Mutasd

>> Szerviz2017-11-25

A belső fűtés/ventillátor szabályozó hármas gomb izzói nem működtek még nálam soha. A gyári izzó valami 3-4 ezer forint, azt sokalltam.
Aztán vettem a bátorságot és ebből rendeltem három darabot, ami gyorsan megjött (a posta több, mint az izzó).

Az itt látható módon meg jól kicseréltem őket és működik is.

>> Szerviz2017-10-11

Egy ideje időnként a motor control lámpa jelzett, majd a gázadásra nem, illetve kevésbé reagált, nem gyorsított, csak lassan vette a fordulatot. Ekkor nem mért üzemanyag fogyasztást sem a számítógép, legalábbis nem mutatta a kijelző.
Leállítva, újraindítva jó volt egy ideig. Aztán néha eltűnt a hibajelzés, minden tökéletes volt, szépen vette a fordulatot, gyorsított is és alig engedte betartani a sebességhatárokat. :)
Hiba kiolvasás eredménye a gázpedál állás és a fojtószelep. Törlés után valameddig nem jelzett hibát, majd bedobta egy 30 km után és kezdődött a vánszorgás illetve a leállítás, újraindítás. Néha pedig az sem segített.

Nem kellett komplett gázpedált és fojtószelepet sem cserélni, hanem a fojtószelep előtti cső bilincset nem lehetett megszorítani menetszakadás miatt, fals levegőt szívott, ezt kellett cserélni és még kettő darab vákuum csövet és minden hiba megszűnt.

>> Szerviz2017-10-07

Féklámpakapcsoló csere.

 
>> Szerviz2017-04-22

Valamelyik reggel balra kanyarodás során sercegő hang hallatszott.
Ma reggel átázott volt szőnyeg a jobb egy előtt. Hűtővíz megvan, tűzfal előtt a vályú tele vízzel.

Tehát akkor lefolyó. Ablaktörlő karok le, jobb rács le. Bal nem engedett. Drót ledug a slag magasságában: ömlik a víz a térkőre. Bal rács erőltet és az is lejön. A lyuk sárral kitömve. Mosás, öblítés, kész.

Fűtőventillátor korábban hangos, nem sok levegőt mozgat. Felülről nyitva, itt a lehetőség. Kézzel, kis csavarhúzóval piszkálgatás és porszívóval szívás: levél, sár eltávolítva. Jobb, mint újkorában.

Bal rács vissza, majd majdnem a jobb is, de hoppá, a jobboldalon, az elülső falon még egy lefolyó nyílás, ez is tele sárral. Drót mélyre, mosás és már folyik is.

Aki vizuális, annak egy rövidke videó az alábbi linken, mely a you tube-ra mutat

itt

:)

>> Szerviz2017-02-23

Eljött a műszaki vizsga, így arra gondoltam, hogy nem ártana szabadulni a sok légzsák és ABS, ASR hibajelzéstől. Persze nem lett olcsó, de most nincs hiba és 2 év műszaki is megvan. :)

Jöjjön a lista.

Jobb felső lengőkar + jobb hátsó stab. pálca cseréje - 8.250,-Ft.
1 stab. pálca (A.Z.) - 6.000,-Ft.
1 lengőkar (DCAP) - 21.000,-Ft.

ABS hibakeresés,
Új hátsó ABS jeladó csere,
ABS tömb ki-beszerelése - 13.750,-Ft.

ABS tömb javítása - 20.000,-Ft.
ABS jeladó (A.C.: 0265007089) - 41.000,-Ft.

Ülések alatti csatlakozók javítása,
Utas oldali légzsák csatlakozó javítása,
Ülés oldallégzsákok csatlakozóinak javítása,
2 darab ülés megbontása,
Vezetékköteg cseréje (légzsák),
Függönylégzsák csatlakozó javítás - 27.500,-Ft.

Egyéb anyagok - 4.500,-Ft.

Gázbiztonsági szemle - 6.500,-Ft.
Műszaki vizsga - 24.500,-Ft.

Volt egy kis kedvezmény így lett kevesebb a végösszeg.

Mindez a 186 376 kilométeróra állásnál.

 
>> Szerviz2016-11-25

Olaj. 5 liter, Selenia 10 W-40 20K.
Alig kellett.
185169 km

>> Szerviz2016-09-17

Kipufogó szétmállott, csere. Olaj szivárog, szelepfedél-tömítés, csere.
Gyertyák és a vezérlés szettben, csere.

184256 km

 
>> Autóápolás2016-07-21

A leszakadt tetőkárpit cseréje már régen időszerű volt. A kisteleki kárpitos csinálta egy nap alatt. Váz kivétele, annak letakarítása, új szivacs és kárpit felhelyezése, majd a váz visszarakása. Állítólag a kivétel és a berakás nehézkesen ment. Az eredmény tökéletes.

>> Szerviz2016-05-03

Nyomáspróba után kettő darab tömítés cseréje és gáztöltés munkadíjjal együtt.

 
>> Egyéb2016-04-22

Festésre szoruló négy darab alufelni: 41.000,-Ft.
Vadi új, négy darab nyári 205/55 R16 méretű, Hankook K125 Ventus Prime 3 gumó: 72.000,-Ft.
Gumiszerelés: 4.000,-Ft.