Megtörtént az első szervizelés 150 ezernél.
Olajcsere, hátsó fékbetét illetve a kuplungnál egy érzékelő kicserélve, végre nem dobálja a Hill holder és protection system failure hibákat, hőcserélő és alsó lengőkarok is cserélve, ezek húzósabbak voltak árban.
Most viszonylag hibamentesnek tűnik, mondjuk idáig is annak tűnt:)
Usb-t kellene megcsinálni illetve nyüszög halkan a kormány, azzal is kellene kezdeni valamit, lehet elég lenne csak befújni, vagy ilyesmi.
Túl vagyunk az első 4 ezer km-en, a felmerült hiba a szerviz blogomban. A többi Alfásnak lelkesen villogunk, integetünk:) Néha lecsúszunk róla, de akkor utólag integetünk:)
Megjártuk Pécset, Sopront a párom (nagy szerencséjük volt, mert másnap már le volt eresztve a kerék, egy 5 centis vékony szakadás volt már a gumin), Bécset, Balatonboglárt, Mátrafüredet, Kiskunmajsát, Pörbölyt, szépen ismerkedik Magyarországgal. Meg a tökéletes, tükörsima utakkal:) Remélem sokat megyünk még ìgy együtt:)
Megtörtént az első szervizelés. A jobb első kerék defektes lett, ìgy kapott 2 új gumit.
A hátsó lengéscsillapìtó pedig megadta magát, ìgy az is cserélve lett. Eléggé elrohadt már, valami porvédő is szétszakadt, illetve belerohadt talán egy izébe egy bigyó, meg nem mondom mi, azok is cserélve. Összesen 98 ezer volt az egész. Ami jó hìr, hogy az autó rendben van, legkésőbb tavasszal a hátsó fékeket cserélni kell, más probléma nincs vele, úgy néz ki.