Blog >> csatlakozó >> injektor
Szerdán volt pár elintéznivalóm itt helyben, a TD most nincs itthon, amúgy is 36 fok volt kint, hát mentem a feketével. Átértem a városon amikor egy rántással jelezte, hogy valami nem oké. Aztán vészmódba tette magát, és az összes hárombetűs kikapcsolása mellett bevágta a durcát. Leálltam, újraindítottam, ugyanez. Egy henger nem megy (cylinder 1 no signal). Alapvetően nem tragikus, pont olyan hangja van mint egy 1.9-nek :-) Viszont rángatott és nem váltott. 300mre voltam a könyvelőirodától, gondoltam ha már elindultam, el is visz odáig, nem adjuk fel :-)
Ott ügyek elintézve, hazafelé pedig próbáltam okosan útvonalat választani, ahol nem nagy gond, hogy 2-esben tudok csak menni. Közben betértem egy benzinkútra, két okból. Másnap 500km várt ránk, és hirtelen alsó osztás helyett üreset kezdett jelezni a szintmérő is. Na mondom nehogy ez szívasson meg, teletankolom.
Volt benne még 10 liter, akkor innentől tuti hogy injektor csatlakozó.
Hazaszenvedtem a dögöt, nagy nehezen beálltam a védőtető alá. Tudni kell, hogy vészmódban minden váltó üzemmód váltásra (N-D-R között) akkora ütéssel vált módot, hogy szinte fáj. Van egy módszer amivel ezt ki lehet cselezni:
Autó leállít. Újra beindít, és még mielőtt rájön, hogy hoppá vészmódba kell kapcsolni, gyorsan módot kell váltani. Izgalmas így 2 leállítással betolatni a beállóba. :-)
A megoldás persze hogy az injektor csatlakozó volt. Tavaly szenvedtem már elég sokat vele, aztán úgy gondoltam, hogy megjavítottam az érintkezők megtisztításával és összenyomkodásával. Azért sejtettem hogy nem, csak lusta voltam...
De rendes volt az autóm, hogy időben szólt, nem az M3-mason döglöttünk le másnap 35 fokban.
Szóval nekiálltam és a rég kiszerelt boxról levagdostam a régi típusú csatlakozókat. Ilyen volt a 105 lovastól kezdve az összes jtd-n 2005-ig, soha egyikkel sem volt gond. Egy óra alatt szépen gondosan zsugorcsövezve, csavart érpárként a vezetékeket rendesen megtekerve, védőcsövezve feltettem az új csatlakozókat. Látványra is szebb mint volt, és tudom, hogy ezzel soha az életben nem lesz többet gond. Ismét ingyen javítottam, úgy tűnik ez az autó már csak ilyen, szereti ha kicsit barkácsolok rajta.
Mikor kész lett, csaptam egy próbakört. Érdekes, de finomabb lett a váltó. Ezt már akkor is megállapítottam, amikor csak összenyomkodtam az érintkezőket tavaly. D-ben fékkel állva is simább a motor járása, nem kezd el finoman remegni.
Az 500km-t azóta gond nélkül letudta meglehetősen gyorsan, kényelmesen, szóval minden újra rendben. Csak egy kis gondoskodást kért, megkapta :-D
Előzmények:
- 2017 január:
"Hétvégén eléggé beijesztett a kocsi, 2.4 Q-tronic...
Úton Eger felé egyszer csak elkezdett villogni a kijelző, hogy a gearbox-szal baj van, Hill Holder, ASR, VDC meg egyéb dolgok "unavailable" és hogy menjek a szervizbe azonnal... rángatott is kicsit, meg az üzemanyagszint jelző is ugrált össze-vissza.
A váltó ezután már nem működött rendesen, nem váltott lentebb/fentebb. A fordulatszámot is össze-vissza mutatta... Leálltam, vártam kicsit, újraindítottam a kocsit és rendben volt minden újra kb 20-30 percig...
A visszaúton másnap (Eger-Debrecen) kb 50 km-ig tökéletes volt minden aztán megint elkezdte a dolgot, nyomtam vagy 3x leállítás-újraindítást, mire hazaértünk végre."
- Pár nappal később:
"Túrtam tegnap reggel a fórumot rendesen és többen számolnak be hasonló hibajelenségekről, mint amiket én autóm produkált, csak az én kocsimnál az automata váltó is bekrepált és nekem ez okozta a fő problémát a hazajutásban.
Többen írták, hogy miután megpiszkálták/megtisztították az injektor elektromos csatlakozóit, egyből eltűnt minden probléma. Nekem teljesen más volt a hibakód, mint a többieknek, de a problémák ugyanazok voltak. A csatikat megmozgattam, kontakt spray-vel befújkáltam és helyrejött azonnal minden."
