Fórum >> Műszaki-szakmai topicok >> Szerelőműhely

Jim0072012-11-10 21:21:51 // 41152
Üdv cartársak, kellene egy kis segítség. A 156 2.4 Jétédém rosszalkodik egy kicsit.... Kezdődött azzal, hogy az aksi behalt, no problem, bikával indult és minden renben is ment müködött minden, renben vissza töltödött az aksim, aznap még indult, de sejtettem, hogy másnap megint bikázni kell, de új aksit csak másnap tudtam venni /tudtam hogy szar a régi aksi és cserélni is kell, de reméltem h amíg nincs -C° addig jó lesz/. Másnap bikázás megint, el is indult azonnal a verda, de szinte rögtön le is állt és ez még 5X, majd elkezdett járni de kicsit furán. Pár perc melegítés után indultam volna, de semmi erő nem volt benne a 140 le helyett 10 le éreztem, a munkahelyem mélygarázsából alíg tudtam feljönni... :/ gondolkozdtam h nem is erőltetem, de már késésbe voltam a másik munkahelyemről. A fordulatot nem vette, erő nem volt benne / viszont nem füstölt/ 40 nel vánszorogtam, egyszer csak 5-6 km után visszatért bele az erő, működött rendesen. Vettem is egyből egy új aksit reméltem h a hiba nem tér vissza....tévedtem, az új aksival is ugyan így ment, nem volt ereje majd, 5-6 km útán megint ment rendesen. Mi lehet a problem, mi a megoldás, azt meg lehet oldani házilag, vagy Dunakeszi környékén megtudja-e valaki csinálni??
Segítséget előre is kösziiii :)
Bambinoo2012-11-10 20:58:26 // 41151
Sziasztok!

