- főkép
>> SzervizAlfa 166 2.0i Ts // 2010-11-30

Ismét a jó szándék vezérelt és segíteni szerettem volna egy Off-os sofőrtársunkon. Mivel, hogy vontatni kellet hát, nosza, megtettem. (nem kellet volna) Az első 18 méteren nem is volt gond, aztán hirtelen satufék hátulról. A zöld sárkány rándult egyet vissza fele, mint akit egy 12-es sörétessel fejbe lőnek, majd a motorzaj örökre elhallgatott. :( Próbáltam indítani 1x, semmi. 2x, semmi. Na, mondom ez agyhalál. Befecskendező kislámpa felvillan és úgy is maradt. Gyors telefonálás, vas elhúzása a műhelybe. Motor borítás leszerelése után jött a fény, hogy mi lelte szeretett sárkányomat. a vezérlés sikeresen átugrott a hátrarántástól három fogat. Szerencsére nem lett semmi bajuk a szelepeknek, de ez pont elég volt arra, hogy ne induljon a vas. Bandi bácsitól elkoboztam a szerszámot kb. másfél órára és újra belőttem a vezérlést. Közben rendeltem új gyertyákat, mert amik benne voltak felértek egy csodával. (Már csoda, hogy még működtek.) Pik-pakk összeszereltem, csill-ivilli gyertyákat betekergettem és felkiáltottam, MUKOGY!!! Indítás és elindult, a vigyor körbeszaladt a fejemen vagy kétszer, amikor egyszer csak a motor leállt. Volt K.... meg B.... meg I...F.... A kislámpa újra világított, plusz még hozzá a narancskulcs is. Kezelési könyv elővesz, olvasgat (persze olasz), majd a megfejtés INDÍTÁSGÁTLÓ HÍBA! Ettől a hírtől a szerelési kedvem padlózott. Telefon ismét ide-oda, végül Donty hozott kis fényt a sötétségbe, de csak hétvégén tudom hozzá elvinni kedvenc vadamat. Folytatása következik.......

 
>> EseményAlfa 166 2.0i Ts // 2010-10-10

Pár kép.

>> EgyébAlfa 166 2.0i Ts // 2010-05-09

Szemkápráztató! :9

 
>> EgyébAlfa 166 2.0i Ts // 2010-04-16

Levizsgáztunk!!!!! :))))

2012.0416.-ig

 
>> EgyébAlfa 166 2.0i Ts // 2010-03-28

Meg van a DvD fej. Már csak a bőr ülés van hátra! :-))))

 
>> EgyébAlfa 166 2.0i Ts // 2010-03-20

Ma sikerült beszereznem az első lcd-t a DvD projecthez. Kezel mindent:GPS, FM transmitter, Bluetooth, Mp3, AV bemenet, stb..... Ja és 18cm képátló!!!

 
>> EgyébAlfa 166 2.0i Ts // 2010-02-22

Néhány kép .......

>> SzervizAlfa 166 2.0i Ts // 2010-02-21

Ma reggel beindítottam a szekeret, két perc járatás után érdekes hang a motortérből.
Valahol kinyomta az összes szervóolajat.:((( A vas alatt minden tiszta "gané" lett.

Egy hangyányit pipalettem!!!
Miééééééééért!!!!!!!!!!!!!

 
>> SzervizAlfa 166 2.0i Ts // 2009-11-28

Megtörtént a csere! Nincs már B52-es hangja!!! :)

 
>> SzervizAlfa 166 2.0i Ts // 2009-11-20

GrandeBandi-tól beszereztem egy bal hátsó kerékagyat. Sajna cserélnem kell mert elkezdett "zenélni". Vezetés közben olyan mintha zuhanóbombázó hangja lenne.