Blog >> sárvédő

>> SzervizCsongi // Alfa 156 1,8 SW, Rafi // 2020-05-10

Lehet le akarták lopni a kerekem... menet közben leesett a bal első. Megsérült a felni és a sárvédő, dobbetét és az agyban a menetek. Korábbi autómból megvolt még a csonkállvány agyastól, így azt tettük be TC-ben egy új alsó lengőkarral és a biztonság kedvéért egy jó bontott féltengellyel. A beszerzett bontott sárvédőt majd a fóliázás után tesszük a helyére.

141.773 km

>> AutóápolásRomeoOne // Alfa 159 2.0 JTDm 16V 170 LE // 2018-08-15

tl;dr
A hiányzó kőfelverődés-védő fóliákat a bal hátsó sárvédőíven és ajtón pótolni akartam. Először saját magam akartam megoldani (1-2. kép), de nem bizonyult tartósnak a megoldás. Ez után egy hivatalos Llumar fóliással kiviteleztettem. Az egész procedúra nagyon gyors volt és olcsó, az eredmény pedig kiváló lett (3-4. kép).

Mikor új fényezést kapott a kocsi bal oldala februárban, a hátsó ajtóról és sárvédőívről leszedték a kavicsfóliákat. Nem is nagyon foglalkoztam a dologgal, míg nem nyár elején egyszer ránéztem és fogamat szívva állapítottam meg, hogy nem véletlenül volt az ott. A szép fényezésem már elég csúnyán össze volt verve a kavicsok által, amit az első kerék odaver.
Mellékesen megjegyzem, hogy nagyon meg is lepett, hogy tényleg csak arra a felületre kell a fólia, ahova gyárilag rakták. Ránézésre simán felverhetné a kavicsokat nagyobb területre is, de nem. A kavicsok által megszórt terület gyakorlatilag a gyári fólia helyét fedte le. Le a kalapom az olasz mérnökök előtt, nem gondoltam volna, hogy ilyen jól kiszámítják, hogy tényleg csak pont oda veri a kavicsokat.

Na ezen felbuzdulva megkerestem Dömpit, hogy legyen szíves átküldeni a fólia sablonokat. Droberto-tól pedig vettem fóliát hozzá, amit szépen a sablon mentén kivágtam. Kézügyességemet tekintve ez kihívásnak is volt mondható. Az összes fóliát kivágtam (hátsó sárvédőívek, ajtók, első kerék mögötti ív), mert újra akartam ragasztani a gyáriakat is (1-2. kép).
Először a két hiányzó fóliát ragasztottam fel. Mit mondjak, nem volt egyszerű erre az íves felületre felapplikálni, tekintve, hogy nem is értettem hozzá, hogy kellett volna. A buborékokat próbáltam kinyomogatni. A végeredmény nem volt olyan rossz, de azért szép sem. Sebaj, úgy voltam vele, hogy ez legalább kész van, másnap hosszú útra megyek, a kövek már nem fogják jobban gyalulni ott a fényezést.
Másnap 250 km után, gondoltam ránézek a fóliákra, hogy hogy állnak. Nézem, nézem, de nem látok semmit. Basszus, ennyit bírtak, a menetszél meg az eső az első úton lehozta a fóliákat. Remek. Még jó, hogy a gyáriakat nem szedtem le. Ekkor el kellett ismernem, hogy ennek a felrakásához szakember kell.

Felhívtam a szekszárdi Llumar-ost, aki az üvegfóliákat is applikálta a kocsira. Emlékeztek még az autóra. Nem sok elvetemült van, aki a szélvédőt is telibe sötétítő fóliázza. Az autót körbedícsérték, a kormány bőrözése nagyon tetszett nekik. A felnik szintén. Elmondta, hogy hihetetlen milyen igénytelenek az emberek az autóikra és milyen hulladékokat odavisznek, ez viszont milyen szépen karban van tartva. A kavicsverte felületet nézegetve mondta egyikük, hogy ezt csak kéne pöttyözni. Szétnéztek a festékek között. Csak BMW fekete festékük volt. Rám néz, szétteszi a kezét: hát, összeBMW-zzük az Alfádat. Nevettem egy nagyot. A másik oldali gyári fóliáról levették a méretet, kivágta, majd gyakorlott mozdulatokkal felhelyezte a kocsira az újat (3-4. kép). Az egész dolog nem volt több 15-20 percnél. Ja, és potom pénz volt. Ha ezt tudom, nem kínlódok annyit, eleve itt kezdek.

>> SzervizV.Tomi.145-146 🍀 // Alfa 146 2.0 TD // 2017-05-30

Fel hólyagosodót a festék, aztán kapargatás után jött az ív csere ;)
Szín + lakk 4.905,- A javító elem egy másik 146ról lett levágva.