Jart mar vki ugy hogy a selespeed valtoja nem akarta bevenni a rukvercet? Elegge megilyedtem, gyorsan mentem egy kort vele es megjavult. Felhivtam a szerelomet hogy mi lehet a baja de mondta hogy igy vakon csak annyit tud mondani hogy alfa.. Nem a legkifinomultabb meg ez a valto fajta es hogy az elektronika szorakozik.. Volt mar nektek ilyen?
Gyula822012-11-10 15:29:52 // 41150
Nah, megkérdeztem, a srác kb egy 1000-ért adja literjét. Sztem az nem sok érte, egy próbát megér ennyiért.
Azonban mondta, h szigorúan csak lakkozott felnire szabad használni, mert lúgos és az alu érzékeny arra. Lakkozottal még nem volt gondjuk, az enyémnek sem lett baja tőle, meg a lemezfelninek sem, meg a dísztárcsát sem viselte meg. Gyári felnivel nem lehet gond, csak az ilyen "sufnituningossal" (idéztem)
droberto2012-11-10 13:12:54 // 41149
Ha tényeg ilyen hatékony, akkor SZVSZ többünket érdekelné!
Én anno nagyon megszenvedtem vele, és még most is tiszta pöttyös. :(
droberto2012-11-10 13:11:00 // 41148
Nekem sajnos volt! Cigány munka volt! 4 napig csináltam, minden nap 3-4 órán át!
Ilyen lett anno!
Várjuk a képet!
Gyula822012-11-10 11:44:30 // 41147
Vettem felnit külfödről, és mivel égető volt a kérdés, kénytelen voltam megvenni az elsőt, amit elém tettek. Az úgy nézett ki, h a felni belső fele olyan volt, mint a smirgli, annyira rá volt már égve a fékpor, meg minden szennyeződés (jó ég tudja mi minden még). Elmentem a mosóba nyomtam rá felnitisztítót és áttörölgettem ronggyal és lemostam. Telejsen eltűnt róla minden és szép lett. A termék nevét nem tudom, de gondolom a többi hasonló mosókban is ilyesmi lehet. De ha akarjátok szívesen megkérdezem a termék nevét.
gecsa2012-11-10 11:31:41 // 41146
amiről én beszélek, azt egy vizes szivaccsal fel kell kenni, és bő vízzel öblíteni..küllők sarkainál sem volt soha gondom, annyi, hogy ha nem öblítem le rendesen, akkor itt-ott kifehérszik a cucc..nem karcolt, nem mattított sosem..:D este elővakarom róla a képet, meg a nevét...és mellesleg olcsó..:D
droberto2012-11-10 11:26:01 // 41145
Konkréten melyik termékre gondolsz?
A bogároldó kétlem, hogy leszedi a rásült fékport...
droberto2012-11-10 11:24:39 // 41144
A Cif-et meg hamar tedd jó messzire a fényezett felületektől! :)
droberto2012-11-10 11:23:24 // 41143
Jó a kérdés (bár nem ide való). Nekem sincs teljes sikerélményem a témában. A küllők tövében vannak makacs fekete pöttyök, amikhez nem igen férek hozzá.
Próbáltam Loctite 7063 (tisztító) rongy kombóval, de nem az igazi. Amivel haladtam, de a lakkozás nyílván nem annyira kultiválta az a Nitró higító-rongy párosítás.
Kéne valami hatékony de kíméletes megoldás.
Az Autoglymnek van valami szere és keféje is hozzá...
gecsa2012-11-10 11:06:25 // 41142
pedig csak véletlen találtam rá...:D
Fairlane2012-11-10 10:22:27 // 41141
Ohh, vazz :D
Gyula822012-11-10 10:14:10 // 41140
Bedobod a csomagtartóba a kerekeket, és menj el egy olyan mosóba, ahol van bogároldó/felnitisztító. Lespricceled, vársz vele kcisit és lenyomatod az ottani nagynyomásuval. Én ezt szoktam :)
gecsa2012-11-10 09:43:52 // 41139
de a legjobb mégis csak EZ a felnitisztító!! :D:D:D
gecsa2012-11-10 09:30:21 // 41138
este szólj rám, hogy fényképezzem le a szert..."minden 350ft" boltban vettem, német termék, de nem tudom fejből a nevét..3 éve használom, és már jónéhány felnit tisztítottam vele..valamikor már volt róla szó, és be is raktam róla a képet, de már régen volt...
ugyan mikroszemcsés cucc, de nem karcol..a fékport nagyon jól oldja...
Thorpe2012-11-10 09:14:41 // 41137
Alufelni tisztítás?

Milyen anyaggal érdemes, ami 1) maradéktalanul lehoz minden szutykot 2) nem marja meg az alut 3) szivacs puha felületével könnyedén lejön (dörzsi része ugye keményen szexuálja a felületet)

Próbáltam: Prevent keréktárcsa tisztító, Cif, Clin, Ultraderm. A ráégett fékporral + makacsabb trutymókkal nem boldogul egyik sem.

Mit javasoltok?
droberto2012-11-10 08:20:27 // 41136
Szinte biztos vagyok, hogy neked is a kürt stekkerénél van a probléma.
Én a hibát így javítottam. Azóta jó.
DieselManiaco(NagyVad)2012-11-10 08:16:34 // 41135
nahh jó az igaz:D
gecsa2012-11-10 08:04:17 // 41134
ja, de ha elmúlik a hatása, akkor visszajönnek, ami a méreg esetén nem annyira sanszos..:D
DieselManiaco(NagyVad)2012-11-10 07:37:02 // 41133
Lehet kapni antirágcsáló spray-t olyan a flakon mint efgy déktisztító,azzal körbefújod,se nyest se semmi más nem fog beleköltözni...
Fairlane2012-11-10 00:03:47 // 41132
Jah, valószínűleg azzal van összefüggésben, hogy ezek a szerek belső vérzést okoznak, és abba patkolnak el...
Az akciófilmekben is azt mondja mindíg a rommálőtt szerető, hogy "úúúgy fáázom" ...

