Blog >> hifi

>> AutóápolásKristyon // Alfa 156 SW 1.9 JTDm // 2020-02-26

Egy év alatt elég jól megkopott a kulcson az embléma, ezért ismét cserélődött, csak most fekete-fehéret kapott. Még rendeltem egy új RCA kábelt, hátha ezzel megszűnik a mélyláda időközönkénti gerjedése. Búgás megszűnni látszódik, de lehet csak annak tudható be, hogy meg lett bolygatva a rendszer...

Ez volt 2019!

Akkor immár harmadszor, az idén is megtenném az éves összegzést....Vegyes az összkép, posztolás most sem nagyon volt - szerelés viszont igen! Ebből is volt "nemszeretem" típusú váratlan meló és nem is teljesült minden idénre tervezett projekt - viszont úgy néz ki pontot tettem egy 5 éve húzódó kálvária végére - és ez egymagában is elvinné az évet! ;-)

KASZNI:
Most 5 éve annak is, hogy szabadon rójuk az utakat - emiatt tavaszra mindenképpen tervezek egy alaposabb kaszni-átnézést, nem is annyira a durván javított bal hátsó fertály (ott amennyire megállapítható szépen működnek a dolgok) hanem annak jobbos párja miatt - ott ugyanis csak az átrohadt részeket foldoztuk be anno, ahol pedig akkor jónak tűnt ott egyre jobban jön elő pontszerűen a barnulás...Csavarhúzóteszten egyik ragya sem bukik el - viszont a másik oldalra visszaemlékezve biztosan tudom hogy ezeknél 2-3-4 rétegben találkoznak a lemezek, nem olyan mint egy küszöb ahol van külső meg belső oldal amiket kezelve távoltartható a nedvesség és/vagy lekezelhető... Asszem el kell kezdeni jó építész módjára felmérni a hibákat majd a felújítási fotókból megtervezni a jól irányzott, a leghatékonyabb és a legkisebb bontással járó kezelési módot. MIndezt ha lehet hegesztés nélkül és/vagy nem csak tüneti kezelésként - nem szeretnék az autón többé klasszikus lakatolást, elég volt 2010 és 2013 között...

FUTÓ-FÉK-HAJTÁS:
Ahogy utaltam rá, illetve amiért kivételesen egy posztot is írtam erről Szilveszterkor: az év szerelése díj nyertese - stílszerűen "toronymagasan" :-) - az elsőfutó-projekt lett, mivel egy ötéves kínlódást lezárva állt össze újként ez a fontos része a verdának.( röviden: a donor tornyait szinterezéssel és gátlófelújíttatással újjávarázsolva, a már harmadszor szétváló lengőkarszilentet műanyagházas gyárival (dízelé - emiatt kis okossággal is...) pótolva és megfelelően szerelve állt össze a nyerő konfig, mindössze a toronyszilentekből kellett plusz egy/oldal :-)

Alant olvasható okból tavaly megúsztam a télikerék dolgot, így a régóta tervezett előrelépés (összvissz 2 db 13" acélfelni jó mintájú, de öreg gumikkal cseréje egy 14" gyári alu szettre) sem történt meg az előző télen. (Előtte ősszel tettem egy kétségbeesett kísérletet beszerzésre de a még aktuálisnak gondolt hirdetés-emlékekről kiderült hogy 8-10 évesek :-p) Persze tavasztól-őszig sz..rtam reagálni a felbukkanó ajánlatokra , így megint eljött az ősz...Újra kapkodva keresés - végül B terv lett: donor 14-es dísztárcsás acélkerekekből kettő újszerűvel felgumizva! (Megfogadtam hogy ennek ellenére - annál is inkább mert ezt a 2 gumit csak át kell tenni - nem adom fel a keresést, már több hirdetés is le lett csekkolva - de leginkább a 4-500 km-es távok miatt még nem lett biznisz.)

Ha már felnik: érthető módon a rengeteg melónak és a kilómétereknek köszönhetően ennyivel a feltámasztás után már kezdek némi aggódást érezni a verda, de főleg a RONALok miatt... El is kezdtem ún."kerékőr" után kajtatni- persze csak ide-oda irányítgatódtam és senki nem talált semmit - így T.Lacihoz fordultam. Mije volt neki? - egy gyári szett, kicsit újabb gyártás (1996>155/164) 3 mm-rel hosszabb csavarokkal, el is hoztam próbagaranciával! Hátul kezdtem - AKADÁLY! :-( Elöl jó - húú, hát legfeljebb kettőt lerövidítek - bár nem akartam ilyet az agyban lévő menet védelme miatt, mivel van rá esély hogy csak flexeZni lehet...A próba közben észrevettem hogy lötyög a JH kerékcsapágy - be kell úgyis állítani, le a dobot: a látvány ugyanaz ami sajnos már többször is fogadott, a kézifék önállítója kiugrott a fékpofa fészkéből épp' az osztókörbe lógva -így a kicsit hosszabb csavar pont beleért:-( Sajnos a 26XX oldalas manual erről az árva alkatrészről semmit nem ír, eleve ezért vettem újakat a Nagy Felújításkor jelölés nélkül szétszedettek helyett - erre a komplett cucc berakására is rögtön két ellentétes megoldást találtam a neten! Ez így nem OK, helyretéve simán elforog a kerékőrösi csavar - viszont már többször teljesen észrevétlenül kimászott és elég ijesztő lehetőség hogy a hosszabb csavarral egyszer menet közben befékeződik a kerék :-O (esetleg mivel az egész jelenség a hátsóhíd-felújítás óta van és mind az eredeti, mind cserélt utánállítóval előjött, még bízok abban hogy egy odafigyelve kiválasztott új fékpofa beszerelése megoldhatja a problémát.)

