WebM - főkép
>> EgyébAlfa Giulia 2.0 Super // 2018-06-15

Nem könnyű a választás annak, aki manapság új autót keres ebben a kategóriában. 3er, XE, A4, C osztály, IS, Q50, Stinger, és társaik - hosszú a lista, és minden gyártó nagyot akar gurítani, mert ez egy fontos szegmens. Amikor felvetődött az autócsere, az első gondolatom az volt, hogy most be kell húznom egy Giuliát, de nem akartam ennyire vakon dönteni, kíváncsi voltam a többi alternatívára, előítéletek nélkül próbáltam végigjárni a döntési folyamatot. A kínálat jelentős részét azért így is elég hamar sikerült kizárnom, a végére három komoly opció maradt: 320i, XE, és az Alfa.

A próbák alapján mindegyik nagyon élvezetes autó, talán az XE és a Giulia volt számomra szerethetőbb, a BMW pedig a minőségével, kiforrottságával volt előnyben. Bármelyiket is választja valaki, teljesen meg tudom érteni. Az ajánlatok sem könnyítették a dolgomat, a megcélzott felszereltséggel végül mindegyik hasonló árszintre jött be. Végülis ott szakadt el bennem teljesen valami, amikor az XE és a 3er után újra beültem egy Giuliába, aminek ráadásul piros bicolor belseje volt. Francba az apróságokkal és a tech extrák bújásával, ezt a belsőt akarom és kész! :)

Április 20-án létrejött a rendelés Budaörsön, júliusra ígérik az autót. Most várok. :)