Angyal Rita - Alfa Amore: Az internetes Alfa Romeo közösség






Mutasd

>> Egyéb2011-05-28

1200 km- re lakunk már egymástól Wikicicával. Kaptam szabadságot a munkahelyeimen, el tudtam menni Wikiékhez segíteni a házfelújításban és a lakás, a kert, a műhely költöztetésében a felújításban lévő házba. Sajnáltam, hogy csak ennyi ideig tudok most segíteni a barátnőmnek, de remélem, minél hamarabb megint tudok menni, most kell gyorsan sok segítség.
Más alkalommal majd lesz városnézés is, de segíteni jöttem, amíg nincs kész a házfelújítás, addig ilyen nem jut eszembe.
Néhány fotó az egy hét történéseiből:
1. kép: házfelújítós barátok, szomszédok
2. kép: Wikiékkel a frissen glettelt, kifestett, aljzatkiegyenlítőzött, parkettázott szobában
3. kép: Az én kis virágszálam és élete első járólapozása
4. munka utána este nagy adag ételt főztünk másnapra a munkásoknak

 
>> Egyéb2010-07-20

Hazajöttek nyári szabadságra a stockholmi unokatesómék, Ilikéék. Nagyon örültünk egymásnak, sokat sétáltunk, beszélgettünk és kibeszélgethettük az autóimádatunkat is. Sokban nagyon hasonlóak vagyunk, de ebben nagyon erősen. Sajnos, fotózni csak párat tudtunk, lemerült a fényképezőm. Íme néhány fotó rólunk, Ilonka anyukájával (anyu tesója) és a kocsikról.

 
>> Egyéb2010-05-26

Életemben először jártam ezen a gyönyörű helyen. Távol van a világ zajától, Budapesthez mégis közel. Oktatási helyszínként választotta az egyik munkahelyem. Nagyon kíváncsian indultam útnak, mert előtte már nézegettem róla képeket a neten, alig vártam, hogy ott lehessek! Annyira megható hely, amikor begurult oda a kisautóm, és szétnéztem, kiszálltam az autóból az óriási fák alatt. A gondozott park minden apró részlete vonzza a tekintetet. Az oktatás után este a vizsga sikerült, és ugyan szomorú szívvel elindultam haza, mert hamar elment ez a csodás nap, de elhatároztam, hogy egy szép napon visszatérek ide, és maradok még éjszakára is. Sajnos, az én otthonomtól hosszú oda az út, ezért is jobb inkább ott aludni, de ami a fő oka, hogy gyönyörű hely, és alig lehet betelni a varázsával, fel lehet töltődni energiával, és utána újult erővel visszatérni a hazánkba, sokkal jobb kedvvel indul újra a munka. Azon szerencsések közé tartozom, akik imádják mindegyik hivatásukat, a kollégáikat, így most, hogy még ráadásul ilyen végtelenül szép helyen lehettünk, összeadódott ez a sok jó érzés!

 
>> Egyéb2010-05-16

Eljött a várva várt nagy nap, a megmérettetés, a verseny egy gyönyörű helyen! Nagyon sokat készültem a versenyre, amelyet a másik munkahelyem szervezésében rendeztek meg Balatonőszödön. Az eső szerencsére csak enyhén esett szombaton, a verseny napján napközben, így át tudtunk járkálni egyik épületből a másikba, a megfelelő versenyhelyszínekre. Minden sportágban kötelező volt menni. Volt ping- pong dekázás 1 percig, ugrókötél 1.5 percig, kvíz, kosárra dobás, billiárd, teke, darts, kondigép 1.5 percig fekve nyomás. Amely gyakorlatok időre mentek, megszámolták, hányat tudtunk csinálni belőle, a végén országosan összesítették.
Idén a csapatunk országos bronzérmes lett, aminek nagyon- nagyon örülök! Imádom a kollégáimat, és megtiszteltetés volt velük együtt sportolni. Sajnos, a verseny folyamán előfordult több sportágban is csalás más csapatok részéről, amelynek nem volt következménye, pedig előre szóltak, hogy a szabálytalan gyakorlatokat nem számolják bele a mérésbe. Ilyen sportág volt a ping- pong, amelyben volt olyan, aki 1 perc alatt több, mint 400- szor tudott dekázni. Hogyan volt lehetséges ezt megszámolni szabad szemmel? Más nem állt rendelkezésére a bírónak. Előre mondták, hogy fel kell ütni a labdát, rendesen lehessen számolni, különben nem számolják. Mi rendesen felütöttük a labdát. A kondigépnél előre szólt a bíró, hogy csak azokat számolja bele a fekve nyomásnál, ha rendesen leengedjük a mellig a súlyt és utána teljesen kinyújtjuk fent a karunkat. Mi szabályosan végeztük a feladatot, egyik kollégám országos csúcsot ért el. Utána kiderült, hogy olyan túlteljesítette, akire hiába szóltak rá, hogy nem engedi le a súlyt és nem nyújtja ki a karját utána fent.
Ezeket nem panaszként írtam le, azt ott tettük. Azt mondták, ez csak játék. Igen, ez az. Becsületesen, sportszerűen kellett volna játszani minden csapatnak.
Felteszek néhány fotót a tavalyi arany és az idei bronzéremről, meg a Balatonról, ahogy már a parkban áradt. A hatalmas szélvihar nagyon sok gyönyörű, óriás fát kitépett vasárnapra, a hazautazás reggelére.

