Alfa Amore - Internetes Alfa Romeo közösség

A hónap elején új rekorder született a 156-os személyében, ugyanis soha egy autóm sem volt még két és fél évnél hosszabb ideig a birtokomban. Eddig az E36 tartotta a rekordot - a cabriót most hagyjuk, mert az naptári napokat tekintve kicsit több, mint három évig volt meg, de a három szezon, amiben használtuk, hunyorítva is épp csak kiad másfél évet - mostantól viszont minden egyes nap az Alfa előnyét növeli.
S hogy mi történt az elmúlt negyed évben mióta utoljára írtam róla? Egyszer csak ismét gyanús, beázás szerű foltokat láttam a tetőkárpit hátsó részén, így eldöntöttem, hogy ideje nyugdíjazni a régi, már szilóval mókolt antennát. A talp természetesen gyári, a szár pedig egy univerzális darab lett.
Aztán hozta a formáját a "szarolasz", és produkált egy valódi meghibásodást is. Történt ugyanis, hogy nem mindig volt hajlandó - eleinte csak három-négy villanásnál hosszabban, aztán már egyáltalán - irányjelezni. Rendeltem egy új indexrelét, majd gondoltam pikk-pakk kicserélem. Szorgosan tapogattam a biztosítéktábla környékén, de sehol nem sikerült kitapintanom a kattogást. Jobb híján rákerestem az interneten, s kiderült, hogy ez a szerencsétlen Giovanni konkrétan ez a szar köré tervezte az egész 156-ost. Lassan megszoktam már, hogy a motortérben is kis híján minden apró beavatkozást avval kell kezdeni, hogy legalább két három útban levő vackot eltávolítsak, de hogy egy indexrelé cseréhez konkrétan le kelljen venni a kormánykereket, a burkolatokat, és a szöghelyzetérzéklőt is, az már finoman szólva is vicc kategória (méghozzá elég szar vicc).
Igaz ezek után sokkal nagyobb volt az örömöm mikor végre újra üzembiztosan tudtam jelezni a kanyarodási szándékom. Persze valami az új utángyártott darabbal sem kerek, hisz evvel az elakadásjelző csak gyújtás nélkül működik az elvárásoknak megfelelően. Járó motornál csak akkor villog, ha az irányjelzőkart is kirakom jobbra, vagy balra, de ezt már elengedtem, emiatt nem fogom szétszedni még egyszer...
Aztán ha már így belejöttem, gondoltam levezetésként újrabandázsolom a motortéri kábelköteg mára már viharvert szakaszait. Az előbbiek fényében ezt már a kisujjamból kiráztam.
Akárcsak a bal oldali "A-oszlop" takaró patentjainak pótlását. Ezek még az első beázások keresése idején törték el, azóta csak amolyan átmeneti megoldással voltak rögzítve, de most újra itt is fixen a helyén van minden.
Augusztusban elvittem, hogy kicentrírozzák a kerekeit, amit nagyon jól tettem, mert azon felül, hogy végre ismét simán fut az úton, találtak egy lassú defektet, amit javítottak is a jobb hátulján (csak megjegyzem, hogy úgy néz ki azóta ismét összeszedtem még egyet...).
Ráérő időmben amolyan átmosás gyanánt leszívtam és újratöltögettem a szervóolajat a tartályból, egészen addig, amíg szép tiszta nem lett, felfrissítve ezzel a rendszerben levő folyadékot.
Aztán történt egy kis baleset, a helyi gépi mosóban (tudom, hülye aki oda viszi, de gondoltam ebben már túl nagy kárt úgysem tehet - már ami az esztétikát illeti) elhagyta magát a vezető oldali külső tükröm. Egy roppanást követően bárminemű ellenállás nélkül kezdett mozogni előre, hátra, s még egy kicsit felfelé is. Rémlett, hogy itt a blogon olvastam már ilyenről, majd bebizonyosodott, hogy velem is ugyanaz történt. A tükör tengelyét felülről rögzítő körmös alátét kiugrott a hornyából. Gyorsan visszakerestem a már említett posztot, s egy kis egyengetést követően magam is visszanyomattam az alátétet a helyére egy satu és a megfelelő átmérőjű dugókulcs segítségével. Alapvetően jól ment minden, leszámítva, hogy a tükörlap nálam elrepedt a szétszerelés közben, így annak, és a belső háromszöget rögzítő fém patenteknek végül új állta helyét. Azóta sokkal masszívabb a tükröm.
