Blog >> mosó
Korábbi blogban már írtam, hogy kissé trehány módon rakták össze az autót. Erre a pontjára most jutottam el, hogy rendbe rakjam. Kapott gyári lámpanosós ablakmosó tartályt, és gyári ablakmosó szivattyút, illetve gyári lámpamosó szivattyút, és egy balos lámpamosó fejet (konzollal együtt érkezett, ezt nem kellett felhasználnom.). Ez mind bontott, de legalább gyári. Rendesen gyári állapotra szerettem volna hozni, de még így is hiányzott némi alkatrész, ezeket az itthon megtalálható alkatrészekből pótoltam. T elosztónak első körben a 156-nak a lámpamosó körében található darabot szereltem be, ez visszafolyás gátlós is, így ez nem volt jó, mert a fejek nem tudtak visszatérni az alap pozíciójukba. Ezért a 147-nek a régi szétfagyott elosztójából csináltam egy sima elosztót, ezzel vállt tökéletessé.
A lámpamosó szivattyú, úgy érkezett, hogy be volt állva. Hiába raktam ultrahangos mosóba, még így sem volt hajlandó megindulni. Szétt kellett szedni. Rendesen rozsdás volt a motor. Bőségesen befújtam WD40-el és fogóval megmozgattam a tengelyt. Még fúrógéppel is rásegítettem, innentől már jól működött.
Kapott egy új fa utánzatú váltó fejet, mivel ez tökéletesen passzol többi elemhez, a színét és mintáját tekintve. Régi fa váltó fej meg bekerül a TS-be.
Először is kupak le az aljáról, 12es fúróval felfúrni a belsejét, majd egy rossz váltó fej beáldozása (kopott), el vágni és rá helyezni az alját. Én itt rá is ragasztottam, bár szorosan fogta, és végül mehet fel a helyére.
Így a váltó szoknya is rögzíthető rá.
És még kettő dolog javítva.
Az egyik a kilométer óra és egyben a sebesség mérő nem mindig működött az utóbbi 2 hétben. Leginkább nem ment. A jeladó csatlakozóján volt egy kicsi sérülés, erre gondoltam a hiba okának, úgy hogy cserélve. Utána próba, de nem mozdult ki. Cseréltem jeladót is és újra próba. Most már működött, de így utólag belegondolva, lehet hogy az első próbán nem eléggé gyorsultam fel vele, csak nekem tűnt úgy a kis utcában és becsaptam saját magamat vele. Most már mindegy is :)
A hátsó ablak mosó csőve szétjött a csomagtartó csatlakozásánál, most kapott egy hosszabb csövet toldásképp hogy ne feszüljön.