A turbócsövet (és még két gumicsövet) tartó lemez alkatrész egy tervezési hiba. Előbb meghajlik, így a turbócső hozzáér az akkumulátor széléhez és szépen kidörzsölődik.
Aztán végül feladja és eltörik. A hengerfejezéskor a szerelő lelkiismeretesen meghegesztette, örültem. Aztán tegnap megint törve találtam. Persze, nyilván nem a hegesztésnél, most kicsit alatta.
Fotózhatatlan helyen van, és siettem is, de valamennyire azért megörökítettem a dolgot.
Ez törjön el, ha tud!
Levezetésként megigazítottam a szervo tartályt, mert valaki, valamikor rosszul tette vissza. A csavart rátekerte, de a másik oldalon nem akasztotta be a helyére. Ezért állt olyan kis bizonytalanul.






Úgy néz ki, hogy a sebváltó oldali tartó bak feszülése miatt volt jelen bizonyos fordulaton érezhető vibráció a motor felől a karosszérián. Sokan cserélik a bakokat, pedig csak tehermentesíteni kell őket csere helyett az esetek nagy százalékában. Ez már a dízelnél is kiderült és tibinél is eredményre vezetett.
Két tartó és két támasztó bak van elöl. Ha a tartókat oldalanként a kocsi felemelt állapotában (ezáltal a motor nem "nyugalmi" állapotában) rögzítjük, akkor előfordulhat, hogy leeresztve feszülnek egymás ellen.
Tibinél is megszűnt a vibráció miután leszerelt keréknél, de üzemi magasságra eresztve oldottam a bak csavarjait, majd ahogy lazán adta magát, újra meghúztam majd fél centivel arrébb. Ez ugye úgy lehetséges, hogy a konzolon jóval nagyobb furatok vannak mint amilyen a rögzítő csavar átmérője. Lássunk csodát teljesen megszűnt a bódéra átadott rezgés.
Még a jtd-hez gyártottam a telefonomhoz egy tartót. Hosszabb utakon használtam is sokat, főleg navigáláshoz.
A TD-vel is kirándulgatunk néha, hamarosan megint megyünk egy kisebb túrára, ahol a telefonom lesz a navi... és egy csomó zene is preloadolva van rajta :-)
Szóval gondoltam felhasználom a régi tartót, de módosítok rajta. Mágnes helyett valami egyszerűbb, fixebb rögzítést kerestem. Végül adta magát, a szellőzőrostélyba pont becsúszik a 8-as PVC lemez. Az pedig van itthon mindig :-)
Úgyhogy átalakítottam a tartót, hogy be lehessen tűzni a szellőzőrostélyba. Jobb lett, mint a mágneses megoldás. Még jobban kézre esik a telefon, könnyen forgatható sofőr, vagy utas irányba.
Plusz bónusz, a telefon árnyékba került, nem tűz rá annyira a nap. Persze kitudja meddig lesz még meg ez a BlackBerry, elég öreg már. Ha más nem, navinak, utazáshoz zenélni meghagyom..



