- főkép
>> EseményAlfa Giulia 2.0 Veloce Q4 // 2022-01-17

Már a QV megjelenésekor, 2016-ban megszületett az álom, hogy egy Giuliát kell vennem a 159 után. Egész egyszerűen azért, mert úgy voltam vele: ha az ember autóbuzi (az vagyok), csak az Alfa Romeo-t választja (azt teszem), az Alfa pedig gyárt egy autóbuziknak való autót (gyártott), akkor az embernek azt meg kell szereznie.

Az álmokból célok lesznek, a célokból meg tervek - a terveket pedig már csak meg kell csinálni :) Szerencsére úgy álltak össze a csillagok, hogy semmi nem tett keresztbe az elképzeléseknek.

Persze az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a QV-nak nálam nem volt realitása. Sem az árszintje, sem pedig a használhatósága miatt. Valahogy megjelenése óta a Veloce a kiszemelt, mint számomra legjobb választás teljesítmény/használati érték arányban.
Arra sem számítottam, hogy újat fogok venni. Ehhez nagyban hozzájárult az Alfától nem megszokott ártartása, majd a használt autó árak 2021 végi kilövése is.

Vásárlás előtt elmentem egy tesztvezetésre a Pappas-hoz. Az elején az autóban ülve minden picit fura volt.. nem tudom megfogalmazni, hogy mi - csak nem éreztem magam teljesen otthonosan. Néhány kilométer múlva viszont elkezdte az egész kiadni és borzasztóan összeállni egy zseniális egésszé. A végén már ki sem akartam szállni. Úgy fogalmaztam meg magamnak: ez egy teljes mértékben rám szabott öltöny lett.

Ez 2021 októberében történt, és onnantól nem volt alternatíva: ilyen kell nekem. Nézegetve az árlistát, illetve a kedvezményeket nem tűnt elérhetetlennek egy gyári új megrendelés, teljes mértékben az ízlésemre szabva. Viszont leállt a gyár, és az új árlista kiadásáig nem volt ajánlat. Ezzel el is telt 2021, majd az év végén jelentkezett az értékesítő: van árlista!

Sajnos, jó 15%-al magasabb lett ugyanannak az ára, mint amiről tavaly ősszel beszélgettünk. Az pedig azért sok...

Végül a Rieglernél találtam egy készleten lévő autót, ami csak nagyon picit tért el az álom konfigurációtól, viszont tavaly őszi autó - a tavalyi árszinten. A meglepetés az volt, hogy valóban ott van, nem "rendelhető", meg nem "elvitték de van hasonló", hanem OTT ÁLL.

Megnéztük, áment mondtunk rá, lefoglalóztuk. Ma zöld lámpát adott a finanszírozó is, mi pedig befizettük, amit be kell. Várom, hogy forgalomba helyezzék.

Mostanában valahogy nem tudok aludni... :)).

 
>> EseményAlfa 159 SW 2.0JTDm 136LE Progression // 2022-01-17

Olyan gyorsan történt minden az év elején. Jó, persze terveztem a cserét, de csak tavaszra. A terv már akkor is egy új Giulia volt, de hát a rendelés, a chiphiány, a szállítás... erre kicsit megmozgatva az ügyet az lett a vége, hogy hamarosan érkezik egy készletről. Már itt van, várja a rendszámot.

Tehát nagy az öröm, de azért álljunk meg egy gondolatra a jó öreg 159 mellett:

- 2017 februárja óta 165.000 km-et töltöttünk együtt.
- Most 332.000 km-et mutat az órája
- Sosem hagyott ott sehol
- Felépítettünk együtt egy házat. Alfához méltatlan dolgokat fuvarozott hatalmas bendőjében, zokszó nélkül
- Elvitte mindenhova a családot. Bejártuk többször Horvátországot, volt egy kellemes Milánó-Monaco túránk is, illetve kipróbáltuk a Magas-Tátra útjait is

Nagyon szeretem ezt az autót, mert egy igazi igásló. Emellett ezt a mai napig olyan minőségben, komfortban adja elő, amit csak nagyon kevés autó tud nyújtani. Nem a legerősebb - de mindig elég volt, amit tud :)

Minden karbantartást megkapott, így nem volt olcsó a fenntartása - de nem okozott kellemetlen meglepetést.

