Blog >> első >> hátsó

>> SzervizKuccer24 // Alfa 159 1.9 JTS Ti Sportwagon // 2020-04-19

Nagyon idegesítő volt, hogy az első illetve a hátsó fékek, mindig visítottak fékezéskor. Így hát elhatároztam, hogy lecserélem az 75-80%-os fékbetéteket.
Csoportban keresgéltem sokat, hogy mire lenne érdemes váltani. Mivel Textar tárcsám és betéteim voltak, ezért a Brembo betéteket ajánlották.
Be is tettem őket, illetve a hozzáadott tartókengyeleket és csavarokat is, majd jött a bekopás időszaka. Semmi hangja nem volt és mai napig sincsen. Néha azért hátulról egyszer-egyszer megnyikkan, de semmi vészes. Ha bemelegedett akkor egyáltalán nulla.

Körülbelül, olyan 3000km után arra lettem figyelmes, hogy hátulról klattyanó hang jön, mintha valamilyen szilent szétment volna. Előre-hátra is csinálta, aztán rájöttem, hogy a hátsó betéteket tartó kis konzolba lötyög a betét. Visszatettem a régi tartókat, (azokat eltettem tartalékba) és megszünt a hiba.

Hiányzott az egyik tárcsánál a rögzítő csavar, így hát azt is rendeltem és pótoltam. (Textart vettem)

Ha már lent voltak a kerekek, akkor kaptak egy alapos mosást, azonfelül a kerékjáratokat is szépen megtisztítottam. A vízelvezetőket színtén kitakarítottam, hogy azzal se legyen gond a későbbiekben. (Sok szemét nem volt benne, mert félévente takarítom.)

Első fékbetét: 13.730 Ft
Hátsó fékbetét: 11.180 Ft
Tárcsához csavar: 822 Ft

>> SzervizSGabor // Alfa 159 2.2 JTS // 2020-03-22

A határolóknak már megvételkor kattogó hangjuk volt, eddig bírtam eljött hát a csere ideje.

>> SzervizAlejandro // Alfa 159 1.9 JTS Berlina // 2019-03-08

Tervszerű karbantartás:
- Motorolaj (FUCHS Titan Supersyn 5W-40)
- Olajszűrő (Mann HU6007X*AN)
- Levegőszűrő (Sofima S 7606 A SOF *GD)
- Pollenszűrő

Olajfolyás:
Az autó alatt a motortérnél olajfoltok jelentek meg. Mint kiderült két forrásból, amiket cserélni kellett:
- Vezérműdekli tömítés
- Vezérműlánc feszítő patron
+ szükséges lett még:
- Szelepfedél tömítés

Első futómű:
Bal oldalról erősödő kopogás volt hallható a kisebb úthibáknál. Szükséges volt cserélni:
- Lengőkar (első, felső, RUVILLE 35/18/AH, 41/18/AH)

Hátsó fék:
A hátsó féktárcsa már szépen kivállasodott, betétekkel együtt újakat kapott:
- Féktárcsa (hátsó, BOSCH 986 479 378)
- Fékbetét (hátsó, BOSCH 986 424 775)

Munka:
motorolaj+szűrők csere, hibakódkiolvasás, vezérlés javítás: láncfeszítő patron cseréje, tömítések cseréje, első futómű átvizsgálás, első fékek átvizsgálása, első felső lengőkarok csere, hátsó fékek átvizsgálása, hátsó féktárcsa+fékbetétek csere

Km óraállás: 121900

>> EgyébShadin // Alfa 145 1.6 TS Special Edition // 2018-09-16

Méltánytalanok voltak az emblémák így kapott előre és hátra is újat.

>> AutóápolásBigBratyó // Alfa 159 SW 1,9 JTD // 2016-05-31

Miután elől és hátul is meghúzták a kocsit (szerencsére mindkét alkalommal betétlappal "gazdagodtam") bevittem a Fiat Kelet Pest hivatalos karosszéria műhelyébe fényezésre. Új fényt kapott az első és hátsó lökhárító, és ha már ott volt, kértem egy teljes polírozást is. Az első lökösre avulást kalkulált a biztosító, így fizetnem kellett + polír.
A srácok normálisak voltak, a levegőszűrő ház letört műanyag darabját is visszaforrasztották :) Így már azt is kicseréltük.

>> SzervizForró // Alfa 155 2.0 ts 16v sport // 2015-07-10

Nyári gumi felrakásánál szóltak, hogy lógnak a gömbfejek, szóval eljött az idő egy nagyobb szervizre. Tehát cserélve lettek az alábbiak, lógásból, elfáradásból, kopásból adódóan.
-lengőkarok (Birth)
-kormányösszekötő gömbfejek (Moog mert a Febi amit először vettem nem volt jó hozzá)
-lengéscsillapítók (Monroe)
-lengéscsillapító porvédő és ütköző (Monroe)
-toronyszilentek (Monroe)
-stabilizátor karok (Unix)
-stabilizátor rúd szilentek (AZ Meisterteile)
-kormánymű porvédő gumiharangok (Bárdi)
-motor- és váltótartó bakok (Impergom)
-hátsó féktárcsák (Textar)
-hátsó fékbetétek (Brembo)
Szóval most már (majdnem) minden új az elejében is, úgyhogy remélem sok ezer km-ig nem kell hozzányúlni (legalábbis ezekhez), mert kitépem az összes hajamat...
Tekintettel ismételten a megfelelő eszközpark hiányára a szervizt a kulcsi Alfa Veloce végezte. Korrektek voltak, mert csak kedden tudtam vinni a műhelybe az autót, de péntekre kész lett így Alfacityre megújulva mehettünk.

km óra: 244942

>> SzervizLiquid // Alfa 159 2.4JTDm Q4 TI // 2014-08-18

Ma megtörtént a szükséges javítás az első futóműben. Az alsó lengőkarok hátsó szilentjei lettek cserélve. (RPM Max. Levi) Illetve a kézifék is be lett állítva.
Ismét nekifut a műszakinak...