A nyári gumi és a nyüzsgő kupplungszerkezet miatt ritka és csak városban való téli szaladgálások egyikén január legvégén elkezdett reccsenni a váltó, különösen egyesben és hátra... :-O Rögtön levettem hogy akkor kupplungszerelés következik, leállítottam és elkezdtem filózni meg tudom-e a garázsban csinálni? Végül belefogtam, szépen meló mellett minden le-és kikerült majd március idusán levettem a váltót és a kocsi alól is sikerült kilogisztikázni. Visszavontam a vádaskodásom, ez az a Sachs-cucc amit 2005-ben adtam a szerelőnek - viszont 110-120e után a kinyomócsapágy elülső burkolata (+pár golyó) hiányzik, a szerkezet harmadában a lamellák vége letörve - nincs mese, cserélni kell a teljes készletet....Váltó alja érdekesen olajos - miközben sehonnan nem szivárog, illetve a tolatólámpa-kapcsoló egyik érintkezője lejött a kocsi alóli kiszenvedésben
A statisztika (a gyári 15 év és 170e körül semmi hibát nem mutatott, ellenben ez a Sachs 13 év és 110-120e után itt tart) alapján a VALEO mellett döntöttem! Maga az effektív kupplungcsere nevetségesen egyszerű, igazából a lényeg a váltó és a motor szétválasztásával feltáruló csatlakozó részek és maga a váltó ellenőrízhetősége volt! Minden le lett nyalva, csak a váltó 2 hetet állt egy házilagos fürösztőkádban :-) és fényesre lett síkálva - érdekes módon olajat sehol nem engedett csak a valamikor (kupplungmunkahenger?:-) odakerült dzsuva melegedett-csöpögött végtelen ciklusban :-S Cserélve lett a lámpakapcsoló - és a szerelés közben megsérült rotor, illetve forrásponti jeladó-saru. Húsvétra lett kész - de a szerelés alatt rejtélyes módon elment a trafóra menő központi 12V (valszeg a riasztó mókázott!?) majd egy idétlen reverzív szükségmegoldással járva egyszer csak mindenféle relé-és vezetékcserével felvezetett manifesztáción visszatért és azóta is ott van! :-)

A kupplungcsere okán az autó alatt fetrengve vettem észre hogy a nem túl régi és kívülről hibátlannak tűnő első gumik belső éle fémszövetig lekopva!!! Rögtön összeállt a terv: gumicsere alap és esetleg nem lenne célszerű most beépíteni a már megvett állítható nyomtávrudakat - és persze azokat jól be is állíttatni? Dehogynem, sőt: a régik kiszerelése a kupplung-projektet megkönnyítette, az újakhoz pedig csak 1-1 perselyt kellett esztergáltatni. Futómű-projekt után (...és az olasz út előtt) futóművesnél állíttatás - egyedül a kormányközepet nem bírták helyretenni, pedig anno nem volt baj vele...

A balos féltengely belső fémbilincse (vö.: Utolsó Mohikán) is lejött, gyorskötözővel megoldva. A gumicserénél hívták fel a figyelmemet ugyanitt a féltengely hornyából valahogy kipattant külső harang szakadására is :-( - a futóműszerelés során ezt is megcsináltam!

Az első nagyfékek ügye viszont nem haladt semmit - részben azért is, mert egy cartárs nyár végén felajánlotta az annakidején felújitott-de fel nem szerelt és elfekvő - nyergeit , amit én el is kértem, de félbeszakadt a kommunikáció :-(

