Mutasd

>> Esemény2012-07-01

Miután ki lett cserélve a turbócső már másnap indultunk is pihenni Egerszalókra. Az út során jó pár Alfással találkoztunk, összesen 550km került az autóba természetesen minden probléma nélkül. Az autópályán egyetlen olaszt se láttam a leállósávban, németet annál inkább. :) Ha már arra jártunk megnéztük az egri várat és a Szalajka-völgyet is.

>> Szerviz2012-06-24

Balatonfüredről hazafelé, először azt vettem észre, hogy nagyobb gázadásnál csúnyán kormolunk, ami nem megszokott. Aztán Zámoly felé bekóstolt egy Altea, gondoltam hadd szóljon, de ekkor már a kormon kívül süvítést is hallottam, mikor a fordulatszám elérte a 2000-et, szóval Altea elment én meg visszavettem a tempót és hazagurultam a kocsival. Itthon aláfeküdtem és az alsó turbócsövön megtaláltam a bűnöst, kb. 1 centis a szakadás rajta. Egyelőre a kocsi a garázsban várja az alkatrészt.
--------------------
Gyorsan csak Bárdiból tudtam szerezni utángyártottat, ami természetesen rövidebb volt a kelleténél. (RAPRO márka) Szerencsére Andrásnál volt tartalékba, most azzal lett megoldva.

>> Esemény2012-06-10

Most voltunk először Alfával ezen az eseményen. 2010-ben még kocsi nélkül csak nézelődtünk, 2011-ben a rossz idő miatt el se mentünk. Idén meg bíztunk abban, hogy nem fog esni, kár volt, mert ismét megajándékoztak minket fentről egy kis vízzel. A vegyes parkolóban álltunk meg, mert elég vegyes csapattal érkeztünk.

>> Szerviz2012-04-14

Felrakattam a nyári gumikat a kocsira, szóval jöhet a jó idő. Jövőre pedig kettőt biztos cserélnem kell.

>> Autóápolás2012-03-16

Végre megjött a tavasz, így a mai napot az autók takarításával töltöttük, mindkét olasz fürdött egyet a kertben.

>> Egyéb2012-03-15

Kihasználtuk a jó időt és Alfáztunk egy jót. Elmentünk megnézni Csókakő várát.

>> Szerviz2012-02-10

Újabb 10e km került a kocsiba, így esedékessé vált az olaj és szűrők cseréje, illetve ha már szerelőnél volt a kocsi, megejtettünk egy vezérlés cserét is.

Km: 110500

>> Esemény2012-02-07

Tavaly év elején megszületett a döntés, saját autó kell. Ekkor már jó ideje böngésztem a használtautót, de nem találtam az igazit. Dízelt akartam a fogyasztás miatt és persze minél fiatalabbat. Az Alfák mindig is tetszettek, de egy ideig elnyomta a racionális énem, a családban sosem volt olasz és ültem már a villamoson olyan mellett akinek a szomszédja szívott vele. Hahu-n nézegettem dízeleket, de csak nem találtam az igazit, a 2 milliós ár körül az évjáratok nagyon közel jártak 2000-hez ami nagyon nem tetszett, illetve szervizkönyvet hírből sem ismerték. Ekkor döntöttem úgy, hogy megnézem az Alfákat. Többet megnéztünk, de mindig találtunk valami kivetnivalót bennük. Aztán a netet túrva találtam, egy fekete 2005-ös SW-t, ráadásul tőlünk kb. 10km-re Környén. Még aznap intéztem magamnak szabadságot, hogy nehogy elvigyék előlem, másnap reggel már ott voltunk, megnéztük, kipróbáltuk, kicsi alkudozás után gyorsan megírtuk a papírokat.

Az elmúlt 1 évben nagyon megszerettük az autót és az Alfás közösség is nagyon jó, illetve találtam egy megbízható, hozzáértő szerelőt a városomban. Eddig valamivel több, mint 17 ezer közös kilométer van a hátunk mögött. Jártunk vele nyáron Olaszországban, majd ősszel elmentünk megnézni Prágát, ami nagyon szép volt, de az autópályájukon lenne mit javítani. Legutoljára Ausztriában voltunk vele síelni. Szóval megjártunk vele néhány országot és egyszer sem kellett trélerre tenni az autót. Kopó dolgokon kívül eddig egy komolyabb szervizt kellett végezni az autón, mégpedig kuplung + kettőstömegű lendkerék cserét. Sajnos letörött a kinyomócsapágy füle, amit bedarált a lendkerék, de ekkor se maradt az út szélén, kuplung nélkül négy kerekén gurult a szervizbe. Ekkor egy kicsit morcos voltam rá, főleg, hogy azon a héten indultunk nyaralni, és nem tetszett a számla végösszege, de miután újra mentem vele, egyből megbocsátottam neki.

Nem bántuk meg az autóválasztást, annak ellenére, hogy a fenntartása az átlagnál drágább. Tudnak valamit ezek az olaszok, ami miatt kialakul valami beteges ragaszkodás a tulaj és a gép között.

>> Egyéb2012-01-15

Tegnap korán reggel autóba pattantunk és meg sem álltunk az egyik kedvenc sípályánkig, ahol legalább 50 centi hó várt minket. Nagyon sokan voltak, de ha az ember nem csúszott le a legaljára, akkor nem volt nagy sor a felvonóknál. Végig autópályán mentünk, 600 km-t tettünk az autóba. Elég sok osztrák Alfával találkoztunk, ott is élnek jó ízlésű emberek. :)

>> Egyéb2011-12-11

Elindultunk, hogy megnézzük a karácsonyi vásárt Budapesten, de annyian voltak, hogy mi inkább felmentünk a Citadellához. Pazar a kilátás onnan fentről, ráadásul üres volt a parkoló, nem úgy, mint a Vörösmarty tér környékén!