Blog >> map >> egr

>> Szervizszelod9 // Alfa 159 SW Ti // 2018-11-27

Rábukkantam erre a pontra is, úgyhogy írok egy gyors összefoglalót az elmúlt 7 hónap és 18 ezer kilométer tapasztalatairól és az elvégzett karbantartásokról.

Alapvetően jó állapotban volt az autó. Sajnos a belseje kis törödést igényel(t), de szépen lassan haladok a dolgokkal. Első sorban az utólagos fejegységet cseréltem vissza a gyárira. Így működik jól minden és nekem is jobban tetszik a középkonzol.

Mivel az autót németből hoztuk, ezért az első napokban kapott egy alapos alvázmosást Csepelen (3000 Ft) majd alváz és üregvédőt az egész alja. Így reménykedem benne, hogy nem lesz probléma a rozsda továbbra sem. Ugyanis a német papírokat átböngészve, az autó 4 éves koráig csak április és október között közlekedett.

Az autóba be volt építve egy mélyláda, erősítővel minden sallanggal. Mivel visszaraktam a gyári fejegységet, így a mélyláda is repült. Elégedett vagyok a gyári (nem Bose) rendszer hangzásával, szépen be lehet állítani.

Kormány újra lett bőrözve, valamint a vezető oldali ülés is kicsit javítva.

Az autó 174500-nál kapott új olajat, olajszűrőt, levegőszűrőt, pollenszűrőt és üzemanyagszűrőt.

Volt egy klíma hiba is. A szokásos "csak tölteni kell" szöveget kaptuk az eladótól. Sajnos jóhiszeműen fel is töltettem, 12 ezerért. 2 hét alatt elszivárgott a gáz... Újra töltés színezett cuccal, megint 12 ezer. Meglett a hiba, egy cső repedt el. Csere alkatrész 15 ezer volt bontva. Beépítés és újra töltés már csak egy 10-es volt.

A cooler után elrepedt a szívósor felé menő cső. Ez cserélve lett. Közben kitakarítottam az EGR-t és MAP szenzort. Ráfért, mert az előző tulaj elég sokat ment vele rövidtávon.

Első fékbetétek és váltóolaj is cserélve lett. Fékbetétből TRW, váltóolajbol Fuchs Sintofluid (2.6l) ment bele. 177xxx kilométernél.

Mivel az autó ültetve van, még a TI-nél is alacsonyabbra és a téli kerekek kisebbek voltak, mint a 19"-es nyári, ezért a 225/45/R17 gumikat nagyobb, 225/55/R17 méretű Pirelli Sottozerokra cseréltem. Nem rég fel is kerültek, de a centírozás nem sikerült jól a gumisnak, így visszavittem és újra centírozták.

Nem sorban írtam le a dolgokat, hanem ahogy eszembe jutottak. Sajnos a költségekre sem emlékszem pontosan, de lehet nem is akkora baj :D

Eljött az ideje, hogy befejezzem a maradék vákumcsövek cseréjét. Illetve sort kerítettem a kartergáz szűrő és olajleválasztót is kipucoltam 1 flakon féktisztítóval. Ellenőriztem a mapot és az egr-t, vezérmű tengely jeladót, de 20000km után rongyal kitöröltem és tiszta volt. Csatolok egy képet is érdekesség gyanánt. Nemrég csináltam egy full olajcserét, xado motormosóval kb 400km-t mentem majd engedtem le az olajjal, mann szűrőkkel, motul 5w40et használok és kénytelen voltam képet csinálni a gázolajszűrőről mert még nem láttam ennyire tisztán(20.000km-t futott, 70%város 30%pálya). Csak omw maxxmotiont tankolok, minden szenzor patyolat. Átlagba városi 6.4literes fogyasztast mérek telitanktól telitankig.

>> Szervizmesa // Alfa GT 1.9 JTDm 16v // 2016-05-16

Elértem a jubileumi 125 ezret óra szerint, ennek örömére egy kieső fél órámban EGR szelep és MAP szenzor tisztítókúrát kapott az autó. Háztartási konyhai Auchan-os zsíroldó segített az EGR-nek, Féktisztító pedig a MAP szenzornak.

>> SzervizMarcox // Alfa 159 Progression // 2015-07-11

 olaj és szűrő csere (Olaj: Selenia WR P.E 5w30 | TECNECO FM )
 levegő szűrő (MULLER PA3132)
 pollen szűrő ( TECNECO FM K1005)
üzemanyagszűrő csere

 EGR & MAP szenzor tisztítás


Óraállás: 124020

>> SzervizJCsabi // Alfa 147 1.9 JTD 8V Distinctive // 2015-03-16

Volt egy kis szabad időm. Szétszedtem és kitakarítottam az EGR szelepet. Ráfért. Teljesen meg volt szorulva a tengelye. (Egy kis WD40 csodákra képes) A MAP szenzort is kipucoltam.

Km állás: 169.294km

>> SzervizMarcox // Alfa 159 Progression // 2014-12-14

Elvégzett karbantartás:
 olaj és szűrő csere (Olaj: Selenia WR P.E 5w30 | TECNECO FM )
 levegő szűrő (MULLER PA3132)
 pollen szűrő ( TECNECO FM K1005)
 üzemanyag szűrő (CHAMPION L502)
 EGR & MAP szenzor tisztítás
 téli szélvédőmosó folyadék (from Lidl)

Óra: 105822 km

>> EgyébSanyiJTD // Alfa 156 2.4 JTD 10V // 2013-05-30

Ronda esős időben unatkoztam ,gondoltam kitisztítom a MAP senzort.
Srácoktól megkérdeztem, hogy hol található, meg mi is ez pontosan.

Nekiálltam, kiszedtem. Durván kormos volt. Nagyon durván.
Megtisztítottam, visszaszereltem. Ha már ott tartottam leszedtem az EGR szelepet, és megköszönvén a map senzoron végzett műveleteket nyugdíjba küldtem 2 lemezzel.

Ezzel még futok egy kört, hogy minden okés lesz-e a falazott egr-el, mert régebben nem ment minden simán...

 
>> SzervizGábor79 // Alfa 159 1,9 SW, 150LE, Automata // 2012-07-29

EGR, MAP, LMM tisztítás megtörént. 116.900km. Legközelebb jön még a turbó + szívósor (arról megpróbálok nem elfelejteni képet készíteni...)

Vezérműszíj - eladó szerint - akkor volt cserélve, amikor 2008-ban megvette. Azóta kb. 35 ezret ment vele. Ma megnéztük a szíjat, teljesen jó... tehát valószínűleg tényleg volt cserélve :-)

Belenéztük az autó kompjúterébe is. Km állás (Odometer) rendben (116.900-at mutatott... úgy tudom, ha "piszkálták", akkor 0-t mutatna). Megnéztük még az alábbiakat:
- DPF "használtság" = 16%
- utolsó DPF regen: 45km-el ezelőtt (mondjuk én ebből semmit nem vettem észre)
- utolsó 5 átlag DPF regen: 649 km-enként
- utolsó 5 átlag DPF regen időtartam: 555 sec (~10perc)
- legutóbbi DPF csere: 116.000km-el ezelőtt (tehát új korában :-))
- olaj: 84%-os (100% a frissen cserélt olaj)
- eddig 6db olajcseréje volt, legutóbb 112.000km-nél (ahogy eladó mondta)
...szóval nagyjából minden rendben van :-)