Mutasd

>> Tuning és extra2021-09-17

A probléma, hogy milyen rendszámot tegyek majd a Q-ra elölre, már jóval az autó vásárlása előtt foglalkoztatott. Általános dilemma ez - főként a kinézete miatt - azoknál az Alfa típusoknál, melyeknél nem helyezhető el középre. Már a 159-nél is eszközöltem egy kis "esztétikai optimalizálást".

A D és a B típusú között vacilláltam. Az előbbi a matrica rendszám, mely formátumra egyébként megegyezik az A típusúval (azaz a normál rsz.-mal). Az utóbbi pedig a "motor rendszám", egy picivel magasabb az A-nál, de összességében jóval kisebb. Mivel a Q-n nincs annyi hely elöl, hogy a normál méret elférjen - meg egy ilyen összkép rontó kellék amúgy is annál jobb, minél kisebb -, a B típusú mellett döntöttem. És innen kezdődött a neheze.

Szerettem volna már a szalonból úgy elhozni, hogy a B van a kocsin elöl, de azt mondták, hogy akkor vagy 2 héttel később tudnám átvenni, ráadásul nem is biztos, hogy el tudnák intézni. Így nem kértem ennek az intézését, de az első rendszámot nem tetettem fel. A 159-cel szerzett tapasztalatok alapján ez igazából egyáltalán nem foglalkoztatta a rendőröket, de ez bizony egy sokkal feltűnőbb autó, a karhatalom is sokkal érdeklődőbb volt. Így már rögtön az autó átvételének másnapján kiszedtek AlfaCityre menet és megbüntettek. Arra a hétvégére átmenetileg feltettem a nagy lemezt, de borzasztóan csípte a szemem, úgyhogy hamar le is került.

Sajnos az A-tól eltérő típusú rendszám igénylése egyáltalán nem egy jól bejáratott folyamat. A jogértelmezés helyszínről helyszínre változik. Az optimális megoldás az lenne, ha az importőr a típusbizonyítvány igénylése során az A mellett a többi rendszám típust is engedélyeztette volna az autóra, de ezt az FCA Magyarország nem tette meg... Így, tehát marad a zavarosban halászás.

A rendszámot az okmányirodában lehet igényelni, de ott csak azt adják ki, ami benne van a típusbizonyítványban. Ettől akkor térnek el, ha egy megyei NKH vizsgaállomáson, egy műszaki szemle során kiállítanak egy igazolást arról, hogy az adott autóra indokolt az A-tól eltérő típus.

Először a szekszárdi vizsgaállomáson próbálkoztam. Emailben kértem tőlük időpontot a műszaki szemléhez, amire azt a választ kaptam, hogy a típusbizonyítványban az A szerepel elölre és hátulra is, nem tehetnek semmit. Ennek ellenére is elmentem oda időpont nélkül. Meglepő, de nem küldtek el azonnal. Elmondtam, hogy miért vagyok ott, beállítottak a sorba, majd nézegették az autót. Ott is elmondták a dilemmát a típusbizonyítvánnyal, de kihívták a nagyfőnököt, hogy nézze meg, majd ő mond rá valamit.
Persze, én sem érkeztem felkészületlenül. Vettem egy nagy, otromba rendszám keretet, amibe beletettem az első rendszámot, hogy még jobban ki tudjam hangsúlyozni, hogy mennyire nincs ott neki hely. Egész kiselőadásom volt, hogy hogy áll el a lökhárítótól, mennyire elfogadhatatlan ez gyalogosvédelmi szempontból, ráadásul zavarja a parkradart is, mert belelóg a látóterébe. Továbbá rátakar egy légátvezetésre is, ami az autót műszaki szempontból is hátrányosan érinti.

A vizsgaállomás főnöke nézegette, odaméregette a rendszámot többféle módon is. Láttam rajta, hogy ő is látja, hogy nem jó ez így. Reménykedtem kicsit, de ezek után széttette a kezét, hogy hát, ő nem adhat ki másról engedélyt, mint ami a típusbizonyítványban szerepel. Próbáljam meg ott, ahol forgalomba helyezték az autót.
Na kösz, akkor erről ennyit.

