ha munkäba järok annyira nem tudok variälni a dolgokat :D
de attól me´g szeretem ha jobban reagäl a vas meg jobban ugrik :)
a körülmények nem vältoznak
mex862014-03-06 09:25:13 // 49555
Dömpi (il dottore)2014-03-06 09:22:19 // 49554
Nem igazán, de muszáj volt, mert változtak a peremfeltételek.
Eddig mindketten évi 12-15ezret raktunk a vasainkba. Következésképp kisszervíz évente 1x, januárban. Nem is kellett nagyon odafigyelni semmire.
Most viszont Réka otthon lesz min. 2 évig a kicsivel, ergo megy napi 3-5 km-ert (gyerekek összed ovi-suli, bevásárlás).
Nekem viszont a köv. 2 évben suli, feb-júni/okt-jan majd minden hétvégén 200 vagy 400 km (attól függ, hogy pénteken is meg szombaton is kell-e menni), tehát nálam az évi 15k-ból 23-25k lesz.
Nos a fentiek megborítják az évi 1, januári ütemezést, ezért utánaszámoltam, hogy akkor most mit is és mikor is, ráadásul figyelni kellett arra is, hogy lehetőleg ne mindkét vasat egyazon havi büdzséből kelljen kigazdálkodni.

Dömpi (il dottore)2014-03-06 09:15:32 // 49553
(mondjuk megnézem én azt, aki a remap után "azonos hasznälati mód mellett" jár a vassal - merthogy akkor minek a remap)
Liquid2014-03-06 09:07:06 // 49552
nagyon ráérsz :)
Erhard 242 (Pure Energy)2014-03-06 08:51:36 // 49551
no a 2.4-nél DPF-fel, gyári programmal 8.7 a megszokott út, ami a Rosso-val7.4 volt ha valakit érdekel ...
Erhard 242 (Pure Energy)2014-03-06 08:50:08 // 49550
mi történt?
David | Centocinquantanove2014-03-06 08:41:59 // 49549
ha már a motorhangról van szó...
Tegnap az asszony sétálgatott a gyerekkel a garázssornál, pont amikor hazaértem, megkérdeztem tőle, hogy szép volt e a vas, ahogy a messzi távolból közeledett... :)
Aztmondta, hogy szépséges, meg hogy a hangról már messziről hallani lehetett, hogy az alfi jön mert olyan jellegzetes a hangja...
Próbáltam kideríteni, hogy ez most jó vagy rossz, de nő lévén nem tudta elmondani, hogy mitől jellegzetes... :)
Attól tartok ezt már sosem tudjuk meg :D

Zsolt1552014-03-06 08:07:16 // 49548
Mi történt? Nem olyan régen volt szervízben.
Zsifi sw2014-03-06 07:39:07 // 49547
Uraim! Reggelre csunya latvany fogadott... Elverzett az auto, elfolyt az olaj. :(
mex862014-03-06 07:18:47 // 49546
meglátjuk :) EGR-t én sem gondolnám hogy olyan sokat beleszól a matekba.
eddig viszont amit irattam, az kevesebbet evett remap utän.
ténylegesen.
persze azonos hasznälati mód mellett.
nekem ha az a regenes pár deci lemegy akkor is elégedett leszek.
meg ha a 166-al hasonlitom össze amitöl nem olyan nagy a különbség motorikusan, bär sulyban azért van, akkor van hova fejlödni még remappal.

