Seriff - főkép
>> SzervizAlfa 156 2.4 Mjet 20V // 2013-11-11

Ha már a km állás kapcsán posztoltam, írok pár sort.

A kocsi remekül teszi a dolgát, koppkopp, egyedül a motorolaj szint visszajelző huncutkodik. Néha indításkor jelzi, hogy semmi olaj nincs a motorban, ha leveszem a gyújtást, majd újra fel, akkor már csodák-csodája van benne olaj rendesen.

Olajfogyás 0. Semmi, zéró - ennek örülök. Most legutóbb nem tudtam tartani a 10ezer km-es csereperiódust (ennyit szeretek ugyanis), amikor Magyarországon voltam még csak ~7ezer km volt az olajban, szinte csak autópályás menettel, így luxusnak tartottam cserélni. Mire legközelebb otthon jártam, már ~13 ezer km volt az olajban. Ezalatt egy csepp sem fogyott.

Olaj, olajszűrő, légszűrő és pollenszűrő csere volt most. Olajból Motul került bele, valami nagyon marketinges típusnevű, de nem jegyeztem meg. 5 liter viszont nem elég bele. Maxot jelzett a computer, de kellett még 3-4 deci a teljes, nívópálca szerinti felső értékhez. A múltkori olajcserénél is rácsodálkoztak a szervizben, most is. :) Őszintén megvallva, nem tudom mennyi a gyári előírt mennyiség, de a GTV-be sem pontosan annyit kellett tölteni, mint ami a kezelési könyvében szerepelt.

A fogyasztása nem teljesen volt következetes, amin csodálkoztam. Vagy egyes német gázolajjal eszik ~fél literrel többet, mint másikkal, vagy nem tudom. A téli gumi vs. nyári gumi különbséget tavasszal nem észleltem fogyasztásban. Most Bonnba menet elég dinamikusan jöttem, német sztrádán (GPS szerinti) 160 körüli tempót lehetett tartani a hétvégi forgalomban. Ilyenkor úgy 1 literrel szokott többet enni 100km-enként, mint ha 130-140 körül megyek, most viszont keveset kért az osztrák gázolajból. Majdnem pontosan 6.5l/100km volt a fogyasztás, amin meglepődtem. Tartós 140 feletti haladásnál (német autópályán, de tényleg) azért 7 liter felett szokott alakulni. Nem tudom a jelenséget magyarázni, eddig kb. mindig ugyanannyit evett hasonló tempónál. A téligumi 205mm széles, a nyári 215mm. A hőmérséklet és az esős felület nem indokolja az alacsonyabb fogyit (meleg volt a téliguminak és fele úton nedves/vízes úton mentünk).

Érdekességképp leírom, hogy tapasztalatom alapján az 1.9 8V SW-nkhez képest, melyet édesapám hajtott pár éven át, a 2.4 20V SW fogyasztása elenyészően magasabb. Itt most csak városon kívül, zömében autópályás haladásról tudok beszámolni. Fél liter lehet a többlet, maximum. Persze nem azonos körülmények között, terheléssel, sebességgel és azonos üzemanany tankolásával és nem is laboratóriumi környezetben történt a mérés, de nekem érdekes volt megállapítani így is. Nincs érdekemben valótlant állítani sem... Az 5 hengeres városban, illetve tudását és erejét alaposan kihasználva ehet jóval többet is gondolom, de ha tolom neki, akkor egy 1.4es Lupo is megeszi a 10et...

A német sztrádán nagyon szépen diktáltuk a tempót az utolsó 200km-en amikor szabad volt a pálya, teljesen elégedett vagyok a kocsival. Koppkopp. :)

>> EgyébAlfa 156 2.4 Mjet 20V // 2013-05-28

Az elmúlt 4900 km-re a kocsi szerint 4.9 liter volt az átlag. Tankolja ezek alapján az a remek olasz mérnök aki a szoftvert hergelte a gyárban :D
Az már csak hab a tortán, hogy ha netán dugóba kerülök, mindig lemegy az átlag a computer szerint... :)

>> EseményAlfa 156 2.4 Mjet 20V // 2012-08-12

Nem szeretnék olyan hibát elkövetni, melyet sok - a sötét oldalra frissen átálló és ezen manőver helyességét magának igazolni kénytelen - embertől annyiszor láttam. Nem szeretném a fogyasztási adatokra polírozni a ... billentyűzetet, de meggyőző az első érték. Ha már kerreg :))

A kocsit 3/4ed tank körül hoztam el, most fogyasztottuk ki az első saját tankot, összesen bő 1000 km-t mentünk gyorsan (mármint a Gergely naptár szerint gyorsan, azaz kis intervallumon belül).

Az imént tankoltunk bő 44 litert bő 700 km után. Igazából elment volna még sokat, csak a V6 után a 700as érték annyira magasnak tűnt, hogy megtankoltam szűk negyedtankos szintjelző állásnál.

A fedélzeti vörös fényű tündérke össze-vissza mutat, pl. városban az autópályás átlag folyton lemegy. Ami nyilván nem így van. Ezen kívül a range amit kiír egész egyszerűen nevetséges, ritkán nézem, de akkor is kacagásra hív.

