Ravlik - Alfa Amore: Az internetes Alfa Romeo közösség

Mutasd

>> Egyéb2010-09-28

Minden jó.

 
>> Egyéb2009-10-05

Amennyire nehezen indult annyira jól sikerült ez a mi kis minitúránk Prágába. Örülök, hogy kitartottunk, megérte!:)

Viszonylag kevés mintegy fél órás késés után érkeztem a megbeszélt találkozási pontra (mentségemre legyen írva. a 17-ből a 11-be nem egyszerű tervezni) ahol a többiek türelmesen megvártak, lévén végül csak 2 kocsival mentünk és a Mikinek otthon kellet hagynia a GTV-t, pedig bíztam benne, hogy most végre többségben lehetünk a GT-kel szemben...na mindegy, azért nem lehetett könnyű, de remélem a Hapci vezetésével szerzett mosolygások kelőképpen kárpótolták ezért!:) Végül a BeGe pár és a Ravli-CountM "pár":) vett részt eme kiváló időben lebonyolított túrán.

Odafelé, igencsak próbára lettek téve a fékek, amik a Giro óta fel lettek szabályozva és tökéletesen működtek! (6 tized volt az ütés a tárcsákban, nem csoda, hogy korábban kitépte a kezemből a kormányt!) Sokszor csúsztunk bele a 200-240 -es tartományba, amiről hirtelen kellett olykor 120-140-re lassítanunk és azt kell mondjam, hogy összességében hibátlanul muzsikáltak a "malomkövek" és a "satuk"!:) Sztem kb. minimum ilyennek kéne lennie gyárilag. Nem is értem, hogy a 3 lityósokra miért tudtak értelmes fékeket rakni a TB-re meg vicceket...

Kb. 8 körülre foglaltuk el a szállásunkat ahol egy autóevő szörny elnyelte 2 napra a Macchináinkat, amit könnyes szemekkel konstatáltunk. (Na ez volt a parkológép ami elvitte a kocsikat és ki tudja hova tette 2 napra őket!):(

Aki ismer tudja, hogy engem elvinni Prágába az kb. olyan, mintha a egy kecskét vinnének a káposztaföldre, no ennek megfelelően arra készültem, hogy majd jól megittasodunk és valahol ébredünk...
De kevésbé sörimádó társaságunknak köszönhetően Prága egészen más arcait is sikerült felfedeznem, amit ezúton is köszönök. (bár az utolsó esténken Prágában ihattunk volna egy rendeset!:)) hiszen most olyan perspektívákból is megcsodálhattam eme gyönyörű várost amit a kocsmák sörszagú füstje mögül nem biztos hogy ment volna...:) Tehát egy nagyon tartalmas és izgalmas városnézést sikerült kihozni a dologból!:)

Annak külön örülök, hogy a sörszeretetemet megalapozó helyszínen ismételten tiszteletemet tehettem, a Fekete Bika (Chornie Vola, a várban) sok szép emlék felidézésével csalt mosolyt az arcomra! Köszi Miki a biztatást a kereséshez!:)

Rengeteg helyen jártunk és gyönyörű képetek csináltunk. Azt sajnálom, hogy csak ilyen kevesen tudtak eljönni a számomra első nemzetközi Alfás túrára, de megtört a jég és bízom benne, hogy egyszer eljutunk messzebbre is ennél egy picivel több járművel.

Hazafelé méregettük a két gépet egymáshoz, (80-tól gyorsítások) de remélem a Gábor nem vont le túl messzemenő következtetéseket az eredményből, mert tényleg jól megy a kocsija...csak nem elég jól!:))) A fogyasztásunk elfogyasztott literek számában is ennek megfelelően az én javamra dőlt. Hozzáteszem 11 és 12 között jött ki a fogyasztás minden esetben, még úgy is, hogy autópályáztunk és azért ott kergettem a gépet.(..na jó ezzel szemben a 6...pffh..kávédaráló!!:)))

Mindent összevetve, egy nagyon eseménydús és aktív autóstúrával lettünk ismét gazdagabbak, KÖSZÖNÖM!!

 
>> Egyéb2009-07-28

Bármennyire is hihetetlennek tűnt pár héttel ezelött, múlt héten szerdán átvettem a kocsimat!:))
Még nem 100%-os, de megbízhatóan össze lettek rakva és mint az a hétvégén kiderült, hibátlanul szuperált, mármint ami a motort illeti.