:)
Wickey2012-11-09 22:48:41 // 41131
majd megjavul. Olasz.
Nekem a 145TD-ben három hónapja elment a tolatólámpám. Tegnap tolatok ki a garázsból, nézem, mi ez a qrvavilágosság az autó mögött, hát nem megjavult magától?! :-D
Piritu - 1.000.0002012-11-09 22:40:14 // 41130
OFF
A rágcsálóirtó mondta, hogy az "modern" egérirtó szerektől fázni kezdenek az állatok. Erre kimennek a napra, mert nekik a nap jelenti a meleget. Ezért nem találjuk meg őket, ha hatott a szer.
ON
Xixo2012-11-09 22:38:42 // 41129
És persze köszi a többi ötletet is! :))
Xixo2012-11-09 22:37:29 // 41128
A grandéba azt kapott és nem is láttam többet. Remélem itt is beválik, holnap veszek is!
Alfa GT-Csaba2012-11-09 22:33:43 // 41127
:-)) Nem rossz ötlet ,de a kalapács ék oldalával!!!!
gecsa2012-11-09 22:29:01 // 41126
nem kell elindítani...elég ugyanilyen időközönként kalapáccsal körbeütögetni a kasztnit...:D:D:D




(nehogy valaki komolyan vegye..:) )
Alfa GT-Csaba2012-11-09 22:22:26 // 41125
Minden órában menj ki és indítsd be a kocsit, ha esetleg bemenne a féreg akkor elmenekül,de éjjel se felejtsd el :-)!!!!
Ferke2012-11-09 22:20:23 // 41124
Ha nem lennél ennyire befosva ezektől a szerencsétlen mikimaus-októl, akkor lehet, hogy nem akarnának bosszút állni!:)))))
Alfa GT-Csaba2012-11-09 22:15:18 // 41123
Rakj a motortérbe mérget neki!!Inkább azt egye meg mint a kábeleket rágja össze aztán zárlat vagy leégjen a kocsi!
Zotya 1642012-11-09 22:14:52 // 41122
Most lehet ,hogy bukta ezt a dózist, de jó lesz figyelni , mert gyorsan megtötheti újra az éléskamrát és csinálhat más galibát is. :)
Bilux2012-11-09 22:12:29 // 41121
156 SW nem megy a dudám.
Tegnap ment ma meg már nem.
Biztosítékot néztem az jó. Merre tovább? Nincs lerelézve esetleg ha igen hol találom a relét.
Köszi.
Xixo2012-11-09 22:08:46 // 41120
Nekem is volt a Grandéba, aztán az asszony punyeszébe, most meg a 45be... fáákjúmikimáuz! :)
Alfa GT-Csaba2012-11-09 22:07:01 // 41119
Beköltözött az egér a motortérbe,ilyenkor már keresik a meleg helyet és a frissen leállitott motor elég meleg!!!Nekem a Lanciámba volt egér ,és amikor megálltam a bolt előtt akkor mászott ki a szellőző bordán a motorháztetőn :-)!!!
Xixo2012-11-09 22:05:06 // 41118
Most nem volt otthon, de a téli kajáját bukta. :)
Zotya 1642012-11-09 22:01:02 // 41117
Az igen! Túlélő eledel télre. Nincs valami "lakód "ott!? :))
Xixo2012-11-09 21:55:04 // 41116
Sziasztok!

Ma cseréltük a légszűrőt és ezt találtuk a dobozában.

Mik ezek? Ezt is szokták ilyenkor cserélni?

Ádám1462012-11-09 21:42:31 // 41115
Sziasztok!

Nem tudja valaki véletlen, hogy Alfa 146-ra rámegy-e a 6.0Jx16H2 4x98 alufelni 205/55 R16-os gumival????

