Blog >> alfa >> 1750

>> SzervizShadin // Alfa 159 1750 Tbi SW Ti // 2017-11-08

Miután az én drágám az 1-es képen látható üzenetet szegezte az arcomnak, gondoltam kicserélem az első féket. Sokáig válogattam és végül a TRW mellett maradtam annak ellenére, hogy ATE-t szerettem volna, de talán az kicsit túl van árazva.

A tárcsa szabadon maradó részei feketére vannak kezelve.
A rögzítő csavar helye sűlyesztett. Nem mindegyiknél az :-(

>> Tuning és extraShadin // Alfa 159 1750 Tbi SW Ti // 2017-10-29

Sikerült letérdelnem talán harmadszorra is a szálcsiszolt alu szegélyt. Miután ritka mint a fehér holló bontóban és az új ára még számomra is horribilis, muszáj volt meggányolni. A szélső fül aminél fogva csavarral lehetett rögzíteni több részre robbant, meg sem találtam, így kapott egy alu lemezből fület.

>> SzervizShadin // Alfa 159 1750 Tbi SW Ti // 2017-10-27

Régóta látszott szivárgás nyoma az egyik visszatérő csövön és persze amikor hozzányúltam nyomás alatt természetesen spriccelni kezdett :-(
Ki volt csúszva belőle az erősítésnek szánt réz cső és annak tetején tört el a műanyag cső.

>> SzervizShadin // Alfa 159 1750 Tbi SW Ti // 2017-10-25

Csak mert semmi sem úgy jó ahogy van, a korábban 2,8 literrel (2,6L ami belement és kb. 0,2L ami nem folyt ki) feltöltött sebváltóból tegnap este leszívtam kerek 0,3 litert.

Ezután az autó ereje visszább tért (akármi miatt is) viszont nem volt annyira "fluid" a váltás, ezért ma este visszatöltöttem 0,1 litert, így most 2,6 liter a töltet. Holnap újra próba.

Végre unatkozhatok :-)

>> SzervizShadin // Alfa 159 1750 Tbi SW Ti // 2017-10-23

Sebváltó olaj csere mellett volt még pár apróság a listámon:

- Felső holtpont ellenőrzése, mert szerelő mondta, hogy a főtengely ékpálya kivan kicsit "gatyásodva", ezáltal nem biztos, hogy a vezérlés rögzítő használata mellett is akár pontosan lett beállítva a vezérlés. De pontos. Felső holtponton a szívó oldali rögzítő a helyére megy (2-3. kép)

- Ajtó kédereket leápoltam, mert zörgött az ajtó, mintha minden kárpit és porítás szét akarna esni az utastérben. Most csend honol az autóban. Javasolt kenni, vagy kicserélni.

- Csillár mögött zörögtek nyekeregtek a kábelek ill. stekkerek annak ellenére, hogy pukizacsival körbe voltak tekerve. Nem használtakat felragasztottam a plafonra, a csillárba menőket pedig beakasztgattam annak vezető kampóiba és leragasztottam őket is. Ducttape a barátunk :-) Volt benne egy darab letört műanyag is...

- Korábban leszedtem a vez. módosító hidraulikus szelepéról a visszatérő szita szűrőket, hátha jobban épül fel az olajnyomás, de persze semmi köze nincs hozzá. Most visszatettem.

- Első futómű magasságának különbsége miatt nyomoztam. Megvan a megoldás, jobb elöl rugótörött lehetett az autó és nem a gyári Ti rugó lett beszerelve. Ezért magasabb a jobb eleje. Tehát nem alacsony a bal eleje :-) (4-5. kép)

- Kicseréltem a kuplung munkahenger és a fékolajtartály között az olajat. Mindegyiknél szoktam, ez nem volt annyira gáz, de a kuplung most már ennél is finomabban jár.

- Big akku bunda vissza lett téve, mert korábban leszedtem praktikussági okokból.

- Motorháztető zárat lejjebb állítottam, néha mikor nagyobb útegyenetlenségen mentem keresztül mintha bezörgött volna.

>> SzervizShadin // Alfa 159 1750 Tbi SW Ti // 2017-10-11

1. kép
Régi ill. módosított M32 sebváltó közötti különbség.

2. kép
Belülről. A módosítottban nagyobb átmérőjű erősített csapágy van, jelentsen bármit is.

Az én autómban a régi van, ami a tönkremenős 2012.06. után jöttek a javítottak.
Azaz itt majdnem minden nem 2.4-es tulajnak régi M32-es váltó van a kocsijában.

A Fiat a 75w85 Selénia olajat ajánlja bele, a feltöltési érték meg totál kaotikus, még a kézikönyv évjáratok is eltérő megtévesztő adatokat tartalmaznak. Enyém TBi a legfrissebb leírás és az Autodata szerint is 2 litert igényel, az 1.9 ami ue. váltóval már 2.3-at, majd ott a 2.0 JTDm amibe hol 2 litert, hol pedig 2,8-at írnak, de valójában a C635-ös váltóba amit a végén tettek bele, mindössze 1,65 liter kell.

Feltöltési értékek a gépkönyv szerint (3. kép):
2,8L az F40-be, 2,3L az M32-be kell. 1,65L pedig a C635-be, amit nem is tartanak

Az Opel és a tulajdonosaik szerint az M32-be, 75w90 kell és 2,8 liter
Nem örök élet meg egy nap csere periódussal.

