alfaspetya - főkép
>> EgyébAlfa Spider / GTV 3.0 V6 24V // 2014-09-29

Az elmúlt 2 hónapban nem nagyon sikerült írni, pedig azért voltak történések...
Most megpróbálom összeszedni, bepótolni a dolgokat :)

 
>> SzervizAlfa Spider / GTV 3.0 V6 24V // 2014-09-10

A kuplung hibát az okozta, hogy a két munkahengert összekötő cső (60695749) egyik hollanderénél elrepedt, és itt szépen elengedte az olajat. Mivel nem sikerült új csövet beszerezni, egy hidraulikacső műhelyben került megjavításra a régi.
A cső javítás után sem lett 100%-os a kuplung, így egyik (60809897) majd másik (46531636) munkahenger is cserés lett mire rendbe jött teljesen.

Ha már úgyis ott van felkiáltással még pár esedékes dolgot megcsináltattam az autón :)
Az előző tulajtól kaptam egy-egy garnitúra féktárcsát (első 60670801, hátsó 60670804), ezek is felkerültek új betétekkel együtt.
Kipufogó középsőrészét tartó gumi (60615734) is pótlásra került.
Bal első ABS jeladót szintén cserélni kellett (na ehhez nem tudok számot, mert legalább 3 féle van, és nem tudom melyik való bele :).
Klíma is kapott egy töltést, és színezőt is hátha megint elmenne a gáz. Mire elmúltak a meleg nyári napok már jól hűt :D
Ablakok is beállítva, rendesen záródik az ajtó, és az eső sem esik be.

A volt tulaj szervizétől kikért kórtörténet alapján csak kb 6e km volt az olajban, viszont már 2 éve került bele, így ráfért már a csere. Kapott újat mindenféle szűrőkből plusz egy adag Selenia Racing-et.

Óra: 124 300 km

 
>> EgyébAlfa Spider / GTV 3.0 V6 24V // 2014-08-15

A belsőség találkozóról hazafelé történt, hogy néha felvillant (néha úgy is maradt) a kézifék visszajelzője menetközben. Velem utazó kolléga mondta, hogy valószínű a fék folyadék szint lehet alacsony. Gyorsan csináltam is egy fékpróbát, de érzésre teljes biztonsággal fogott.
A fékfolyadék szintjét ellenőrizve az valóban az alsó nívónál tanyázott, így nem tulajdonítottam a dolognak nagy jelentőséget. Hát kellett volna...

Történt ugyanis, hogy egyiknap haza felé (szerencsémre csak 2 sarokra a céltól) egyik megállásnál a kuplungot benyomva majd felengedve a pedál bizony a padlón maradt. Először gondoltam beakadhatott a pedál, de visszahúzva és rápumpálva sem javult a helyzet. Így kezdtem sejteni, hogy komolyabb gond lehet.
Miután sikerült egy vállalható parkolóhelyre küzdeni, jöhetett a telefon a szerelőnek. Mint megtudtam a kuplung és a fék hidraulika bizony egy tartályból veszi magához a nedűt. Ezért volt az alacsoy szint, a kuplung nem csak hogy magához vete, de el is engedte a folyadékot.

Nos, hát az autó mozgásképtelenné vált. Másnap egy kedves kolléga fel is ajánlotta, hogy munka után elvontat a szervizbe. Hozzá is fogtunk (volna), majd néhány próbálkozás után csalódottan konstatáltuk, hogy a vonószemről bizony le van nyalva az első pár menet. Így tehát a projekt meghiúsult...
Következő ötletem volt, hogy itt amore-n kerítek egy vonószemet kölcsön. Ez néhány órán belül sikerült is ( ezúton is köszi supertramp cartársnak). Végül még sem éltem a lehetőséggel, mivel a következő napokra nem lett volna húzó ember...