Köszi!
gecsa2012-11-08 20:49:16 // 41114
anno a corollámon alkalmaztam is, amíg nem jött meg a gyári bilincs...néhányszáz km-t tuti kibír...
droberto2012-11-08 20:05:09 // 41113
Akko tényleg kikérem a beutalót. :)))
Gábor145JTD2012-11-08 16:03:33 // 41112
Köszönöm!
GTPeti2012-11-08 09:47:16 // 41111
Szíjtárcsa alternatívák képekkel a 40729. hsz.-ban.
GTPeti2012-11-08 09:35:55 // 41110
Cartárs, ha látod, akkor miért nem nézed végig az előzményeket is? Megtalálnád a választ és az indoklást is.

Szerintem a Dayco már nem olyan tartós, mint a "156 időkben". A Ruville=INA (ezt már írtam). A Cortecot a BMW-sek cserélik szorgalmasan (Erhard írta). Az Akron Warbinál 2 évet bírt.

Én hosszas mérlegelés után Contit vettem.

(Légyszi, majd próbáld ki a jobboldali Kereső funkciót is. Blogokban ÉS Hsz-okban is. És ha lehet, legközelebb olvass vissza, főleg ha látod, hogy nemrég beszéltünk erről. Ez a fair-play-hez hozzátartozik.)
gecsa2012-11-08 08:57:55 // 41109
dayco, vagy GTPeti blogja...:D
Gábor145JTD2012-11-08 08:49:47 // 41108
Haliho!
Látom mostanába mindenki F.szíjtárcsát cserél...én se akarok lemaradni:)
melyiket érdemes venni?
Akron?
Dayco?
Corteco?
Ruville?
vagy esetleg vmi más?
Hari2012-11-08 07:51:37 // 41107
... ugyanezt mondom én is!!! :)
gecsa2012-11-08 07:46:32 // 41106
azt a "fránya gumiharangot" még egy műanyag kötegelő is megfogja, majd pont egy fém bilincs nem?
megsérti a sorja? ott egye a fene..ha el is tudja vágni, akkor dobd el a gumiharangot! :)
Hari2012-11-08 00:25:19 // 41105
:O ... NAAAA NEEE! Nem lehetsz enyire .... (Sürgősen mutasd meg magad egy orvosnak!!!) :)))
- milyen lápcső?! :O ... kit zavar az a "lépcső"? :)
- ha ezt a bilincset rendesen összeilleszted és a megfelelő fogóval megfeszíted - nincs az az isten ami ezt szétugrassza!!!
- erősebb??? azt a fránya gumiharangot (műanyag) ezzel a bilincsel maximálisan lehet rögzíteni!
- a kivágások soha nem fogják megsérteni a gumiharangot!
- a szélessége egyeltalán nem mérvadó!
Igen rozsdamentes és pont ezért sokkal merősebb mint a hasonló horganyzott biliacél.
droberto2012-11-07 22:06:28 // 41104
:)
A gyári előnye az az, hogy:
- nincs egy hirtelen lépcső a "lapolásnál"
- Szétugrás ellen több helyen biztosítva van
- Több anyag van benne, s így erősebb
- a kivágások sorjái nem sértik meg a gumit
- a szélessége tuti jó
Én is megörültem, amikor megláttam a boltban, hogy Oetiker: Egyébként alap rozsdamentes alapanyagból készülnek (1.4301).
Itt van a katalógusok.
A fogóra meg kíváncsi leszek. Azt mondta a kereskedő, hogyha nem lesz frankó vigyem vissza. :)
Hari2012-11-07 20:57:07 // 41103
:) Ne variálj!!! ... egyébként meg én is ezeket használom! (Már ha sikerül beszereznem!) ... csak azt tudom mondani: Nagyon erős megbízható minőség! (... csak a fogód bírja! Ugyanis ez nem sima snasz biliacél bilincsek!) :)
A hozzászólásokért az Alfa Amore készítői nem vállalnak felelősséget.

Jelentem a moderátornak