Piritu - 1.000.000 - főkép
>> EseményAlfa Spider / GTV 2,0 TS "Pók" // 2009-07-23

A teljes magyarításból már csak egy dolog hiányzott, a zöld kártya. A legegyszerűbb megoldást választva a Topiékhoz mentem. A mérésen természetesen "csont nélkül" átment a Pók. Meg is lepődtem, hogy ennyi évesen is tökéletesen hozza az előírt paramétereket. Tehát csont nélkül megcsináltuk.
Amíg a papírokra vártunk érdekes járgány érkezett egy kis klímatöltésre.
Hazafelé már teljes joggal vettünk részt a magyar utakon.

>> Tuning és extraAlfa Spider / GTV 2,0 TS "Pók" // 2009-07-22

A sikeres legalizálás eredményeként megkaptuk a magyar rendszámot és a forgalmit, a törzskártyát majd küldik.
A történet érdekes. Elvileg tegnap a regadó befizetése után már lehetett volna ügyet intézni. Vissza is vittem az „ügyintéző” személynek a papírokat, be is ment vele az okmányirodába. Fel is hívott, hogy most bontották meg az LHU 550-től 600-ig tartó rendszám csomagot. Melyik érdekelne, mert azt kapnám. (Nesze neked hivatalos tájékoztatás, mely szerint: „Ami sorba jön rendszám, azt adjuk, nem kívánságműsor, nem lehet itt válogatni!”) Persze az 555-öt kértem. Pár perc múlva visszahívtak, hogy az már nincs a csomagban. Így lett 600. Aztán újra hívtak, hogy leállt a számítógépes rendszer, ma nem lesz meg a dolog. Másnap reggel telefonáltak és mentem is érte.
Az egész hercehurca 95e Ft-ban volt (ebből 65e a hivatalos ár, a többit ki lehet találni, hogy hová ment), plusz regadó és 350km mászkálás.

>> Tuning és extraAlfa Spider / GTV 2,0 TS "Pók" // 2009-07-21

Azon összeg kiperkálása, amiért gyakorlatilag nem kapok semmit. Ennyi erővel a kályhába is begyújthattam volna vele....

>> EseményAlfa Spider / GTV 2,0 TS "Pók" // 2009-07-14

Az Amore-n ajánlottak egy emberkét, aki elintézné helyettem az ügyezést, de mivel Ő a fővárosban lakik én meg 200 km-el idébb, az út nem járható.
Némi érdeklődés után a környéken is találtam megfelelő személyt, némi egyeztetés után el is vállalta.

>> EseményAlfa Spider / GTV 2,0 TS "Pók" // 2009-07-13

A hétvégén sokáig keresgéltem a neten, mire megtaláltam a szükséges információkat a behozatal módjáról. Viszont azt is olvastam, hogy július 1-el változások álltak be, amiről viszont egy mondatot se találtam. Rácuppantam tehát a telefonra és az összes szóba jöhető hatóságot felhívtam, hogy mi a teendő mostanság. Az okmányiroda elmondta a pontos menetet:
- műszaki vizsgára kell vinni az autót,
- ki kell fizetni a regisztrációs adót a vámosoknak,
- meg kell kötni a biztosítást,
- el kell jönni az okmányirodába és kérni kell rendszámot,
- meg kell csinálni a zöld kártyát és már lehet is közlekedni!
Nincs:
- átírási illeték
- köröztetés ellenőrzés
- eredetvizsgálat
Halihó! Hát ez nem is bonyolult, rosszabbra számítottam!
Nosza, vágjunk bele!
Az első pofon a műszaki vizsga terén ért, ugyanis közölték velem a szombathelyi vizsgabázison, hogy vagy egy hónap múlva mehetek csak, addig minden időpont foglalt a közlekedési hatóság vizsgatelepén.
A vámosok azt mondták, hogy náluk egy-két óra alatt bármikor végzek, szívesen fogadják a befizetést. A honlapjukon megtalálható a regadó kalkulátor azzal előre ki tudom számolni az összeget. (Annyit is fizettem)
A második pofon az okmányiroda volt, mert három hetes előjegyzéssel dolgoznak, hmmm...

...szóval a magán ügyintézés nem megy, más megoldást kell keresni.