MOTOR:
végül is végignyomta az évet, közben többek között elvitt Toscanaba és vissza...Az utódmegoldás őrült lassan halad, ezért azon kaptam magam, hogy elkezdtem - úgymond - tekintettel lenni rá, ennek keretében a munka ünnepét egy vezérműszíj-cserével ünnepeltem! Még előtte a kupplungprojekt kapcsán (a motor hátsó felének átvizsgálása és letakarítása mellett) kiderítettem hogy valami barom a kopott AC-lökő-rúdhoz hozzáslankította a bakelitelemet és így hiába van új rudam az nem használható, ráadásul így eltünt a külső oldali "O"-gyűrű - amit pasztázott papírtömítéssel kellett pótolni! (a mostani szlovén pumpához egyébként ez a jobb megoldás, de ha 1X a BCC kerülne fel, ahhoz-addigra már illene gyári bakelitet szerezni! Nyáron utazás előtt cseréltem fagyállót (2018-ban is cseréltem, csak elcsesztem a mennyiséget- így tök híg lett és hazafelé az utolsó fizetőkapunál Szerbiában kigyulladt a piros lámpa!!! ) persze mire hozzáláttam lehűlt a kör, lezárta a hűtőt, úgyhogy végül a kész keverék alig sikerült sűrűbbre az előzőnél :-( Ősszel a kereszttartó jobbos csavarülékében olaj jelent meg - bejátszott arrafelé egy valszeg még gyári vezműtengelyszimmering-csere, a bal oldali már a Nagy Felújításkor megtörtént. A jobbos kitámasztót kicseréltem a donoréra - korban azonosak, futásban viszont feleannyit (se) kapott...
Megkezdődött a karbik - fontossága és összetettsége miatt mégis csak "autó az autóban" - tudományos tanulmányozása, elsősorban az utódmegoldásra fókuszálva - de nyilván egyfajta mozgó laborként tekintettem a beszereltekre, így azokon is történtek beavatkozások...helyesebben egy nagy gatyábarázás, méghozzá a tavaly kihagyott, előtte meg sorozatban 4 éven át abszolvált egri wellness-Karácsony előt: új szívatóbowden, egyik oldali magas úszószint beállítása, hengerek utánállítása gyertyakép alapján, indítórendszer átvizsgálás - mégis a biztató kezdés ( induláskor normális alapjárat/megindulás füstölés nélkül) után Egerben az éjszakáról-éjszakára csökkenő hőmérséklet szépen előhozta azt a botrányosan szar hidegidíthatóságot amiről eredetileg még egy tavaszi ügy kapcsán "Rémálom a Lidérc utcában :-) címmel lett volna poszt.... Az egy hétvége volt naponta mászkálással és a mélypontot szombat reggelre értük el - majd miután nagy nehezen beindult már nem bízhattam a véletlenre hogy hazajutunk-e, ezért egy elég primitív , de hatásos módszert alkalmaztam...Egerben meg sem mozdultam vele, de a végén ott is ez történt: az újra feltöltött akksival (hiába nincs zárt garázsuk, ebben nagyon jó fej a szálloda ;-) utolsó előtti nap legmelegebb szakában beindítva és indulásig jól elosztva 5-6 óránként beindítás/bemelegítés volt a receptje a sikernek...ami erősen relatív, mert mondjuk egy ilyen egyhelyben pihenésbe ez a macera simán belefért de azért normálisnak biztosan nem nevezném a helyzetet... (A paradoxon, hogy a késő ősztől-kora tavaszig időszakban kizárólag pihenéskor kell ezzel szenvedjek, ha meló van reggel megyek-este jövök :-)
Mindegy, a téli be-nem-indulás valszeg valami szívósori szitun (is) kap gellert, remélem ez később elmarad. Persze a "hátha kevesebb is elég" alapon Egerben elcsavargatott karbik/hasztalan szívatózási kísérletek megtették a hatásukat: kiakadt tűszeleppel és alapjárat nélkül jöttünk haza :-p A tűszelep már a helyén, de a korrekt alapjáratot csak ugatjuk, a hideg és a kevés használat mellett nehéz az érzésre beállítás :-( Miután nem is annyira vészes árban mint gondoltam, egy szinkronizátor lesz beszerezve - a használatát pedig nyilván még ezen a régi konfigon fogom tesztelni és begyakorolni ;-)

BELTÉR-KEZELŐSZERVEK:
Már a kupplungcsere alatt kész lett a "raktérablakkeret és vidéke", azaz a roló"sín" (tépőzár-konzol), a toronykupak és annak L alakú konzolja. Szép sima a festés - viszont a legkisebb karcra is előjön a fehér(!) alapozó, nem győztem javítófilcezni :-( Márpedig azok megesnek, mivel a szétbontott- precízen összeszegecselt fődarabok is borzasztó pontatlanul (vagy vetemedett 30 évesen???) illeszkednek a kasznira, már előttem is valaki emiatt sok félrevezető kamu-lyukat fúrt, sokszor az eredetivel átfedésben :-( Roló ügyben viszont kellemes meglepetés ért: a donorénak néhány alsó, visszaragasztható felhasadást (még úgy van! :-) leszámítva csak a szegély volt a hibája, amit kézzel letéptem, majd...ránéztem a szőnyegek piros szegélyeire és egyből meglett a dizány :-) ! (nem uaz. az anyag, de ugyanúgy rosso és a célra alkalmasabb műbőr a kárpitos bácsi kelléktárából! ;-) Egy speckó (rövidebb) pálca még nincs meg - amúgy tök jó kinézetre és a toszkán úton is már élvezhettük praktikumát.

A kormányburkolat és a kormánykerék összeakadására pb_ adott jó megoldást: anno biztonságiból túl összehúztam az oszlopot a kormányművel - pár mm kifelé és máris tökéletes! (nem úgy a kormánykerék - a beállítás után is féloldalas, amit nem értek - a szétszedés előttig soha nem állt csálén... :-o)
A donorműszerfal még ugyanúgy sehogy nem áll - viszont ezt a régit kiegészítettem a donor "rádióhoz" (valójában digitális médialejátszó és BT kihangosító) szükséges részeivel:
-kesztyűtartóban rögzíthető USB-aljzatos kábel a zenecucc hátsó aljzatára kötve + pendrive
-alsó polcokban a gyári hangszóróhelyre beszabott egyedi tartólemezben a magassugárzók
-kihangosító mikrofon a napelleMzőn, AUX kábel a jobbos polcon - viszont anteRna az nincs :-p
Nem szól rosszul, de vannak furcsa rezonanciák néha - így az első dob és a műszerfal mögötti gyári szigetelések pótlása mellett az ajtók kibélelése és a hangszórók rugalmas alátéttel (?) tögzítése is napirenden van.

Hát ez volt "a Óév", és már el is kezdődött az új! :-)

Szóval úgy indult a dolog, hogy a verdában az eredeti gyári CD-s fej volt, minden jóságával együtt.
Írogattam is én a zenei cd-ket bőszen, de azért kb. tavaly őszre meguntam a banánt, és hirtelen felindulásból vásároltam egy Yatourt. De fillérb@szó voltam, ezért nem BT-set, hanem a sima kábeleset. Nem baj, jó lesz, "vele megelégszem" - ahogy az esküvőn mondják, és mégiscsak úgy néz ki, mintha gyári lenne...

Na azért idén már elindult a vezérhangya, ráadásul ugyan a gyári fej se szól jól, de a Yatour meg kifejezetten szarul, még nagyon a kábel sem befolyásolja, bár jobb minőségűvel azért a kásalevesből lett valami egész emészthető. A gyári, hozzá adott kábel egy dologra jó: eldobni jóóóó messzire. :) Azt hiszem, postaköltséggel együtt volt 17 ezer az ára, végülis el lehetett vele ketyegni, de néha pendriveról is hallgatnék zenét, meg mégiscsak gyári rádió...