Tehát akkor maradt a tréler..
Sikerült is szerezni kontaktot. Mikor kivonulva meglátta az autót: "óóó hát ilyenből én már vittem egy csomót". Kössz ez most sokat segít gondoltam magamban :)

Végeredményben kicsit kalandosan, de sikerült eljuttatni a szervizbe.

 
>> EseményAlfa Spider / GTV 3.0 V6 24V // 2014-08-10

Gondolom a totalcar belsőség blogját elég sokan ismeritek. Az ő szokásos éves írók-olvasók összejövetele a belsőség találkozó: bővebben

Egy volt kollégám beszélt rá, hogy menjek le vele, és ha már megyünk, akkor ugye miért ne a GTV-vel mennénk? :)

A helyszín valóban nagyszerű, légkör elég családias. Vagyis inkább olyan mintha egy régi haverokból álló társasággal lemennétek a tóparti kempingbe iszogatós, tábortüzes szalonna sütős hétvégére. Szóval ehhez igazán optimális a hely.
A téma pedig nyilván autóbuzéria minden mennyiségben.

Mondanom sem kell, hogy egy autómániásokból álló társaságban megjelenni a GTV-vel... hát nem kis élmény :))
Pláne, hogy a hangjából elég hamar kiderült, ez bizony nem a 2.0 twinspark.
Volt egy kis túl foglalás a kempingben, de Pista a főszervező egyből azzal fogadott, hogy "neked szerzünk helyet mert szép az autód!" :D
A következő hasonló élményre sem kellett sokáig várni, kipakolás után a tábortűznél gyülekező emberek felévettük az irányt. Itt futottunk össze egy üveg pálinkával körbe járó emberbe, aki azt kérdezgette kijött az Alfával. Megtalált, széles mosollyal kezembe nyomta az üveget: "kérnék tőled valamit, de előbb igyunk!"
Eleméslte, hogy régóta nagyon tetszik neki a GTV, de még nem volt alkalma közelről megnézni, és hogy hagy üljön már be megnézni ( ő egyébként egy porsche boxter s-sel jött... :)

A szombat délutáni program egyik pontja lett a kollektív areasi V6 hallgatás :)
A TC szerkesztőség a "régen-minden-jobb-volt" filozófia jegyében megállapította, hogy ma már nem tesznek ilyen jó kis euro0-ás motort az autókba.

Összefoglalva nagy élmény volt, nem gondoltam volna, hogy még így 15 éves kora felé is ilyen kultautó a GTV ;)

 
>> SzervizAlfa Spider / GTV 3.0 V6 24V // 2014-07-08

Ma megkapta az új nyári gumiszettet a gépezet :)
A választott a Continental SportContact 5 lett. Tesztekben és fórumokon is sokat dícsérték. Illetve gondolom nem véletlen ez jó pár prémium márka gyári nyári abroncsa.

Maxigumi.hu-ról rendeltem meg a gumikat. Webshopban azt írták raktáron. Sajna csak rendelés után, a csomagkövetőből derült ki, hogy egy Eindhoven melletti raktárban... Végülis 3 napon belül itt volt a DPD pesti raktárában. Majd a Budapesten belüli kiszállítás egy újabb napot vett igénybe.
Felszerelés GumiPark nevű szervizben (Lurdy mélygarázs) történt. Korrektek, gyorsan, pontosan dolgoznak.

Eddig a szervizből haza vezető néhány kilómétert vezettem az új gumikkal, de érződik, hogy sokkal jobban tapad. Megszűnt a kanyarban érezhető oldalra úszó morzsolódás érzése ;)

Óra: 122 790 km

>> EseményAlfa Spider / GTV 3.0 V6 24V // 2014-07-08

Újdonsült Alfásként természetesen nem hagyhattam ki az idei AlfaCity-t :)

Egy jó barátom kíséretében indultunk neki szombat reggel Budapestről Balatonfüredre. Országúton. Tény, hogy a pálya gyorsabb, de nekem nagyon unalmas, és általában a tájból sem sokat látni.
És nem utolsó sorban a GTV-vel sokkal nagyobb elmény egy dimbes-dombos országúton kanyarogni. Imádom. Egyszerűen élmény vele menni. Még lassan is, mert tudod, hogy bármikor ugrásra kész ;)

Délelőtt 10 körül érkeztünk. Az utolsó kilómétereken már csak a többi Alfát követtük :) Köztük egy virgonc kis Mitot, amiről később a cityn kicerült hogy Novitec kezelést kapott.