 
>> Egyéb2010-02-28

2010. 02. 17- e óta van nálam a roti kutyusom, Vladimir. A várpalotai sintértelepről fogadtam örökbe. Nagyon szeretem, nagyon szeretni való, figyelmes, okos kutya. Előképzett, nagyon- nagyon könnyen tanul. Kézjelre leül, marad, ... Ismerkedünk, óvatosan kezelem őt nagyon.
Minden nap egyszer, vagy ha lehet, kétszer elmegyek vele sétálni. Első fotókat vele a vasárnapi kiránduláson készítettem.

 
>> Szerviz2010-01-14

Szabó Pistiéknél ma sikeres műszaki és környezetvédelmi vizsgát tett az autóm.

Árak:
előzetes műszaki átvizsg.: 7 816 ft.
hatósági díj: 2 098 ft.
környezetv. vizs. 4 640
-----------------------------------------------
ez össz. 14 555 ft.

időszakos műszaki v. 9 550 ft.

 
>> Szerviz2010-01-07

Lambdaszonda cseréje történt. Rángatott előtte az autó, be lett mérve a lambdaszonda, hibára vette a gép. Csere óta nem volt rángatás.

 
>> Egyéb2009-12-11

Évzáró- Christmas bulin voltunk a kollégáimmal a Minaret étteremben. Nagyon jól éreztem magam, sajnos, hamar el kellett jönnöm. Aminek még nagyon- nagyon örülök, hogy találkoztam a Manócskámmal is. (Mi 5 évig együtt dolgoztunk, 91. óta vagyunk barátok.)

 
>> Esemény2009-10-10

Eljött a várva- várt nagy nap! Összejöttünk a kaposújlaki repülőtéren, a legjobb- legőrültebb barátokkal. Istenem, sajnos, olyan hamar elment ez a nap, egész nap csak jöttünk- mentünk, beültünk egymáshoz, mentünk egymás autójával és a sajátunkkal is. Nagyon várom a következő ilyen találkozót. Együtt lehettünk a legjobb barátokkal, és szabadon szállhattunk a gépekkel. Velünk volt Mucika is, a kiskutyám, zavarban is volt néhányszor picit, mert majdnem beugrott néhány Alfába. A zajt hamar megszokta, ahogy felgyorsultak a pályán az autók. Egész úton oda is és visszafelé is, boldog pofival nézett mindent. Egyszerűen imád autózni.
Köszönöm a szervezőknek, hogy megszervezték ezt a szuper találkozót!

 
>> Egyéb2009-06-26

Az első fotó hazafelé jövet készült Magyarszékről. Megálltam Mecsekjánosiban ennél a gyönyörű sziklánál. Itt állt régen a műsorában Juhász Árpád is.
A következő 6 kép a házam alatti hátsó utcában készült, szépen be lehet onnan a szakadék széléről látni a városkát és a szép Mecsek hegyeit. Egész messzire ellát a tekintet.
Az utolsó 5 kép a házam hátsó kertbejáratánál készült, nem ért le a boxer alja, szerencsére. Amikor este fáradt vagyok, ki szoktam ülni a kert végébe, szép nagyon ott. Betölti az ember szívét a csend, a finom virágok illata, a tiszta levegő.