>> AutóápolásRomeoOne // Alfa 159 2.0 JTDm 16V 170 LE // 2016-10-08

Idénre még be volt tervezve, hogy a külsejét kicsit kicsinosítom az autónak. Mivel a motorháztető már nagyon kőfelverődéses volt - gyakorlatilag, ha le volt tisztára mosva, csupa pötty volt -, a jobb első sárvédőn is volt egy csúnya marás(?) folt, valamint a bal hátsó sárvédőn is látszott, hogy valamire rátolatott kicsit az előző tulaj, ezért ezeket az elemeket fényezni akartam. A kocsi többi része pedig polír.
Sajnálatos aktualitást adott a dolognak, hogy szeptember elején egy BMW-s az M51-esen, miközben a belső sávba húzódtam, elvitte a bal visszapillantóm és a bal első sárvédőt is eléggé megviselte a dolog.
Így egy bontott bal első sárvédőre, egy bontott behajtós tükörre is szükség volt. Meg így persze ezt a sárvédő elemet is fényezni kellett.
A költségekhez még hozzáadódott, hogy a tükörburkolataim matt króm Ti fényűek voltak, az Alfistiről rendeltem. Mivel csak párban lehet rendelni, így ebből is be kellett szereznem újra kettőt.
De most szebb az autó, mint valaha. :)

Bontott elemek és lakatosmunka: 60000 Ft
Fényezés és polírozás: 125000 Ft
Tükörburkolatok: 77 €

A képeket úgy rendeztem el, hogy before-after legyen. Az utolsó meg egy teli az egészről.

>> Szervizpedrobaa // Alfa GT 1.9 JTD Distinctive // 2015-11-13

Hát elhúzódott a fényezés kijavítása, mivel egyszerűen nem tudtam lerakni az autót 4-5 napra, hogy tisztességesen megcsinálják.
Már amikor vettem elég csúful repedt volt a lökhárító + a bal első sárvédő egy korábbi összegányolt javítás eredményeként rozsdásodott a lökhárító találkozásánál. A hátulján a bal lámpa alatt is volt egy húzás, a küszöbök pedig a szokásos gumis emelés hatására ledobták magukról a fényt alul, így felületi rozsda kezdett előjönni.
Mivel amúgy is csúnya volt + nem akartam a télbe menni ezekkel a harci hegekkel, így letettem a kocsit pár napra egy utazás alkalmával és mindent megcsináltattam egyszerre.

Most már csak 2-3 kisebb horpadás vár javításra, az is meglesz ahogy a pénz és idő engedi.

A hibás részt kivágtuk, hajlítottunk potló lemezt, majd CO hegesztővel helyére lett hegesztve. Itt is kapott cinkromátot, majd sikaflexe 221 tömítőt, ahol kellett (ehhez javaslom a Sika Abglättmittel N simítófolyadék + ahhoz való ecset beszerzését és akkor nem ilyen béna lesz a felhordott sika felülete, mint nekem), majd sikagard 6440-et.

>> SzervizDévid // Alfa 156 2.5 V6 24v // 2014-12-29

Már 2 hónapja áll a kocsi a garázsban, mivel lejárt a műszaki vizsgája, és kivágtak előműszakiról az ültetés, a xenonok, egy kopott gumi, első-alsó szilentek és a nem gyári méretű kerekek, a világító légzsáklámpa és a korrózió miatt, ami picit elszabadult. Kerestem egy jó karosszériást, január-február körül talán neki tud állni a küszöbök kijavításának, utána már csak futóművet, kerekeket, lámpákat, katalizátort kell vennem, és műszakizhat a vas. Nyárra talán megint használhatom végre, már hiányzik. Még egy pár első sárvédőt vennem kell a karosszérialakatos kérésére, mert azok alja is pocsék állapotban van.

A tavalyi karosszériázás után gondoltam megnézem hogy alakul a hátsó sárvédőknél a helyzet. Végülis a karosszériás által javított rész itt egész jó, csak az élekkel volt gond, ott megint rozsdál, de kezelhetőnek tűnik. Valamint egy részen átrohadt a szellőző mellett (az tavaly nem volt javítva).
A műanyag sárvédő hátsó rész sajnos itt inkább sártartóként szolgál, ami itt is tartja a nedvességet...

>> Szervizjancsi // Alfa 146 1.4 TS // 2014-07-29

Ma elhoztam az új kipufogó rendszert, legalábbis a katalizátor mögötti részt, mivel az autó összetörése előtt néhány nappal sikeresen leszakítottam néhány úton hagyott fadarab miatt.

A kocsi javításához nagy szerencsémre csak sárvédőt kellett szereznem, mert áll a szervizben egy másik 146 (még a színe is ugyanaz), de arról hiányzik a sárvédő. A sárvédőt a napokban hozza a futár, de az sajnos világosabb, mint az autóm színe, és mivel a többi cserélt elem színe is el fog ütni, nagy valószínűséggel át lesz az egész autó színezve. Úgyis fehér vagy fekete autót akartam, de ennek a hirdetése fogott meg úgy, hogy ezt nézzem meg először aztán el is hoztam egyből.

A kipufogó 26.000 ft volt, a sárvédő postával együtt 10.000 lesz. Mivel nincs semmilyen bevonat a kipufogón, le fogom valamivel fújni, hogy legalább kívülről ne rohadjon el két év alatt.

>> Szervizjancsi // Alfa 146 1.4 TS // 2014-04-14

Egyik postomban írtam a szétrohadt és igénytelenül javított sárvédőről, de szerencsémre a város egyik bontójában állt egy ugyanilyen színű 146-os és szereztem egy hibátlan cseredarabot. Belső felülete be lett alvázvédőzve és ki lett cserélve, még bent ülni is jobb érzés hogy nem éktelenkedik a sok rozsdafolt a kocsi jobbelején :) Kép sajna nincs mert az újról minek... Mindenki el tud képzelni egy hibátlan bordópiros sárvédőt, a régiről meg elfelejtettem képet csinálni :)
Ezen kívül meg lett csinálva a balos ablakemelőm ami előszeretettel állt meg és nem indult se föl se le.

Szervízdíj: 9000 huf + 7000 huf a bontott sárvédő