Alfa Amore - Internetes Alfa Romeo közösség

Sose voltam szent. Nem is állítottam ilyet és be kell vallanom, naponta megszegek jópár szabályt, főleg az utakon. A legtöbb esetben a sebességgel van bajom, nehogy már 50-el kelljen totyogni a 4 sávoson, ahol jópár éve a rozzant Skodák meg Ladák háromszoros féktávval még 60-al jártak, nehogy már 40-el menjek ott, ahol fél éve befejezték az útépítést, de a tábla kinn maradt. És nehogy tilos legyen balra kanyarodni ott, ahol évekig balra tértem és nehogy emiatt kerüljek a bedugult városban majdnem 4 km-t. Nehogy már a padkajavítás miatt lezárt úton heteken át körbe járjak, napi jó fél órával többet ülve dugóban, mikor a munkások 16.30-kor eldobják a lapátot és a nyamvadt behajtani tilos tábla mellett simán el tudok hajtani és senkit nem veszélyeztetek. Szóval az öntörvényű viselkedésem öntörvényű magyarázata mindig talál okot arra, hogy a központilag előírt szabályokat lazábban vegyem a kelleténél és az emberekre erőszakolt szürke uniformitás ellen lázadjak. Sokszor az az érzésem, hogy az őrzünkvédünk mögött lényegében csak az van, hogy mindenki olvadjon be az átlagmagas, átlagfábiás, átlag60lovas, átlaghavi1000km, átlagképességű, átlagagyú, átlagfelfogású átlagba. Mert az átlag a jó, 40 éven keresztül bizonyított tény, az átlag nem ugrál, az átlag nem siet, az átlag elégedett, az átlag alkalmazkodik. És szemtelen is vagyok. Néha nagyon szemtelen. Például aki három autónyi helyet hagy induláskor, azt megelőzöm. Aki beragad, azt kikerülöm. Ha zöldem van, nem adok udvariasan előnyt a szemből balra térőnek, menjen akkor, amikor a soromnak pirosa van. Szóval nagyon rossz ember vagyok. Ezt sokan tudatják is velem, a szelídebbje a 30 km/h totyogás után megsértődik, hogy megelőztem és 50 km/h helyett 70-re gyorsít és le akar tolni. A másik villog, mint a veszett karácsonyfa, a harmadik a dudára tenyerel. Én mosolygok. Én nem villogok, nem dudálok senkire, én előzök. Aztán van a durvábbja. Ilyeneket főleg kétsávos utakon látni, ahol az egyik sáv elfogy és jönne a besorolás. A kezdő durva ráragad az előtte lévő autóra és mereven néz előre, nehogy beengedjen. A közepesen durva dudál is hozzá és mutogat, miért nem soroltam be 2 km-el korábban a sor végére. A nagyon durva meg kiugrik az autóból és kirúgja a jobb lámpám. Ez van, az emberek mindenfélék. Befüvezett taknyosok, frusztrált apukák, kigyúrt izomemberek. Mindegyik harcol a saját 10 négyzetméteréért az aszfaltcsíkból. Én nem harcolok, én simán rossz ember vagyok. Mert saját szabályok szerint élek nomádként és akkor lassítok, mikor veszélyes a gyors tempó és nem akkor mikor tábla írja elő. Mert oda hajtok be, ahova az aszfaltcsík vezet, nem oda, ahova beengednek. Rossz, rossz, rossz. Ennek ellenére meglepően jó kapcsolatom alakult ki a rendőrséggel, ami abban nyilvánult meg, hogy a 2001 és 2009 között lefutott 250 ezer km alatt egyszer sem fizettem büntetést. Volt úgy, hogy megdorgáltak, volt úgy, hogy fiatalkori nagyon gyors száguldás miatt nem sikerült a célfotó, a lényeg, hogy kijöttünk egymással. Én nem okoztam balesetet, ők nem zavarták a köreim. Aztán történt valami, amit nem értek, valaki szerint a sors bosszúja és utolért a folyóra járó kancsó, más szerint sima pech, a harmadik szerint a rendőrség szorgalmas munkájának