Azt a hasonló eljáráson átesett Alfás társaktól már tudtam, hogy Pest megyében nem nagyon érdemes ebbe belekezdeni, nem is akartam. Szolnokon folytattam tovább a próbálkozást. Augusztus 25-én személyesen kértem időpontot a szemlére, 31-ére kaptam. Az egy keddi nap lett volna, ami már másnap nyilvánvalóvá vált nekem, hogy nem lesz alkalmas. Fel is hívtam őket, hogy átrakassam az időpontot. Az ügyintéző csaj közölte, hogy telefonon nem lehet. Hát jó, akkor kérem email-en, küldöm az iratokat szkennelve. Az ügyintéző közli, hogy úgy sem lehet. Csak személyesen. Mondom mi van??? 21. század vagy mi a f...?
Hát jó, megkértem egy rokont, hogy kocogjon már be majd a forgalmi fénymásolatával egy időpontért. Ott közölték vele, hogy csak eredeti irattal lehet időpontot kérni... Kezdtem mélyen átérezni a bürokrácia nagyszerűségét. Fogtam tehát magam, egy fél munkanapot beáldozva, szeptember elején elrongyoltam Szolnokra és kikértem végre egy időpontot a következő hét péntekjére.

A sok macera után már nem nagyon bíztam abban, hogy ez tényleg sikerülni fog, de mindent meg kellett próbálnom. Amikor eljött a nap, ismét megjelentem Szolnokon, az Indóház utcában. Egyből azzal kezdte az ügyintéző, hogy problémázni kezdett azon, hogy ez lízinges autó és szerinte kell tulajdonosi hozzájárulás is. Aztán hosszas telefonálgatás után csak eldöntötték, hogy ahhoz, hogy ránézzenek a kocsi elejére, még nem kell egyből 50 féle igazolás...

Utána kiküldtek, hogy álljak előre a kocsival, mert jön majd az egyik vizsgáztató és megmondja, hogy egyáltalán érdemes-e kifizetni az eljárási díjat vagy egyébként sem kaphatnám meg a kis rendszámot. Kis várakozás után sem érkezett senki, úgyhogy megszólítottam egy épp arra járó NKH-s overálban mászkáló fazont, hogy mit gondol?
"Oh, hát nagy szerencséje van, épp tegnap néztem át az erre vonatkozó jogszabályt..." Na, mondom, ez már jól indul...
"Ha utólagos lókhárító lenne, akkor semmiképp sem lehetne megadni más rendszámot, mert gyalogosvédelmi szempontok, stb. Ha nem utólagos akkor... Hát, nem is tudom, beszélek a kollégáimmal. De álljon be a sorba". Rendben, akkor ezt úgy vettem, hogy csak ránéznek. Beballagtam az irodába, kifizettem a kőkemény 1770 Ft-os eljárási díjat, majd beálltam a többi ott lévő jármű (autó, traktor) mögé.

Ekkor következett egy jó 2 óra hosszás várakozás. Őszintén nem tudtam, hogy mit várjak. Ilyen messzire még sosem jutottam, de az előjelek azért messze voltak a bíztatótól. Fél 9-re volt időpontom, de még fél 11 után is azokat hívták be, akik utánam érkeztek. Aztán, egyszer csak nyílik a vizsgaállomás kapuja és intenek nekem, hogy menjek. Begurulok az autóval, kiszállok, veszem elő a rendszámot keretestől a csomagtartóból, majd bele is kezdtem a mondókámba. Odarakom a rendszámot az orrához, mutatva, hogy ez nem jó, B típusú kéne rá.
"És az elfér ott?" - kérdezi a vizsgáztató. Mondom, el, már odapróbáltam, pont éltől élig tart, mint ha oda találták volna ki. Azt mondja erre, hogy jól van. Menjek ki egy kicsit, még körbefényképezik.

Először nem is hittem a füleimnek. Kis műsoromat még elő sem adtam, de már rendben van? Most ez azt jelenti, hogy megkapom? 5 perc várakozás után visszahívtak, hogy kigurulhatok. Belépek, látom 5-en állják körül az ajtót, a motorháztető felnyitva. Először nem is értettem, mit kell a motortérben nézni a rendszámhoz? Aztán leesett. Nem láttak még ilyen autót, hát jól megmustrálják. Nem lepődik már meg ezen az ember egy ilyen autóval :D

Végül kiállították a papírt, amin rajta volt a csodamondat: "Elülső hatósági jelzés B típusú rendszámra történő cseréje indokolt."

Kálváriám aznap happy end-del véget ért, egész hétvégére megvolt a boldogságom :D

A történetnek még nincs teljesen vége, de azt majd egy következő bejegyzésben írom le, de szorosan kapcsolódik ehhez: egyéni rendszám igénylése ;)

1-2. kép: Kétoldalú ragasztóval, keret nélkül felhelyezett A rendszámmal.
3. kép: A típusú rendszám eltávolítása.
4. kép: Szekszárdon műszaki szemlére várakozva.
5-6. kép: Szolnokon műszaki szemlére várakozva.
7-8. kép: A jármű műszaki adatlap releváns részei