Blog >> alfa >> hifi

>> Tuning és extraShadin // Alfa 159 1.9 JTDm SW // 2014-08-16

Újabb próbálkozás a "hangrendszer" jobbá tételére.

Próbálkozásom tárgya egy JBL GTO6508C ami 2 ohmos, tehát illeszthető a Bose-hoz. MDF kiemelőkeret segítségével cseréltem erre a gyárit. Egy szett csak előre.

Beszerelésnél szempont volt a teljes visszaállás lehetősége, stekkerek stb. a helyükön maradtak.

Első benyomások:

Sajnos a két ohm az valójában 2,5 szemben a Bose 2,2-jével, amit sajnos meg is lehet érezni, annyival halkabb az amúgy sem hangos rendszer.
A titánium (JBL) ill. a selyem dóm (Bose) között van különbség, a második (Bose) sokkal "finomabb" magasakat produkál, míg a titánium nekem túl kemény ill. sok.
még a -6db-s opcióval is.
Miután a mélyközepekhez már vágott jel érkezik az erősítőtől a mélyekben nem igazán bíztam, 80Hz-től kezd el szólni.
Elsődleges célom a középhangok csökkentése volt, amit el is értem, csak sajnos szétesett a hangkép ill. a színpad :-(
Miután a hátsó szett a gyári maradt és a "SUB" azzal van pariban, sajnos nem tekinthető a kísérlet sikeresnek, mert a hátam mögött a papír Bose túlsúlyos a közepekben, viszont, ha előre viszem a fédert, elveszik a basszus :-(

Update 2014.08.23.

Sok próbálkozás után a legjobb verzió a gyári Bose felállás megspékelve a JBL hangváltókkal. Gyengén vág középen, persze a JBL mély-középhez képest kevesebb a mély, de azt tudom kompenzálni a SUB-bal. :-)
Hátra is ez lesz.


Google+

>> Tuning és extraSanyi // Alfa 156 1,6 TwinSpark Progression // 2011-04-13

Ma megjött a mélyláda is, így majdhogynem teljes a rendszer. Blaupunkt Gtb 1200 MKII lett a kiválasztott. Nagyon szépen szól, jó a formája is. És egész kulturáltan néz ki a csomitartó is. Most egyenlőre ennyi volt a Hifi project. Pár kép mutatóba:

>> Tuning és extraSanyi // Alfa 156 1,6 TwinSpark Progression // 2011-04-11

Ma meghozta a postás az erölködőt. THX Abarth cartárs. Beszereltem, működik faszán. Már csak a láda hiányzik ami talán holnapután vagy csütörtökön ideér. Folyt köv.

>> Tuning és extraBuksi // Alfa 155 2.0 8V Twin Spark QV :) // 2008-08-27

Bekerült a gépbe egy kis muzsikát szolgáltató berendezés! Nem egy nagy és drága rendszerről van szó, de azért nagyon szépen szól és bőven elég az én bot füleimnek! :-))) Tehát egy mélyláda a csomitartóba [7.000,- köszi Alfaboy :-))], ami kb. 250W, egy Sony erősítő (6.000,-) a hátsó ülés alá, ami nagyjából akkora teljesítményű, mint a mélyláda! Jah, és persze a kábelszett (6.500,-), amit a vaterán vettem! Azt hittem, hogy nehéz lesz mindezt belevarázsolni az autóba, főleg a tápkábel tűzfalon való átvezetésétől féltem nagyon, de nem volt vészes! A gázbowden mellett húztam át az utastérbe, ami elég könnyű volt! Aztán igaz, hogy kérnem kellett GTVili kollega telefonos segítségét, mert nem tudtam, hogy az erősítő REMOTE kábelét a fejegység melyik kábelére kell kötni, de ezt leszámítva minden flottul ment! :-) Éljen a ducc-ducc zene! :-)))))