Mutasd

>> Egyéb2009-06-18

Végre fizettek. Persze csak részben. Hosszas idegölő hercehurca, illetve alkudozás után adtak egy kis pénzt. Ebben sokat segített a PSZÁF-vel való fenyegetőzés, és az Allianz QBE-re való ráhatása. Na persze nem annyit amennyire gondoltam, de közel jár az összeg az elképzelésemhez, mégsem az előzőleg megígért 70.000. Már nem volt kedvem további 6 hónapot harcolni a maradék 20000 Ftért, az utánajárás többe kerülne. Persze nem ilyen rózsás a helyzet, mert ezt csak a biztosító fizette ki a saját részét, a XIX. kerület önrésze még nem került kifizetésre. Majd írok a jegyzőnek megint egy panaszt, az szokott segíteni.

 
>> Egyéb2009-05-26

Ma kegyeskedtek 5 hónap várakozás elteltével a biztosítótól felhívni, hogy kikalkulálták a fizetendő összeget, amelyet 70.000 Ft-ban ( leírom betűvel is: HETVEN EZER!!!) állapítottak meg! Ez azért jó, mert az előzetesen becsült 192.000 Ft-os kárértéktől messze elmarad! De nem csak ettől, hanem az én befektetett pénzemtől, és ráfordított időmtől is!!! Amúgy ez az összeg többek között azért ekkora, mert semmi biztosítékot nem lát rá a T. biztosító, hogy valóban kicseréltem a sérült alkatrészeket! Törött olajteknőről, és váltóról van szó, és nem indexbúráról! Illetve a törött váltót is tudom még használni szerintük, nekem most nem nagyon jut eszembe, hogy mire is tudnám. De ez a QBE biztosítónál nem nagyon hat meg senkit! Szerintük a kispesti önkormányzattal kell lejátszanom, ha van kedvük, még kiegészítik az összeget. Amúgy azt is elmondták, ha szakszerviztől hoztam volna számlát 300.000 Ft-ról, akkor sem fizettek volna többet 150.000-nél ilyen öreg autónál! Ha az én hibámból történt volna az eset megérteném, de így... Megint levelezgethetek a jegyzővel!

Európai Unió, Magyarország 2009

 
>> Egyéb2009-05-16

Hát eljött a nap!

Elbúcsúztunk.

Jó kezekbe került, egy zalai faluba, Kisbucsára, egy 155 mellé.

Kezdődhet a vadászat az utódra!!!

 
>> Autóápolás2009-05-15

ld: fent
Búcsúzgatok... :(
A többi holnap.

 
>> Esemény2009-04-18

Az idő szintén pazar, a találkozó hangulata a várakozásokat felülmúló! A kolbászozást jövőre Attival tartjuk kézben!!!

 
>> Egyéb2009-04-15

Lekerült az ALFACITY levonó, hogy teret adjon az eladónak!

 
>> Szerviz2009-04-14

A lepattogzott lakk már a múlté! Kapott szép új festék, és lakkréteget a motorháztető és a hűtőrács egyaránt.

 
>> Esemény2009-04-08

Részt vettünk az esztergomi találkozón. Az idő és a találkozó is egyaránt fantasztikus volt!

 
>> Egyéb2009-03-12

Még mindig semmi!!!
Február 16-án felhívtam a kispesti önkormányzat jogi irodáját, hogy mégis hogy áll az ügyem. Beszéltem ott a joginénivel, aki kért tíz percet, azzal az ígérettel hogy visszahív. Négy óra várakozás után újra felhívtam, és nagyon elnézésemet kérte, hogy nem hívott vissza, de megnyugtatott, hogy egy hét múlva ha felhívom a biztosítójukat, ott lesz az ügyem! Nagyon hálás voltam neki.
Február 23-án felhívtam a biztosítót, ahol közölték, hogy még nem ért oda az ügyem, de a posta, és az iktatás sebességét ismerve ezen nem is csodálkoznak (én sem).
Március 11-én újból hívtam a biztosítót, ahova még mindig nem érkeztek meg a papírjaim. Nem voltam a hír hallatán egy kicsit sem nyugodt. Gyorsan felhívtam az önkormányzatnál joginénit, aki megígérte, hogy utánanéz, és 10 perc múlva visszahív. Én kötöttem az ebet a karóhoz, hogy majd én visszahívom a múltkori esetből okulva, de nagyon megígérte, hogy 10 perc múlva visszahív. 3 óra múlva visszahívtam, mentegetőzött, hogy elfelejtette, de utánanézett. NEM KÜLDTE EL!!!! Elborult az agyam, és kicsit sem szépen kértem meg rá, hogy haladéktalanul küldje át a biztosítónak a papírokat, és megígérte, hogy így jár el. Szerintem minden nap felhívom, hogy elküldte-e, az a biztos.

 
>> Egyéb2009-02-22

Elhelyeztem a hátsó szélvédőn az ALFACITY levonót, idén már gyakorlottabban, mint tavaly. Le kéne mosni az autóról még azt a 3-4 cm vastag sóréteget, ami rárakódott, de ebben az erőteljes reggeli mínuszban még nem kivitelezhető. Talán majd délután.