Régóta zavartak már a csálén álló hátsó légbeömlő rostélyok is, de szerencsére sikerült újra összepattintanom a mechanikájukat, így újra rendezetten, együtt mozog minden itt is.
Végül a héten elérkeztünk az autó számomra legzavaróbb problémájának megoldásához, az általam már több alkalommal is karosszériatömítővel és nylon darabokkal javítgatott fenéklemez kihegesztéséhez. Végig drótkorongozták az alját, s legnagyobb meglepetésemre abszolút nem volt vészes a helyzet.
A már általam is ismert három tenyérnyi lyuknál kellett csak a fémet pótolni, napi használatú, ma holnap 18 éves 156-os létére meglepően jól tartja magát a karosszériája. Természetesen kapott új réteg alvázvédőt is, így remélhetőleg nem csak a következő műszaki vizsgáig fog kitartani a napokban elért állapot.
Aztán ha emiatt pár napra már úgyis le kellett tennem az autót, kicseréltettem a mára már idegtépően nyekergő, s néha már kopogni is "látszó" felső lengőkarokat két új TRW-re. A beavatkozás közben kiderült, hogy a jobb első gumifékcsövem kis híján ki van szakadva (olyan, mintha valami megvágta volna), így ahelyett is kapott egy újat a gép.
Persze így, hogy fent ismét feszes lett a futómű, apró koppanások formájában már jelzik a januárban cserélt belső stabilizátor szilentek is, hogy szeretnének ők is nyugdíjba menni. Ez már a második garnitúra mióta nálam van az autó, és egyik sem bírt ki többet egy évnél, így esélyes, hogy egy komplett rúd lesz a végleges megoldás, hisz feltehetően az is már jócskán megkopott az eddig megtett kilométerek alatt.
Mire mindez lezongorázódott, megérkezett az Aliexpresszről rendelt szivargyújtó helyére szerelhető voltmérős USB aljzat. Több helyen láttam már, és nagyon tetszett, nem beszélve arról, hogy ezzel végre ki tudtam küszöbölni azt, hogy a mára már eléggé viseltes szivargyújtóból rosszabb úton állandóan kiugráljanak a csatlakozók. Ahogy visszakaptam az autót be is szereltem, és egyelőre nagyon tetszik, főleg hogy valamilyen szinten azért nyomon tudom követni a generátor töltését is ezután.

335 000 km

Ugyanis legutóbb csak ideiglenesen ért véget ez a történet. Vagy talán még úgy sem, hisz tulajdonképp március óta "futom a vesszőt" az Alfával, s hogy egy pillanat nyugodalmam se legyen, már odáig jutottunk, hogy ha épp nem lenne semmi baj, akkor csinálunk magunknak egyet.
Történt ugyanis, hogy a nagynyomású szivattyú cseréjét követően (az első hosszabb úton) fura csattogó hangra lettem figyelmes a motor felől - addig ugyanis csak helyben, rövid távokon járkáltam az autóval, a hang pedig csak melegen jött elő. Kicsit arra hasonlított, mintha valami kifújna, vagy finoman kattogna. A forrása szintén nehezen volt behatárolható, s a blokk is annyira elvezette a hangot, hogy aknán állva többen letették az esküt, hogy szerintük a 330 000km-t futott hajtókarcsapágyak adták meg magukat a végre ismét ereje teljében levő befecskendező rendszernek.