Szóval kimunkálódott bennem az elhatározás: kell valami jobb prüntyögés.
A nézelődés végeredménye az lett, hogy vettem egy fejet meg egy jó minőségű komponens szettet az ajtókba...

A fej a kinézete miatt (sima egyszerű piros, normális tekerőgombbal) Kenwood KDC-BT520 lett, jókat olvastam róla, és most már egyre jobban tetszik. Tud BT-t, van rajta AUX, USB (tölt is), 1 pár RCA, CD-s (a mai világban ez is nagy szám :)), DSP is van benne, 4x50 Watt, lejátszik FLAC-et, Mp3-at, WMA-t, Spotify dedikált funkció... Szóval így nagyjából ez az ami a minimum egy fejegységnél manapság. (Mondjuk a Spotify helyett Deezert használok...)
Ez 31.880 Ft-ba került, jó pár ezressel olcsóbban hozták INNEN, mintha máshol rendeltem volna meg.

Na igen, a következő kérdés a kormánytávvezérlő problémaköre. Mint azt tudjuk, létezik adapter, de mindenki riogat huszonharminconezres árakkal, meg a szar kínai minőséggel (az egyik boltban legalábbis ezt mondták). Egyes vélemények szerint az autó sem indul be ha rossz a távvezérlő adaptere, és az olcsóbbak közül mindegyik rossz.
Na ez az elmélet, én viszont olvasgattam. Az általánosan bevett adapter gyártója a Connects2 nevű brit cég, általában mindenhol 20+ áron mérik. Néhány jó alapos google keresés azonban kiadta EZT a linket. Igen, jól látjátok, a gyártó ugyanaz, csak az ár 23.000 helyett (nagynevű bolt) 12.000, plusz az illesztő a fejhez. Azért az bőven nem mindegy. Az illesztőhöz ugyan a boltos megkérdezte, hogy milyen fejhez szeretném, de azért mégis a Multilead-et küldte, amivel pofonegyszerű a bekötés. Van elméleti lehetőség arra, hogy a fejegységhez való illesztőt kérjük, én mégis a CT MULTILEAD kábelt kaptam.

Ezt a Kenwood fejhez a következőképpen kell párosítani: A MULTILEAD kábelhez tartozó csatlakozón a szükséges "hurkokat" kell úgy hagyni, a szükségteleneket pedig átvágni egy szimpatikus fogóval, majd leszigetelni, hogy ne szaladgáljanak kóbor áramok. Esetemben ez a lila kábel egyedüliként, más fejegységekhez természetesen más szálakat kell meghagyni. A vezérlő kábelét simán rá kell kötni a fejegység távvezérlő kábelére, majd a hat tonna vezetéknek és izének meg bigyónak kell helyet találni valahol a műszerfal mögött. Minimális előképzettség nélkül is működik, tökéletesen vezérel és nem hagytuk veszni a gombjainkat sem.

A következő kérdés a komponens szett kérdése volt. Számomra szimpatikus volt a Hertz ESK 165.5 szett, viszont ebből nem volt a kevésbé mély verzió raktáron a Paradoxnál (mert ezt onnan rendeltem). Végül rábeszéltek egy Kicker CSS674 típusú komponens szettre, aminek utánanéztem, és teljesen meggyőzött, a külföldi tesztek ugyanúgy oda voltak érte meg vissza, mint a magyar vélemények és a specifikációk...

Beépítési átmérő (magas) 40mm
Beépítési átmérő (mélyközép) 140mm
Beépítési mélység (magas) 14,5mm
Beépítési mélység (mélyközép) 47mm
Érzékenység 90dB
Magassugárzó anyaga Titán
Impedancia 4Ohm
Mélyközép-sugárzó anyaga Polipropilén
RMS terhelhetőség 100W

Na mondom legyen, a garancia ugyanúgy 2 év volt rá, mint a Hertz-re, egy próbát megér. Ez a paradoxnál volt a legolcsóbb, 34.990-ért hozta a futár ingyenesen.

Igen, jól látod: Nem rendeltem kiemelőkeretet. Hogy miért? Úgy gondoltam, okosabb vagyok én ennél!
Eljött a kiszállítás napja, minden dobozkám megérkezett. Lementem behelyezni a kincseket...
(Amúgy a beszerelésnél semmi extra, a Kenwood fejhez kellett még egy antenna adapter és meg kellett cserélni a piros vezetéket a sárgával, amit a fejegységhez adott ISO csatin meg lehet csinálni minden gond nélkül)

És hát kiderült, hogy ez bizony baromi rosszul szól :)))

Az addig meglévő mélyhangok is szublimáltak, de ha ez nem lenne elég, még a magassugárzónak sem volt elég hely, ezért igénytelenül, de ideiglenesen szigetelőszalaggal rögzítettem a helyén, ezt a későbbiekben fogom módosítani, az eredeti magassugárzó helyeket fogom bővíteni, ugyanis kb. 5 mm hiányzik átmérőben.

Úgyhogy jó nagy csalódás lett a vége, mert én tényleg nem ilyen lovat akartam, pláne, hogy igyekeztem jól választani, minőségi komponensekből építkezni, satöbbik :)

Azért nem engedtem én ezt ilyen könnyen el: Egyrészt nekikezdtem játszani az EQ-val és a DSP-vel, ami azért azt eredményezte, hogy normális minőségű zenefájlok lejátszásakor simán jött valami kis mélyhang.