Április vége felé sajnos újra előjött a probléma (mondjuk sejthető volt), szóval úgy döntöttem, hogy új csatlakozókat veszek. Néhány hétig használtam még a kocsit, mire megjöttek az új csatik, eközben néhányszor előjött a probléma, de a csatlakozók mozgatásával ideiglenesen helyre lehetett hozni a dolgokat. Amikor végre megjöttek a zsír új, gyári csatlakozók (5000 ft/db postaköltséggel), akkor WarbiRunner (Gyuri) kolléga segített a precíz felforrasztásban (profi cuccokkal), mert neki az a kisujjában van :)
Azóta minden tökéletes, szerintem így is fog maradni, mivel az új csatikkal sokkal egyenletesebben jár a motor, egyenletesebben gyorsul a kocsi gázadásra, szóval mindenképp kellett a csatik cseréje...
Fotón jelölve a szóban forgó csatlakozók (5 db), illetve az új csatlakozók még csomagolásban.
Kálváriám két hete kezdődött,szombaton mentem volna bevásárolni .Inditás után kicsit remegett a motor járása,elindulás után ,pedig feljőtt minden féle hiba jelentés.Vdc,esp ,hill holder hiba,aztán a sárga tengeralattjáró is megjelent a műszerfalon. Arra gondoltam az aksi töltöttsége nem megfelelő,hisz két hete állt már az autó egy helyben. Bevásárlás után kiolvastam a hibakódot. P0204. 4.henger befecskendező vezérlő áramkörének hibája. Különösebb jelentőséget nem tulajdonítottam neki,kitöröltem a hibakódot,majd megittam pár sört.
Másnap kocsival mentem dolgozni ,mert a héten ott alvós melóban voltunk,és pénteken menni akartam haza Magyarországra. Az inditás után ,az autó tökéletesen müködött,semmi hibakód,aztán kb 5 km után ,megint villog a műszerfal ,jönnek a hibák ,majd kicsit el is kezdett rángatózni a kocsi.Az üzemanyag szintjelző mutatója pedig VU műszerként ugrált le-fel,és néha villogott a tartalék üzemanyagot jelző ikon.Beírtam a fórumra ,hogy találkozott-e már valaki ilyesmivel.Valerossi46 kollega egyből rám írt ,hogy nézzek bele a blogjába ,ott a megoldás.Megnéztem ,neki is volt ilyen, nála a befecskendezőknél lévő elektromos csatlakozók megmozgatása orvosolta a problémát. Kipróbáltam és is ,plusz az akkunál lévő csatlakozókat is megmozgattam ,meghúztam.Hibakódot kitöröltem,majd reggelente ,saját autóval mentem a melóhelyre a panziótól,tesztelés gyanánt.Jól működött a verda,bár néha éreztem kis megtorpanásokat ,de hibát nem dobott. Igy pénteken el indultam vele haza.Minden szép és jó is volt,egészen Bécsig. Ott újra elkezdett rángatózni ,de durván ám. Megálltam egy pihenőnél ,megrángatni a csatlakozókat,persze semmi szerszám nem volt nálam.Nem javult meg ,de úgy voltam vele,hogy tovább indulok ,lesz ami lesz.Úgyis Öamtc klubtag vagyok,ha megáll a Boci ,hívom az autóklubbot,és megmentenek. De nem állt meg ,néha rángatózott, néha ment jól,hiba nélkül. itt egy videó a villógó szintjelzőről
Végül haza jutottam Várpalotára.Utam pont Csöriék műhelye előtt vezetett el ,láttam ,hogy még mozgás van az udvaron ,meg is álltam .Csöri apukája volt ott ,mondtam neki mi a bajom , elkeserített ,hogy be vannak táblázva nagyon ,de azért hétfőn beszéljek Attilával,hátha.
Másnap azért még kicsit babráltam az autóval,vettem új akksit is,még gyári volt benne,hátha az is rossz már. Napközben mentem vagy 50 km-t ,hibát nem dobott az autó,viszont voltak ilyen mikro megtorpanások.Azt hittem már jó is lesz.Majd este lementem a Tescohoz,vissza fele ,pedig megint elkezdte a hibákat dobálni.Akkor már tudtam ,hogy ezzel másnap nem tudok vissza indulni 700 km-re..
Szerencsére barátaim olyan jó fejek voltak,hogy kölcsön adták az Astrájukat,igy ki tudtam jönni.Hétfőn első dolgom volt,Csörit hívni. Egyből mondta ,hogy tuti a befecskendező csatlakozókkal van baj,össze szoktak égni,bár 2.0-n még nem találkozott ilyennel. Mondta ,hogy rendel a bontós haverjától csatikat,és átforrasztja nekem. Szerdán haverom levitte hozzá Bocit,csütörtökön kész is lett.
Én pedig pénteken ,haza utaztam,szombaton mászkáltam csomót a városban,nem volt semmi megtorpanás,ma meg kijöttem vele. A 700 km-en semmi baj nem volt,úgy hogy a javítást sikeresnek minősítem :)
És igy utólag vissza gondolva,mikor kuplungozás után elhoztam ,út közben éreztem kis megtorpanásokat kigyorsításkor. Akkor azt hittem a kuplunggal van valami,de most már tudom ,hogy e miatt volt.
Javítás utáni Km állás:207800