Ezen a ponton úrrá lett rajtam a pánik, mely több rossz időben és rosszul meghozott döntésbe, s újfent némi "feleslegesen" kicserélt alkatrészt eredményező kapkodásba torkollot. Elkezdtem másik autót is keresni, hogy legyen egy "B"-terv a közelgő nyaralásra, ha tényleg beütne a krach, az Alfa pedig egy garnitúra új alapméretes hajtókarcsapágy, egy kanna olaj, és egy olajszűrő társaságában elkerült a szervizbe. Ha nagyobb lett volna a baj (főtengely is sérült) két lehetőségem marad: vagy motorcsere, vagy eladom motorhibásként, de mindkét esetben sürgősen kellett volna valami más. Itt kicsit több, mint egy nap alatt kicserélték a hajtókarcsapágyakat.
Nem mondom, hogy nem fért rá, de a hang sajnos maradt, s mint egy igazi laikus (szégyen szemre, mintha nyolc éve nem ebben a szegmensben dolgoznék), ismét előbb cselekedtem, mint összeraktam volna fejben az események láncolatát. Persze ezt követően sem a legnyilvánvalóbbal kezdtem, hanem levettem a szelepfedelet (igaz ez nem került pénzembe, s láttam, hogy ott kérem szépen mégsincs semmi látnivaló), s már a vákuumszivattyú leszerelésén agyaltam, mikor beugrott, hogy a nagynyomású szivattyú cseréjekor vezérműszíjat is cseréltek.
Nosza gyorsan lebontottam mindent, hogy lássam a jeleket, majd ambivalens módon idegbajjal kevert megnyugvás lett úrrá rajtam, mikor bebizonyosodott, hogy ezt a szopórollert az hajtotta körbe-körbe, hogy egy foggal el lett rakva a vezérlés.
Helyretétel óta minden a legnagyobb rendben, így remélem, hogy ennek az eseménydús, nyárbanyúló tavaszi folytatásos szappanoperának immáron végére értem, s nyugodtan hátradőlve konstatálhatom, hogy a feleslegesen cserélt tömérdek alkatrésznek hála a környéken tutira az én 156-osomban van a legjobb 330 000km-t futott 1.9 JTD... #nemőszintemosoly

Egy igencsak hosszú, és idegtépő időszak volt az elmúlt közel három és fél hónap, melynek nagy nehezen sikerült a héten pontot tenni a végére. Az ominózus üzemanyagcsöves kaland tartogatott még pár nem várt meglepetést, mert - bár anno pár hétig tünetmentes volt az Alfa az üzemanyagszűrő cseréjét követően - ismét elkezdte bedobálni teljes terhelésen a P0191-es "üzemanyag nyomásszabályzó" hibát.
Mivel elég evidensnek tűnt a dolog, vettem hát egy Bosch üzemanyag nyomásszabályzót a nagynyomású szivattyú hátuljába. Sajnos akadt egy kis anomália a csavarjaival (valaki járt már ott előttünk, s az alsónak jól elnyalták a fejét), így inkább a volt kollégámékkal cseréltettem ki, mégis nagyobb tapasztalatuk van az ilyen folyamatokban, mint nekem. Szívtak vele ők is, ráadásul teljesen feleslegesen, hisz a hiba maradt.
Mivel a jelenség már erősen korlátozta az autó használhatóságát (előzni csak lendületből lehetett, és egy kereszteződésből sem lehetett akárhogy kifordulni), próbáltam visszaállítani a csőcsere előtti állapotokat. A korábban feltett univerzális üzemanyagcső helyett megrendeltem a gyárit, ami csak 7,2 mm belső átmérőjű a 9,5 helyett. Ismét kicseréltem az üzemanyagszűrőt és az üzemanyag nyomásérzékelő helyett is vettem egy újat, de sajnos egyik sem hozott eredményt.