Nagyélmény volt ennyi Alfát együtt látni. Főleg az oldtimerek vettek le a lábamról, hát "régen minden jobb volt" na ;)
Meg persze a 4C! Gyönyörű, és a kis motor ellenére is brutális hangja van.

Szóval nagyélmény volt! Ezúton is köszönet a szervezőnek!

>> SzervizAlfa Spider / GTV 3.0 V6 24V // 2014-06-17

Ahogy ígértem poszt az átvizsgálás eredményeiről:
- első fék tárcsák kopottak, csere
- kipufogó tartó gumi szakadt, csere
- balhátsó alsó lengőkar belső szinlent a végét járja, lengőkar csere
- bal féltengely szimering szivárog, szimering csere
- fékszervónál kicsit szivárog az olaj, szivattyú csere
- kartergáz visszavezetőcső elöregedett, csere
- szívócső flexibilis része repedt
- ABS visszajelző folyamatosan világít, bal elöl jeladó hibás, csere (de lehet csak kontakt)
- övfeszítő visszajelző villog indítás után, kiderül csak az érzékelő kontaktos
- jobb tükörház kicsit lóg, beállítani
- jobb oldali ablak néha rosszul zár, beállítani
- bal belső kilincs lóg, beállítni
- klímának kell egy töltés, hűvöset fúj, de nem az igazi

Röviden ennyi. Illetve kell még egy nyár gumi szett, mert az előző tulajnak csak téli volt hozzá.
Az előző tulajtól kapott cuccok közül előkerül a szervizkönyv is, 100 000-ig vezetve.

Óra: 121 800 km

 
>> EseményAlfa Spider / GTV 3.0 V6 24V // 2014-06-17

Ma végre teljesült egy régi álom, tulajdonosa lettem egy V6-os GTV-nek. :)

De nézzük kicsit bővebben:
Több hónap (év) fórum, használtautó (és kis mobile) böngészés után végül itthon csupán néhány kilóméterre sikerült találni egy jónak tűnő példányt.
Magyarországon újonan forgalomba helyezett, '99-es évjárat, novemberben tölti a 15-öt. Tulajdonostól eladó, 3 literes V6 121 000 km-rel.

Személyes találkozó is alátámasztja a leírt állapotot, kívül-belül szépen egyben van. Szép egyenletesen jár, érzésre motor is, váltó is rendben. Fék kicsit fura, egyenetlenül fog. (ex)Tulaj szerelője szerint nincsenek bekopva a betétek.
Minden esetre még mindig a legjobb az eddig megnézettek közül. Abban maradunk, hogy érdekel és átnézetném szerelővel is.

Az átvizsgálásra Olman Zsolt műhelyében kerül sor. Alaposak és korrektek, látszik, hogy tényleg szeretik az Alfákat. A szakvélemény is alátámasztja az első benyomásom "ez egyben van!" (persze azért egy kisebb lista összegyűlik a cserélendő dolgokról, de erről majd külön posztban).

Rövid alku. Kézfogás. Az autó elkelt.
Beszélgetés során kiderül, hogy a volt tulaj már tavaly is árulta, de akkor nem kelt el (illetve, hogy már akkor is nézegettem, csak végül nem hívtam fel..).
Örül, hogy végre eladta, de azt mondja azért kicsit szomorú is, nála egy korszak lezárult. Nálam egy új kezdődik.

Papíron az autó az enyém lett. Érzésre inkább én lettem az Övé.