Luigi és Giuseppe két jómunkásember. Egyik készítette a jobb üléskeretet a másik pedig a bat oldalit. Ez utóbbi nem sikerült fényesen, ugyanis a jobbhoz képest vagy 15 fokkal előrébb dőlt a fejtámla.
Ülés kiszedése:
Kormány bent-fent, fejtámla kint, sin talp nem lóg túl az ülésen, támla a függőlegestől előre döntve 10-15 fokot, elöl alul és hátul felül így jól meg lehet fogni és centiken múlik ugyan, de roncsolás mentesen kijön.
Bármennyire is furi, a cső hegesztése volt ezért a felelős, pedig azt hittem, hogy egy nagy ütéstől lett ilyen. De nem.
1-es képen látszik, hol kellene lennie a csőnek.
2-es képen látszik, hogy ez az előző tulajnak sem tetszett, ezért addig feszegette hátra a fejtámlát, amíg ki nem nyílt a cső a látható módon :-) Akár még szakszerviz is lehetett.......
Csövet összerakni gyárira kb. lehetetlen, ha nem bontom le a háttámlát a vázig. Most nem tettem.
3-as képen már a helyén a cső. Erővel megoldva.
4-5 képeken már a helyén vannak.
Gondolom, hogy ez a perforált cső nem véletlenül van így csinálva, bár az okát nem vélem felfedezni. A fejtámla meg kell fogja a fejem, programozott elmozgás miért lenne benne?
Ez egy 1mm falvastagságú 24mm belső átmérőjű cső, erősítésként rá fogok majd húzni egy gyűrűt a megfelelő belső átmérővel.
145 145/146 159 16v 1750 2.0 2017 3 327 ablaktörlő abs adapter akku akkumulátor alapjárat alapjárati alfa alu alufelni android ats auto állapot állítás ápolás áttétel bak bdm beállítás bölcső bőr bose brembo can chip csapágy csapszeg csere cső d dekor dísz dob dpf egr eibach elm első embléma f10bt fantom fedél fejtámla fék fékcső féltengely fém fényszóró fényszórómosó festés fifi folyás futómű garnizúra gégecső giulia gumi gyertya hajtókar hátsó here hiba hidrotőke hifi hűtő javítás jtd jtdm kardán kárpit kárpitrendszám kerék kerregés késleltetés kettőstömegű kézifék kiegyenlítő kinyomó kipufogó klíma konzol kopog kormány korrekció króm kuplung kutyacsont légtelenítés lendkerék lengéscsillapító
>> SzervizAlfa 159 2.0 JTDm SW Ti // 2016-01-16