Itt jött el az a pont, amikor feladtam a találgatást, és a helyi Bosch szervizre bíztam a probléma feltárását. Mivel ők tudtak menet közben is élő értékeket olvasni, megállapították, hogy hirtelen gyorsításokkor valóban leesik a mért üzemanyagnyomás a számítotthoz képest. Kiszerelték, és bevizsgálták mind a négy porlasztót, mellyel végre úgy tűnt, hogy jó úton járunk, hisz az első hengerének kétszer annyi volt a résolaj vesztesége (84 mm³/H, míg a másik háromé 40 környékén maradt), mint a többinek, ergo itt is elmehetett a hiányzó üzemanyagnyomás. Rendeltek is helyette egy új, cseredarabos porlasztót, de sajnos ennek a cseréje sem oldotta meg a problémát. Kicsit vigasztal a tudat, hogy a mérések is alátámasztották, hogy rossz volt, így előbb-utóbb valószínűleg tényleg megadta volna magát.
Mentségükre legyen mondva, próbálkoztak tovább a jelenség okának felderítésével - többek között megragasztották a szakadt levegőcsövet is a turbó és a légszűrőház között (ehelyett kell szerezzek majd egy hibátlan darabot) - de már nekik is csak két tippjük maradt. Vagy a visszafolyó gázolaj gyűjtőcsövében lehet valami hiba (szerintük van benne valami nyomástartó szelep, ami felmondhatta a szolgálatot), vagy maga a nagynyomású szivattyú. Az elsőt elég hamar elvetettem, mert szerintem nincs abban az öntvényben az ég világon semmi egyéb, mint néhány furat, így inkább a bemenő oldalon kerestem tovább a hibát.
Tettem még egy elkeseredett kísérletet a tankszivattyú cseréjével, de azon kívül, hogy jól szétborítottam a hátsó traktust, semmi említésre méltó eredményt nem értem el. Nem maradt más hátra, rendeltem az ebay-en egy garanciális (két év), felújított nagynyomású szivattyút egy bontott áráért Lengyelországból, vettem egy új Bosch vezérműszíjat, Dayco hosszbordásszíjat, és egy szelepfedél tömítést, hisz ha már annyira szét lesz bontva, legyenek ezek ismét újak.
A szivattyú cseréjéhez persze nem kell levenni a szelepfedelet, az már csak amolyan pluszként került a munkafolyamatok közé. Írnám, hogy ha ezt előre tudom, akkor egyből evvel kezdek, de sokan avval nyugtattak, hogy az 1.9 JTD-n nagyon ritka hogy tönkremegy a szivattyú. Hát ilyen ritka autó az enyém...
A héten kicseréltek minden fentebb említett alkatrészt, s azóta teljesen hiba, és tünetmentes az autó. Már csak a motortakaró burkolatot kellene visszatennem, de sajnos a Bosch szervizben elhagyták belőle az egyik kis gumiszilentet, amin keresztül megy a csavar. Majd ha lesz rá érkezésem, pótlom a hiányt, de enélkül működik az autó.
Nem tagadom voltak mélypontjai ennek a kanosszajárásnak, mire ismét minden jóra fordult. Olyannyira, hogy még a motort is meghirdettem, hisz Damoklész kardjaként hosszú hónapokon keresztül ott lebegett a fejem felett egy másik autó vásárlásának kényszere, amennyiben az Alfát esetleg mégsem sikerült volna értelmes összegért megjavítani. Hála Istennek úgy néz ki, hogy erre mostanság még nem kell sort keríteni...

330 000 km

Március elején - az "üzemanyagfolyásos" mizériát követő szombaton - nekiláttam a már szokásosnak nevezhető tavaszi teendőimnek. Kicseréltem a légszűrőbetétet, a pollenszűrőt, valamint kifertőtlenítettem és ellenőriztettem a gázmennyiséget a klímában (kellett bele 200 gramm, mert csak 300 jött le az 500 helyett).
Pár héttel később, a hónap végén emelőre került az autó. A terv az volt, hogy visszacserélem a nyári kerekeket, s kezelem a fenéklemez télen bekövetkezett - előzetesen apró kis felületi rozsdaként azonosított - elváltozását. Nem mondom, hogy az várt amire számítottam, hisz észrevettem, hogy a hátsó fékbetétek már kis híján vason vannak, s a fenéklemezen is (igaz nem ott ahol előzőleg vártam, hanem egy, a legelső alkalommal még más módszerrel javított helyen) találtam egy hüvelykujjnyi lukat.
