Mutasd

>> Autóápolás2016-07-05

Kellett már egy ilyen nap az Alfának. Olyan apróságokat csináltam ma meg, ami gyakorlatilag nem is tartott sokáig, nem is volt nehéz... eddig még sem csináltam meg. Kezdetnek nekiálltam gőzölős tisztítóval és kis kefével kitisztítani az ajtókárpitokat. Nem lett rossz a végeredmény, de mindenféleképpen kell még majd pucolni. Következő állomás az volt, hogy a hátsó lökös jobb sarkát helyére csavaroztam, így már nem áll ki a csücske. Végre jobban néz ki. aztán körbemaszkolta az első sárvédő és hátsó lökös kerék felőli részét, mivel a kavicsok, amiket a kerék feldobált a kasznira szépen leszedték a festéket. Feketére lettek fújva, jobban néz ki, mint előtte. A csomagtartóban sikerült szétlocsolni egy kis naftát, ezt próbáltam tegnap kitisztítani, de azért ma is adtam egy kicsit neki. Az ajtók aljára egy év után visszakerültek a gumi szigetelések. Elővette a porszívót is és igyekeztem minden kis zugot kiporszívózni, majd áttöröltem az egész műszerfal/középkonzol részt. Az utolsó dolgok, amit megcsináltam a turbo csövezéshez tartoznak. Az egyik 90 fokos részen az IC előtt úgy tűnt, hogy kezd lecsúszni a bilincs, hát gondoltam megigazítom, illetve lefújom egy kis alumínium spray-vel, hogy védve legyen a környezeti hatásoktól. Ebből a motor szívósor előtti résznél lévő cső is kapott. Végezetül a ködlámpa. A xenon ködlámpát télen úgy kötöttem be, hogy a bal oldali az gyári kábelezésről működik, viszont mindkét trafót nem bírta el a gyári vezeték, így a jobb oldalit egy külön relén keresztül kötöttem be. Ezzel volt némi probléma, ugyanis a relé, amit akkor beraktam nem volt új, illetve a szigetelést is kicsit lazára vettem. Most tettem be új relét, illetve a szigetelést is zsugorcsővel oldottam meg, most pöpec. Még csütörtökön is szabadnapon vagyok, így lesz még időm további apróságokra. Keddre ennyi.

 
>> Szerviz2016-06-29

Miután sikerült nagyjából helyre pofozni az első futóművet, első utam a geometriáshoz vezetett. Falap kellett, hogy felálljak a padra, aztán átnézték a futómű állapotát, jött az összefutás beállítása. A stabilizátor összekötőket cserélni kell, mert már ki vannak a gömbfejek. Érdekes, hogy TRW-t vettem anno, de 15 000 km-t se bírtak ki. Végre fél év után egyenesen áll a kormány, ha egyenesen haladok. (kopp-kopp)

 
>> Szerviz2016-06-25

Egy ideje elég izgalmas hangokat adott ki az első futómű. Az alsó lengőkarra gyanakodtam, mivel azt én még nem cseréltem, tehát meg is rendeltem őket. TRW lett volna a befutó, de a budget gátat szabott a terveimnek. Kamoka márkájút rendeltem, de mivel az üzletnek az nem volt raktáron, így küldtek helyette SRL-t, ami állítólag drágább, viszont én még életemben nem találkozta ezzel a márkával. A szállítással is volt némi probléma, mert múlt héten kedden rendeltem meg, péntekre kaptam meg. Kicsomagolás után meg örömmel néztem, hogy olyan lengőkart kaptam, aminek semmi köze a márkához. Pár nap várakozás után végre megérkezett a helyes lengőkar, így ki is lett cserélve. Szenvedés volt a bal oldal, 3 órát cseréltük Laci barátommal. A jobb oldal gyorsabban kész volt. Szétszerelésnél megnéztem a többi alkatrész állapotát és szomorúan láttam, hogy a tavaly berakott Monroe kormányösszekötők 2-3 millimétert lötyögnek. Szerencsére a gyáriakat eltettem tavaly, így ki tudtam cserélni azokat is. Elszállt a geometria, de csend van végre.
Km állás: 240 145

 
>> Szerviz2016-06-18

240 000 km, Selénia WR 5W40 + Mann W1744 szűrő. Vettem 7 litert, amiből 5,5 vagy 6 lett beöntve. Maradt még bőven, ha utána kellene tölteni.

