Tagok >> G-MANN🍀 >> GT 3.2 V6 Distinctive >> Blog
- Típus:GT 3.2 V6 Distinctive
Mindent erről a típusról
Tagok, akik birtokolják a típust - Évjárat:2005
- Színe:693 Azzurro Gabbiano
Természetesen nem hagytuk ki!
Még a régi GT-vel (most Bazsi gondos kezeiben) is sikerült közös fotót készíteni :-)
Megpróbáltam Halesz téli kerekének segítségével demonstrálni, hogy milyen is lenne a V6 grafit színű felnivel. Nem igazán jött be a sötét szín, illetve az is problémát okozott, hogy a nagy 330-as fékere nem lehet feltenni a sima 17-es GT felnit, maximum csak odafogatni lazán egy csavarral, de forgatni tilos!. Így az az ötlet sem jött be, hogy Zsolti kerekein marad a gépszörny, amíg én lefényeztetem a gyári 7,5x17-es kereket. Marad az ezüst szín, ami így kipróbálva talán jobban is tetszik. Esetleg, majd egy jó cserekerékkel még megkísérlem a fényeztetést, de biztosan nem sötét grafit színre, inkább olyanra, mint amilyen a Q2 alu tükörháza volt. :-)
Bár kilométer még csak 49.057 van az autóban, de mivel öt éves már elmúlt, kicseréltettem az összes szíjat, feszítő és vezető csapágyat, illetve a vízpumpát is, biztos ami biztos. Persze az olaj, olajszűrő és levegőszűrő csere is megtörtént, minden gyári alkatrésszel, számlával. Csörinél terveztem a műveletet Várpalotán némi beszélgetés és autómustra mellett, de nem tudtam most erre egy-két napot rászánni, ezért maradt a praktikusabb megoldás. Az Autóház Budaörs, mint márkaszerviz tényleg korrekt ajánlatot adott, így ott csinálták meg a teljes nagy szervizt és olajcserét is. Így a vezetett szervizkönyvbe újabb pecsét került :-) Átnézték az autót és reményeimnek megfelelően mindent rendben találtak. Most jó ideig újra csak élvezni kell az autózást és a megtett kilométerek.
gondoltam erről is megemlékezem:
amikor megérkezett az autó, még a vizsgáztatás előtt felkerültek a gyári szerelésű gumikat felváltó új Bridgestone nyári abroncsok :-)
szép és jóóó :-)
gondolkoztam a 18-as kerekeken is, de ahogy nézem a fotókat, egyre jobban tetszik ez a ritka 7,5X17-es küllős gyári felni, ami csak a 3.2 V6-hoz járt, szerintem marad! :-) a színe talán grafit lesz majd :-)
Ma a visegrádi kirándulás után végül "leesett" előröl a kis rendszám. Szerintem végleges helye a napellenzőn lesz, így biztosan nem veszítem el. :-))
megjöttek a megrendelt kiegészítők, néhány már fel is került:-)
ami végül új lesz:
-új gyári váltógomb (zavart, hogy karcos volt a középső betét)
-előre a lökhárítóba két új facelift-es díszrács króm betéttel
-jobb oldali ajtóhatároló (picit kattogott)
-gyári alu tükörborítások (folyamatban)
-a bal oldalon egy új műanyag küszöb króm betéttel (karcos volt a beszállásoktól a króm betét)
-új gyári szőnyeg garnitúra
-ja, és megvan a B típusú kis rendszám is :-) (lehet, hogy végül a napellenzőn végzi)
Ma megrendeltem néhány kiegészítőt:
-előre a lökhárítóba két új facelift-es díszrácsot króm betéttel
-jobb oldali ajtóhatárolót (picit kattogott)
-gyári alu tükörborításokat
-a bal oldalra egy új műanyag küszöböt króm betéttel (karcos volt a beszállásoktól a króm betét)
-új gyári szőnyeg garnitúrát
Így lesz minden tökéletes. :-)
Egy kihagyhatatlan ajánlat alakalmával még 2011-ben hozzám került az utolsó magyarországi 3.2 V6 GT. Már akkor is elvarázsolt és magával ragadott az a hang és életérzés, mérhetetlen jókedv, amikor az ember hallja egy V6 duruzsolását és vezethet egy ilyen remekművet. Az elemi erő és stílus egyesült, amikor megalkották. Kis családomra gondolva azonban mégis egy SW lett a kiszemelt áldozat és racionális döntés eredménye, és megváltam ettől az élményautótól. Az SW szép, jó, praktikus, igazi vagány családi autó, amely ezzel a felszereltséggel igazán élvezhető. Ennek ellenére mégis valami űr maradt bennem és nem hagyott nyugodni a V6 emléke.
Néhány hónapos nézelődés, tépelődés után rátaláltam egy kihagyhatatlan ajánlatra. A hirdetéseket böngészve egy igazán megkímélt és jó állapotú GT 3.2 V6-ot sikerült kiszemelni (Németországban az Orosz Konzulátus, illetve konzul 2. élményautója volt). Minden követ megmozgattam, hogy valahogy megszerezhessem. Az Online Autó segítségét kértem. Ők leinformálták az autót, a helyszínen megnézték és kipróbálták, hazahozták, kívül-belül kitakarították, átnézték és műszaki vizsgáztatták, regisztrálták és forgalomba helyezték, szóval mindent szuperül megoldottak helyettem, az egyedi igényeimet is mindig szem előtt tartva. Még "B" típusú rendszámom is lesz. :-) Picit reklám szagú lehet ez a néhány sor, de igazából az is! Mert megérdemlik a flott lebonyolításért! Csak ajánlani tudom őket. www.online-auto.hu
Az ígéretnek megfelelően ma sikerült átvenni az autót!!!! :-) Egy igazi álom! Hamar egymásra találunk majd! A következő blog-ban majd összefoglalom az eddig vezető utat. Most inkább lemegyek és megcsodálom még egyszer. :-)) Két hét és a "B" típusú (motor) rendszám is megjön előre, úgy lesz a legszebb. :-)
Ja és az egész családnak tetszik! :-)) (picit a maximalizmus jegyében még egy két apróbb szépészeti beavatkozás hátra van - pl. egy két apróbb kavicsnyom orvoslása, és a belépépésnél összekarcolódott króm betét leápolása a küszöbökön -, de azt már én végzem, örömmel!!! :-))
A vizsgáztatás előtt felemeltük az új szerzeményt, hát, nem csalódtam!!!! :-) Szépek a küszöbök, sehol egy félreemelés nyoma, bizony, a német szervizben úgy látszik mégis tudják, hogy hol kell felemelni egy autót. Minden gyári és megbontás mentes, egy futómű alkatrészt sem cseréltek még. Semmi nem lóg, feszes, ahogy az meg van írva.Tárcsák, fékek is gyáriak. Kipufogó is tuti. Sónak sehol semmi nyoma, ahogy nézem ez az autó tényleg nem látott még havat. Egy két apró kavicsnyom (majd orvosoljuk), egyébként igazán szép! Az összhatás még mindig kiváló! Ma remélem felkerülnek az új gumik, a gyárilag szerelt kerekek már kiszolgálták az elmúlt éveket. Hangjuk is lett már, először azt hittük, hogy az egyik kerékagy csapágy, de nem, azzal minden ok. (így a vizsgáztatásnál minden rendben lesz:-))