A sajnos már szokásosnak mondható munkafolyamat következett - csiszolás, Brunox, tömítőmassza, fólia, tömítőmassza, alvázvédő - de azokon a helyeken ahol már így javítottam, egészen jól tartja magát. Továbbra sem vagyok rá büszke, de csak kis felületen, és a karosszéria merevségét nem befolyásoló helyeken alkalmaztam a módszert (küszöbök, tartóelemek, és a fenéklemez nagy része szerencsére épek), ott is leginkább csak amiatt, hogy ne ázzon alulról a beltér.
Végül április elején leműszakizott, és kapott hátra egy garnitúra Textar fékbetétet, valamint hogy teljes legyen a szerviz (az üzemanyagszűrőt szintén márciusban már cseréltem), lecserélték a motorolajat és az olajszűrőt is. Ez utóbbi maradt Bosch, de az olajban változás történt. Az évek óta használt Mobil helyett most az 5W-40-es Total Quartz 9000 Energy-re esett a választásom - eddig minden munkahelyemen Total kenőanyagokat használtunk, soha nem volt semmi panasz, így remélem az Alfának is megfelel.
Műszakilag most kimagaslóan jó állapotnak örvend a 156-os, futóműve egyelőre hangtalan és feszes (kopp-kopp), fékei szinte újak elöl hátul, s az ülésfűtést valamint a leszigetelt tetőablakot leszámítva minden hibátlanul működik benne. Anno csak átmeneti megoldásnak indult, de lassan új rekorder lehet belőle. Ma már több, mint két éve megvan, ami eddigi kilenc autóm közül csak az E36-osnak és Puntónak sikerült - utóbbinak is csak úgy, hogy a nyarakat leszámítva végig garázsban pihent, s mindig volt mellette egy "első számú" járművem is.
Gyerek mellett már nem csapong úgy az ember, de pont emiatt egyre nyilvánvalóbb az is, hogy kelleni fog valami praktikusabb, fiatalabb, kevesebb törődést igénylő járgány. Két évet még biztosan kaptam, hogy megálmodjam a helyes irányt, ugyanakkor a rajongás biztosan megmarad az öreg Sportwagon irányába...

Holnap lesz két éve, hogy Veszprémben megvettem a 156-ost. Akkor 293 000-nél, most 328 000km-nél mutat kicsivel kevesebbet az órája, ami 35 000 megtett kilométert jelent. Ez kicsit kevesebb, mint amennyit átlagosan menni szoktam, de így kisgyerek mellett azért nem ülök folyton az autóban.
Ezalatt teljesen rácáfolt minden olasz autós sztereotípiára (a fenéklemez is csak leginkább a beázó tetőablak és a nem törődöm előző tulajdonos kombinációja miatt olyan amilyen), semmivel sem rosszabb egyik előző autómnál sem, pedig ő már a kilencedik a sorban. Ami eddig előfordult, az inkább csak a kopó fogyó alkatrészek cseréje, valamint apróbb, a korral járó bosszantó apróságok. Ez utóbbiak közé sorolom a pénteki esetünket is, mikor hazaérve a parkolóban egyszerűen leállt a motor. Meg is lepődtem, hogy lefulladtam volna, de indítózásra csak az önindító szorgos tekerése volt a válasz, a motor nem indult be. A harmadik kísérlet közben gázolajszag csapta meg az orromat. Motorháztető felnyit, gázolajszag még erősebb, majd ahogy közelebb hajoltam majdnem be is estem a motortérbe, mert cipőm talpa megcsúszott az akkor már elég termetes üzemanyagtócsában.
