Mutasd

>> Szerviz2016-09-18

Hosszas egyeztetés után a 4 jóbarát el határozta, hogy újra találkoznak.
Kazes, Csongi, Jorjie és jómagam. Ismét el látogattunk Téténybe Kazes barátunkhoz egy kis kerti partyval egybe kötött szervízre. Mivel mostanában rendetlenkedett a túrbóm meg kértem a fiúkat legyenek segítségemre ennek orvosolásában.
Szombat reggel a csapat nyagyja már korán reggel össze gyűlt az érdi piacon, hogy pár lángos és némi sör mellett el kezdjék a napot. Jómagam sajnos nem lehettem ott mivel itthoni reggeli teendőim sajnos nem engedték, így sajnos csak 10 óra után értem oda. Bár a fiúk még a piacról tartottak haza fele mikorra oda értem, de meg vártam őket.
A nagy örömben és üdvözlésben gyorsan leszaladt pár gyümölcs párlat.
Ezután neki álltunk a munkának. mivel még nem csináltunk még ilyet sokszor kellett megállni egy kis tanácskozásra. ilyenkor valahogyan mindig a kezünkbe került egy-egy üveg finom csiki sör :-)
A sok pihenőt látván Jorjie úgy itélte meg, hogy a csapat fáradt, így aztán magára vette a nemes feladatot, hogy levegye a terhet rólunk és el ment, hogy kipihenje azt :-D bár ez a hétvége folyamán sokszor előfordult még....
mindeközben Kazes neki látott hogy el készítse a csapat éhségét elmulasztó bográcsban készült szalonnás, tojásos lecsónak ami elkészültével el is fogyasztódott és nagyon ízletes lett :-D
nagy nagy munka és szenvedés után végre csak le került az a túrbócska. Gyorsan neki is álltam a tisztításnak. Vettem egy flakon Winns Turbo Cleanert ami nagyon hatásos szer a megbontás nélküli turbó tisztításnak. Mivel közben ránk esteledett és az eső is el kezdett esni úgy határozott a csapat, hogy ideje befejezni a munkát és átadni magunkat a beszélgetés és üditőzés élményének.
Elpakoltuk a szerszámokat el raktuk aludni az autót és az est hátralévő részében élveztük egymás társaságát. Sajnos Csonginak és kedves Feleségének haza kellett menniük amit nagyon sajnáltunk.
Másnap kora reggel a csapat újra neki látott a munkának. A reggeli teendők elvégaztével Jorjie úgy határozott, hogy a még kicsit álmos és fáradt csapat helyett megint magára vállalja a nemes és nehéz feladatot, hogy kipihenje a fáradságot :-D
Így hát Kazes barátommal neki álltunk, hogy össze szereljük a paripár. Első körben minden egyes darabot át/el mostam benzinben. Turbó, csavarok, alátétek, takaró lemez és kitudja még mennyi mindent........
Délben aztán Jorjie is el hagyta a helyszínt mert hívta őt a munka :-( elköszöntünk egymástó és útnak eresztettük.
Folytatódjon a munka.....
Sajnos nem ment minden olyan jól ahogy terveztük. A turbónyomás szabályzó szelep egyik kis része ugyanis megadta magát és el tört. Kazes próbálta meg menteni és úgy tűnt sikerül is neki ám a beszerelésnél sajnos végleg meg adta magát :-(
miután minden a helyére került és végeztünk mi is el köszöntünk egymástól és óvatosan nyugdíjas tempóban elindultunk hazafelé. Az autó érezhetően jobb volt, szebb lett a hangja és bár nem tudtam rendes kipróbálni mégis érezhető volt a változás rajta.

Köszönöm szépen mindenkinek a segítséget. Egy újabb remek és nagyszerű találkozón vehettem részt. Csodás hangulat, remek barátok... Így jellemezném a II. T.C találkozót.
legközelebb nálam talizunk barátaim ;-)

