WTCC - Nem várt meglepetés

2006-10-09  Teddy
Tetemes hátránnyal érkezett az Alfa Valenciába, senki nem sejtette, hogy a végén Farfus annyi pontot szerez, hogy átveszi a vezetést a bajnokságban. Pedig pont ez történt.
Hírek >> 2006  

Még annak ellenére sem, hogy az első versenyt Augusto Farfus a poleból kezdhette meg. Némi reményt jelentett, hogy riválisai közül kettőt, James Thompsont és Alessandro Zanardit 10 hellyel visszasorolták a rajtrácson. Jordi Gené indulhatott a brazil mellől, aki mindent megtett, hogy elvegye Farfustól az első helyet, de már az első kanyarnál elfékezte magát és a negyedik helyen folytathatta a versenyt. Ezután pedig kapott egy boxon áthajtásos büntetést, mert kiugrott a rajtnál.

Ezeken kívül az is Farfus malmára hajtotta a vizet, hogy Andy Prialux már az első körben kicsúszott. Gabriele Tarquinit próbálta előzni, de az olasz Seatja kedvezőbb íven volt, a címvédő megpördült és feladta a versenyt. A gumifalról éppen visszacsapódó Prialux-ba az érkező Huff sikeresen beletrafált, itt volt hát az ideje annak, hogy a mezőny körözzön egy kicsit a Safety car mögött. Szerencsére senki nem sérült meg.

A többi BMW-s, Seatos valahol a középmezőnyben tanyázott a biztonsági autós szakasz után, Yvan Müller a meglepetésember csak a 12., Dirk Müller pedig csak a 11. volt. Alain Menu viszont a harmadik helyen versenyzett, aztán jött többek között Luca Rangoni és a versenyt már csak a nyolcadik pozícióban fejezte be. A legjobb BMW-s az első futamban Jörg Müller lett, aki ötödikként ért célba.

Itt is bebizonyosodott, hogy a SEAT túl sok autót indított el, mert ismét egymást ölték a helyezésekért. Rickard Rydell és Yvan Müller a kilencedik helyért küzdött. A svéd azonban hiába erőlködött, az utolsóelőtti körben elfüstölte a SEAT motorját. Rajta kívül a másik bajnoki aspiráns, Tarquini sem tudta befejezni a futamot.

Nyert tehát az Alfa Romeo színeiben Augusto Farfus és ezzel nagy lépést tett meg bajnoki címe felé. A második helyen nagy meglepetésre egy privát pilóta, a Proteam Motorsport színeiben versenyző egykori Alfás, Luca Rangoni végzett. A harmadik helyen a Chevy-s öreg róka, Nicola Larini "lépte át" a célvonalat.

A második futamot Alain Menu kezdhette az élről, ami azért is volt érdekes, mert a Chevrolet nyert már így futamot, példának okáért az angliai Brands Hatchben, igaz, akkor extrém körülmények között. Itt azonban most nem rúghatott lasztiba, az első három helyet ugyanis a BMW-sek bérelték ki maguknak a pódiumon, élükön Jörg Müllerrel.

Menu a verseny végére a kilencedik helyre szorult vissza, csapattársa Larini viszont a negyedik lett a második futamon. Annak ellenére, hogy az olaszt Peter Terting is kikezdte, aki emiatt később megkapta a "drive trough" büntetését. A legjobb SEAT-os ezen a futamon Yvan Müller lett, aki a hatodik helyen ért célba.

Mögöttük végülis Andy Prialux fejezte be a megmérettetést, ami hozott neki 1 pontot a bajnokságban. Erre az árva egy pontra viszont nagyon nagy szüksége lesz. A nyolcadik körben Zanardi, Gene és Thompson egyszerre érkezett meg a kanyarba, a hepöningből pedig hármójuk közül Gene profitált a legtöbbet.

Az előző verseny győztese, Farfus a második futamot az ötödik helyen fejezte be, ami négy pontot hozott a konyhára. Mindez azt jelentette, hogy a fiatal, de annál vehemensebb Farfus ha csak egy ponttal is, de átvette a vezetést a pilóták versenyében. A többi Alfás sajnos nem szerzett pontot, ami kicsit érthetetlen jelenség, ha Farfus ugyanazzal az autóval nyerni is képes. Idén már harmadszor.

A következő, és egyben évadzáró futam előtt tehát Farfus vezeti a versenyt 60 ponttal, őt a címvédő Andy Prialux követi 59-cel, a harmadik pedig szintén 59 ponttal Jörg Müller. A negyedik 57 ponttal Gabriele Tarquini. A konstruktőrök versenyében a BMW (221) megelőzte a Seatot (211), az Alfa Romeo (147) továbbra is tartja harmadik helyét.

Az évadzáró futamra Makaóban kerül sor bő egy hónap múlva, november  19-én.

Kapcsolódó írásaink:

Kapcsolódó linkek:

Írta:
Tedi
Kapcsolódó topic:
Motorsport

Az utolsó 3 hozzászólás:

Kazes☻2024-03-14 10:44:20 // 8706
GT Ɨ|ѯ2024-02-22 19:40:58 // 8705
GT Ɨ|ѯ2024-02-16 19:33:36 // 8704