eredménye. Az egész a tilos behajtással kezdődött. Szokás szerint elkerülve a másfél órás dugót a tilos behajtani táblán át elindultam haza. Mivel az ott lakóknak valahogy haza kell jutni, az első 100 méteren azt játszottam, hogy ott lakok, a második 100 méteren játszottam, hogy eltévedtem, aztán fellélegeztem.... volna. De nem, ott állt a rendőr, ahol a kánaán kezdődött és a szörnyű rémtettem 60 euróval büntette. Megmagyaráztam, hogy pár hetes kisfiam sírva vár rám és nem akarok dugóban megőszülni és senkinek sem ártok, a katonai fegyelem fontos és spártai szigorúsággal és tettetett kegyetlenséggel ropogtatta a három huszast. Aztán picit megenyhült és két huszast visszaadott, neki is van családja. Rendes ember. Magamban azért vigyorogtam egyet, kb. 20 óra dugózást spóroltam a lezárás hetei alatt, egy óra 0,1 euró, egész tűrhető. Illetve ha valaki hivatalosan kért volna huszast egy antidugósítás keretében, szerintem simán kifizettem volna. Aztán jött az autópályás akció - 130-on a tempomat, ballagunk szép lassan, egyszer csak besűrűsüdik előttünk a pálya. Megrúgom a gázpedált, a mutató 160-ra lendül kb. 15 másodpercre, aztán visszaáll szépen 130-ra, de késő. Már villog is a Golf, megint 60 euro. Célfotót kérek, de nincs, ha kell, utazzak a kerületi hatóságra 150 km-t és kérjem ki. Nincs más hátra, mint elhinni, hogy pont akkor kattant a gép, mikor odaléptem neki. Azért ő se nagyon biztos a dolgában, ezért megint 20 € a büntetés. Pár nappal később egy utópálya melletti parkolóban 10 koromfekete úriember blokkolja a parkoló jobb oldalát, mivel a kicsit akarjuk szoptatni, a 21 üres hely legtávolabbi résébe tolatok, ami persze mozgáskorlátozottaknak van fenntartva. Mivel sok a szabad hely, többek között mellettem is nekik van fenntartva, nem nagyon izgat a dolog, a lényeg, hogy a feketék ne bámulják a szoptató anyukát. Még ki se szállok az autóból, már ott a rendőr. Egy anyagyilkos, vérengző vadállat józan pillatában fellépő lelkiismerethullám tör rám, majdnem elsüllyedek a vádak hallatán. Ekkora bűnt szinte nem is tudok elviselni. A koporsómba veri a szöget az újabb vád: a jobb hátsó kerék ráadásul átlóg a másik parkolóhelyre, így két speciálisan megjelölt parkolóhely blokkolásának vétkében bűnösnek találtatott. 20 perces tárgyalás következett, amely nagyon fordulatos volt. Sokáig úgy nézett ki, hogy kötél általi halál a büntetésem, aztán a szoptatást befejezve a háromtagú család és Matyi védőgügyögése a mi oldalunkra fordította az előnyt és szabadon távozhattunk. Na ők voltak az utolsó normális rendőrök az életemben. Következett a traktoros sztori. Ha erre gondolok, máig remegni kezd a kezem. A sztori lényege, hogy van egy 4 sávos út, ami 2 sávos, mert a középső két sávot fehér csíkkal kidíszítették. Mennyi értelme van, nem tudom, nem kibickedem a dolgukba. Viszont aszfalt mint aszfalt, sőt a ritka használatnak köszönhetően kimondottan minőségi aszfalt, ezért vettem a bátorságot és megelőztem egy 25-el kullogó mezőgazdasági JCB-t. Abban a pillanatban mögöttem termett a rend szigorú őre és olyan szemrehányó tekintettel nézett rám, mintha megettem volna a vacsoráját. Hogy képzelek én ilyen ekkora bűnt elkövetni... Kérdem mi a baj, bepiszkoltam a csíkokat? Az én értelmezésemben akadályt kerültem ki, csak nem fogok mögötte döcögni?! A