DE bőven nem annyi, amennyi akár minimálisan is elmaszkolta volna a középtartományt meg a magasakat

(Ja ezt elfelejtettem: Ha Kenwood vásárlásra adod a fejed, inkább hangszeres zenékre koncentrálj, mert a tucituci nem olyan benne, relatíve sok a középtartomány.)

Szóval hirtelen felindulásból vásároltam egy aktív mélyládát. Igen, tudom, aktív... de legalább Blaupunkt. Egy GTB 8200 A lett megrendelve, ez az Extreme Digitaltól, mert nagyon szeretem a változatosságot :))) (Ez is pár ezressel olcsóbb volt, mint máshol és az edigital legalább nagy üzlet, a garancia azért mégiscsak szempont...)

A következő sepcifikációkkal bír a dobozka:

Terhelhetőség: 75 W folyamatos (RMS)
Terhelhetőség: 200 W maximális
Frekvencia átvitel: 30-120 Hz
Kialakítás: Bass-Reflex
Mélysugárzó mérete: 20 cm
Membrán anyaga: SPC
Méretek: 250 x 272 x 260 mm (tehát pici, de nagyon!!!)

Na most a vásárlás szintén nem ment zökkenőmentesen.
Ugyanis bedobtam a kosárba mellé egy sima RCA kábelszettet, tekintettel arra, hogy a külföldi fórumok tapasztalatai alapján van hozzá tápkábel a dobozban.

Megjött. Kibontottam. NINCS hozzá tápkábel a dobozban, de legalább van már RCA kábelem :)

Oké, akkor kell egy teljes kábelszett... De ha már az Emag.hu-n járunk ( :DDD), megnézem én azt a hangszóró kiemelőkeretet, hátha ad valami mélyet az is... és amúgy jól döntöttem, mert a máshol 6-7.000 forintos kiemelőkeret az Emagnál (konkrétan itt) 3240 forintba fájt. Na mondom oké, legyen, megrendelem, meg mellé egy kábelszettet, mivel szimpatikus volt az M.N.C., ezért azt. Azaz ezt.

Tudom, nem felsőpolcos, de nem is hangszóróhoz kell, hanem mélyládához...
Ami rögtön feltűnt, az az, hogy a kiszállítást duplán számolták, mert hogy az két külön eladótól érkezik, ezért nem egy központi raktárból hozzák ki, hanem két külön futár, külön napokon.

Jól gondolod, kedves (igencsak türelmes) olvasó! Dupla áron :) Így lett ugyanannyi az ára a két cuccnak, mintha bementem volna a boltba. (Összesen 10.150,-)

Na akkor újabb feszült várakozás... Megérkezik először az egyik futár, másik nap a másik futár. És az a futár, aki a hangszóró kiemelő keretét hozta, nem azt hozott, hanem Alfa 147-be való műszerfali keretet. Itt picit azt hittem, hogy bekaphatja mindenki :))) Na sebaj, a cikkszám volt rossz, egy karakter a különbség, majd érkezik a cseredarab... pici bosszúság, de azért mégiscsak bosszúság :)

Eljött a nagy nap (június 12-én jött a fejegység amúgy.. július 15-éről beszélünk!!!:)), mélyláda beszerelés, mint délelőtti program indul :) Életemben először! Jöttek is sorra a meglepetések, de most az egyszer pozitív értelemben :) Azonnal megtaláltam a gumidugót a tűzfalon, aztán simán meglett a műszerfal mögött is a tápkábel, aztán simán át bírtam vezetni a küszöbborításokon (csak 1 patent tört, de ott se a patent, hanem a háza... de hát olasz autó na), aztán simán hátraértem az 5 méter kábelből... :)

Tényleg, őszintén meglepődtem. Azon is, hogy a kábelszetthez adott szerelékek bőségesen elegendőek voltak, mindenfélét adtak hozzá, még gyorskötözőt meg csavarokat is! A 0. lépés ugye az, hogy az akksiról levesszük a sarukat, nehogy bármi gond legyen. Én elölről indultam hátra, tehát beépítettem a biztosítékot és a tápkábel csatlakozóját is rögzítettem az akksisaruhoz, aztán ezt hagytam is, és vittem hátra a kábelt. Ezt követően találtam egy szimpatikus test pontot a hátsó ülés környékén, ahova rögzíteni tudtam a testkábel egyik végét (természetesen mindent tisztességesen, zsugorcsővel szigetelve, rendesen megszorítva a csatlakozókat).

Következhetett a másik oldal is, azaz az RCA- kábel plusz a Remote- szál. Ezt 10 centinként rögzítettem egymáshoz, hogy ne kelljen külön szórakázni vele, stílusosan fekete szigszalaggal, de ez szerintem nem sokat számít.

Ez a bal oldal tapasztalataival felvértezve konkrétan maximum 10 percig tartott, de ebben már benne volt az is, hogy kitaláljam, merre vezessem a csomagtartóban. Még hogy szerelhetetlen a szar olasz :) Egyáltalán nem :) Meglepődtem.

Már csak a mélyládához kötés volt hátra, amit szintén a kábelszetthez adott csatlakozókkal oldottam meg, szerintem elég stabilan és igényesen.

Őszintén meglepődtem a szerelés könnyűségén, szerintem az elmúlt években nem alakult semmi ilyen pozitívan, ha szerszámot fogtam a kezemben :)

Eredmény: magáért beszél. Ez ugyan nem rázza le a vesekövet, de mégis erőteljes, kellemes, normális mélyhangokat biztosít. Hangszeres zenéhez gyakorlatilag számomra hibátlan, tuccogáshoz meg még sok is, pedig nem tekertem még egyharmad fölé.

