Ma volt egy éve, hogy hosszú várakozás, és bár kevesebb, de annál türelmetlenebb álmatlan, papírmunkára váró éjszaka után beülhettem a bal1-be, elindíthattam az autóM, és kigurultam NAGYON széles vigyorral az arcomon a pécsi autóvásártérről. :) Még mindig bennem vannak a képek, ahogy sorban fekvőrendőr, jobbos, kormánysimi, autóhoz beszélés, vigyorgás, 2-esből 3-asba, egyenes végén jobbos, hátranézés, előrenézés, vezetés, 4-es, vigyorgás, bámulás, vezetés, híd, shell kút, VPowerRacing, fizetés, elismerő pillantások, félreállás, telefonhívások, bepakolás, indulás haza szülőkhöz, 120 km-en keresztül további vigyorgás, sok integető cartásrs, ujjongás, egy piros 147, HZJ-570, ujjongás, hazaérés, fotózkodás, ujjongás, Amorés regelés, hajnali 4 körül alvás, vigyorogva... :)
Aznap egy nagy álom vált valóra, amit azóta is alig hiszek, hogy tart, remélem soha nem lesz vége. Sokat válogattam, a sors akart nekem Alfa Romeo-t, én meg valahol mélyen pont az én Rómeómat. Csodás nap volt, ma még nem ünnepeltünk, de jövő héttől elkezdődik az a külső tatarozás, amit már nagyon megillet, utána pedig nyáron bepótoljuk!
Ez alatt az egy év alatt kapott új bendixet, kuplungot, kézifékkötelet, fékrendszert, fejegységet, üléshuzatot, matricákat, lengéscsillapítókat, dísztárcsákat..... Írtam róla blogot, még sorolhatnám... :) Sokat tankoltam, sokat autóztam, sokat integettem, cseréltem izzókat, öntöttem olajat, de mindent nagy örömmel, mert ezt az autót csak szeretni tudom! Hirtelen Sub Bass Monster köszönet című száma jutott eszembe, elkezdek egy sort, de nem fogom befejezni, mert egyrészt még nincs vége, másrészt lassan hely se lesz rá... :)
Köszönöm az UrbanCar-nak, hogy autót adtak.
Köszönöm a kanizsai szerelőknek, hogy erőt adtak,
nem csak nekem, főleg Rómeónak.
Köszönöm Ignácnak és Gábornak,
kik Rómeónak szárnyat adtak!
Köszönöm Csörinek és apukájának,
hogy autómra fékeket raktak!
Köszönöm Gegének, Knoxxnak, Karesznak, és minden Amorésnak,
hogy számra mosolyt csaltak, életembe üde színfoltot, barátságot hoztak!
Köszönöm minden Alfa kormányánál integető cartársnak,
mert minden találkozással számra mosolyt csalnak!
Köszönöm a találkozókat, az autózásokat, a fotókat, és a matricákat,
amik nem csak autómon, rajtam is nyomokat hagynak.
És végül köszönném még páromnak, szüleimnek kik sok hülyeségem tűrték/tűrik,
valamint eme poszt hősének, kivel mindezt személyem megélte.
Eltelt egy év, remélem jön még sok,
de verset többet nem írok,
csak tovább vigyorgok... :)