 
>> Esemény2016-05-23

Egy előre nem tervezett tuning találkozón sikerült részt vennünk tegnap. Az autó picit megmakacsolta magát az úton, kegyetlenül rázott a bal féltengely. Nehezen, de megtaláltuk a helyszínt is. Szép várkert, kellemes környezet, szép autók; ez jellemezhetné a találkozót. Volt egy másik Alfa is, nagyon nagy zenével. Egyetlen "versenyen" neveztem, az a kipufogó hangnyomás volt. Diesel kategóriában csak 2 induló volt, így a dobogós helyezés borítékolható volt. 112,6 dB mértek úgy, hogy az egyik csövön volt mérve. Szerencsére pozitív visszajelzéseket kaptam még úgy is, hogy nincs egyáltalán befejezve a kocsi.

 
>> Szerviz2016-04-07

Ki lettek cserélve a bal felső lengőkar szilentjei. Szerencsére minden elég könnyen ment, Febi-Bilstein kuka, Meyle került a helyére. Km állás: 236 510

 
>> Tuning és extra2016-04-05

2013 őszén sikerült rátalálnom egy szett 19"-os felnire, sajnos ismeretlen gyártótól. Nem siettem el a készítést, ugyanis tegnap (2016. 04. 04.) sikerült összerakni. A felnik közepe türkizkék színűre lett fújva, majd a perem megkapta azt a szürke metált, amelyik eddig a Ducati Corse felniken volt. Lakkozásnál nem játszottam, fényes lakkot öntöttem rájuk. Hihetetlen, mennyivel jobban néz ki így ez a szürke, mint a tavalyi fényes-matt lakk alatt. Kíváncsi vagyok, hogy ki rak rájuk gumit, na és milyen méretűt. Ha valakit érdekel, viheti.

 
>> Tuning és extra2016-04-04

Sokáig nem bírta a sötétszürke metál a Ducati Corse felniken, meguntam. Eredeti tervben az szerepelt, hogy gyöngyház arany, candy yellow vagy hasonló fényezésük lesz, de mikor elmentem festéket kevertetni, picit más irányba fordultak a dolgok. Kékesbe játszó ezüst gyöngyház. Igazából az emberek java része fehérnek látja. 5 réteg alapfestéket kapott, majd 5 réteg gyöngyház került a felnikre. Az éven nem szórakoztam a lakkozással, fényes lakkból meglocsoltam. A tisztítással gondok lesznek, mivel 50 km után látszik rajta minden porszem, de valamit valamiért. A felnik belseje hófehér PUR festékkel lett fedve, már az se maradjon ki a "takarítani is cumi" kategóriából.

 
>> Egyéb2016-03-29

Felkerült elölre a rendszámtábla. Szerintem marha szarul néz ki egy Alfán ez a hatalmas lemez, de már a városunkban szolgáló rend éber őreitől kaptam figyelmeztetést, hogy rendszám nélkül nem leszünk jóban. Kétoldalú ragasztóval lett rögzítve, hogy szükség esetén le tudjam dobni a kocsiról. Végre a scudettoba szánt méh-kaptár rács is be lett ragasztva, ipari ragasztót hoztam rá melóból, nagyon ajánlom neki, hogy megragassza végre normálisan. Került hozzám +2 polírozó korong, egy kemény és egy puha, így már megvan minden a 3 lépcsős polírozáshoz, kivéve a GTechniq P1-t.

 
>> Egyéb2016-03-27

Az autó elejét szeretném már végre rendbe rakni, így a lökös felszerelése után az első munka a levegőszűrő és a ködlámpa veszélyes viszonya került rendezésre. A szívócsövet az egyik hegesztésnél elvágtam, majd egy picit más szögben hegesztettem vissza, így a ködlámpát nem nyomja a szűrő. Laci barátom jóvoltából megtisztult a rengeteg mocskot összegyűjtő filter. Be lett állítva a ködlámpa is, bár azzal még szórakoznom kell, mivel a gyári kábelozása nem bír el gyakran 1 trafót sem, így muszáj vagyok mindkét ködlámpát külön relére kötni. A rácsokat felragasztottam, bár az első motorháztető lezárásnál ki is hullottak. PUR ragasztót kellett volna használnom, ahogy a leírásban ajánlották. Ahogy össze lett rakva a kocsi, nagyon nem passzolt a pajzs megmaradt része. Semmihez nem illett az a króm "bajusz", úgyhogy ez is kapott pár réteg alapozót, majd fekete festéket. Szerintem nagyon morcos lett így, tetszik. Hátra van még a sárvédőívek belső újrafényezése és védelme, illetve a Ducati felnikkel is lesz valamilyen változás. A ködlámpák mellé is hamarosan kerül rács, majd oda is fogok gyártani egy rendes takaró elemet, ha lesz hozzá elég időm és kedvem.