Nos, ennyi volna. Az, hogy egy közel 10 éves konstrukciójú motor egy majd' másfél tonnás 8 éves használatot, átélt kocsiban ilyen menetteljesítmények mellett így fogyasszon, az számomra meglepő. A sötét oldal varázsol? A GTV, kb ugyanígy vezetve másfélszer ennyit eszik, de ennek is és annak is minden cseppje megéri ;) Kívánom, hogy mindnyájan megtapasztalhassátok egyszer mind a két élményt.

Nekem most - egy rövidebb-hosszabb külföldi tartózkodás előtt - szükségem volt a GTV-nél komfortosabb, gazdaságosabb és modernebb közlekedési eszközre. Kicsit örülök, hogy végül nem egy Volvo D5, vagy egy BMW 30D lett a választás, bár ezt nyilván csak sejteni tudom, hogy így jobb. Egy Alfát vezetni egészen más, az 56 pedig még elég közvetlen nekem, ha 10-15 évvel idősebb lennék, lehet a tankszerű 59-es jobban tetszene...

No, túl sok a szöveg, gyorsan akkor egy összegzés:
- ~6,28liter gázolaj / 100 km
- fél távon rossz termosztát, ami miatt többet ehet, viszont ez idő alatt - pont a nem megfelelő hőmérséklet miatt kevésbé terheltem, igyekeztem megállni...
- a második fél távon azért megismertem mit tud, ahogy Miki (count M) barátom is tolta neki nyilván a próbakörön
- vegyes körülmények, szűk harmad város, a többi pálya (140 körül) és kevés autóút (100 körül).

Ciao

>> EseményAlfa 156 2.4 Mjet 20V // 2012-07-24

Este értünk Sopronba, munka után mentünk, lassan kívülről ismerem a falvak, községek neveit :)

Hihetetlen élmény volt vezetni, ami a 3.0 V6 után eléggé meglepett, mert hát abban bőven van kraft. Rafkósak ezek a digó mérnökök, hogy ilyen gyorsulásérzetet képesek éreztetni sok nyúlmókussal. Nagyon jól viselkedett a kocsi, meg vagyok Vele elégedve.

Aminek utána kell járnom: 55-65 fokot mutat a hőmérő, ennél melegebb hőmérsékletet nem ér el a kocsi. Furcsa mód városban hűvösebb volt, mint autópályán ahol volt menetszél rendesen és már később is volt, hűvösebb. Termosztát?

A fedélzeti egység fogyasztásmérő adatát jelenleg nem tudom elhinni, letesztelem tankolásnál. ~200 km-re amiben kevés tötymörgés, kb 60 km országút és kb 120 km autópálya után négyfelet mutatott a kijelző. Sajnos meggondolatlanul töröltem az előző 2ezer km tripjét a computer memóriájából, így nem tudom arra mennyit hozott. Nekem ha 6-7 körül eszik vegyesen, az már remek lenne. Lehet ha felmelegszik majd rendesen, akkor többet iszik :)

>> EseményAlfa Spider / GTV 3.0 V6 24V Lusso // 2008-11-27

Tiszta város, jópár "testdrive" haveroknak, barátoknak, családtagoknak és kutyáknak, az eredmény egy V6hoz illő fogyasztás, végre. 13.2. Elégedett vagyok.

Termosztátot cserélnem kell viszont, meg az ablakmosó folyadék is eltűnik valahol a rendszerben, lehet csak a kis szűrőjét kell kitisztítani. Ezeknek is örülök, egy olasz autónak legyenek ilyen apró nyűgjei:))

PS: ócsó a bengzin, Sanyi

>> EgyébAlfa 156 SW 1.9 JTD // 2008-08-12

Irány Horváthon, racionális választás a családi autóparkból JTD SW, evvan.

Az SW nagyon gyengécskének tűnt eleinte a V6 után, Novitec ide vagy oda, de aztán megtanultam újra vezetni a túrólyukkal, novitecgázpedálreakcióval, de akkor is benzin az üzemanyag neve. Fogyasztás- pálya+szerpentinek+falubanközlekedések: 5.25. Ezt hogy a fenébe tudja egy telepakolt dög sportwagon?! Pofátlanság...

Folytatás következik, még 3 nap és megyek vissza kedvesemmel, hajrá Novitec;)

>> EgyébAlfa Spider / GTV 3.0 V6 24V Lusso // 2008-08-01

Agip benya nagyon bevált a kocsiban- csendes járás, alulról húzás magabiztosabb volt vele- lehet, hogy rászokom az agipolásra, bár sehol nincs a közelben kút:S Veszprémbe nem mehetek mindig ;)

Fogyasztás: 9.7- szerintem ez az utsó, amit mérek- ezt is csak kiváncsiságból. Ebben mondjuk csak ~100km város volt, így nem meglepő az érték... Vagyis azért kicsit az, mert elég sokszor élveztem a V6 morgását, s üvöltését. Sejthető, hogy rendben a motor, ennek nagyon örülök- egyben van a drága, soha nem adom el:)
Nagybátyám kipróbálta- kissé durván bánt a gázzal, csúnyán néztem rá, de olajkályhához van szokva, rég volt már neki Alfája...