Ajánlott olajak:
Castrol Syntrans Transaxle 75W90
Fuchs Titan Sintopoid 75W90
Valvoline Heavy Duty Pro TDL 75W90

>> SzervizShadin // Alfa 159 1750 Tbi SW Ti // 2017-10-13

2017.10.23.
Most már biztos, hogy a jobb oldali rugó nem Ti-hez való. A bal oldali S/S/K/Z színkódú. Jobb oldal jelölés nélküli. Csere...


1. kép
Hátsó tengely geometria, dőlést nem lehetett jobban összehozni, mindkét oldal végálláson van, az egyik bentről a másik kintről. Az egyforma volt a cél.

2. kép
Ez az első tengely az állítás előtt már az új felső lengőkarral és az alsó hátsó szilenttel. A furcsa a pozitív összetartás, ezen meglepődtem.

3. kép
Ez lett a beállítás után. A dőlés jelentősen meghaladja a gyári értéket az új futómű alkatrészekkel. Ezek szerint az alsó lengőkarokban keresendő a többi...

4. kép
Szemre is egyformább lett a dőlés...

5. kép
Jobb oldalon is

6. kép
Jobb kerék "magasság"

7. kép
Bal kerék "magasság"

8. kép
Eredmény. A futómű magasság eltéréseket a gép is hozza.

Egyenesen fut, nem darál teljes kormányfordulatnál.

A bal eleje van lejjebb és a bal féknyereg az "öreg" színű.
Szerintem egy korábbi évjáratú könnyebb autóból való a bal eleje,
ezért van lejjebb :-(
Vagy pedig a bal eleje a gyári és a jobb oldal van mondjuk egy 2.4 Ti-ből,
ami nehezebb ezért erősebb (magasabb) a rugó.

9. kép
Van rugó alternatíva, sajna miután gőzöm sincs melyik eredeti, mindkettőt kell cserélnem. Meg akkor is, ha mindkettő gyári csak meg van ülve a bal oldal.

10-11. kép
1.8TBi Ti rugú adatok

>> SzervizShadin // Alfa 159 1750 Tbi SW Ti // 2017-04-09

Yani jóvoltából szert tettem gégecsőre és rendbe tettem kicsit a motor közeli vezetékek borítását. Elporladtak, nem bírták a hőt :-( Pár patentot is pótoltam, ill. cseréltem.

>> SzervizShadin // Alfa 159 1750 Tbi SW Ti // 2017-04-08

Kopogás kapcsán ránéztem a nagynyomású üa. pumpára, de nem az a forrás.
Görgővel van hajtva a szívó vezérműtengelyről, "nyugalmi" állapotban is kicsit előfeszítve.

>> SzervizShadin // Alfa 159 1750 Tbi SW Ti // 2017-04-08

Sajnos nagyon úgy néz ki, hogy az autó előző gazdája nem bánt vele rendesen.

Az olajcsere óta egyre erősödő kopogó hang jelentkezik a motorból.
Gázfröccsre, gázadásra kopog, alapjáraton és meleg motornál halkabb.
Nem placebo, Yani és Giuntini is tudja igazolni :-(

Reménykedtem, hogy a vezérléscsere és a szíjtárcsa javítása megoldja a problémát, de sajnos nem.

Ezután a nagynyomású környékén kerestem a hibát, leszedtem, de nem lóg semmi, nincs törve semmi, vezérmű bütykök rendben vannak. Visszatettem és összedugtam a pumpát, a nyomkodóhengert kihagytam. lA pumpa nélkül is indítható az autó, az alapjárathoz nem kell a nagynyomású. A hang továbbra is jelen van. Ennél a tesztnél már Yani is segédkezett és támogatott lelkileg...

Összeszerelés után rögtönzött sztetoszkóppal (hosszú csavarhúzóval) kezdtük meg, nem volt kirívó zaj a szelepek felől. Kinyitottuk az olajsapkát és így sem onnan hallatszott a kopogás.

Ezt követően megszüntettük a gyújtást egyesével a hengereken és a 4-es lehúzásával a hang megszűnt, gázadásra sem jelentkezett. Többször teszteltük, a kopogás konzekvensen megszűnt, ha a 4-es henger trafóját lehúztuk.

Köszönöm Yani-nak a segítséget!

Most rendesen belenyúltam :-(

Idézetek a zinternetről:

1.

"Egy mondatra azért itt álljunk meg. Amikor azt hallják, hogy tegyen motortisztító adalékokat a motorba olajcsere előtt, akkor NE tegye ezt, mert akkor biztos lehet a közeljövőben egy hajtókarcsapágy garnitúra cserében. A motortisztító adalékok ugyanis a csúszócsapágyak felületéből, mikroszkóppal jól látható mélyedéseket (puha fémeket) oldanak ki, amik a kenést szolgálnák az olaj mellett."

2.

"Az is a hajtókar csapágy hiba forrása lehet, ha motortisztító adalékokat szoktak önteni a motorba az olajcserék előtt. Ez ugyanis előbb-utóbb tönkreteszi a sérülékeny hajtókar csapágy készletet. A motortisztító adalékok ugyanis a kenést szolgáló puha fémeket oldanak ki a csúszó hajtókar csapágyak felületéről."

Tehát okuljatok, nekem már késő :-(

Hurrá