Leírok mindent az elejéről. Lehet hogy valaki(k) meg fog(nak) sértődni, de ez már nem igazán érdekel. Az egész ott kezdődött, hogy Erhard az Albaautós cartárs eladott nekem 1 pár gyári xenon lámpát. Nem lett azonnal beszerelve, mert keresni kell olyan embert, aki be tudja kötni és időpontot is kell egyeztetni vele. Szóval vásárlás után kb 2 hónappal lettek beszerelve, amikor kiderült, hogy a jobbos lámpa belsejében levő trafó nem jó. Erhard erre annyit mondott, hogy “kapu garancia”. Köszi... Nálad se veszek többet semmit...
A lámpában kicseréltem a trafót, de nem lett szépen megjavítva, nem viselte jól a szétszerelést és összerakást.
Képbe került GTPeti, akinek volt 2 db fekete belsejű lámpája. Mondta, hogy cseréljük el, mondtam, hogy az enyém nem lett szépen javítva. Azt mondta nem baj, fizessek rá valamennyit, az ő lámpái szépek. Mikor odaértem hozzá, akkor derült ki számomra, hogy azokon a lámpákon szemöldök van és az egyikről épp a ragasztót távolítja el, a másikról pedig akkor veszi le a szemöldököt, a ragasztó már az én feladatom maradt. Egyikről sem tűnt el nyom nélkül, főleg amiről ő szedte le valami géppel és egy-két helyen belemart a műanyagba. Ez az évek múlásával csak egyre rondább lett. A lámpák belseje mozgott fel-le, jobbra balra, össze-vissza világítottak. Tavaly amikor a gyári csatlakozók beépítésre kerültek, akkor pattintottuk helyükre a pöcköket. A balos jó is lett, de a jobbosban a magasságállító pöcke nem ment a helyére, mert az 180 fokkal el van fordulva. A lámpákat korábban valaki már szétszedte és rosszul rakta össze. Ráadásul olyan anyaggal, ami nem lágyul hőre. Így a jobb oldali lámpa az autó elé világított és alig lehetett vele látni.
Probléma volt még a jobbos lámpa csatlakozója is, ki volt törve belőle egy pin. Ez annak köszönhető, hogy alig találni bontóban csatlakozót a kábelkötegből és kúlönféle sufni módszerrel vannak bekötve az utólag xenonosított autók lámpái.
Tatán a Trencsik weboldalán találtam gyári új xenon fényszórókat barátságos áron, vezérlő nélkül 130.000 Ft a pár. Megvettem tőlük, végre szépek az autóm fényszórói.
10w60 156 156022344 156035805 156035881 18 2009 2010 205/55 225/40 3.2 60627197 60674032 60676396 60676397 60676544 60693147 71741504 ablaktörlő airfilter ajtónyitógomb akksi akkumulátor alfa alfacity alsó alu alufelni alumínium alvázvédelem arch arm auspuff autolusso autóápolás autószerviz autóvásárlás állítás benzin beragadó biofix blu bm bolt bőr bőrápolás brake brembo bremse burkolat busso cabin cap castrol catalysts centírozás ceramic clima clutch contact continental cooler cosmo csavar csomagtér csörgő csöri dayco dichtung dipstick direnza display dobbetét door drosselklappe eibach ék elaforg erőd esztergom exhaust expansion falcokc fék fékbetét fékcső fékolaj felge felgen felni felnikupak felsőlengőkar fényezés fényszóró fényszórómosó feszítő filter flexibilis fojtószelep footrest
>> Tuning és extraAlfa 156 2.0 TwinSpark Distinctive // 2018-01-04