Mutasd

>> Esemény2016-07-10

Köszönet a szervezőknek, hihetetlen munkát végeztek. Minden elismerésem.

Ellenben régi Alfásként hosszú idő óta az első AlfaCity volt, ahová nem váltottam meg előre a jegyet. Ahogy közeledett az időpont elmaradt a szokásos (már csak x-et kell aludni) várakozás is. A konvojokat se nézegettem, fel se merült, hogy csatlakozzam bármelyikhez is.
Szombaton lecsutakoltam a Pókot, de a szokásos kellékeket (zászló, maci, sapka, stb.) csak vasárnap reggel szedtem össze.
Aztán reggel kabrióztunk egy jót Zánkáig. Hatalmas élmény volt újra az egykori úttörőtábor. Anno 1979-ben jártam itt. Tényleg olyan messze volt a strand, mint az emlékeimben.
Szóval City...
A parkolás (és a parkoltatás) most se volt Alfához méltó. A por miatt felesleges volt a kocsimosás, pedig nekem még sikerült a bejárathoz közel, a fák alatt megállni. (Cserében a kutya se járt arra.)
Maga a helyszín tetszett. Egy helyen volt a gyakorlatilag minden. A kerítésen kilépve emberi árak is voltak. Így esett, hogy 11-kor egy lángost vettünk magunkhoz. Az igazi ebédet 3 óra után Örvényesen a Huszár étteremben ejtettük meg. (Szerencsére 3-tól 5-ig nem volt program.)

Személy szerint a tombolát nem értettem, de ez lehet, hogy az én hibám. (Miért kellett felváltva "húzni" a dobozból és a listából? Az előre váltott jegyek tulajainak nem kellett leadni a sorsjegyet a programfüzetből?)
Azt se értem, hogy a kiírással ellentétben ("Ehhez nem kell mást tenned, csak leadnod a programfüzetben található tombolaszelvényt az infopultnál. Sorsolás 5 órakor!") miért lett a fődíj az előre váltott jegyek között kisorsolva?

Sikerült pár ismerőssel összefutnom, volt aki tudatosan keresett meg. Sokan voltak, akiket nem találtam meg.
Jó volt látni, hogy Rolee46 mire jutott a GTV-jével. Öröm volt látni, hogy sikerült talpra állítania.
A sárkányhajót - elnézést mindenkitől - a vízhez való viszonyom miatt ki kellett hagynom, de lélekben velük voltam. Hajrá Pityukoma!

Kellemes napot töltöttünk el, majd 200 km-t kabrióztunk, DE...
... utólag értem, hogy miért nem visszaszámlálással tellettek az utolsó napok. Az elmúlt években valami elveszett, ami az idén se került elő. City - a Giulia bemutató ellenére - továbbra sem az Alfáról szól. (pl. az "Opel motorok" kijelentés a színpadon illúzióromboló volt.)
Szóval, jövőre valószínűleg kimarad, mint ahogy már a tavalyi is kimaradt néhány régi Alfásnál.