Blog >> felni >> kerék

>> Tuning és extraWilly // Alfa Spider / GTV Spider 2.0 TS // 2020-03-29

Kell néha kis változatosság. A Zender Sienákon a gumik már amúgy is elöregedtek, tehát egy garnitúra új gumit mindenképp vennem kellett volna. Gondoltam, hogy a következő 5-6 évre lecserélem a kerekeket is. Az Alfa GT gyári 18-as Toora felnijei mellett döntöttem, nagyon tetszett eddig is, és azt hiszem a Spideren is jól mutat. A felnik most lettek felújítva/fényezve, és 2017-es évjáratú kb 3000km-t futott 215/35 R18-as gumikkal kaptam ami pont a tökéletes váltóméret.
A Zender Sienákat pedig megtartom és a következő pár évben fel is újíttatom.

>> Szervizszelod9 // Alfa Giulietta 2.0 JTDm 170+ // 2019-11-07

November közepén aktuálissá vált a téli kerekek felkerülése és a gumi szőnyegek behelyezése.

A szőnyegekért nagy köszönet Piritunak, remélem finom volt a sör :D

Continental TS860 került fel a gyári felnikkel az autóra. Ezt kaptam hozzá, erre a szezonra még jók lesznek. Centrír + szerelés 7500 Ft

A hátsó rendszámtábla világítást kicseréltem ledesre. 3 ezer pár Ft volt, de végre eltűntek a csúnya halogének. Fényereje nem annyira brutális, mint a képen, de a színhőmérsékletet jól visszaadja. Aliról jött, meglátjuk mennyit bír.

KM: 214075

>> SzervizRomeoOne // Alfa 159 2.0 JTDm 16V 170 LE // 2019-10-21

Bár még 20 fok feletti hőmérsékletek vannak, a héten viszem műszaki vizsgára és a gyári kerekeken szeretném azt abszolválni. Így átcseréltettem a kerék garnitúrát a télire. Hátha lassacskán lehűl az idő :)
A nyári kerekek szokás szerint betárolásra kerültek a gumisnál.

>> SzervizRomeoOne // Alfa 159 2.0 JTDm 16V 170 LE // 2019-03-11

Ez egy rövid téli kerekes szezon volt. November legvégén mentek fel a téliek és már le is kerültek. Mit lehet tenni, nem fogom nyári körülmények között a télieket nyúzni, nem is teljesítenének olyan jól, meg túlzott igénybevételnek lenne kitéve ilyen relatíve melegben, így az élettartama is jelentősen rövidülne.
Így ma már át is rakattam a nyári kerekeket. Még 5-5,5 mm minta van rajtuk, kevesebbre emlékeztem, de így legalább biztos, hogy ebben a szezonban már nem kell új nyári abroncsokat vennem. A költség magában foglalja a centrírozást, a szerelést és a téli kerekek betárolását.
Képek: kicsit esett az eső, de azért látszik a lényeg

>> SzervizRomeoOne // Alfa 159 2.0 JTDm 16V 170 LE // 2018-11-26

Sokáig kitartott a jó idő ezen az őszön, de most már tényleg beköszönt a tél, ezért eljött az ideje, hogy felrakassam a télieket. Amúgy is nagyon vártam, hogy láthassam, hogy hogy mutatnak a felújított gyári felnik a kocsin. A gumis gyorsan felrakta a 2 pár gumit a felnikre, hátra mentek azok, amik már futottak egy fél szezont, előre meg az újak.
A nyári kerekeket szokás szerint a gumisnál betároltattam. Mindenestől 19 ezret fizettem.
Még tavasz elején vettem 4 db gyári felni kupakot, hogy a megszépített felnik összképét ne rontsa el a viseltes kupak. Ezek 12 ezerbe kerültek
A végeredmény tetszik. Sötétebb lett a felni, mint amilyen az eredeti elképzelésem volt. Egy kicsit morcosabb karaktere lesz így az autónak.

>> Tuning és extraSanyiJTD // Alfa 156 2.4 JTD 10V // 2016-05-16

Új kerekeket vásároltam az autó alá.

Meghirdettem a BMW felniket, másnap már vitték is őket, módosítóstól, közben kerestem az újat.