A forrását is elég hamar sikerült megtalálnom, hisz az üzemanyagszűrőtől a nagynyomású szivattyúra tartó csőnek szabadon lifegett a szivattyú felőli vége. Gyorsan visszadugtam, így már újra indítható volt az autó, odébb tudtam vele állni. Bíztam benne, hogy csak egy új bilincs kell a régi helyett, de sajnos maga cső sem volt már a helyzet magaslatán, s hirtelen nem is találtam helyette megfelelő cseredarabot. Végül egy új bilinccsel visszatettem a régit - gondolván a hiba már megvan, s majd reggel kicserélem a csövet is - de hazafelé erősebb gyorsításra egyszer megállt, többször pedig hibalámpát gyújtott, és visszavette a teljesítményt.
Ilyenkor ha leállítottam, nehezen is indult, többször rá kellett adni a gyújtást, hogy felnyomja a tankszivattyú a rendszert. Szombat reggel találtam a garázsban egy megfelelő csődarabot, melynek most mindkét végét AWAB bilinccsel rögzítettem, de az első intenzív gyorsításnál - igaz már csak 3000-es fordulat fölött (előtte bőven 2500-nál is csinálta) - újra hibalámpa volt az autó válasza. Reméltem, hogy nem komoly a baj, s csak valahova levegő került, melyben a diagnosztika is megerősített, ugyanis a P0191-es hibakód utalhat alacsony üzemanyagnyomásra (a szenzor hibáját első körben kizártam, hisz annak eddig sem volt semmi baja). Aztán ha már úgyis itt matattam, volt kollégám tanácsára kicseréltem az üzemanyagszűrőt is egy újra - ez utóbbit az összes szükséges szervizanyaggal együtt már rég megvettem a 330 000km-es szervizhez - azon a hátralevő kétezer kilométeren már nem múlik semmi. Ezt követően helyreállt a rend, hála Istennek újra minden a régi, az autó tökéletesen üzemel.
Aztán ha már volt lehetőségem, alaposabban is ránéztem az aljára, hogy így a tél végéhez közeledve mennyire viselte meg a sós latyak a fenéklemezt, de egy kisebb tenyérnyi helyet leszámítva, ahol kezd átütni a rozsda meglepően állta a sarat az Alfa.
Megkocogtattam, itt még fém van, első blikkre nem akar átszakadni sehol, így műszaki előtt kicsit megtisztítom drótkoronggal, kicsiszolom ahol kell, s kap ide egy friss réteg tömítőt és alvázvédőt. Abszolút meg vagyok elégedve vele, hogy így bírta a telet a kaszni. Ez csak megerősített abban, hogy van még közös jövőnk az Alfával...

Feltűnt, hogy apránként egyre lejjebb kerül a hűtőfolyadék szintje a kiegyenlítő tartályban. Mivel az ablakmosó szivattyú cseréjekor nem szereltem ki csak félrebillentettem, így arra gondoltam, hogy akkor folyhatott ki belőle pár deci. Pótoltam, de karácsony előtt megint kicsivel a minimum alatt volt. Azt hittem, hogy ahogy elkezdtem a hidegekben fűteni, kicsit légtelenedett a rendszer, így másodszor is pótoltam, de múlt szombaton megint lejjebb volt. Körvonalazódott, hogy itt valami lassú szivárgással állunk szemben, s ahogy a termosztátházhoz értem, nedves volt az alja. Jobban szemügyre véve észrevettem a piros kicsapódást a fémház és a műanyag csőcsonk találkozásánál (hidegen pedig már rendesen szivárgott), így konstatáltam, hogy ennyit bírt a vezérléscsere alkalmával beszerelt Vernet termosztát. Mivel ez a drágábbak közül való, s így is alig bírt egy évet, most az egyik legolcsóbb, Birth márkájúra esett a választásom. Ha legalább ennyit kibír, akkor már megérte...

Nem akartam külön posztot írni emiatt, de ha nem jön közbe semmi váratlan esemény, akkor valamikor április környékén kellene billentyűzetet ragadjak, ami miatt kicsit torzulna az időrendiség és a tér idő kontinuum a blogon, így egyszerűbb ha pár sorban összefoglalom a történéseket.