Szerencsére nem megy messze: a cégünkben fog dolgozni, az egyik kolléga munkaeszköze lesz. Tán így a legjobb - és ha kicsi lesz az utód, majd elhozom egyszer-egyszer :)

 
>> SzervizAlfa 159 SW 2.0JTDm 136LE Progression // 2022-01-06

Kidobtam a borzalmas Valeo ablaktörlőket, Bosch lett ismét. A hátsó ablaktörlő is cserélve lett.

Km: 332000

 
>> SzervizAlfa 159 SW 2.0JTDm 136LE Progression // 2021-10-25

Olaj és szűrők cseréje, és a másik (alsó) DPF hőmérő kicserélése. Km: 326900

 
>> EseményAlfa Spider / GTV 2.0 TS 150LE // 2021-10-15

Hát idén is nevetségesen kevés dolog történt: talán 300 km-t mentünk.

Voltunk az Alfa Cityben - és körülbelül ennyi.

Idén (2022) már nagyobb tervek vannak. Kap egy nagyobb szervizt, és ha elkészül az új garázs is, akkor már azért többször el tudunk menni sétálni...

 
>> SzervizAlfa 159 SW 2.0JTDm 136LE Progression // 2021-07-27

A futómű két alsó TRW lengőkarral lett teljes, most szuper mindene. A részecske szűrő hőmérséklet jeladója viszont vacakol. Ritkán, de nem ad jelet, akkor bedobja a csodalámpást, és ott is marad. Kimérve jó. Never ending story?

 
>> SzervizAlfa 159 SW 2.0JTDm 136LE Progression // 2021-04-08

Kicseréltük új TRW-kre a felső lengőkarokat, mert egy hónapja borzalmasan nyikorogtak. Kapott új olajat, szűrőket (gázolajszűrőt is), illetve két ATE betétet előre. 90 ezret bírtak :) A hátsókba most még van. Volt némi tömítéscsere is (vákumpumpa és hőcserélő), hátha szűnnek majd az olajcseppek :) Felkerültek a nyári kerekek is, jövő héten futómű állítás.

Km: 313.800

 
>> EseményAlfa 159 SW 2.0JTDm 136LE Progression // 2021-01-28

Egy csütörtöki estén hazafele indultam a munkából, mikor szembesültem a ténnyel, hogy le van törve a jobb oldali tükröm. Az ajtót is sikerült megnyomni, a magasságból azonnal látszott, hogy platós autó lehetett. Az irodaház parkolója be van kamerázva és rendszámfelismerős beléptetés van - így másnap meg is lett az elkövető. Elismerte a kárt, bár azt állította, nem vette észre hogy mit csinált (ez nekem nettó ellentmondás). Megkaptam a kék-sárgát, meg egy kis "elnézést csomagot" a komolyabb retorziókat megelőzendő.. :) A biztosító fizetett, a kár pedig 1 tükör, 1 horpadás javítás. Csokagm cartárs volt olyan jó hozzám, és megajándékozott egy színazonos tükör burkolattal. Ezzel legalább nem kellett foglalkozni!

 
>> EseményAlfa Spider / GTV 2.0 TS 150LE // 2020-10-18

Minthogy az előző bejegyzésem címe is egy szezon vége volt, látszik, hogy nem sok minden történt az idén. 969 km-et mentünk, főként az építkezés, a COVID és a babysitting hiánya miatt.

Voltunk vele vidéki esküvőn, meg bejártuk a Mátrát egy hosszú hétvége keretében. Tavasszal volt egy kis találkozó, akkor a Börzsöny volt a célpont.

Azért történt néhány apróság az autón is: születésnapomra megkaptam kis családomtól Giuseppe szuper állapotban lévő szövet üléseit. Végre, ezek igazi Spider ülések, övvezetővel! A régi, kopott GTV üléseket gyorsan eladtam. Júniusban olajcsere és sikeres műszaki vizsga következett. Azért hamarosan - talán még nem jövőre - elég sok beavatkozni való lesz: kuplung, lengéscsillapítók, vacakol a központi zár.

Gumiba 3 bar, akksi a szobában, jön a tél.. :(

 
>> SzervizAlfa 159 SW 2.0JTDm 136LE Progression // 2020-10-07

Olaj és szűrők cseréje (gázolaj most nem volt), vezérlés csere vízpumpával. Kicserélték még a részecske szűrőnél a kipufogógáz hőmérséklet érzékelőt, így most nincs sárga tengeralattjáró :)

Km: 300.220