KM: 280.511

>> Esemény2016-09-06

Nos, nemrég el veszítettem a szüzességem :-) sok év után végre eljutottam a Gyöngyösi talira.
Végre vasárnap reggel...Indulunk.... Tomi barátommal meg beszéltük, hogy össze futunk Sülysápon a kagylós kúton és onnan indulunk tovább. Előtte egy kávé, gyors autó mutogatósdi aztán irány Hatvan. Szép könnyű volt az út. Hatvanban aztán félre álltunk, hogy bevárjuk Kazes és a Csongi családot. A nagy várakozás közben aztán fel tűnt egy csodás 146. Intettünk neki ahogy el ment mellettünk jó Alfás révén, majd ahogy el haladt mellettünk hirtelen lefékezett majd meg fordult és leparkolt mellettünk Kau kolléga. Egy kis eszme csere után lassan befutott Kazes is az ő 146-val. Irány hát Gyöngyös....
Megérkezve Gyöngyösre még beugrottunk egy gyors autó kozmetikára aztán el foglaltuk a helyünket a parkolóban. Csodás volt ennyi szép autót látni egy helyen. Gyorsan letudtuk a kötelező köszönést az ismerősöknek és az ismeretlen barátoknak. Majd nyál csorgatva meg álltam a csodaszép Oldtimer autók előtt és félig könnyes szemmel csodáltam őket. Gt csodaszép 33-asa mellett is elidőztem egy kicsit mert megérdemelte. Miután Jorjie főszervező dinnye mester közölte, hogy sajna de az ebéd technikai okokból el marad gyors látogatást tettünk a hiper tacskóba, hogy némi enni valót vegyünk magunkhoz.
Aztán irány az adrenalin park.
Ki gördültek szépen sorban az autók a parkolóból és elindultunk. csodás "kis" konvoj alakult ki, szép hosszú kígyó módjára tekergő alakzatban.
A park csodás volt. El foglaltuk a helyünket majd ahogy kell birtokba vettük aztat. Amit lehetett kipróbáltunk, meg néztük. Közben jókat beszélgettünk mindenkivel akivel csak lehetett. Majd egyszer csak oda keveredtem GT mester asztalához és mint egy gyerek a cukorka boltban ott is ragadtam. Végig túrtam a matricás dobozt vagy 10-szer és végül is boldogságban örömmel távoztam miután sikerült beszereznem a kígyót és egy másik matricát a kocsi farára. Bár mindig veszek matricákat azok valahogy sosem kerülnek fel az autóra :-D
A nap végén búcsút vettünk a még ott maradt pár barátunktól és a parktól.
Haza felé még meg álltunk a Horti Rém rendes Jorjie-nál ahol........Na de ezt már tudjátok Kazes barátom blogjából is :-D

Pár kép a taliról

>> Szerviz2016-08-28

Nos meg volt a teszt út az EGR tisztítás után.
Érezhetően jobban megy a paripa, bár volt egy nagyobbacska korom felhő mögöttem egy darabig, kicsit aggodtam is, de aztán abba maradt szerencsére.
A teszt út során üzem meleg motorral 220-nál sajnos be kellett fejezzem a gyorsítást mert elfogyott az út előlem. Viszont nagyon élveztem azt a röpke 8 km-nyi távot hazáig ezzel a tempóval :-)
Remélem egy darabig tiszta marad az egér :-)

>> Szerviz2016-08-28

Nos, végre eljött az idő nálam is, hogy neki essek ennek az utálatos alkatrésznek a tisztításához. Utána olvastam sok blogban itt az Amorén mi ennek a menete.
Jelentem, kész lett..... Bár azt olvastam, hogy könnyű művelet lesz, hát nekem azért nem volt az :-)
Na sebaj, majd a kövi könnyebb lesz mert már tudom mit hogyan kell :-)
Sajna a nagy izgalomban el felejtettem képet csinálni hogyan is nézett ki, de aki már csinálta az tudja.
Nem mellesleg hamár EGR szelep, akkor a pillangó szelepet is leszedtem és azt is kipucoltam.

Hozzá valók:
- egy flakon féktisztító (had menjen neki :-) )
- fél flakon hideg zsíroldó ( well done )
- és egy kis benzin

Kiváncsi leszek hogy fog muzsikáli most az autó és mennyire lesz észre vehető. Azt olvastam, hogy sokkal jobb lesz... Na majd kiderül :-)

Km óra állás: 279.416

>> Szerviz2016-05-03

Nos el érkezett egy kisebb szerviz a legendás futóműnél :-)
amik cserélve lettek:

-Jobb oldali kerékagy csapágy (DSP)
-bal oldali féltengely gumiharang (Akron)
-elöl jobb,bal oldalon alsó lengőkar illetve stab pálcák (Flenor)
-hátul stab rúd szilent illetve stab pálcák (Original Birth Italy)

az alkatrészeket köszönhetően a munkahelyemnek nagyon olcsón be tudtam szerezni. 50%-os kedvezményem van :-D
a szerelést pedig a cég szervizesei végezték, akiknek köszönöm a gyors és pontos munkát.
Bár azt mondták, hogy nem az Alfa lesz a kedvencük szerelés téren, de mindenki meg dicsérte, hogy milyen szép és jó autó :-D
Köszönöm nekik a lelkiismeretes munkát.