Már karácsony előtt feltűnt, hogy laposabb a jobb első kerekem, így első körben rápumpáltam, s vártam, hogy újra leenged-e, s ha igen, mennyi idő alatt teszi mindezt. Január első hetében szúrt szemet, hogy ismét leengedett, s szerencsémre úgy is állt a kerék, hogy észrevettem a bordák közt megbúvó rozsdás szöget. Lassú defekt volt, így ismét rápumpáltam, majd pár napra rá kijavíttattam a hibát.
Visszaszerelés előtt felcsiszolták a felni peremét, s merítőkádban ellenőrizték a szivárgást, de most abszolút nem enged. Aztán (csak mert még eszemben van, pedig ilyen apróságokat nem szoktam a blogba leírni) örülhetnek a "szarolaszozók", túl vagyunk egy nagyon komoly elektromos meghibásodáson is - igen, kiégett a jobb első H7-es tompított izzó. Szerencsére még akadt elfekvőben a garázsban, így pikk-pakk ki is cseréltem (ezen még nem kell sem a lökhárítót levenni, sem a lámpákat kivenni)...
Aztán kedden reggel volt kollégám elvitte, majd vissza is hozta az autót, csak közben kicserélték a két belső stabszilentet. Kár volt eddig húznom a dolgot, tényleg ezek csinálták a fesztivált, azóta egy apró zörej sincs a futómű felől, így apránként összeérett az is. Most legszívesebben ki se szállnék belőle, annyira jó, hogy végre csendben teszi a dolgát. Szeretném hinni, hogy ez most egy darabig így is marad...

Év végén az ember kicsit megpihen, s számot vetve végigtekint az elmúlt időszakon, hogy mégis melyek azok a tervei amik megvalósultak, milyen újak szövődtek, s miféle megpróbáltatások, sikerek, vagy netán kudarcok övezték az idáig vezető utat.

Az idei év minden szempontból fiam születésének bűvkörében telt, ennek megfelelően kevesebb, mint 15 000km-t mentünk az autóval. Február végéig még pocakosan kirándulgattunk erre arra, aztán február 20-tól a nyár végéig rendesen lekorlátozta a mobilitásunkat őnagysága. Az igazat megvallva csak most kezd - a határait óvatosan feszegetve - alkalmassá válni az utazásra, s reméljük ez egyre csak jobb lesz, hisz vannak már terveink jövő évre... Ahogy azt anno előrevetítettem, valóban az Alfával hoztam őket haza egy testileg és lelkileg egyaránt kimerítő hét után a kórházból - míg élek nem felejtem el ezt a pillanatot, mely egyszerre hordozta magában a megnyugvást, s az új kihívás, a gyermeknevelés, s egy családként létezés minden felelősségét, és izgalmát. Így, ebben a visszafogott üzemmódban lépte át a kilométerszámláló a 315 000km-es értéket. Aztán egészen májusig nem történt semmi rendkívüli, olyan apróságokkal ütöttem el az időt, mint egy garnitúra tojástartó felni felújítása, eladása, ezek helyett új nyárigumik beszerzése, valamint az utasoldali légzsák fedelét rögzítő patentok cseréje.
Májusban kicseréltük a már rég csereérett kuplungot, egy kivételével az összes hajtásláncot rögzítő tartóbakot, s mindkét lengőkart a bal oldalon. Aztán júniusban kaptam egy nagyon jó ajánlatot, és felmondtam a régi munkahelyemen, így július óta már teherautós vonalon látok el az eddigihez nagyon hasonló munkakört. Ezt megelőzően azért még sort kerítettem a levegő és pollenszűrők, az ablakmosó szivattyú, az összes kipufogótartó, valamint a vezérléscserekor elmaradt hosszbordásszíj feszítőgörgő cseréjére, pár használható hangszóró beszerelésére, egy lámpapolírra, és az ablaktörlők mellett a beltér diszkrét állagjavítására is.