Engem meggyőzött.
Az meg pláne, hogy meg tudtam csinálni a beszerelést egyedül! Kb. 2 óra volt az egész cakk pakk.

Így lett az, hogy még ugyan várom a hangszóró kiemelőkeretet és egészen biztosan be fogom rakni, de már előtte is boldog vagyok a HIFI projektemmel és tudom, hogy ha vettem volna bontóban egy gyári BOSE-rendszert, az nem szólna ennyire jól. Legalábbis ezzel hitegetem magam, aztán persze... :))))

Mondhatnám, hogy nagyon laza menet volt, de annyira azért nem, mindenesetre mégiscsak sikerült abszolválni a kihívást. Kíváncsi leszek, hogy a kiemelőkeret mennyit változtat (változtat-e) a hangképen.

Így alakult, hogy van egy eladó Yatourom, meg egy eladó 5 méteres RCA-kábelem :))) Ha valakit érdekelne bármelyik :)))


Képek: under progress!

>> EgyébWolf // Alfa 147 1.9 jtd 16v // 2017-11-22

Elmentünk vásárolni, odafelé minden ok, vásárlás, hazainduláskor sercenéssel adta fej tudtomra, hogy valamelyik hangszórókábel zárlatos.
Tavaszig így marad, az az egy-kétszáz km jó lesz, jobb időben, meg agyusz neki.
El nem tudom képzelni mi lehet. Bal hátsó magas elszabadult, Valahogy nem akar tapadni pvc pisztolyragacs. Ha csak ott nem tudott gebaszt csinálni, érthetetlen. Még le is ragasztottam kábeleket, és mégis.

 

KM: 235.200

Na ez is megvolt.

Bölcső-, vezérlés-, olaj-, szűrők-, alsó lengőkarok-, termosztát-, első fék- és hosszbordásszíj csere. Természetesen mindenből prémiumot kapott a kicsike (TRW, Motul, Vernet, Dayco, INA, FEBI, Textar). A bölcsőt Marektől vettem, azaz nem azt ami a képen van :D.

Hazaúton még mindig kopogott kicsit az elejében, leállás után észleltem, hogy a csomagtérajtó teleszkópok kivannak fáradva kicsit illetve a külső hőmérőm rosszalkodik. A belső fogantyúkat is meg kell még pucolgatnom. Majd ezeket a héten megejtem, illetve az EGR-t is levakolnám és kapna egy szolid chipet is.

Most, hogy jön a téli szezon kellene vennem nyárra valami alufelnit is. De nem tudok dönteni a 16" és a 17" között.

Még októberben bekerül a hifi is amit nagyon izgatottan várok.

Most kell keresni egy normálós lakatost, fényező az van és jöhet a körbejavítgatás. Akkor rá lesz majd nézve az antennára is mert csak Váctól van akármilyen adóm is. Viszont ha szétszedem akkor már ott is javíttatom a fényezést biztos körbe van rohadva egy kicsit.

