Blog >> alfacity
Ahogy írtam, nekem ez a promó matrica nem nyerte el 100%-ban a tetszésemet. Nem a dizájn miatt, hanem hogy egy nagy lap az egész. Karosszériára nem szívesen ragasztok rövid távon, oda inkább a hosszasan megmaradó dolgok kerülnek (erről majd egy későbbi blogpost fog szólni), úgyhogy marad az üvegfelületre tapasztás. És bár nem a legfontosabb, de azért szeretek kilátni a hátsó szélvédőn, teljesen betakarni nem akartam a látóteret. Úgyhogy egy kis mókolásba kezdtem tegnap. Vágóeszköz, meg némi ötlet, és máris átalakult a matrica. Ma pedig fel is került a helyére. Szerintem egész pofás lett, a látótérbe sem zavar bele, és még talán jól is mutat. :-)
Még egy kis apró finomítás hátra van, de a lényegen az már nem fog változtatni, úgyhogy tekinthetjük ezt a végleges verziónak, így marad. :-)
Átvettem a promó matricát. Kicsit vegyesek az érzéseim. Nekem valahogy a korábbi évek promó matricái jobban bejöttek. Nem csúnya az idei, nem úgy van vele gondom. Mármint tetszik a forma, meg az elgondolás. Viszont azt hiszem, hogy a matrica nálam kicsit át fog alakulni. Van egy ötletem, ha sikerül megoldanom, akkor egyedivé teszem majd. :-)
Azt hiszem az elsők között rendeltem meg a jegyet. A pénzt átutaltam, és promós matricát is kértem.. :-)
Ennyivel előre még sosem fizettem ki belépő árát rendezvényre. Több, mint 170 nap van még a találkozóig... Reményeim szerint legalább olyan jó buli lesz, mint a 2009-es. És valami azt súgja, hogy 2010-ben bizony lesz bőven alfás rendezvény. Hát, én örömmel állok elébe! :-)
Idén ott voltam Alfacityben, nagyon tetszett. Sok mindent meg sem tudtam nézni, nem baj, majd jövőre. Sokat nem írnék róla, hiszen úgyis szinte mindenki ott volt.
Az éjszakai eső friss szaga keveredett az orgona illatával a tavaszi hajnalon,amikor a madárcsicsergés közepette megindultunk Komárom városa felé ama nemes célból,hogy sok másik hasonszőrű Alfás kollégával találkozzunk,a célból,hogy együtt legyünk ama másfél évszázados falak között sok száz Alfa Romeo társaságában,és kiváló tulajdonosaikkal egyetemben,ahol ismiután a sok szép új Alfát megnéztem,mégis a legnagyobb élményt nem a sok új Alfa jelentette,hanem amikor a 62-es DuettoSpider tulajdonosa fölvette az autós sapkáját és szemüvegét és beült az autóban és beindította és valami földöntúli gyönyörűséges muzsika zengett a motor felől és elhajtottak és én le voltam nyűgözve és amúgy is a sok száz Alfától és egyébként is,amúgy meg már ment is le a nap pedig most kelt fel :)
Láttam AlfaCity-t belülről. Csak nem úgy, mint Ti. Annyira belülről láttam, mint Neo a Mátrixot. Tudtam, hogy működik, hogy minden alaktrésze passzol egymáshoz :)
Viszont nem láttam, hogy milyen is igazán. Éreztem, hogy működik, hogy hatalmas, hogy ez valami jó, de a részleteket nem tudtam élvezni, mert én voltam az egyik, aki az alkatrészeket működtette épp.
A sok-sok negatív előítélet, a sok vádaskodás kihozta belőlünk a maximumot. Valami nagyot akartunk alkotni, amiről utána azt mondják: megérte, jó volt ott lenni, jövőre is el kell menni.
Jónéhányan előítéleteket fogalmaztak meg, azt terjesztették, hogy biztosan sár lesz vagy azt mondták, hogy ha nem sár lesz, akkor por lesz. Hiába mondtuk, hogy égszakadás esetén sem lesz sár, tornádó esetén sem lesz por. Nem hittek nekünk.
Végül napsütés lett, meleg lett, szélcsend lett. És 800+ Alfa lett :) A legbüszkébb pedig arra vagyok, hogy a résztvevők több mint 20 százaléka külföldről érkezett!
Rossz, hogy nem láttam, milyen tuti Alfák érkeztek, mert épp szétestem, folyamatosan csörgött a telefonom és ide-oda rohangáltam, próbáltam átlátni a káoszt. Utólag, a képeken fedeztem fel, hogy milyen autókat nem láthattam közelről...
Szokás szerint mindössze néhány emberrel tudtam normálisabban beszélgetni. De utólag jó látni, olvasni, hogy tetszett Nektek, hogy jól éreztétek magatokat.
Úgyhogy legszívesebben már most el is kezdeném szervezni a 2010-es AlfaCity-t. És, ha úgy vesszük, már el is kezdtük szervezni, hiszen már most arról beszélünk, mik azok a dolgok, amiket jövőre meg akarunk valósítani :) Szóval remélem, Ti is ugyannyira várjátok, mint én.
És mégvalami. Ez volt az utolsó alfás találkozó a GT-mmel. Azt hiszem szép búcsúajándék volt ez neki :)
A promós matrica promós minőségében sajnos nem tudott a kocsin feszíteni, így emlékmatricává avanzsáltam át némi - nem túl bonyolult :D - alakítással.
Így legalább emléket állítok ennek a csodás napnak...
Íme :
A nap szépen sütött - a karomon meg is maradt a szalag helye, de időnként szellő hűtötte a résztvevőket, ráadásként ott volt az erőd, a katakombák a rendkívűl hűvös levegőjével, hogy felfrissülést nyújtson. Sok szép autó volt, de ez természetes jelenség is egy Alfás találkozó alkalmával :) Komárom határában megtekintettük közelről a szélerőműveket, meg egy kínai gyorséttermet. Erről csak annyit, hogy a Hekknek árult hal tele volt szálkával :( Szerencsére az Alfacity területén 2 finom Kürtöskalács kárpótolt. A Kenyérmúzeumot is megtekintettük, s megdöbbentünk, hogy mekkora lapáttal kavarták régen az üstben a tésztát ...
Jó volt minden, elrepült az idő, utoljára mégis sok mosolygó embert láttunk. Hazafelé pedig ugyanolyan jó volt utazni a többi Alfa között, mint aznap reggel.
Köszönjük a jó rendezvényt!
További fotók a cikk alatt!
Idén először Komáromban találkoztunk alfásokkal. Előző nap fújt a szél, zápor/zivatar (autómosás után persze), borzolta a kedélyeket, ráadásul a messzeföldön híres magyar meterológusok által szombatra is hasonló idő jóslását követően indultunk útnak. De milyen jó, hogy elindultunk! Tökéletes nap volt! Sokat nem is álltunk sorban a beléptetéskor, pedig 1/2 9-kor indultunk a budaörsi AGIP kúttól. Az erőd fantasztikusan jó helyszín, családosoknak ideális látogatni való. Olyan hamar eltelt a nap, hogy külön az ismerőseink keresésére nem is futotta. Tőlük ezúttal is elnézést kell kérjek - legközelebb pótoljuk!