Egy új Japan Racing-et szerettem volna, de ami tetszett nem volt raktáron, 1 hónapot kellett volna rá várnom, így nem rendeltem meg.

Feladtam egy hirdetést ,hogy nagyságrendileg milyen felniket keresek. Jelentkezett egy ember, O.Z Superleggera felnivel, amit én jól megvásároltam. Évek óta keresek egy ilyen szetett, 18-as is, 5x100-as is. Aki ismeri tudja micsoda kincs, aki nem, nézzen utána :)

Gyári fényezése volt, nem volt olyan gáz, de persze átfényeztem. Fegyveracél szürke fény, mattlakkozva. Gyönyörűek. 1 kupak hiányzik ,rendeltem egy szettet, meg szép fekete szelepsapkákat is.
Gumik jók, csak kicsit nagyok. Ez a 225/40R18 nem igen az én világom...
De Goodyear Eagle F1, szóval marad egy ideig.
Szerintem jól választottam... (ismét)

>> EgyébSanyiJTD // Alfa 156 2.4 JTD 10V // 2013-10-20

Felraktam a téli felniszettem, úgy vagyok vele,hogy inkább +15-ben, mint majd 5fokban fagyoskodva...

A GTA-kat levettem, lemostam, és mennek a pincébe téli álmot aludni :D

Nem mutat rosszul azért a 16-ossal sem szerintem.

>> Tuning és extraSanyiJTD // Alfa 156 2.4 JTD 10V // 2013-09-26

Történt ,hogy eladtam hirtelen a 17-es Selespeed felnijeim, amik télre már fel voltak készítve, így gyorsan új felni után kellett néznem.
Amit tudtam,hogy kisebbet,és keskenyebbet akarok a 225-os télik helyett ,így elkezdtem keresgélni 16os sportcsomagos felniket.

Egy helyre beírtam ,hogy keresek, jelentkezett rá egy cartárs, hogy neki van ,nincs padkázva, egy helyen pattant meg a festék ,de azt leszámítva szép állapotúak.

Na hagyjuk is azt a nincs megpadkázva dolgot, 4ből 3 megvolt ,mindnek volt valami baja....

Kérdezem ,hogy a kupakok szépek?
Igen, szépek ,nincs bajuk.

Nem tudom Ti ,hogy vagytok vele, de a sómart kupak nálam NEM tartozik a szép kategóriába.

Erőt vettem magamon, hogy lefényezzem a kerekeket.
Minden padkasérülést, és egyéb ütődést kicsiszoltam, egy gramm gitt nem kellett neki sehova!

Majd matt fekete alapozót kapott, arra 2réteg metál bázist, és 2 brutálvastag lakkréteget... Ha már téli felninek készül.

A kupakokra csináltattam matricát, majd azt is rálakkoztam a felületre.

A matricát természetesen GT cartást készítette nekem!

Csillog az is ,mert a lakkba kevertem candy pink, és candy lime effectport is.

A színe ezüst ,de nem az a gyári gagyi, némileg sötétebb, és napon picit látni a csillámporokat.

Röviden-tömören.

Szépek :)

Ma felrakattam a téli gumikat rá, 205/55R16-os méretben, kapott új szelepeket is ,ki lettek centírozva. Szóval már nemsoká mehet fel.

Megyek be a gumis műhelybe, a gumisok simogatják ,hallom mondják milyen szép.
Odaszólnak:

-Te ez nem gyári fényezés ugye?
-Nem, tegnap elötti,úgyhogy vigyázzatok rá :D


Sajnos nem készítettem képet ,hogy milyen volt, de koránt sem tökéletes!

>> Tuning és extraSanyiJTD // Alfa 156 2.4 JTD 10V // 2013-06-22

Úgy alakult ,hogy sikerült egy garnitúra MOMO V10 Black-et beszereznem!
Arra gondoltam lecserélem erre a 17-es Selespeed garnitúrám!
205/40R17-es télit szánok rá!

Akit esetleg érdekel a 17-es (ritka,mint a fehér holló) selespeed felnim, teljesen felújítva téli gumikkal, akkor eladó!!

UPDATE:

Jobbnak láttam eladni, mindkettőt :)