Km: 272678

 
>> Szerviz2015-10-12

egy pici csúszást követően végre sor került a szervizre. szerencsére a melóhelyemen a srácok hamar meg oldották a dolgot :-)

munkák és anyagok:

-5,5 liter motor olaj. Liquid Molly 5W-40
-olaj szűrő
-levegő szűrő
-pollen szűrő
-olaj leeresztő csavar csere

km állás: 264719 km

 
>> Szerviz2015-01-10

a mai nap el mentem Zé-hez hátsó fékbetét cserére illetbe, hogy még nézze mi a baja a fűtésnek. reggel Elindultunk a gyerekkel. mint mindig most is nagy üzemben zajlott a munka a műhelyben. egy kis várakozás és egy kis beszélgetés után végre sorra kerültem én is. a nap is kisütött az eső is el állt.

gyors munka folyamat leírás:
-kérek le
-feknyereg hátulján a két csavar kiszed
-betétek keszed
-feknyereg vissza csavarozása, majd a dugattyú vissza nyomása alap állapotba
-féknyereg újra le, betétek a helyükre féknyereg vissza, kérek vissza.
-ugyan ez a folyamat a másik oldalon is.

művelet ideje kb 30 perc.

köszönöm a csapatnak a segítséget, nemsokára újra megyek egy kis olaj cserére plussz szűrők.

>> Szerviz2014-03-21

Nos végre elérkezett ez is. A vásárlás óta terveztem, hogy eljutok Zé mesterhez,de a munkám miatt csak most sikerült összehozni.

Nos akkor irány Zé mester....
Szerdán délután oda vittem és másnap már el is hoztam. Bár az olaj cserét pont akkor kezdték el amikor oda értem, nem bántam, hogy várnom kell mert így részese lehettem a folyamatnak. Az olaj leeresztő csavarral meggyűlt a baj mert nem nagyon akart engedni, de pár hasznos szerszám (véső,kalapács, svéd fogó) megoldotta a problémát :-D

Végre elkészült, irány haza. A haza út is izgalmas volt, fél úton észre vettem hogy rettenetesen kormol a nagyvad és nem igazán van alapjárat. Haza érve felhívtam a mestert mi lehet a baj a kocsinak. Azt mondta valahol a levegő szűrőnél nézzek körbe, LMM csatlakozó vagy bármi más... Nos aznap már nem volt időm megnézni így másnap azaz ma néztem meg. A motorháztető felnyitása után egyből észre vettem a bibit, nem volt vissza rakva az intercooler csöve (ejnye-bejnye mester). Pár csavarás a bilincsen és már kész is. Minden működik újra.

Köszönet mindenkinek aki hozzá járult a szervizhez:
Zé Mester és csapata a remek és gyors munkáért
Erhard-nak az alkatrészekért
És végül, de nem utolsó sorban Mex86 cartársnak a vezérlés szettért.

Költségeim:
Szerviz és egy gázolajszűrő: 25000ft
Alkatrészek: 26000ft
A vezérlés szett meg ajándék volt: 0ft

km állás: 253650km

 
>> Esemény2014-03-02

2014.01.28:
Hosszas gondolkodás után úgy döntöttünk a párommal, hogy kell egy autó. Átnézve a típusokat és figyelembe véve a használatot a 166 mellett döntöttünk.
Elindult a keresgélés....
Ha már 166 akkor én szerettem volna, ha 3.0 V6 :-D lett volna. Ki is lett nézve első körben Whiteshark autója ami nagyon nagyon szép és tökéletes lett volna. Így, hát osztottunk szoroztunk és az eredmény az lett, hogy fájó szívvel de le kell mondani róla.

Újabb keresgélés után találtunk rá mex86 dízeljére. Előzetes informálódás és egyeztetés után elmentünk Győrbe és megnéztük. Nos a képek nem hazudtak, az autó jó állapotban van, dinamikus és nagyon kényelmes. Annyira megtetszett nekünk, hogy ki is fizettük és elhoztuk haza.
A haza úton minden rendben volt tökéletesen megy az 5 henger és az étvágya is rendben van, eddig az átlag 6Liter/100km
Jelenleg éppen készülünk Zé mesterhez egy komplett vezérlés cserére amit mex86(Balázs) volt olyan kedves és ajándékba adott nekünk a vásárláskor.
Remélem még hosszú hosszú boldog kilométerek várnak majd ránk és ígérem rendes és gondos gazdája leszek ennek a szépségnek.

Köszönet a sok segítségért a NagyVadas topick lakoknak és külön köszönet Andynek is. Nélkülük most nem lenne ilyen szép autó a háznál. :-)

KM: 253102km