A féktárcsák kicsit ütnek, de mindent összevetve, még így is sokkal harapósabb lett a lassítás, mint a gyári szánalommal. A karosszéria elemeket is be kell állítani, mert azok még csak sac/kb lettek feldobálva rá!

Az élmény viszont amit adott mindenért kárpótolt amit az utóbbi fél évben átéltem! Óriási érzés volt megint gurulni vele, ráadásul csapatban. Már eszméletlenül hiányzott!!!

 
>> Tuning és extra2009-04-23

Hihetetlen, de mintegy fél évi rohangászás után, összeállt a kép fék ügyben, a végeredmény: 327-es tárcsa, 4 dugós Brembó (Porsche) féknyereg és egy Certál nevezetű marhakönnyű de nagyonkemény anygból készült nyeregtartó konzol a csonkálvány és a nyereg közé.

Nem adták olcsón, a nyergek 80 pénz (from e-bay via Ollah), a tárcsák egyedi méretre gyártva (ha kell cím szóljál) 60 pénz a konzolok (ide is van elérhetőségem) 40 pénz. ...akkkor ha jól számolom, eddig 180 pénz, húúú de hülye vagyok! Na mind1 ...már csak fékbetétek...fém fékcsövek... húúú de hülye vagyok....de legalább meg fog állni a szekér.

Egy barátom azt mondta: "csak a gyávák fékeznek!" ...meg a hülyék!:))))

Most legalább már elkezdődhet az újjáépítés!:)))))

 
>> Egyéb2008-12-31

Aki némi csalást vélt felfedezni a ventimigliai fotosorozatban annak igaza van! Hiszen a kristálytiszta vízű, óriáslaposköves fotó már a gyönyörű Garda tónál készült, ami a sós tenger íze után kész felüdülést, majdhogynem az édes otthon érzését keltette bennünk (Hajrá Balaton!!!). Azért, csak az édes víz az éltető...

A túránk kaland szakasza sjnos a végéhez közeledett hiszen a hátralévő napokat Bresciában töltöttük a zöld növényeket meglehetősen kedvelő barátaink társaságában. Ugyan itt sem unatkoztunk, de az időnk nagy részét pihenéssel töltöttük...és füst fújással! Többek között itt készült a GTV a GTV-ben című pályaművem ( ami szemmel láthatóan csak engem hozott tűzbe az egyik pirosnál...)és itt láttam először életembe kommunista rádió által szervezett fesztivált, ahol annyi növényi alapú afrodiziákumot kínáltak afro "kauferek", hogy km.-eken keresztül csak csóválni kellet a fejemet, hogy ne sózzanak rám kb: 1000 kg gyógyfüvet...! :) Hihetetlen ! ! !

Azért itt is van mit látni többek között a varázslatos hangulatú és klímájú Sirmione, ami mindíg lenyűgöz. Ahol isteni és bődületes a fagyi választék. Valamint aki szereti a rettegést és a gyomorszorító élményeket annak feltétlenül ajánlanám a "Blue Tornado" illetve a "Space Vertigo" nevű műintézményeket a Gardaland elnevezésű, varázslatos és hatalmas vidámparkban. Ezeken is készültek "action" fotók de azokat be kellene scanelnem, azonban nem szeretném, hogy valaki belehaljon a röhögésbe, ahogy vizet facsarok a biztonsági rudazatból miközben gondosan szorítom az altályi gyürűsizmaimat, nehogy foltos legyen a gatyám a fent említet "szórakoztató" építmények szolgáltatásait élvezvén! :-) Voltunk még rengeteg szép helyen, hála a barátainknak, de sajnos nem emlékszem... :- P ...hála Herkulesnek!

Sajnos a Bresciában töltött gyönyörű napok után, amit ezúton is köszönök minden vendéglátónknak, ( A sapka legyen Veletek mindíg :-) ! ! ! ) már nem maradt más hátra mint a hátra arc. Mármint húztuk a belünket haza. Az, hogy ennek mennyire örültünk talán a fotókon leolvasható a tekintetemen...

Egy gyönyörű nyaralással és feledhetetlen élménnyel lettünk gazdagabbak a Menyasszonyommal és az Alfatársammal. Ezt már csak úgy lehetne űberelni, ha legközelebb néhány cartárssal kiegészülve fedezhetnénk fel a még felfedezésre váró tájakat a Gyönyörű ITÁLIÁBAN ! Remélem összehozzuk ! ! ! ! Hajrá ! ! !

