, de legkésőbb holnap kint lesz, nyugalom :)
Jata2008-05-11 17:47:59 // 69384
Helosziasztok!
koz2008-05-11 17:19:50 // 69383
Okés!
Még csak elküldtem, nem tudom, mikor lesz kint, de még van három hét, szerintem nem vagyunk elkésve.
Seriff2008-05-11 17:00:19 // 69382
Nyet, de lehet lesz valami;)
Ferko2008-05-11 16:46:46 // 69381
Jó lenne minél előbb kitenni, hogy még időben tudjunk szólni az embereknek!:-)
Youri2008-05-11 16:00:55 // 69380
Hali.Nem ez hely az.Ez a Járműjavító saját kempingje,teljesen elkerítve gyak.mindenkitől.Közel van a városhoz nagyon(gyalog 10 perc),a Tiszához(kb 10 méter...),és jó nagy hely van.Például sok sok szép ALFÁNAK:-DDDD Kedden megyek egyeztetni a pasival,majd csinálok képeket jól!!!!!! Halesz mikorra igérte???????????
koz2008-05-11 15:36:39 // 69379
Esetleg ez lesz?
koz2008-05-11 15:35:21 // 69378
Én inkább az alacsony élelmiszerárakra szavazok. ;)
koz2008-05-11 15:34:00 // 69377
Youri! Mesélj már lécci a helyről, ahol leszünk! Nem nagyon találok képeket, infokat a kempingről. Olyan kíváncsi vagyok. Akarom mondani, kivi. Vagyis kiwi.
koz2008-05-11 15:32:14 // 69376
Na vettél már 24 voltos gtv-t fillérekért? :)
koz2008-05-11 15:30:40 // 69375
Én is! Meg van egy sok gondoskodást igénylő Alfám is, amit néha előveszek. :) Mámár veterán fíling. :)
ystuc2008-05-11 14:48:18 // 69374
Nyár óta. :-)
Seriff2008-05-11 14:31:14 // 69373
Én biociklivel járok:P
Kau2008-05-11 14:26:08 // 69372
Valaki írta pár oldallal hamarabb. De az is lehet, hogy te :))
Josee2008-05-11 14:23:44 // 69371
Skacok!

Jár valaki bio etanollal????
Kau2008-05-11 14:17:36 // 69370
Neked mióta van fent? Kb. 1 éve, nem?
ystuc2008-05-11 14:10:54 // 69369
Tényleg? Nekem semmi baja a Fanat-X matricának az első szélvédőn.
Kau2008-05-11 14:07:47 // 69368
Minden évben.
Legjobban a téli olvadás árt neki. A ráfagyott jég, szinte húzza magával a matricát, mikor olvad. Most kibírta, de így is megsinylette.
ystuc2008-05-11 14:05:13 // 69367
Amúgy milyen sűrűn cseréled?
ystuc2008-05-11 14:04:57 // 69366
Jaaaaa, az más. :-)
Kau2008-05-11 14:02:33 // 69365
Ja. Ez már a képen az új :)))))
Kau2008-05-11 14:01:49 // 69364
Időnként rendelek tartalék matricát. Ez már védjegy :))
Most is csak csere történt, pont azért, hogy ráismerjetek :)))

Kau2008-05-11 13:59:29 // 69363
Dehogynem ;))
pb_2008-05-11 13:57:52 // 69362
Ezt, nem fogja Lkerülni.)
A hozzászólásokért az Alfa Amore készítői nem vállalnak felelősséget.

Jelentem a moderátornak