Blog >> duda
Az első futómű kicsit le volt gatyásodva. Kigyorsításnál a jobb oldal rángatott, a féltengelyre gyanakodtam. A gyanú helytálló volt, viszont megbontás után kiderült, hogy nagyobb a baj. Cserélni kellett mindkét oldalon elöl az alsó és felső lengőkarokat, és a féltengely csillagokat. Ezen kívül volt néhány apróság, ami orvosolva lett. Nem szólt a duda, lógott a motortakaró burkolat, a bal oldali A oszlop belső kárpitja is lifegett. Valamint a bal első lámpa alatt nagy volt a hézag a lökhárítónál, az is meg lett igazítva. Ezeken kívül felkerültek a téli kerekek is. A művelet Zé műhelyében készült.
Nálam is bemondta az unalmast a duda. Több külföldi fórumon olvastam, hogy erről a kormányban lévő nyáklap tehet. Nem volt nagy munka kivenni, 3 csavar tartja a légzsákot (5mm-es imbusz). Ezután 4 csatlakozót (2 abból a rádió távvezérlése) le kellett húzni, majd kipattintani a műanyag keretével együtt a nyákot. Ekkor hasonló látvány fogadott mint itt a képen látható: kép
Multiméter elő, kiderült hogy középen van egy 0 Ohm-os ellenállás (000 számokkal jelölve) mely csak áthidalás céljából van ott. Ez megdöglött, pótoltam egy darabka kis kábellel, és láss csodát, a duda újra él! :)
Az egész ügymenet pontos leírását innen el lehet érni.
Mivel közeledik AlfaCity, és mára nem volt semmi dolgom ha már hajnali 8kor arra ébredtem, h besüt a nap az idióta fejemre, gondoltam, fölkelek és kicsit babrálok a ribancon:) Módszeresen, a belülről kifele munkamenetet követve kezdtem a kormány leszedésével és az alatta levő gyűrű cseréjével. Elég sok problémát megoldott ennek a vacak csörlős akárminek a cseréje, végre fel lehetett rendesen tenni a kormányt, nem ég a légzsák visszajelzője (már az agyamra ment a piros led a műszerfalon:) és végre a dudám is működik. Zárójelben azért megjegyezném, hogy ha szarul van fölrakva a kormány, (igen fel lehet tenni szarul is) akkor olyan érzésed van, mintha vmi tré lenne a kormányművel (imbolyog, kotyog, pontatlan a kormányzás. Ha nem a saját kocsimon tapasztalom, akkor el sem hiszem dolgok közé tartozik.) Végülis pikkpakk megvolt a dolog, de a vége egy majdnem teljes műszerfalszétszedés lett, zörgésmegszüntetés céljából. Na ebből lett minden, csak a zörgések maradtak. A kormányt meg jó szokásomhoz híven megint nem sikerült egyenesen felrakni. Csak még egy ricnit odébb és jó lesz (A f@szomat, azt...:D) A kormány témánál maradva, a Bazsa145-el korábban boltolt kormányban törött volt a duda kapcsolója, de az én régi kopott kormányomban viszont nem. Őszinte legyek, picit izzadtam, mire sikerült kiszedni a régi kormányból sértetlenül a kapcsolókat, de 10 perccel és pár cigivel később már a kezemben voltak a tökéletes gombok:D
Végre visszapattintottam a helyére a géptető nyitóját is, melyet egyik kedves ismerős még egy régi műszerfal összerakás alkalmával sikeresen kiugrasztott. Máig nem jövök rá, h hogy sikerült neki:D
Miután végeztem belül, elmentem ebédelni:D Ahogy leülök csöngetnek. Némi anyázás közben kimentem, haragom alább is hagyott, amit megláttam, h egy zöld transporter, hatalmas MPL felirattal áll a kapu előtt:) Megjöttek a rugóim. Némi királyi valuta átadása után már a kezemben is voltak. Igaz, h csak 2 centivel lesz lejjebb a segge, de az is valami...
Ebéd után folytattam dög orrával a napot. Leszedtem a balos sárvédőt is, kicsit igazítottam a doblemezen, mert akkora hézag volt a géptető és a sárvédő között, mint a grandkanyon. Travis Pastrana már tervezte bele az ejtőernyős ugrást:) Az egész homlokfalat is szétszedtem, a balos lámpám elég bután állt, most ez is ki lett igazítva. Egy szívfájdalmam, h az a rohadt hűtőrács sehogy nem akar állni rajta, kisebb döccenőkön egyből kipattan az alja a lámpa tüskéjéből. Ennyi baja mondjuk lehet, már nem izgat.
A lökibe végre visszakerültek a ködlámpák is, bal oldalt kellet egy csatit forrasztani, mert az még régen valamikor leszakadhatott. A duda is visszakerült a helyére, télen gondolt egyet és leesett. De azt is a legrosszabbkor természetesen. Kapott új csavarokat a régi töröttek helyett, most úgy áll mint Katiban:) és még szól is! (a fényözön mellett ezzel fogok élvezkedni:D)
Az nap megkoronázására beraktam hátra a rugókat. Nagyon nagy különbség nincs, de egy kicsit tényleg lejjebb került a segge. Pont elég ez, hátul /60as gumi van, eléggé kiemeli még ígyis.
Önindítót persze ma se cseréltem, de ami késik, az nem jön hamar, nemsokára az is ki lesz cserélve. (főleg, ha valahol végleg feladja a harcot, mondjuk annyira nem gáz:) A következő project mondjuk lehetne a klíma visszarakása, jön a nyár:D
Sajnos nem müködtek a kürtjeim, bevolt rakodva nagyon porral/kosszal/sárral.
Kerékdobbetét első részét csavaroztam ki, toltam hátra és mint egy nőgyógyász, tapogatózva húztam le a kábelpapucsokat, meg csavaroztam ki tartóstol az egész cuccot. Szétszedni nem tudtam őket, ezért a másik, régi kocsimbol (1970-es (!) Fiat124) kikaptam a dudákat és azokat raktam be. MagnetiMarelli gyártmányúak és gyönyörü hangjuk van (1x régen belettek hangolva, hogy ilyen szépen szóljonak). Az eddigi 2 pár csatlakozóbol csak 1-1-et használtam, mert a testet úgyis a kürtház felfogatócsavarja kapja...
Mostmár hangjelzéssel is kinyílváníthatom a nemtetszésem a közlekedés résztvevőinek :D
A képeken a kioperált és koszos kürtök láthatók...elég ramatyok szegények, 1x talán majd meg is pucolom őket :)
Valamikor vagy egy hónapja elromlott a kűrtöm. Hamar rájöttem, hogy életveszélyes nélküle közlekedni Pesten így ma elvittem egy elektronikáshoz. A fazon másfél órát dolgozott rajta mire rájött, hogy a kormányban lévő nyáklapon elégett a szál ami összekötné a kapcsolót a dudával. Áthidalta és most újra szól és én pedig megnyugodhatok :)
Ha már ott voltam gondoltam ránézhetne arra hogy miért nem jelez vissza a műszerfal ha be van húzva a kézifék. A hiba egyszerű volt, nem volt bekötve :DDD
Ez is kipipálva. :)