szabály, az életem értelme, a közütak bibliája, a naprendszer közepe világosan megmondja, hogy a csík az csík, a NAGY FEHÉR VIRTUÁLIS SZALAGKORLÁT és inkább apácákat erőszakoljon meg valaki, de NEM LÉPHETI ÁT. Jó kemény kalapja volt a srácnak, magamban már röhögtem... volna, ha ez a poén nem kerül 60 euróba. Na mindegy, megint egy olyan eset, mikor egy ROSSZ embernek nem fog fél deci festék parancsolgatni és holnap, holnapután és aztán még sokszor ugyanígy ki fogom kerülni az akadályt. A ROSSZ emberek viszont mágnesként vonzzák a bajt, az egyenruhás bajt. Mikor kirúgják a lámpám, akkor nem, két óra várás után hívtam nekik, hogy visszavonom a feljelentést, mert nem győzöm őket kivárni, és a tettes már legalább 100 km-el arrébb van és két óra várás amúgy is elég volt arra, hogy ne akarjak szembesítősdit játszani az illetővel. Ráadásul a horpadás is jól mutat az autón, a pókhálósan repedt lakk meg kimondottan Robert Smith-es. Most viszont ott voltak, kiszúrtam őket rögtön. Be is álltam mintapolgár rezsimbe, szigorúan 50 km/h, narancsnál már fékezés, az átlagtól csak egy picivel elevenebb kigyorsítás. Két kilométer után kezdtek gyanúsak lenni. Ragadt rám és tolt le az útról. Két lehetőségem volt - gyorsítani vagy maradni 50-en, ők meg bohóckodjanak. Maradtam. Egy besorolás következett, három autó közénk került. Rögtön jobban érteztem magam, mikor látom, hogy a tele csíkon keresztül előzik a sort és jönnek mögém. Itt már kezdtem magam rosszul érezni. Mit akarnak? Teljesen átlagos vagyok, még szürke felhőt is fújtam magam fölé. Nem kellett volna autót mosnom? Esetleg a fólia? Indexelni mindig szoktam, a pirosat tisztelem, a sebességet nem léptem túl. Pedig egyszerű, orruk van a ROSSZ emberekre. Le is villogtak és 5 perc keresés következett. Aztán jött a magas lovas, lenéző pillantás: na seggdugasz, eléggé beszartál tőlem? én vagyok a JO rendőr és most szívni fogsz. Udvarias köszöntésem biccentéssel fogadva már sózza is rám: 60 euró lesz, kopottak a gumik. Az anyád, jobbat nem találtál? Kiszállok, nézem az első gumikat: tök jók. Nem elöl, hátul. Hátul? Uram szerintem ez legalább 3 mm, a törvény 1,6 mm-t ír elő. Ezek a gumik még simán kihúzzák télig. Pofázni mersz polgár? Néz rám villámot okádó szemekkel, de időben moderálja magát: ha nem lesz csendben, elveszem a jogosítványát is és lefoglalom az autót. Apám, TE ezt mind megteheted? TE ilyen hatalmas vagy? Mély tiszteletet varázsolok a szemembe és udvariasan megkérdem: Nagy jó uram, hogyan tetszett 4 méterről megmérni, hogy a gumiprofil fél milliméter? A válasz érdekes: nem a bal oldal, a jobb hátsó gumi fél mm és kész. Hajlandó megfizetni a 60 eurót? Az autó papírjait mindenképp lefoglaljuk! Hú, ÖN nagyon erős és hatalmas, kérem büntessen meg nagyon, nagyon. Ekkora bűn számára túl enyhe ez a büntetés, egy ROSSZ ember többet érdemel! Azért szépen megkérdezem, hogy ha a bebizonyítom, hogy a gumi még 1,6 mm-es, akkor megegyezhetünk? Megint a speciálisan tanult szúrós pillantással néz ártatlan szemeimbe: ha nem emiatt, akkor azért vettem volna el a papirokat, mert más cím van az autó papírjaiban, mint a személyiben. Ekkor esett le, hogy bármit is tettem volna, bárhogy is rendben lettek volna a dolgok, ma egyszerűen elő volt rendelve, hogy fizetnem kell. Mert ROSSZ ember vagyok.