>> Tuning és extraWolf // Alfa 147 1.9 jtd 16v // 2017-03-31

Na, akkor ahogy hertznél, úgy ittis egy elfogulatlan értékelés.
Doboz, nagy kofferszerű, imádom, még egy alkatrészes doboz. Sosem elég. Amúgy irdatlan ronda IFA zöld színekkel ékesítve, ha láttatok ilyenben rondát...ez egy kicsit csúnyább...
Nade belbecs a lényeg. Doboz messze nem szebb, de sokkal jobb, mint hertz, jbl egy kicsivel még jobb, abban a rekeszek is használhatók. Itt nem.
Hm, nos:
Eg db mély 865 gramm.. hertz 960, ha jól emlékszem. Maradva mélyeknél: kicx emlékeim szerint 89db érzékenységű, javítom, lehet 91 is. Majd a jót benthagyom.
Hertz 93, vagy 93,5.
Magas...na ezt nem értem. Elvileg az égvilágom semmi különbséget nem látok külön kapható társához képest. Pontosan passzol annak felfogatásába, így nem is mértem semmit. Adatoknál kisebb teljesítmény, és csak 20khz max átvitel szerepel, különállón 24khz van maxként...nem tudom, szerintem itt valami sánta, véleményem szerint egyforma. Szemre legalábbis.
Hogy itt fekete, ott piros kicx felirat háttere, ez esetleg utalhat valamire passz, meghallgatni nem volt szerencsém még.
Tokozása... enyhén gagyi műanyag. Hét évig nem volt másikkal gond, így vélhetőleg megfelel.
Nade vissza mélyre: csodaszép, aah elkapott az az igazi kínai piacos feeling. Kosár erős, jónak tűnik, valami elmebeteg kitalálta le kell krómozni. Neki szívből gratulálok, iszonyat ronda lett. Ha ezt lefújják matt feketére teljesen rendben van, de ők lekrómozták. Szépen látszanak mikrokarcok miegyebek. Szóval esztétika nulla.
Még egy érdekesség, beszereléskor tűnt fel:
Membrán mellett a perem szélesebb, azaz túllóg beépítőkereten kb 0,8 mm t.
Hát ennek az égvilágon semmi értelme, totál felesleges, a membrán nem lett nagyobb egy négyzetmilliméterrel sem.
Ömm minden gyártó gondosan kiemeli, ne kopogtassuk a membránt. Tehát megkopogtattam újbeggyel...
Vájt fülemmel megállapítottam, itt valami iszonyat gyanús, kb háromszor rosszabb, mint hertz.. fogalmam sincs miért, érthetetlen. Króm?bevonatú papír? A membrán... én karbont akartam, mester lebeszélt. Elég lesz ez..oké.
Hertz et egekbe magasztaltam, itt is megtalálható, sőt kb öt éves kicx oválomat is megnéztem azon sincs a membrángumi csavarhelynél. Ellenben jblnél rommá gyűrődött.
Ok rendben.
Még annyi hertz mélyközepének kopogtatása eddigi minden egyes hangszórómat veri passzív "teszten" nem értem, de elismerem. Nagyon jó.
Ja igen krómozási ámokfutás folytatódik takarórácsob is, szerencsére soha nem lesz felhasználva.
Ja igen, mágnes kisebb, ám ugyanúgy gumírozott mint hertznél.
Kisebb ezt nem úgy kell érteni, kisebb, mint gyári...nemnem, olyan 5-8 százalékkal kisebb, nem feleakkora. Mágnes fenekén ugyanaz a csodálatos zöld szín dominál amin már dobozon elgyönyörködtem.
Váltó rendben levőnek tűnik, kevésbé elmebeteg mint herz, attól egy lehellettel egyszerűbb a felépítése, viszont sokkal átgondoltabb. Hanggal tett dolgához nem tudok hozzászólni, nem fogom szétszedni első ajtót, hogy felcserélve meghalgassam különbséget.
Hát kb ennyi.
Ma bekerült jobb hátsó ajtóba a mélyközép, magas majd egyszer, elsőnek ki kell mosdatni körömlakklemosóval ragacsból.
Na szóval fülelés...blog írás közben jöttem rá, nem néztem meg processzor mit művelt...
Hiszen gyári...izén van a konfig.
Így kicx lealázásától most eltekintek.
Új bejegyzésben kitérek rá.
Ami biztos: sokkal halkabb, mint hertz. Gyanítom jóval kisebb jelet adott hátra fej, mint előre.
Ami még biztos: van mélye rendesen. Ami viszont meglepő, mert ismeretlen zörgés miatt 180hz -en van a hpf, míg hertz ugye nyolcvantól kezdett élni.
Szóval érdemben amíg bent nincs kompletten, és fej nem állt rá, nem tudok nyilatkozni.
Eddigi tapasztalatok alapján jó lesz.
Viszont zörgés megmaradt, újra szét kell szedni, megküldöm kárpit nélkül, aztán meglátom, hol a bibi.
Folytatás: ma bekerült mások hátsóba is mélyközép. Szenvedés volt, zörög mindkét ajtó. Tömítettem, tömtem, hps 100 hz en, nagyon minimális zörrenések, ennél tovább nem lehet hentelés nélkül.
Kicx hangja...:
Elsőnek azt mondanám, kicsit fura, létezik, hogy míg hertzet szétveri fejegység, ezzel küzd, hogy meghajtsa?
Hangja...így magas nélkül furcsa oké. Úgy igazából annyira nem hallgattam meg, az meg nem életszerű, hogy kikapcsolt elsőkkel elöl ülve negyed órát hallgattam.
Így magas nélkül félkarú óriás, hangja...jó. Hogy is mondjam, indulatos egy hangszóró.
Rendesen rázza ajtót, ugrált csavarhúzó mikor rápróbáltam rendesen meghúztam e mindent.
Hangjában semmi bántót, tolakodót, zavarót nem találtam.
Még folytatom, mikor bekerülnek magasak.
Körömlakklemosót megvettem, lehet csutakolni, aztán befaragni magasat.

