Az előző szerviz alkalmával az Alfárium gárdája kiszúrt egy - akkor még enyhe - zörgést, amit lokalizálni is sikerült: a váltóból jött. Nekem nem nagyon van fülem hozzá, nem is hallottam semmit, amíg Alex nem mutatta, hogy mire kell figyelni. Pár nappal később már nem volt ilyen visszafogott a dolog. Motorféknél vagy hátramenetben olyan csörgést rendezett a váltó, hogy a szomszéd utca is hallotta. Nem volt mese, le kellett bontani.
Az tisztán látszott, hogy nem apróságról van szó. Valami elszabadult a váltóban, és kitartóan rombolt, amíg használtam az autót. Nem mentem sokat, de az a néhányszáz kilométer sem tett jót neki.
Hétfőn hagytam az autót az Alfariumban, és még aznap két lehetőséget kaptam. Az egyik egy 90 ezret futott váltó sok pénzért, a másik a saját váltóm felújítása még sokkal több pénzért. Végül az anyagiak miatt a bontott váltó mellett döntöttem. Elméletben a felújítás többet ért volna, csakhogy alapból másfélszeres szorzóval indult az ára, amiben nem volt benne minden kicserélendő alkatrész.
A kuplungom sem volt mai csirke. Működni működött, de nagyon fent fogott már és nehezen is járt. Gondoltam, úgyis le kell venni a váltót, itt az ideje a kuplungcserének is. A rugócserekor hívták fel a figyelmemet egy csereérett lengőkarra és egy kutyacsontra: ha már szerviz, ezek helyett is kértem újat.
Péntekre készült el minden. Nagyon elégedett vagyok az eredménnyel. Sokkal jobb a váltó, mint eddig bármi, amit Alfa V6-ban próbáltam, tökéletesen adagolható és vajpuha a kuplung, csendes és atomstabil a futómű. Mintha az egész autót kicserélték volna. :)
Kilométeróra állása: 132 632
Az előzetes vizsgálaton megállapítást nyert, hogy az első alsó lengőkarokban a lengéscsillapító szilentje elszakadt, cserélni kell. Kuplung nem emel ki teljesen, ez az oka az autó bemozdulásának álló helyzetben, cserés. Bal hátsó hátsó lengőkar belső szilentje vsz még a futómű állításnál elszakadt, cserés. Hátsó gumi fékcsövek kissé repedezettek, cserés. Felső motortartó szilent szakadt, cserés.
Emellett persze a szokásos olaj és szűrők cseréje esedékes.
A lengőkar még a gyári volt, sőt minden futómű alkatrész eredeti, még talán a kuplung is a gyárban beszerelt cucc volt. Ez akár jót is jelenthetne, csak sajnos lassan elérkeznek az élettartamuk végére közel a 170000km-hez (lengéscsillapító pl.).
Előre kapott trw lengőkarokat, hátulra valami madaras márka, Erhardt szerint jó lesz.
Valeo kuplungszerkezet és Lpr kinyomócsapágy lett beszerelve. AP kuplung volt benne Fiat logóval és már megette a kenyere javát. A kinyomócsapágy berágta magát a szerkezet fémlapkáiba. Maga a csapágy sem volt jó, leszakadt róla a porvédő gumi és a hangja sem volt bíztató.
Ha már lent volt a váltó, szétszedettem. Kipucolták kívül-belül és eltömítették a házat, így végre nem szórja az olajat. Amúgy rendben van a váltó, még sokáig jó lesz. Egyébként a kuplungcsere nem egyszerű művelet. Le kellet szedni a bölcsőt, a kipufogót, a váltókart tartó lemezt és a kézifék kart is. Durva volt látni így szétszedve a kocsit.
Mivel lent volt a bölcső, kicseréltettem a stabilizátor szilenteket is. Ezek már a megvételkor is recsegtek a nagy melegben, de mivel bonyolult kicserélni, halogattam. Birth márkájút vettem (B340) a Bárdinál, de gyári szilent van benne. A rudat épp hogy megcsípte a régi szilent a szélén, szóval még jó.
A futómű sokkal csendesebb lett, tompábbak az utastérbe szűrődő zajok. Futómű állítás után végre középen áll a kormány :D
A kuplung bent fog és nagyon jól adagolható, még szokni kell.
A lengéscsillapító cseréjét egyelőre elhalasztottam, bár néha mintha kopogna a jobb első. Nem húzza már sokáig :(
166230km van az autóban. Valamikor nyáron megejtjük az olajcserét és esetleg a hosszbordás szíj feszítőjét és görgőjét is kicseréljük mert az is egyidős az autóval.
Rossz hír, hogy kevés olajat találtam a szelepfedél pereménél. 150ekm-nél volt cserélve a tömítés (utángyártott), egy gyárit bepróbálunk az olajcsere alkalmával és majd meglátjuk meddig bírja.
A futómű felújítás első nagy fejezete sikeresen megtörtént. Az alábbi alkatrészek lettek kicserélve:
Első alsó, első felső lengőkarok (TRW, Speedline), hátsó keresztstabilizátorok.
Az autó úttartása érezhetően jobb, sokkal kevésbé lötyög, kopog. Mivel pár alkatrész még cserére szorul, most ha a kormány egyenesben van, kicsit jobbra húz a kocsi. Legközelebb ez is a normalizálódik reméljük :)
Aggódtam, hogy a váltóval is kell valamit csinálni, mert az én eddigi váltóimhoz képest kissé laza, nem annyira precíz. Fel lettem világosítva, hogy ilyenek az Alfa váltók :) Azóta már nincs is gondom vele, jól teszi a dolgát.