Piritu - 1.000.0002014-03-06 06:44:37 // 49545
Ráadásul nem is megy. a német pályán "vadászom" a 2 literes OFF-os vasakra. Eddig egyet sem találtam, amelyik partiban lett volna a Párduccal.
Giuntini2014-03-06 00:12:06 // 49544
Én azt mondom, a 2.4-hez az automata váltó passzol. A gyorsulás sokkal lineárisabb, sokkal jobban gazdálkodik a 400Nm nyomatékkal. Itt 200 alatt is él a motor, hiszen városban, ha finoman nyomod 2000-nél már felvált. Az egész sokkal kulturáltabb, viszont a benzinkútnál kell megfizetni az árát, Haverom 2007-es BMW 320d- vel összehasonlítva sokkal kulturáltabb.
Giuntini2014-03-06 00:01:16 // 49543
Nem csak a fogyasztástól jó egy moci. A 320d-nek 2500 felett kimondottan kultúrálatlan ,randa, kerregő hangja van. Akinek ez jó, vegyék.
Dömpi (il dottore)2014-03-05 23:11:21 // 49542
Dömpi (il dottore)2014-03-05 23:09:45 // 49541
elindult a THULE tetőbox projektem...
...no meg csináltam a héten egy karbantartási tervet is mindkét alfára. Oka, hogy az egyetem miatt most lényegesen több km-et fogok menni évente, Réka a 147-tel meg alig fog menni havi 120 km-et, de a folyadékokat max. 2-événte akkor is cserélni kell.

Dömpi (il dottore)2014-03-05 22:56:31 // 49540
jók a reflexeid!
Erhard 242 (Pure Energy)2014-03-05 22:35:38 // 49538
ha itt is tudták volna követni az 56-os érát akkor itt is jól enne nekem 6L-et evett átlagban a 150 lovas 56-os...jó az 59 csak nehéz a dpf meg egy fos...ezért eszik többet
droberto2014-03-05 22:30:45 // 49537
Még ha nem is a legújabb 3ert nézzük, akkor is hihetetlen számokat mondogatnak.
Shadin2014-03-05 22:24:33 // 49536
Naponta látom az infóparkban.
Shadin2014-03-05 22:22:58 // 49535
Robi, azok tényleg nem esznek. Jó az a moci. Már ha éppen megy.
droberto2014-03-05 22:18:26 // 49534
Kíváncsi lennék, hogy ezeknek az átkozottul egoista 320d-seknek mennyit csal az fogyasztásmérő órájuk.
Merthogy mondani én is tudok bármilyen számot.

Erhard 242 (Pure Energy)2014-03-05 22:15:43 // 49533
akkor már A6 Allroad ...az tényleg szép el kell ismernem
Shadin2014-03-05 22:12:41 // 49532
Nem igazán fogott. Erhardtól hoztam LPR-t, még az is jobb.
droberto2014-03-05 22:07:54 // 49531
A jelenlegi állás szerint legifjabb tagunk hirdeti (a Brerás fórumban is).
Azért csatlakozott, hogy eladja. :(
Azért csatlakozott, hogy eladja. :(
droberto2014-03-05 22:00:16 // 49529
Ez EGR kiiktatástól nem eszik kevesebbet. Remap után sem fog ennél kevesebbet enni a verdád. Így is csak 3-5 dl-el vagy nálam több.
mex862014-03-05 21:49:24 // 49528
ezért nem is kéne egyikse :D
tegnap egy a4 allroadhoz is volt szerencsém, az kb fullfull volt kívülbelül igaz a moci csak 2.0tdi 170ps :D (bőség zavara)
arról inkább nem merek irni.
bár egy 15e euro választ el tőle (engem is meg a 159emtől is annyi választja el árba kb :D) úgy hogy kb 4 éves autó :D szóval mivel elérhetetlen így inkább ki is töröltem az agyamból még az emlékét is :D