 
>> Egyéb2008-12-30

Végül a ventigmiliai Roma (!!!) kempinget találta meg elsőre a GPS így ott próbálkoztunk és bár este 10 kor értünk oda és tele volt a' tent place', a barátságos Olasz testvéreim kerestek és találtak is helyet a nem túl nagy lakhandinknak... még ha reggeli erekcióm a szomszéd sátor lakóját is késztette mosolyra :), csak azt remélem lány volt...!!! :-/

Reggel még nem is sejtettük, hogy mekkora örömben lesz részünk, hiszen a borongós Monaco dollárszagú klímája után a dolce vita várt ránk a riviéra mácsósabb oldalán, ahol még a nap is tudja, hogy hova érdemes sütnie! :)

Kavicsos tengerpart kristálytiszta víz, INGYEN! Ami nem igazán jellemző az Olasz partokra. Tusoló is van és az is free. 1 dolog van ami nincs parkoló. A 3. utcában a parttól tudtunk megállni, de megérte sétálni, hiszen Ventimiglia egy csodás hely pálmafákkal és az elmaradhatatlan sziklába épült várossal IMÁDOM!!! Itt készült a szerintem képeslapnak is beillő fotóm ami megnyerte a főképnek járó helyet az oldalamon!

Sajnos nem tölthettünk túl sok időt e remek helyen hiszen Bresciából szóltak a barátaink, hogy most már hazaértek Ozoráról és mehtünk hozzájuk. Először kicsit bántam, de az út kárpoltolt mindenért! Genova előtt majdnem visítottam örömömben olyan kanyargós a 3 sávos autópálya, utána pedíg 200 körül vehető 3-4 km hosszú kanyarok Miláno felé.... még most is áll a szőr a karomon....! Életem egyik legnagyobb élményét adta nekem ez a nap! Ide ki kell mennünk csapatban ! ! !

folyt. köv.

 
>> Egyéb2008-12-29

.

 
>> Egyéb2008-12-28

A további program, másnap (3.) ferdetoronynézés +naplemente a tengerparton!
Íme:

 
>> Egyéb2008-12-27

.

 
>> Egyéb2008-12-26

Maranellóból, Pisa felé vettük az irányt és némi hezitálást követően úgy döntöttünk, hogy nem autópályázunk, hanem inkább a több érdekességgel és változatossággal kecsegtető másodrendű utakon fogjuk átszelni Toscana északi részét.

Ez a döntés kicsit kétélű volt, hiszen tényleg sokkal többmindent lát ilyenkor az ember, de ugyanakkor az állítólag gyorsan vezető Olaszok, úgy belassulnak, hogy azon izgultam, hegynek fölfelé 1-esben 2-esben 30-40 körül, zéró menetszélnél ne főzzem meg a motort. Mivel végül nem történt semmi baj, azt kell mondjam, összességében megérte a dolog.

Akik megszállott szerpentinvadászok, mint én is. Azoknak kifejezetten ajánlom ezt az útvonalat, hiszen itt addig megy egyenesben az ember, amíg az egyik kanyar kijárati ívéről átteszi a gépet a másik kanyar bejáratára…szal minden szép lenne, ha a suták nem tartanának fel egyfolytában.1x találkoztam lelkes Olasz amatőr versenyzőkkel, akikkel lehetett fogócskázni! :)

Késő este érkeztünk meg Lido di Pisa-ba, ahol gyorsan kerestünk egy Campinget bár kicsit reménkedtünk benne, hogy lesznek szabad bungalowk, jót nevettek a recepción a kérdésünkön. Hiszen minden Olasz Augusztusban nyaral, így már két hónappal előbb befoglaltak mindent! Azért készültünk erre (sátor TECSÓ 1.999.- HUF) (25.-€/ éjszaka/sátor) és miután felállítottuk a lakhandit még lementünk a Földközi tenger partjához kicsit lábat áztatni. Aminek eredményeként, mivel éjfél után értünk vissza a kocsinak megint nélkülem kellett töltenie az éjszakát, a külső parkolóban  .(erre is oda kell figyelni, mert van ahol 12pm de van ahol 11pm-től nem lehet a kemping területén kocsival járkálni)

Folyt.köv.