Szintén valamikor még a nyár közepén felváltotta jobb hátul a babahordozót egy menetiránnyal megegyezően bekötött gyerekülés, melynek köszönhetően egy kicsit ismét kinyílt a világ számunkra, s augusztusban már relatíve simán abszolváltunk egy Nagykanizsa-Pécs oda-visszát. Ekkor belekerült a 320 000-dik kilométer az autóba, s innentől ha lassan is, de elkezdtünk visszatérni az életbe, bátrabban mozdultunk ki. Még szintén augusztus folyamán megejtettem az aktuális olaj és szűrőcseréket, majd pár napra rá valami barom sajnos nekiment a hátsó lökhárítónak a parkolóban (a keletkezett sérüléseket ecseteléssel tettem kevésbé feltűnővé, hisz eggyel több, vagy kevesebb már igazán nem oszt nem szoroz). Októberben - mióta nálam van már másodízben - ismét esküvőn töltött be kulcsszerepet az autó, csak most a mi keresztelővel egybekötött szertartásunkra szállította többed magával a menyasszonyból feleséggé váló oldalbordát.
Hogy bizonyítsa, "mennyire megbízhatatlanok az olasz autók" (muhaha), novemberben produkált egy valódi meghibásodást is (pályafutása során immár másodszor). Persze nem kell mindjárt füstölő Alfát, és trélert vizionálni, hisz mindösszesen csak a tolatólámpa kapcsolót kellett kicserélni (kb fél óra, s mintegy ezerkétszáz forint bánta). Aztán kapott előre - az igazat megvallva tök feleslegesen, hisz valószínűleg megint a belső stabszilentek verődtek ki - két új toronyszilentet, lengéscsillapítót, és stabpálcákat. Ekkor már be mertünk vállalni étteremi ebédet, és némi betlehemezést is a gyerekkel, így az órája decemberben elkerülte a 325 000km-t. A fent is említett belső stabszilentek már megvannak, így azokat hamarosan ki fogják cserélni, s akkor nepperül mondva remélhetőleg ismét "koppanásmentes" lesz a futómű. Eddig ez biztos, meg az, hogy tavasszal műszakizni fog az autó, így két évem még biztosan lesz, hogy kitaláljam a "hogyan továbbot". Írom ezt amiatt, mert az alfavírus létezik, sőt fertőzött lettem - volt már sok szebb, fiatalabb, és drágább autóm, de egyet sem szerettem még így, mint ezt az "olasz vackot". A kötődést pedig csak erősíti a fent is említett sok közös emlék, s bár volna elképzelésem, hogy az észérveket szem előtt tartva milyen autóra lenne most szükségem (tervben van, hogy egy külön posztban megírom ezt), de amíg az év 365 napjából egy kezemen meg tudom számolni hányszor kicsi, a maradék legkevesebb 360-on viszont pont megfelel az igényeinknek, addig nem fogom tudatosan keresni az utódját. Ezen még nincs se részecskeszűrő, se FAP folyadék, sem pedig AdBlue, csak egy agyonüthetetlen JTD motor, a világ egyik legjobb elsőkerekes futóművével, végállástól végállásig kettőt forduló hidraulikus szervokormányával. S bár ez sem arra való, de emiatt talán mégsem olyan érzékeny a rövid városi utakra, mint modernebb társai. Csak az ülésfűtése működne már rendesen, mert ami előnye az hátránya is egyben - az alacsony fogyasztás nagyon kevés hulladékhőt termel...
Persze a tél vízválasztó lesz, kíváncsian várom milyen állapotban vészeli át a sózást a karosszéria (ami a fenéklemez beázás miatti apró, már ideiglenesen javított hiányosságait leszámítva meglepően jól tartja magát), valamint ha összejönnek a dolgok, és végre rendesen el tudunk menni nyaralni, kell-e tetőbox, illetve hogy fogunk benne elférni a jövőben. Azt mondjuk továbbra sem állítom, hogy ha szembe jönne velem a tuti vétel, akkor nem cserélném le, de most egészen más dolgok kötik le anyagi és egyéb kapacitásaim, mint az autócsere. A kialakult kötődés miatt pedig néha még olyan elvetemült gondolataim is támadnak, hogy mi lenne, ha inkább rendbetenném esztétikailag is, és megtartanám amolyan hobbyautónak...