Erhard 242 (Pure Energy)2014-03-05 21:44:39 // 49527
a pásszát meg a 3-as klumped autó az 59-hez képest...
mex862014-03-05 21:41:51 // 49526
majd EU3 downgrade + software up után is irok :D
droberto2014-03-05 21:35:22 // 49525
Köszi mindenkinek a fogyasztási adatokat. :)
droberto2014-03-05 21:25:44 // 49524
Nem csodálom. :)
Megy a zászlók közé?
Megy a zászlók közé?
mex862014-03-05 21:15:58 // 49523
ja van "szerencsém" pár szempontból összehasonlítani a 159sw-t egy paszta 2.0tdi dsg-vel 140le 2009ből.
kollegának van és azzal járunk felváltva melóba vagy a 159el (csak hogy védjük a környezetet is :D meg a pénztárcát)
gondoltam leírom mert a múltkor az volt a téma hogy hasonlitgattuk ehhez-ahhoz szeretett tipusunkat.
.
hát van különbség szépen.
passatba kb elalszom olyan unalmas a belseje, külseje is.
fogyi -1,5-2 liter ugyanazon az útvonalon pasta javára
vize 15 fokkal hidegebb (csak mert szeretünk panaszkodni h a 159 nem melegszik hamar, ez mégkevésbé)
hely az jelentősen több benne, elől igazából csak kicsit szélesebb annyit veszek észre
fűtése később jön sokkal (valszeg itt kijön a kieg.fűtésem előnye)
ablakot tükröt később párátlanítja le, viszont nem olyan üvöltős a fuvallat mint a 159ben ha maxon tolja.
hangja nagyon messze van az 5 hengertől, hidegen kb hasonloan szar hangja van kintől mindkettőnek, bemelegedve mindkettő csendes de nyilván az 5hengeré élmény :)
dsg királyul vált de ez eddgi mindenben így volt amiben ez volt és vezettem vagy utaztam benne
ja meg egy másik kollegával is szoktunk kooperálni időnként.
E90es BMWje van 2009ből limo, ma épp hátul ültem, és abban elfértem egy hasonlo magas ember mögött mint magam, a 159ben már a térdem éppen beleér a támlába hátul magam mögött...persze a pasztától ez is messze van.
viszont ennek mindig fos a hangja :D 20d 177le
fogyija ennek is parádés, meg megyeget is, jobban veszi a lapot mitn a 2.4jtd meg talán mégdirektebb a kormányzása és könnyedebb, viszont talán belül nem olyyan massziv.
a beltér kidolgozása meg formái szintén kedvrontó hatású a szeretett típusunkhoz képest.
hirtelen ennyi :D
lényeg, egyik se kéne a 159 helyett, hiába van pár diszciplina amiben jobbak.
mindkettő egy unalmas tömegcikk a 159hez képest.
max ha kevés volna a hely 2önknek akkor lennék bajban.

'''''2014-03-05 21:10:33 // 49522
Köszi! Asszony lestoppolt egyet de a másik kettőnek is van már gazdája. :-)
droberto2014-03-05 21:06:42 // 49521
Jó lett. Kreatív vagy. :)
Szerintem bármelyikünk elfogadná. :)
Szerintem bármelyikünk elfogadná. :)
mex862014-03-05 20:57:59 // 49520
és az esetek 80%-ában egyedül vagyok a kocsiban csomagok nélkül
mex862014-03-05 20:54:17 // 49519
nekem úgy hogy még gyári, csak az egr van falazva:
előváros tél +dugók 10-11+, normális tempoban alig piroslámpázva be nem melegedő motorral 8-9, mikor eleve kint 15foknál több van és gyér forgalom hazafele akkor akár 7el is elmegy tojással láb alatt, persze ha nem regenerál.
országút 110 alatt 5,5-6,2, regenerálás nélkül.
pálya 6,8-7,5 de akkor 160 fölött nem mentem tartósan.
ezek mind klíma nélkül.
nagyátlag mikor vettem a kocsit BC szerint 7,4 volt, előző gazda főképp pálya+országutat járt vele.
nálam a télen felment 7,8ra szinte csak elővárosozva.
most visszament már 7,6ra néhány kirándulással meg a jobbidők beköszöntével.
ez mind BC szerint, többször utánaszámolva tankolásnál 1 decit csal a BC, természetesen lefele.

mizooo2014-03-05 20:51:56 // 49518
Azon idegeskedtem, hogy hogy lehet ilyen bré valaki a fél autó leszakadhat észre sem veszi... :)
mex862014-03-05 20:48:40 // 49517
ez kemény....
gondolom utána más volt a vérnyomásod :)