>> Tuning és extraWolf // Alfa 147 1.9 jtd 16v // 2017-03-30

Na, akkor ahogy hertznél, úgy ittis egy elfogulatlan értékelés.
Doboz, nagy kofferszerű, imádom, még egy alkatrészes doboz. Sosem elég. Amúgy irdatlan ronda IFA zöld színekkel ékesítve, ha láttatok ilyenben rondát...ez egy kicsit csúnyább...
Nade belbecs a lényeg. Doboz messze nem szebb, de sokkal jobb, mint hertz, jb egy kicsi el még jobb, abban a rekeszek is használhatók. Itt nem.
Hm, nos:
Eg db mély 865 gramm.. hertz 960, ha jól emlékszem. Maradva mélyeknél: kicx emlékeim szerint 89db érzékenységű, javítom, lehet 91 is. Majd a jót benthagyom.
Hertz 93, vagy 93,5.
Magas...na ezt nem értem. Elvileg az égvilágom semmi különbséget nem látok külön kapható társához képest. Pontosan passzol annak felfogatásába, így nem is mértem semmit. Adatoknál kisebb teljesítmény, és csak 20khz max átvitel szerepel, különállón 24khz van maxként...nem tudom, szerintem itt valami sánta, véleményem szerint egyforma. Szemre legalábbis.
Hogy itt fekete, ott piros kicx felirat háttere, ez esetleg utalhat valamire passz, meghallgatni nem volt szerencsém még.
Tokozása... enyhén gagyi műanyag. Hét évig nem bolt másikkal gond, így vélhetőleg megfelel.
Nade vissza mélyre: csodaszép, aah elkapott az az igazi kínai piacos feeling. Kosár erős, jónak tűnik, valami elmebeteg kitalálta le kell krómozni. Őneki szívből fratulálok, iszonyat ronda lett. Ha ezt lefújják matt feketére teljesen rendben van, de ők lekrómozták. Szépen látszanak mikrokarcok miegyebek. Szóval esztétika nulla.
Még egy érdekesség, beszereléskor tűnt fel:
Membrán mellett a perem szélesebb, azaz túllóg beépítőkereten kb 0,8 mm t.
Hát ennek az égvilágon semmi értelme, rotál felesleges, a membrán nem lett nagyobb egy négyzetmiloiméterrel sem.
Ömm minden gyártó gondosan kiemeli, ne kopogtassuk a membránt. Tehát megkopogtattam újbeggyel...
Vájt fülemmel megállapítottam, itt valami iszonyat gyanús, kb háromszor rosszabb, mint hertz.. fogalmam sincs miért, érthetetlen. Króm?bevonatú papír? A membrán... én karbont akartam, mester lebeszélt. Elég lesz ez..oké.
Hertz et egekbe magasztaltam, itt is megtalálható, sőt kb öt éves kicx oválomat is megnéztem azon sincs a membrángumi csavarhelynél. Ellenben jblnél rommá gyűrődött.
Ok rendben.
Még annyi hertz mélyközepének kopogtatása eddigi minden egyes hangszórómat veri passzív "teszten" nem értem, de elismerem. Nagyon jó.
Ja igen krómozási ámokfutás folytatödik kereten is, szerencsére soha nem lesz felhasználva.
Ja igen, mágnes kisebb, ám ugyanúgy gumírozott mint hertznél.
Kisebb ezt nem úgy kell érteni, kisebb, mint gyári...nemnem, olyan 5-8 százalékkal kisebb, nem feleakkora. Mágnes fenekén ugyanaz a csodálatos zöld szín dominál amin már dobozon elgyönyörködtem.
Váltó rendben levőnek tűnik, kevésbé elmebeteg mint herz, attól egy lehellettel egyszerűbb a felépítése, viszont sokkal átgondoltabb. Hanggal tett dolgához nem tudok hozzászólni, nem fogom szétszedni első ajtót, hogy felcserélve meghalgassam különbséget.
Hát kb ennyi.
Ma bekerült jobb hátsó ajtóba a mélyközép, magas majd egyszer, elsőnek ki kell mosdatni körömlakklemosóval ragacsból.
Na szóval fülelés...boog írás közben jöttem rá, nem néztem meg processzor mit művelt...
Hiszen gyári...izén van a konfig.
Így kicx lealázásától most eltekintek.
Új bejegyzésben kitérek rá.
Ami biztos: sokkal halkabb, mint hertz. Gyanítom jóval kisebb jelet adott hátra fej, mint előre.
Ami még biztos: van mélye rendesen. Ami viszont meglepő, mert ismeretlen zörgés miatt 180hz -en van a hpf, míg hertz ugye nyolcvantól kezdett élni.
Szóval érdemben amíg bent nincs kompletten, és fej nem állt rá, nem tudok nyilatkozni.
Eddigi tapasztalatok alapján jó lesz.
Viszont zörgés megmaradt, újra szét kell szedni, megküldöm kárpit nélkül, aztán meglátom, hol a bibi.

>> SzervizMazi // Alfa 159 2.4 JTD distinctive // 2017-03-24

Ma végre eljutottam addig, hogy foglalkozzak a rádió témával. A rádió mostanában nem működött, csak be- és kikapcsolni lehetett, viszont semmi mást. Ez zavaró volt, mivel egyik csatornára sem volt állítva, így sistergés jött ki belőle, semmilyen gomb nem reagált a nyomkodásra. Ma kaptam egy cartárstól egy ugyanilyen rádiót, hogy megnézzem, ezzel lehet a gond, vagy tiltásom van a Body computerben. A berakás és kód után a csererádió egyből működött, a kormányvezérlő gombok is tették a dolgukat minden probléma nélkül Egyedül a rádió infót nem küldi ki a műszerfal kijelzőre, de annyi baj legyen. Most, hogy tudom, nincs baj, a kölcsönrádióval elleszek addig, míg az Androidos fejegységet be nem szerzem.

Persze ahogy jött a hang végre, a pulzusom is megemelkedett, majd vissza is állt azért hamar, mikor megint csak a középhang túltengést hallgathattam. Hát igen, a gyári még mindig kiábrándító. Így hangszórócsere is következik. Kiszedve az első csipogó rácsát lemértem a a tartó rész átmérőjét. Sajnos a kinézett komponens rendszerek (Hertz ESK, JBL GT, Kicx ICQ) így komoly és visszafordíthatatlan berhelés nélkül nem mennek bele, viszont a Hertz DSK-ja igen. Ez egy jobb fejegységgel meghajtva nekem elegendő hangzást adhat, erősítőben és ládában eddig sem gondolkodtam.

Áprilisban folytatódik a hifi projekt. :)

>> Tuning és extraflyerz // Alfa 147 1.6 T. Spark Distinctive // 2017-01-20

Lecsereltettem a gyari hangszorokat mert meguntam a gyotrelmes hangjukat. Kicx hangszorok elol, hatul osszesen 8 darab. Sokkal szebben szol mint a gyari, de hianyzik a melylada hogy teljes legyen a kep. Ezen meg torom a fejem, a hangszoro csere jo deal volt.

>> Tuning és extraJCsabi // Alfa 147 1.9 JTD 8V Distinctive // 2016-11-17

A Facebook alfás csoportjába hirdették ezt a jó kis fejegységet. Egész korrekt áron. (új ára: 90eFt környékén mozgott)
Android rendszerű, 1Din méretű, van benne navigáció, kihangosító, ipod vezérlés, letölthető appok és egy csomó okos funkció. Gondoltam adok neki egy esélyt. Nem is tétlenkedtem, írtam a tulajnak, elutaltam a pénzt és 2 nap múlva megérkezett a kicsike.
Beszerelve sokkal szebben szól, mint a Pioneer ami benne volt.

Utólag akadtam rá a neten, hogy eleinte a 4C Alfákat is ilyen fejegységgel értékesítették.