Liquid2014-03-05 20:31:26 // 49516
gyári programmal sokkal gyengébb
Liquid2014-03-05 20:30:12 // 49515
dpetrenyi2014-03-05 20:23:00 // 49514
Sziasztok Kedves 159-topic :-)
Mai élményem. Természetesen ez csak az ÉN véleményem és csak a 3.2 V6-ról, többi motort nem ismerem nem volt még szerencsém ki próbálni.
Mivel gondolkoztam egy utódon (de le is mondtam róla) így nézegettem a 159-eseket. Csak is benzines és V6-os jöhet szóba, mert keveset használom (évi 10e km) és Budapesten 90%-ban. Nem szeretnék le mondani a V6 nyújtotta élményről. Nem ismertem a 159-ben a 3,2 V6 motort, gondoltam olyan mint a 166-ban. Sajnos nem.
Volt szerencsém a mai napon kipróbálni egy Alfa Romeo 159 3.2 V6 JTS Q4 -et. Hát vegyesek az érzelmek. a Q4-hajtásból semmit nem éreztem (száraz aszfalt Budapesten)
Lehet esőben,hóban megmutatja magát a Q4 előnye, így viszont nem tudok róla érdemben nyilatkozni. Viszont a futómű az út hibát sokkal jobban elnyeli mint a 166 de mégis sokkal feszesebb a futóműve, ez nagyon tetszett. Külsőre nagyon tetszik a forma, szerintem az egyik leggyönyörűbb alkotás, viszont a beltér nagy meglepetésemre kicsi. A hátsó sorban a megfelelő üléspozíció beállítása után kisebb a hely mint a 146-ban. Ezen nagyon meglepődtem. Első sorban pont passzentos de a válunk már összeért az anyós ülésen utazóval (tulaj). Tény, hogy sokkal modernebb belül mint a 166, tetszett amit láttam. Itt is kell megemlítenem, hogy a külső tényleg nagyon szép és nyál csorgató. Jöjjön a "fekete leves": Nem dobtam magam hagyat a 3.2 V6-tól. A hangja meg sem közelíti a 166-ét, nem beszélve a menetteljesítményeiről, pedig egy élvezetes maunál váltós volt. Nem azt mondom hogy rosszul ment meg csúnya a hangja, de valahogy többet vártam tőle. Gondoltam na majd a pályán kárpótol, de nem jött meg az a huuu de hátbabasz érzés 100-200 ig, mint ami elvárható lenne. 0-100 nem is próbálgattam. Az enyémből ki indulva ezek a motorok 100km/h fölött érzik jól magukat. Nem tudom hova tenni ezt a motort. Az meg hogy a forgalmit nézve kicsit több mint 1700kg a kocsi szintén nagyon meglepet.
Azt mondtam már, hogy nagyon szép a kocsi kívülről?
Dizelt nem szeretnék, de 159V6-om sem lesz, pedig nagyon tetszik a forma (ha nem mondtam volna még)
Természetesen ez csak az Én véleményem :-)

Liquid2014-03-05 20:20:35 // 49513
neked mi volt a baj vele?
Ákos (dewvil)2014-03-05 19:48:18 // 49512
uuuu, ezt akartam kérdezni tegnap:) droberto lapján láttam a szétszedett 159et, kiváncsi vagyok mit irtak rőla
ALFI1562014-03-05 19:38:29 // 49511
Főút 6.5-7.5
Pálya 7-8
Város 9-12 (függ a forgalomtól,időtől)
Pálya 7-8
Város 9-12 (függ a forgalomtól,időtől)
Piritu - 1.000.0002014-03-05 19:38:17 // 49510
kacsa692014-03-05 19:32:47 // 49509
HALI
Selenia pure energy jo a 2.2 jts es Alfámohoz mert azt olvastam hogy az eruo 5 ös motorokhoz ajánlott az nyém meg eu 4 es . CIao

Erhard 242 (Pure Energy)2014-03-05 19:05:09 // 49508
viszont nem bírtam ki ezért alfáztam egyet :) mennyire rossz ez a gyári program hiába a 210le 2000-ig semmi, mondjuk utána már kapkodja a lábait jó érzés volt a csendeben autózni és hallani az 5 hengert 3000 felett :D
Erhard 242 (Pure Energy)2014-03-05 19:01:40 // 49507
szerintem meg rohadt drága a sima tárcsájuk is ...és nem jobb, mint egy ATE, Ferodo, Textar stb, stb
'''''2014-03-05 18:33:38 // 49506
Múltkor adtál egy ötletet és csináltam belőle három prototípust.Beraktam az alfás cuccok topikba de csak igazi "alfabuzik" nézzék meg. :-)